A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)

1973-07-06 / 27. szám

CASTELLA SWOLENA A Szalatna folyócska jobb partján, a mai Zvolen (Zólyom) déli pere­mén lévő dombtetőn mered az égnek Közép-Szlovákia egyik legősibb, ép­ségben fennmaradt vára; királyi vár volt a tornyos négyszögletű épít­mény, amelynek lovagterme Nagy Lajos magyar király idejéből való. Swolena néven került a kódexek lapjaira, nagy fontoságú történelmi okiratokba. Nagy Lajos 1382-ben, I. Kázmér lengyel király halála után, a zólyo­mi várba hívta össze a lengyel fő­nemeseket, akik hosszas tanácsko­zás után a megüresedett lengyel trónra a magyar uralkodó lányát, Hedviget hívták meg. Zsigmond ma­gyar király is szívesen tartózkodott a zólyomi várban, amit a hozzá tar­tozó birtokkal feleségének, Borbálá­nak ajándékozott, aki az 1420. és 1424. közötti években állandóan itt tartózkodott. Mátyás király is szíve­sen időzött a zólyomi várban. Mi­után Giskrától visszaszerezte, átépí­tette, új bútorral rendezte be. Má­tyás király később természetes fiá­nak, Corvin Jánosnak ajándékozta; akinek halála után Beatrlcének, Má­tyás özvegyének tulajdona lett. 1505- ben II. Ulászló birtokába került. Fe­lesége, Anna lakta a várpalotát, de mivel állandó pénzzavarban volt, elzálogosította Thurzó Jánosnál. 1520-ban II. Lajos király feleségé­nek, Máriának ajándékozta, aki 1522- től állandóan ott tartózkodott. Mária királynő Thuri Kristófot nevezte ki a vár gondnokának, aki később a vár kapitánya lett. A királynő halá­la után a várat I. Ferdinánd király ismételt felhívására sem volt haj­landó az udvarnak átadni. Thuri ba­­sáskodósának 1542-ben vetettek vé­get, amikor az uralkodó katonasággal foglalta vissza a várat. A török betörések idején a várat megerősítették, védőfallal vették kö­rül, és erős helyőrséget tartottak benne. 1588-ban, amikor a törökök Zólyom környékén portyáztak, a vár kapuit bezárták, a város polgárainak jogát korlátozták. II. Rudolf király közbelépésére azonban az intézkedé­seket visszavonták. II. Ferdinánd király a zólyomi vá­rat Dersfy mágnásnál zálogosította el, akinek özvegyét Esterházy Pál vette nőül. A Bocskay-felkelés ide­jén (1605-ben) a vár egy évig a fel­kelők kezén volt, majd az 1606-ban Bécsben aláírt békeszerződés utón ismét a Dersfy-család birtokába ke­rült. 1611-ben Esterházy Miklós ná­dor, aki Dersfy Orsolyát vette fele­ségül, lett a vár ura. 1614-ben Rá­­kóczy György, majd 1619-ben Bethlen Gábor felkelő seregei foglalták el a várat. 1635 és 1667 között a várat új erődítménnyel vették körül, négy városkaput építettek. 1678-ban Thö­köly Imre, majd 1703-ban Rákóczi Ferenc kurucai szállták meg a várat. 1802-ben az Esterházy-család birto­kába került. A zólyomi vár, annak ellenére, hogy az évszázadok során többször újjáépítették, megőrizte eredeti for­máját, stílusát. Építészeti szempont­ból különösen a földszinti helyiségek érdemelnek figyelmet. A várból na­gyon szép kilátás nyílik a Garam völgyére, az Alacsony-Tátróra és a Szlovák Érchegységre. A felszabadu­lás utón a zólyomi vár is az állam tulajdona lett. Nagy költséggel tart­ják karban, hogy megőrizzék az utó­kornak. Aki Zvolenban (Zólyomban) jár, látogasson el az ősi várba is — sok érdekességben, történelmi em­lékben gyönyörködhet. A Szalatna parti vár történetét is sok rege, .legenda övezi. Az aláb­biakban az egyik legszebb és leg­érdekesebb regét mondjuk el. EGY KÉSŐ ŐSZI ESTE porlepte lovascsapat érkezett a pozsonyi vár udvarára. Élén markáns arcú, éles tekintetű vitéz lovagolt. Mögötte tán­cos paripákon ékes fegyverzetű ka­tonák. Már erősen alkonyodott. Aranyszélű, sötét fellegek gyülekez­tek a hainburgi hegyek, majd a Du­na felett, s ahogyan besötétedett, hirtelen fergeteg keletkezett. Éles, hideg őszi S2él csapott le a Kis- Kórpótokról a váraljára. Tépte, mar­cangolta a Duna menti apró halász­kunyhók fedelét, s úgy megkergette a vár szélkakasait is, hogy az ijedős fehérnép azt hitte, közeleg a világ vége. A markáns arcú, sasorrú vitéz könnyedén leugrott tüzes paripájá­ról. Azonnal meglátszott, hogy jó lovas, hiszen már apró gyermekko­rában szőrén ülte meg az arabs te­livéreket. A vihar tombolt. Tépte, szaggatta az őszi pompába öltözött fák lombjait. A sasorrú vitéz magá­hoz intette egyik katonáját. — Nyakunkon az eső... A lova­kat azonnal vezessétek födél alá. Az istállómester gondoskodjon róluk! Kora reggel folytatjuk utunkat! — utasította katonáját a lovag, s el­tűnt a vár márvánnyal burkolt lép­csőházában. Az istóllómester azonnal intézke­dett. A lovakról leszedték a nyerget, a fáradt paripákat lecsutakolták. Alig telt néhány percbe, a telivérek elégedetten ropogtatták a zabot, mert tudták, hogy a csutakolás utón mór csak a pihenés következhet. A fáradt vitézek is lepihentek. Sasorrú, markáns arcú vezérük azonban nem. Megvacsorázott. A csí­pős cseresznyepaprikával ízesített halászlét, majd a ropogósra sült pe­csenyét jóízűen elfogyasztotta, na­gyot húzott a gyöngyöző, aranyszínű, zamatos pozsonyi borból. A kandallóban nagy lánggal égett, ropogott a száraz bükkfa. A lovag az ablakhoz ment, sokáig a Duna felett tomboló vihart figyelte, köz­ben tűnődött. — A zólyomi várat harc nélkül kell visszaszereznem! A vérontásnak nincsen értelme ... Meg kell egyez­nem Giskrával, és Zólyom környé­kén is rendet kell teremtenem! A rablólovagokat és a betyárokat össze kell fogdosni, tömlöcbe kell vetni! — határozott, majd az aszta­bsiKSii faljak A Hét szerkesztőségének és a Szlovák Szocialista Köztársaság ■ . • i i___i • l_:_________I. '1.1______l______• L Ion fekvő iratokat, Jelentéseket ta­nulmányozta. Már késő éjszakára járt, amikor kopogtattak az ajtaján. A várkapi­tány jelentkezett: — Most érkeztünk Zólyomból. Giskra elfogadja az ajánlatot. Hu­szonötezer aranyért átadja a várat! — jelentette röviden a várkapitány. — Giskrával könnyebb volt tárgyal­ni, mint Bazinból hazakerülni! Olyan vihar tombolt a kanyargós utakon, amit eddig még sohasem láttam. A sasorrú lovag elégedett volt. Bort töltött, előbb a várkapitánynak, majd magának. — Jó munkát végzett. Köszönöm. Biztosan alaposan átázott. Egy po­hár jó bor ilyenkor minden orvos­ságnál többet ér. Egészségére! A KIS LOVASCSAPAT pirka­datkor útra kelt. Nagy ívben meg­kerülték az egyre népesedő utcákat, majd egyenest nekivágtak az útnak. Csak nagyon kevesen tudták, hogy a lovascsapat élén maga az uralko­dó, Mátyás király lovagol. Tárgyalá­sait Giskrával a legnagyobb titok­ban készítette elő. A Kis-Kárpátok alatt rőtszínűvé váltak az erdők, itt is, ott is kigyul­ladt a szömörce lángvörös levele. Mátyás király kis lovascsapatával Vöröskő várába tartott. Az erdei út mentén öreg pásztor legeltette nyá­ját. Magasra emelte viharvert ka­lapját, amikor megpillantotta a csil­logó szőrű paripákon lovagló fényes ruhájú vitézeket. Pulikutyója is úgy meglepődött a szokatlan látványon, hogy még ugatni is elfelejtett, tágra nyílt szemmel csodálkozva állt gaz­dája mellett. Délelőtt derekán járt, mire Vörös­kőre értek. A vár elhagyott volt és üres, csak az őrség vigyázta a kapu­kat. Vasárnap volt, a vórnépből, aki csak tehette Modorban volt, ahol hagyományosan minden ősszel nagy dínom-dánommal ünnepelték a szü­lét végét. Az új termést, a rámpást kóstolgatták, közben a pékkemencé­ben barnásvörösre sült libafertólyo­­kat ropogtatták. És az ilyen ünnep­ről senki sem akart lemaradni. Szentgyörgyi György, Vöröskő ura már kora reggeltől várta, leste a lo­vasokat. A pozsonyi várkapitány, je­lentette érkezésüket. Illatos cseresznye- és szllvapálin­­kával, kitűnő, ebédnek is beillő reg­gelivel fogadta a vendégeket, majd a vár hatalmas borpincéjéből a leg­öregebb és legjobb ízű, aranyszínű kis-kárpátoki borok kerültek az asz­talokra. A gyöngyöző, zamatos bor új erőt öntött a lovasokba. Amikor a nagy­­szombati öregtemplom kongó ha­rangja a delet jelezte, a lovascsapat már Lipótváron volt, majd a váro­sokat elkerülve, a dombhajlatok mö­gött egymás után tűntek el az apró falusi házak zsúptetei. Mór alko-A gót stílusban épült lovagterem a vár földszintjén

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents