A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-08-17 / 33. szám
N yár... Ezt a szót hallva az ember akaratlanul is a vízre, napfényre, a tömött strandokra gondol, ahol pecsenyepirosra, vagy olajbarnára sült emberek sokasága hemzseg. Az utóbbi években azonban ez a gondolatkép bővül: emberek tízezrei, százezrei lepik el az országutakat, vasutakat, repülőjáratokat. Mintha itt, Közép- Európában egy hatalmas szív munkálkodna szüntelen nyárelőtől nyárutóig, amely e földrész kacskaringós útszövevényeln át egyre távolabbra korbácsolja az emberek millióit, a legújabb kori vándorokat tavak, folyók, tengerek partjára, idegen, távoli vidékek és tájak megismerésére ... A BALKAN KAPUJA tn is útnak eredtem, hogy valahol, az országhatár egyik pontján tetten érjem a népvándorlókat. A sok lehetőség közül talán a legkevésbé ismert határátkelőt választottam, amit Stúrovóvan (Párkányban) találtam meg. Nem a vasútállomásról van szó, melyet joggal neveznek a Balkán kapujának, hanem a Dunára, illetve Esztergomra nyíló kiskapuról, ahol egy vámhivatal és egy motoros hajó vontatta komp bonyolítja le a forgalmat. Itt a vámhivatal rendezett, egyre szépülő környezetével ismerkedhet meg az érkező s a to-NÉPVÁNDORLÁS vább utazó, a túloldalon pedig a Bazilika kupolájának magasba emelkedő sziluettje rajzolódik a napfényes kékségbe. A két part között méltóságteljesen folyik a Duna, és ... „Pihen a komp, kikötötték ...“ — Igen, pillanatnyilag pihen — mondja Anton Vaniak vámfelügyelő. — Rendes körülmények között minden kerek órában indul, és minden fél órában érkezik... Bezzeg a múlt szombaton nem pihenhetett egy pillanatig sem: kétszázötvenegy személygépkocsit, három autóbuszt, vagyis ezerötszáz személyt szállítottuk. Ha figyelembe vesszük, hogy egyszerre csak hét gépkocsit, vagy egy autóbuszt tudunk szállítani, az a szombati teljesítményünk óriási volt. Mi tagadás, holtfáradtan kerültünk ágyba mindannyian ... Elgondolkodtató számok, s ha még azt is hozzákalkuláljuk, hogy a forgalom évről évre növekszik, valamire még figyelmeztet is, történetesen arra, hogy a jövőt illetően valami más megoldást kell találni. Remélhetőleg az illetékesek is elgondolkodnak, megkeresik és megtalálják a növekvő forgalom zavartalan lebonyolításának a módját. — Pillanatnyilag milyen jótanácsot tudna adni a turistáknak? — Ne halogassák szombatra az indulást. Lehetőleg úgy vegyék ki a szabadságukat, hogy hétközben is útra kelhessenek, Ilymódon elkerülhető lenne a torlódás. Jól járnának ők is, ml is. — Akadnak-e egyéb zavaró körülmények? — Ha nem is sok, de azért akad... Például a Cedok is többet tehetne a turistákért.., Sok esetben kitöltetlen papírra adják ki a forintot, aztán száz koronát például nem váltanak be, mondván, hogy annyit odaát is beválthatnak. Továbbá igen hátrányosnak tartom az utazók számára azt a körülményt, hogy az utazási irodák péntek délutántól hétfőn délig zárva vannak. — És a turisták? — Most már nincs velük sok baj... Egy dologra azonban szeretném felhívni a figyelmüket: sokan nem tudják, hogy a megmaradt valutát tíz napon belül el kell számolni. Ellenkező esetben felesleges kellemetlenségek származhatnak belőle... És még mindig sokan vannak, akik nem tudják, hogy hús és húskészítményeken kívül tojást sem szabad átvinni a határon. Közben egyre többen érkeznek a vámhivatalhoz. NÉZELŐDÉS VALLATÁSSAL Figyelem az ellenőrző asztalhoz járulókat. Érdekes módon valamennyien izgulnak. Szorongásuk az arcukra van írva, pedig rendben vannak a személyi okmányaik, poggyászukban sincs semmi, ami miatt izgulniok kéne, és mégis... izgulnak és szorongnak, mintha bizony a vámosok a hajszálon is csomót kereső, szigorú fenegyerekek lennének. Nem. Ok is emberek, hivatásukat teljesítő, emberséges emberek. Arcukról nem hiányzik a biztató mosoly sem, és nem restek tanácsot, felvilágosítást adni, ha bizalommal fordulnak hozzájuk. — Gyakoriak-e a szabálysértések, illetve — MAI HODOV hogy egy csúnya, rossz ízű szóval éljek: csempésznek-e az emberek? Anton Vaniak vámfelügyelő elmosolyodik: — Nem... örömmel mondhatom, hogy az utóbbi években nem találkoztunk kirívó esettel, ami megnyugtató mindannyiunk számára. Közben egy Skoda gépkocsi gurul le a túloldalról érkező kompról. Két férfi és két nő ül benne, azaz két házaspár: Kemence! László és Hegedűs József, Vera, illetve Zsuzsa nevű feleségeikkel. Hazafelé igyekszenek. Kukuöinovóba (Nemesorosziba), szülőfalum szomszédságába. Egy pillanatra felvillan előttem a múlt képe: Nemesoroszi sok-sok szegény emberével. A hajdani szegények kései unokái, lém, most saját gépkocsijukon magyarországi körúton jártak: Szarvason, Békéscsabán, Szolnokon... és hát a Balatonnál. — Minden szép és jó volt, nagyon jól éreztük magunkat. Jövőre is átruccanunk, ha megérjük — mondja Kemencei László kissé fáradtan. Mert úgy van az ember, hogy bármily szép élményekkel gazdagodik is, a hosszú út kifárasztja, meg aztán — mindenütt jó, de legjobb otthon. Vidáman integetnek az elrobogó gépkocsiból. Világos színű Zsiguli gépkocsi érkezik a vámhivatal elé: öten ülnek benne. Ok is hazafelé igyekszenek, csakhogy ellenkező irányba, Budapestre. Az ellenőrzés után a markánsarcú családfőhöz lépek. — Fazekas József repülőmérnök vagyok! — mutatkozik be. Kérdésemre aztán elmondja, hogy rokoni látogatáson voltak. Zillna mellett jártak, s most viszik magukkal Jankót, a nyúlánk szlovák fiút és a kocsiban ülő, nyolcvannégy éves nénikét. — Csodálatosan szép az önök országa — mondja a repülőmérnök. — Végigkocsiztunk a Vág völgyében. Micsoda táj, micsoda vidék!... Vendégeinkkel egy-két hétre leugrunk a Balatonhoz, aztán majd visszahozzuk őket, csak kitartson a szép idő —'pillant az égre. Igaz, ami igaz: eléggé szeszélyes az idei nyár. Elköszön s kocsijával a kompra gördül... SZEMTŐL SZEMBEN A VÁMOSOKKAL Hivatás ez, mint sok más egyéb foglalkozási ág. A lényege az, hogy aki erre a pályára lép, valóban hivatástudattal csinálja. Itt van például a csinos, fiatal vámos lány: Marta Zábojníková. Párkányi származású, a szüleivel él. A vasútállomás mellett laknak, közel a vámhivatalhoz. — Hogy került erre a pályára? — Leérettségiztem, aztán jelentkeztem a főiskolára: testnevelési—földrajz szakra. Megfeleltem, de helyszűke miatt nem vettek fel... Mivel közel lakunk a vámhivatalhoz, nap mint nap láttam az egyenruhás vámhivatalnokokat. Gondoltam egy merészet és jelentkeztem. Felvettek. Most már két éve itt dolgozom. Nagyon megszerettem a foglalkozásomat, a világon semmivel sem cserélném fel. Érdekes, ugye? Pedig így van, ez az igazság. Közben megtudom, hogy a csinos kislány tagja az ifjúsági szövetségnek, és az öt szocialista brigád egyikének. Azt is megtudtam róla, hogy a szocialista brigád tagjaként örömmel vesz részt a munkaversenyben, a vámhivatal környékének szépítésében, rendezésében, mert nem mindegy ám, hogy a turisták milyen környezetből Induljak és milyenbe érkeznek. 1. A Duna hullámait szeli a komp 2. Lássuk csak: mi van a csomagtartóban? 3. Pihen a komp, s rajta Marta Zábojníková 4. Hazafelé tort a Kemencei és a Hegedűs házaspár 5. A Fazekas család is hazafelé tart a vendégekkel 6. Indulhatnak: rendben vannok a személyi okmányok
