A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)

1973-08-17 / 33. szám

MURRAY LFINSTER;

AZ ELSŐ TALÁLKOZÁS

sem szakemberekkel kiterjedtebb geológiai kutatásokhoz. Járnak ugyan ide segíteni geológusok az egész világról, de ez távolról sem elegendő, s így aztán Gondthaabban egymásnak adják a kilincset a világ legnagyobb bányavállalatainak leghíresebb geológiai kutatói. A nagy bányakincskitermelő világkonszernek közül egyetlenegy sem akarja elszalasztani az utolsó alkalmak egyikét, amelyet Grönland új ásvány- és olajkészletek felfedezése terén nyújt, és mindegyik elsőbbségi jogot akar szerezni a maga számára kiaknázásukra. Grönland tehát ma Alaszkához hasonlít a nagy aranyláz idején. Délről északnak, messze túl az északi sarkkörön, száz meg száz kutatási övezetre van felosztva, és Dánia nem győz kutatási engedélyeket Kiadni, ami szintén jövedelmez valamit. A dán kormány előrelátó politikát folytat és minden eszközzel támogatja Grönland betelepítését. Jól tudja, miért — a sziget ásványkincs-gazdagsága ezt megéri.

S egyszersmind fejlődik Godthaab is. Űj országutakkal kötötték össze a várost a kikötővel, Quarqotoq, Tuapánguit és az 1731-ben alapított Ny Herrnhut telepek csatlakoztak a városhoz. A hatvanas évek végén háromezer ember élt itt, tíz évvel később hatezer, s az 1972-es statisztika Godthaabnak már nyolcezer lakosáról tud. Nagyobb részük ún. grönlandi — eszkimók és az európai bevándoroltak leszármazottai, de mellettük élnek újabb dániai bevándoroltak is, akik itt kedvezőbb életfeltételeket keresnek. És Godthaab modernizálódik. Üj autópálya épül, a város szélén modern lakótelepet emeltek, amely élénk ellentétben áll a halászok faházaival. A főutcán áruházak mellett kávéházakat, borozókat, diszkotékákat is lehet találni. Jól szervezett és olcsó a taxiszolgálat, és a Grönland Szálló vadonatúj épülete semmivel sem marad el a legmodernebb európai hotelek mögött. Valaha csak itt-ott akadt egy-egy gépkocsi, de az utóbbi időben annyira elszaporodtak, hogy be kellett vezetni a rendszámot, s ha ez így megy tovább, csakhamar nem lesz hol kocsikázni velük. Hiszen Godthaabnak és környékének mindössze 30 km országútja van, ami 80 százaléka a sziget egész úthálózatának. Így aztán a hajókon kívül a helikopterek jelentik a fő közlekedési eszközt. De a grönlandiaknak nincs miért sajnálniuk, hogy híjával vannak az utaknak és vasútnak. Talán éppen ez az oka, hogy megmaradt itt a kicsit ugyan zord, de a maga módján gyönyörű és főképp a civilizációtól érintetlen természet, amely a sziget legnagyobb kincsei közé tartozik.

Godthaab — a világ egyik legkisebb fővárosa

Jellegzetes grönlandi táj, előtérben geológusok sátraival

A kapitánynak remegett a keze. Még soha ilyen nyíltan nem beszélt a beosztottai előtt, de Tommy Dort a megfigyelőszemélyzet tagja volt. S néha még egy kapitány is, akinek kötelessége töprengenie, kétségbeeejtően rászorul, hogy megossza az aggodalma terhét. És néha segít is, ha az ember hangosan gondolkozik.

•— Évek óta beszélnek róla, és törik rajta a fejüket — mondta halkan. — Matematikailag biztos, hogy valahol a galaktikánkban léteznie kell olyan fajnak, amelynek a civilizációja azonos a miénkkel, vagy annál magasabb. De azt még csak sejteni se sejthette senki, hogy hol és mikor fogunk összetalálkozni velük. Ügy látszik, nekünk most sikerült!

Tommy szeme élénken csillogott.

— Gondolja, uram, hogy barátságosak?

A kapitány egy pillantást vetett a távolságjelzőre. A fa'ntomtárgy folytatta képtelen táncát a Llanvabon felé és vissza. A nyolcvanezer mérföldnyire lévő másik tárgy egy csöppet elmozdult.

— Halad — mondta a kapitány kurtán. — Felénk tart. Vajon mit csinálunk akkor, ha idegen űrhajó bukkan fel a vadászmezőnkön? Barátságos? Lehet. Majd megpróbálunk kapcsolatba lépni vele. Mást nem tehetünk. De nagy a gyanúm, hogy az expedíciónk végét jelenti. Istennek hála, hogy van sugárégyúnk!

A sugárágyú pusztító sugárnyaláb volt; célja, hogy elbánjon az űrhajó útjába kerülő rakoncátlan meteoritokkal, ha a deflektorok nem járnak eredménnyel. Eredetileg nem fegyvernek készült, de ugyancsak megtette arra a célra is. Hatósugara ötezer mérföld, s a hajó egész energiatermelését összpontosítja. Irányzéka automatikus, elhajlása öt fok, s alkalmas rá. hogy egy ilyen Llanvabon-szerű hajó akár egy útjába kerülő aszteroidát is átlyukasszon vele. De persze nem túlsebességben.

Tommy Dort épp az orr felől eső videolemezt nézte. Most fölkapta a fejét.

— Sugárágyúnk? Miért?

A kapitány mogorván bámulta az üres videolemezt.

— Mert nem tudjuk, hogy milyenek, s én nem vállalhatok semmi kockázatot. Az biztos — mondta keserűen. — Fölvesszük velük a kapcsolatot, és megpróbálunk megtudni róluk mindent, amit csak lehet — különösen hogy honnét jöttek. Gondolom, megpróbálunk majd barátságot kötni — de erre nem nagy az eshetőség. Egy szemernyit sem bízhatunk bennük. Nem szabad. Lokátoruk van. Lehet, hogy a nyomkövetőjük jobb, mint a mienk. Lehet, hogy nyomon tudnak követni egész úton hazafelé, anélkül, hogy mi tudnánk róla. S nem kockáztathatjuk, hogy egy idegen faj tudomást szerezzen a Föld hollétéről mindaddig, amíg nem bizonyosodtunk meg a jóindulatáról. És ugyan hogy bizonyosodhatnánk meg? Persze jöhetnek kereskedni is... de lecsaphat ránk túlsebességgel egy egész űrcsatahajó-flotta is, és eltörölhet a Föld színéről, mielőtt még rádöbbennénk, hogy mi történt. És képtelenek vagyunk megállapítani, hogy a két eshetőség közül melyikre számíthatunk és mikor.

Tommy döbbenten hallgatta.

— Mindezt elméletben már számtalanszor megrágták — mondta a kapitány. — De senki sem volt képes józan megoldást találni, még papíron sem. Tudja, hiába a sok szépen hangzó elmélet, az a képtelenség, hogy a találkozásra épp az űr mélyén kerüljön sor, ahol egyik fél se tudja, a másik honnét jött, még senkinek se jutott eszébe. Márpedig nekünk meg kell találnunk a megoldást. Mit kezdjünk velük? Lehet, hogy ezek az esztétika csodái — szépek, barátságosak, udvariasak —, és a szép külső alatt ádáz durvaság rejlik, mint a japánokban. De az is lehet, hogy nyersek és mogorvák, mint egy svéd paraszt — és a durva külső alatt éppoly tisztességesek is. Az is lehet, hogy e kettő közt állnak válahol. De hát kockáztathatom én az emberiség jövőjét, abból kiindulva, hogy biztonságos megbíznom bennük. Isten a tudója, hogy megérné barátságot kötni egy új civilizációval. Ez felpezsdítené a miénket, s valószínűleg hallatlanul sokat nyernénk vele. De nem vállalhatok kockázatot. Az egyetlen, amit semmiképpen nem engedhetek meg, hogy megtudják, hol a Föld. Vagy tudom, hogy nem követhetnek, vagy haza sem megyek. S ők valószínűleg ugyanígy vannak.

Megint megnyomta a csuklókommunikátor gombját.

— Navigációs tisztek, figyelem! Valamennyi csillagképet azonnali megsemmisítésre előkészíteni. Ugyanígy minden fényképet és diagramot, amelyből a hajó útvonalára vagy kiindulási pontjára következtetni lehet, összegyűjtendő minden asztronómiai adat, hogy adott parancsra, a pillanat törtrésze alatt elpusztítható legyen. Utasításom azonnal végrehajtandó, végrehajtásról jelentést kérek!

Kiengedte a gombot. Egyszerre mintha megöregedett volna. Az emberiség s egy idegen faj első találkozása olyasmi volt, aminek számtalan formájára számíthattak, de ilyen megoldhatatlanra — egy magányos földi űrhajó és egy magányos idegen véletlen találkozására, mindkettő hazájától távol, egy csillagködben — még nem.

A kapitány szobájában nagy-nagy csönd honolt. Az orr felőli videolemezen most a ködnek csak igen kis darabja volt látható. Igen-igen kis darabja. Diffúz, formátlan, derengő köd. De Tommy Dort egyszerre rászegezte az ujját.

— Ott!

Szilárd tárgy bukkant föl a ködben. Nagyon messze. Fekete volt, nem tükörfényes, hogy a fényt visszaverje, mint a Llanvabon hajóteste. Nagyjából körteforma. Kettőjük közt ritkás, derengő köd, a tárgy részleteit nem lehetett kivenni, de az nyilvánvaló volt, hogy nem természeti eredetű. Tommy ránézett a távolságmutatóra, s halkan közölte:

— Nagy gyorsulással felénk tart, uram. Feltehető, hogy ugyanaz jár az eszükben, mint nekünk, uram: egyikünk sem engedheti meg, hogy a másik hazamenjen. Gondolja, hogy megpróbálják felvenni a kapcsolatot velünk, vagy amint lőtávolban leszünk, tüzelnek ránk?

A Llanvabon már elhagyta az üres árkot, s ritka, derengő ködben úszott. Sehol egy csillag, csak a köd mélyén a két vad izzás. S köröskörül a mindent feloldó fény, mely különös módon emlékeztetett a földi tropikus tengerek mélyére, ahogy azt az ember elképzeli.

Az idegen hajó egyetlen jelét adta, hogy nem gyilkos szándékkal közeledik. Ahogy közelebb ért a Llanvabonhoz, csökkentette a sebességét. A Llanvabon maga is elébe ment a találkának, majd mozdulatlanul megállt. E mozdulata a másik hajó közelségének felismeréséből fakadt — t részt barátságos szándékot, másrészt ébersége: jelzett. Viszonylagos mozdulatlanságában tengelyét úgy tudta fordítani, hogy hirtelen támadás esetén a legkisebb célpontot nyújtsa, s így több ideje maradt a célzott tűzre is, mintha a két hajó elvillan egymás mellett, és sebességük összeadódik.

A megközelítés mozzanata azonban maga volt a feszültség. A Llanvabon tűhegyes orra rendületlenül az idegen hajótestre szegeződött. A kapitány keze a sugárágyú elsütő-billentyűjén, ujja egyetlen mozdulatára elszabadult volna a hajó maximális energiája.

Tommy Dort összevont szemöldökkel figyelt. Az idegenek civilizációja nyilván igen magas szintű, ha űrhajót építenek, márpedig a civilizációval az előrelátás is együtt jár. Az idegenek tehát bizonyára éppúgy felismerték a két civilizált faj első találkozásának valamennyi lehetséges következményét, mint a Llanvabon emberutasai.

Valószínűleg éppúgy vonzotta őket is a két civilizáció békés érintkezésének, ismeretcseréjének lehetősége, mely mindkét faj fejlődésének szárnyat adhat. De ha eltérő emberi kultúrák érintkeznek, az egyik mindig kénytelen meghódolni vagy vállalni a háborút. A behódolás másmás bolygóról származó fajok közt sem folyhat le békésen. Az emberek legalábbis soha nem lennének hajlandók önként alávetni magukat, s az sem valószínű, hogy a másik fejlett faj igen. A kettőjük közti kereskedelem pedig semmiképpen nem nyújtana kárpótlást alárendelt helyzetükért. Némelyik faj — például az ember — előbbrevalónak tartja a kereskedést, mint a hódítást. Megeshet — talán? —, hogy az idegenek is. De még az emberek közt is akad, aki háborúra áhítozik. Ha a Llanvabonhoz közeledő idegen hajó visszatér hazai bázisára, s hírt ad az emberiség és a Llanvabonhoz hasonló űrhajók létezéséről, akkor a tulajdon faját a kereskedés vagy háború válaszútja elé állítja. Megeshet, hogy kereskedni akarnak, de az is megeshet, hogy a háborút választják. De a kereskedés mindig két félen múlik, a háború csak egyen. Nincs módjuk meggyőződni az ember békés szándékáról, mint ahogy az emberiségnek sem az övékéről. Így hát mindkét civilizáció biztonságának egyetlen záloga, ha valamelyik vagy mindkét űrhajó itt és most elpusztul.

A kapitány tehát nem nyomta meg az elsütőbillentyűt, mely lehet, hogy megsemmisítette volna a másik hajót. Nem merte megnyomni. Arcára kiült a veríték.

17