A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-08-24 / 34. szám
Valaha, nagyon-nagyon régen, a Bengáiiöböl partján élt egy meseszép indiai hercegnő, aki nagyon-nagyon szerette férjét, az ottani hercegség igazságos uralkodóját. Egy sötét éjszakán azonban kalózok támadták meg az országot, a jóságos uralkodó székhelyét feldúlták, a herceget megölték és a szépséges hercegnőt rabszolgaságba hurcolták. Elrablóinak hajóján a szépséges hercegnő keserű könnyekre fakadt, s ahogy könnyei a tenger zöld vizébe hullottak, csodaszép gyöngyökké változtak s ott csillogtak az óceán fenekén. Időről időre aztán megtalált egyet-egyet a szerencsétlen hercegség valamelyik lakója, emlékezetül a jóságos hercegnőre. Régi keleti mese A GYÖNGYKIRÄLYNÄL Tóba városka, ahol a vasútvonal véget ér, hasonló, mint a többi kirándulóhely Honshu, a japán fő sziget délkeleti partján. A látogatót azonban meglepi, hogy a megszokott teaházakon, bárokon és szuvenír — boltokon kívül hihetetlenül sok az ékszerbolt, ahol minden lehető gyöngykészítményt árulnak igen nagy választékban. Hiába, közel van a Gyöngy-sziget. Perceken belül már ott vagyunk egyikén a kis gőzhajóknak, amelyek a part és a nem messze fekvő sziget között közlekednek, ahol kereken 1. Az amák két percig is kibírják a víz alatt 2. Tatoku-sziget csendes öble a gyöngykagylótelepekkel 3. Kokichi Mikimoto, a gyöngytenyésztési eljárás feltalálója 4. A gyöngykagylókat ők hozzák fel a tenger fenekéről, de gyöngyre nem telik nekik ... A tizenkilencedik század végéig a világ csak a természetes gyöngyöt ismerte, amely ritka előfordulása miatt olyan értékes volt, hogy közrendű asszony még csak nem is gondolhatott rá. A múlt század nyolcvanas éveiben azonban akadt egy japán férfi, az ország délkeleti partján levő Tóba község szegény tésztakészítőjének fia, aki állítólag kijelentette: „Miért nem díszítheti magát minden nő gyöngyökkel; miért lehet csak királynők, indiai maharadzsák és más dúsgazdag emberek birtokában? Milyen igazság ez?“ Ez után az utólag nyilván romantizált kijelentés után az ifjú ember, akit Kokichi Mikimotónak hívtak, türelmes, évekig tartó munkához látott. Ennek eredményeképpen 1893. július 11-én — tehát kerek nyolcvan évvel ezelőtt — megszületett az első „mesterséges“, helyesebben tenyészgyöngy. Ezt a történelmi tényt azonban kissé helyesbíteni kell. Igaz, hogy más vállalkozó kedvű emberek, főként kínaiak, már sokkal korábban foglalkoztak hasonló gondolattal és értek is el némi sikereket, viszont az is igaz, hogy senkinek sem sikerült szabályos kerek formájú gyöngyöt kitenyészteni, amely pontosan olyan, mint a természetes igazgyöngy. Kokichi Mikimoto szabadalmaztatta a gyöngytenyésztési eljárást, eladta az apjától örökölt tésztakészítő üzemet és önálló vállalkozásba kezdett. A gyöngykagyló-tenyésztéshez szükséges vízalatti telepek létesítéséhez a Tobától nem messze fekvő Tatoku-sziget körüli vizek nyújtották a legjobb feltételeket. Itt kezdett dolgozni Mikimoto feleségével, Urnával és akkor már öt gyermekével. Az első „aratás“ igen szegényes volt — mindössze néhány formátlan gyöngy 50 ezer gyöngykagylótól. A második esztendő azonban már érdekesebb volt. A bársonypárnán már „tenyészti!/* szép kis halom csillogó gyöngyszem jelen meg. A termés évről évre növekedett, míg Mikimoto „varázslatának“ híre eljutott a császári udvarba is. 1901 áprilisában Komatsu japán trónörökös, aki részt vett VII. Edward angol király koronázásán Londonban, nagy szenzációt keltett, amikor Mikimoto tenyészgyöngyeinek egy válogatott kollekciójával ajándékozta meg a brit koronát. A legnagyobb szakértők sem találtak semmi különbséget köztük meg az igazgyöngyök között, egy kivétellel — áruk a természetes gyöngyök árának egytizede és egyhatoda között mozgott. így a japán tenyészgyöngyök előtt megnyíltak a világpiacok. De mint minden valódi vagy relatív haladás, újdonság, ezek is értetlenséggel, sőt elzárkózással találkoztak számos ékszerész részéről. KÉTSZÁZ tonna évente A haladást azonban nem lehet megállítani. 1905-ben már 200 gyöngyhalász nő dolgozott Kokichi Mikimoto számára, mert a vállalkozó megmaradt a hagyományoknál és nőkkel halásztatta ki a kagylókat. Vízalatti telepeken már egymillió gyöngykagylót tartott. A vállalkozás hatalmas ütemben növekedik, és Mikimotót csakhamar Japán gyöngykirályának kezdik nevezni. Ezt a volt tésztakereskedőt, aki még tíz évvel azelőtt nem tudta, vajon másnap lesz-e mit ennie magának és családjának, most a legnagyobb tisztelettel fogadják a japán ud rnál s a legelőkelőbb nemzetközi kereskedelr i és tudományos körökben. Amikor 1957-ben r int 96 éves aggastyán meghalt, számos gyár., szigete, hotelje, speciális gyöngykereskedése voltT Japánban és külföldön. Az alapító halálával természetesen a virágzó vállalat nem szűnt meg. A Mikimoto márkájú gyöngyöknek a legjobb nevük van Japánban és az egész világon, s nem lehet csodálni, hogy termelésük szinte hihetetlen ütemben növekedik és hatalmas jövedelmet biztosít a cégnek. 1953-ban 13 000 kilogramm tenyészgyöngyöt állítottak elő Japánban, tíz évvel később már 88 tonnát, 1966- ban 27 tonnát és tavaly — becslések szerint — több mint 200 tonnát. „Tulajdonképpen hogyan keletkezik a tenyészgyöngy?“ Tanaka úr, a Mikimoto cég mintaboltjának igazgatója mosolyogva fogadta kérdésünket az osakai nemzetközi repülőtéren, s magyarázat helyett ajánlotta, hogy tegyünk egy kirándulást a Gyöngy-szigetre. Ott jobban megértünk mindent. így aztán egy reggel beülünk az ún. Kansai vasútvonalon, Osaka és az Iseshima-félsziget délkeleti csücske között közlekedő villamos vontatású gyorsvonatba. Az expressz lapos rizsföldek között robogott, majd Kameyama után élesen délre fordulva Mié megyében áthatolhatatlan bambuszlígetek között hegyes terepen haladt tovább. A vasútvonal számtalan alagúton át vezet, Futaminouránál hirtelen kibukkan a sűrű vegetációból és a rendkívül tagolt tengerparton halad tovább. A kilátást a szabad tengerre számtalan kisebb, nagyobb korallzátony és -sziget zárja el. És éppen ez a legmegfelelőbb hely a gyöngykagyló-farmok számára.
