A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-09-07 / 36. szám
ÚJ FELADATAI lehetővé teszi majd, hogy több szakmai csoport is létrejöjjön, s ez elősegítheti a magyar nyelvű oktatást is. Az automechanikus szakma oktatása magyar nyelven folyik iskolánkban. Népgazdasági érdekünk, hogy az igényes műszaki ismereteket minél tökéletesebben elsajátítsák diákjaink. Különösen a mi szakmánkban elképzelhetetlen, hogy ne képezzük magunkat állandóan. A technika rohamos fejlődése megkívánja ezt. Szeretem a szakmámat és minden új érdekel. Talán ennek tudható be, hogy iskolánk elektrotechnikai és fotószakköre, amelyet vezetek, eddig is sok szép eredményt ért el az ifjúsági alkotóversenyeken. ADAM BORBÄLA, tanítónő. Rimaszombat — Iskolánk az utóbbi években nagy gondot fordított a differenciált oktatásra. E téren ugyanis problémák voltak mindaddig, amíg létre nem jöttek kisegítő osztályaink. Fontos megjegyezni, hogy magyar tannyelvű általános iskolánkat évente mintegy 300—350 cigány származású tanuló látogatja. Ez kis híján az összes tanulók ötven százaléka. Ezek javarészt óvodai előképzés nélkül, rendezetlen családi környezetből kerülnek az első osztályba. Nagy részük a cigány nyelven kívül mást nem beszél. Nagyon egyetértek Fojtík elvtárs beszámolójának különösen azzal a részével, amely az óvodai előképzés fontosságával foglalkozik. Tanítottam ilyen kisegítő osztályt, amelyben mintegy 15 cigány származású tanuló volt. Nem könnyű munka, s talán a legnagyobb problémát az jelenti, hogy szinte lehetetlen kiépíteni bármilyen kapcsolatot a szülők és az iskola között. Minden feladatot az iskolában kell elvégeztetni a tanulókkal. Házi feladatukat otthon sajnos nem képesek elkészíteni. Természetesen a kezdet kezdetén van ez így. A kisegítő osztályok létesítése óta egyre inkább felzárkóznak a hátrányos helyzetű tanulók is. Például az elmúlt tanévben a harmadik osztályban 32 tanuló közül 16 cigány származású volt, s ennek ellenére jó összetételű és jó eredménnyel záruló osztályról adhatok hírt. Vagyis nem volt már lényegesebb különbség a hátrányos helyzetű tanulók és a többi tanuló között. Igen fontosnak tartom az alapos előkészületet és a szemléltető eszközök használatát. Tizenhét esztendeje tanítok, de az új tanév kezdetekor valamiféle cselekvő nyugtalanság fog el. S a legtöbb erőt és optimizmust az adja, hogy sohasem a gyermek a hibás, csak rosszul irányított, kiszolgáltatott és védtelen. Bizonyos idő után a hátrányos helyzetű tanulók is mindig megértik, hogy csak nekik akarok jót. HERDICS ÉVA, tanítónő, Senec (Szene) — Több éven keresztül óvónői pályán működtem. Jelenleg a szenei általános iskola napközi otthonának vagyok a nevelője. A napközis gyermekek száma mintegy 55. A szülők és az iskola között jó a kapcsolat. S azt tapasztalom, hogy a gyerekek szeretnek ebbe a napközibe járni. Meggyőződésem, hogy a napközis tanítónőnek egy kicsit a dolgozó édesanyát is pótolnia kell. Tudok olyan esetekről, amikor egy-egy gyerek nem szívesen jár a napközibe. Biztos vagyok benne, hogy nem a gyermek, de a pedagógus hibája ez. Az új tanévben még fokozottabb gondot igyekszünk fordítani a könyv megszerettetésére (könyvtárak látogatására), a kézimunkára, de főként fokozni igyekszünk majd a szlovák beszélgetések számát. A napközis élet elkerülhetetlen kelléke a tornaterem. Sajnos ez nekünk nincs. Pedig ilyen nagy létszámú gyermekkel problémát jelent például tóparti kirándulást tenni. Ezt csak most nyáron alkalmaztam, amikor jelentősen kevesebben látogatták a napközit. Egyébként a CSMTKÉ szólistája vagyok, így ének- és zenei tudásomat is igen szépen kamatoztathatom. Nagyon sok szép népdalt (még finn népdalt is) megtanultak a gyerekek és megtanulnak az új tanévben is. • • • A megszólaltatott pedagógusok által felvetetteken túl, vannak még más lényeges problémák is. Egy-egy beszélgetés folyamán azonban lehetetlen volt külön-külön foglalkozni mindegyikkel, de ez is csak azt a tényt bizonyítja, hogy a tanítók és nevelők felelőssége sokkal nagyobb, mint számos más hivatásban. Ebből következik, a munkájukkal szemben támasztott nagy igényesség is. „A fiatal nemzedék oktatásának és nevelésének minősége mindenekelőtt a tanítóktól, nevelőktől, művezetőktől, politikai, pedagógiai, szakmai, de erkölcsi színvonaluktól is, továbbá a pedagógiai testületek egységes, Öntudatos magatartásától, politikai vezetésüktől és szakmai irányításától függ — hangsúlyozta Fojtík elvtárs beszámolója, valamint azt is, hogy — a szocialista elvekre támaszkodó jelenlegi oktató-nevelő rendszert lényegében az adott alapon lehet fejleszteni és tökéletesíteni, minden gyökeresebb szervezeti változás nélkül.“ — S ez egyben azt jelenti, hogy a problémák megoldhatók, s az eddigi eredményes munkát bátran és kitartóan lehet folytatni. tki Szabó Lacika elsős, bátyjának, a harmadikos Janikának kíséretében megy először az albári iskolába Prandl Sándor felvételei kell félteni semmitől, bárcsak mindenütt úgy dolgoznának, mint errefelé. Sok dolgot megtudok tőle. Az idősebb emberek is aktív kulturális életet élnek. Van a faluban citerazenekar, éneklőcsoport, s természetesen a felnőttek is betanulnak évente egy-egy színdarabot. Később a munkára terelődik a szó. — Jól élnek itt az emberek, a fiatalok sem igen szöknek meg a faluból. Rengeteg új ház épült az elmúlt években, némelyik igazi villa. De azt is meg kell mondani, hogy bizony sok esetben a hiúság, a nem elmaradni akarás építteti ezeket a házakat,, rendezteti be bútorokkal a szobákat. Elkészül a ház, megveszik a szép bútorokat, szőnyegeket, aztán csak gyönyörködtek bennük, az ismerősöknek mutogatják őket, de használni nem merik. Élnek továbbra is a konyhában. A fiatalok már mások, ők szeretik használni, élvezni a megszerzett dolgokat, nemcsak dolgozni, ezért aztán össze-összezördülnek a generációk, s nemegyszer különválás lesz a dolog vége. Beszélgetésünk a helybeli eszpresszóban fejeződött be, ahová időközben az eső elől bemenekültünk. Ünneplőbe öltözött emberek tömege lepi el a kultúrház előtti térséget, hamarosan megkezdődik a nagygyűlés. Megérkezik a felvonuló fiatalok csoportja is, változatlan jókedvvel, énekelve. Amint belépek a nagyterembe, mindjárt látom, itt bizony még a tagság fele sem fér el, pedig több mint ötszáz ember számára van hely. . Öllé Imre jelenlétében pozitívan értékeli az aratás végeredményét. A szövetkezetek összevonása hasznára vált mind a két félnek, a különböző munkák rugalmasabban haladtak. Búzából a tervezett 45,5 mázsás hektárhozam helyett 50)23 mázsát értek el, s a szemveszteség is minimális volt (1,3—3,0 % körül mozgott). Árpából is jó volt a termés, a tervezett 40 q helyett 44 q és 92 kg-ot értek el hektáronként. Az aratás hősei, a kombájnosok, nem lehettek jelen, mert a munka befejezése után Morvaországba igyekeztek, hogy segítsenek ottani kollégáiknak. Az első helyen Bajcsi Tibor — Búkor József kettős végzett, összesen 4804,12 q gabonát vágtak le és csépeltek ki. A második helyre a Végh Qéza — Kosa István, a harmadikra pedig a Németh Kálmán — Szedlák Tibor kettős került. A kombájnosok után még nagyon sokan részesültek jutalomban, a magbehordók, szalmagyűjtők stb. — az ember nem győzné őket felsorolni. Ez a tény is azt bizonyítja, hogy az ekecsi emberek nem szeretik a tétlenséget, mindent és mindig időben elvégeznek, az aratást például a tervezett 14 nap helyett 12 nap alatt, pedig nem volt zökkenőmentes. Még egy kedves és megható dologról kell beszámolnom, amely semmiképp nem maradhat ki a képből. Véletlenül elém került egy csöcsös korsó, s igen-igen megtetszett. A szomszéd asztalnál ülő két idősebb bácsi — Rácz Móric és Bridzik István — látva sóvárgásomat, odalépett hozzám és közölte, hogy ők bizony tudnának hozni nekem ilyesmit. Még meg sem köszönhettem a szívességüket, máris elindultak — az ünnepi ebéd kellős közepén — s hamarosan nagyon szép korsókkal és egy köcsöggel tértek vissza. — Ezeket valamikor a nagyapám idejében használták, az meg bizony elég régen volt — mondja Rácz Móricz bácsi, — mert már én is elmúltam hetvenéves. Egyébként még mindig dolgozok, kell egy kis pénz a nyugdíj mellé, meg aztán mit csináljon otthon a parasztember. Nem szereti az a tétlenséget, henyélést, addig dolgozik, amíg bírja. A fiatalok — legyint —, azoknak máson jár az eszük. Befejezik a munkát, nem mondom, becsületesen dolgoznak, aztán usgyé a klubba, vagy a városba. Ezt az utolsó mondatot azért már mosolyogva mondja, közben jókedvűen csillog a szeme. Szívesen maradnék, beszélgetnék még ezekkel a kedves emberekkel, de nem tehetem, mert indul a vonatom. Megköszönöm a korsókat, a két bácsinak, a szívélyes vendéglátást az ekecsi fiataloknak és Öllé Imrének, s elindulok az állomás felé — a másik úton. LACZA TIHAMÉR Köt 7
