A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)

1973-08-10 / 32. szám

LOVICSEK BÉLA NEVESSÜNK A saloonban cowboyok iszogat­nak. Egyszer csak berúgja az aj­tót egy kistermetű tehenész, és harsányan beüvölt: — Ki festette kékre a lovamat? Hatalmas, vállas cowboy tá­maszkodik a pultra, és megszólal: — Én voltam. Akarsz valamit? A kicsi meghökken. — Igen! Csak azt akarom mon­dani, hogy már száraz, és lehet lakkozni. 9 Arisztid dacosan áll meg az ap­ja, Agenor előtt: — Apám, én szerelmes vagyok! Agenor elnézően mosolyog: — No és kibe? — Egy lóba — döbben meg az apa —, és kanca az a ló? Arisztid felháborodik: — Csak nem gondolja atyám, hogy természetellenes hajlamaim vannak! 9 A skót fia megfürdik a tenger­ben. Egyszer csak fuldokolni kezd. A skót kétségbeesetten segítségért kiabál. Egy ott nyaraló angol be­ugrik a vízbe, és hosszú küzdelem után kivonszolja a gyereket. A skót örömmel látja, hogy a fiúnak semmi baja, majd oda­megy az életmentőhöz, aki szeré­nyen félrehúzódott. — Uram — szólítja meg. — Ugyan hagyja csak, semmi az egész — hárítja el az angol. — Nem úgy van az uram — mondja skót —, a gyereken egy sapka is volt! Azt hová tette? — Egy lóba — vágja ki Arisz­tid O Így is lehel Vlliilntti sorok: 1. Cirill Abőcő. 8. Ékezettel: ujjas ka­­bítka. 10. Becézett nöl név. 14. Iga. 15. Énekes, fekete madér. IS. Nagyobb tele­pülés. 17............gy, magasabb katonai rang. 18. E napon. 18a. Kettőzve az af­rikai négerek harci dobja. 19. Folyadék. 20. Alpesi legelő. 21. V. 0.0. 22. Állati széllés. 23. Regét mond. 25. Személyes névmés. 28. Afrikéban honos, csupasz nyakú és nagy csflrű húsevő gézlóma­­dér. 27. Pozitív válasz. 28. Argon vegy­­jele. 29. Fejfedő. 30. Vékony korong. 32. Lém. 33. Tárod. 35. Magyarországi lab­darúgó-csapat. 36. Termést betakarít. 37. Erna, Anna, Natália. 38. Te többesszámban. 39. Olasz király. 41. Német korona. 42. Szlo­vák szerzetes pap. 43. A mondás negye­dik réssé. 44. Valamikor ilyen szoba is volt. 43. K. K. N. 48. Volt Szlovákiában. 47. Kapu szlovákul, 6. h. 49. Ékes egyik típusú betűi. 50. Vendégség kezdete. 51. Ezek szlovákul. 53. Szolmlzáclós hang. 54. Kettős betű. 55. Város Kínában. 58. Gytlok. 59. Paripa. 80. Több pápa neve. 81. Blzolmas megszólítás. 82. Lendület. Függőleges sorok: 1. Fébry Zoltán Ismert mondásának első része. 2. Csukok. 3. Morvaország fővárosa. 4. U. O. A. 5. Hangtalan kém. 8. Merész (ford.). 7. A mondás második része. 8. A Holland Légiforgalmi Társa­ság neve. 9. Háziállat. 10. Végnélküll kár. 11. Nagy tő a Szovjetunióban. 12. Lök. 13. A mondás harmadik része. 15. Rágcsál. 18. Befejez. 18. Nem megy el. 19. A földről füvet tépegetve eszik. 22. Tengeri rabló. 23. Verssorvégződés. 24. Személyem. 26. Nem egészen matt. 28. Névelővel: erdei emberke. 29. Lázcsilla­pító. 31. Nyersselyem. 32. Hivatali helyi­ség. 34. Jenki angolul írva. 35.............1 Vénusz, világhírű szobor. 38. Termést betakarító munkás. 38. Almafajta. 40. Princípiuma. 41 Azonos a vízszintes 44-el. 43. Buzdító szócska. 44. Krajcár rövidít­ve. 46...........Ferenc, az Újpesti Dózsa ki­tűnő játékosa. 48. Város Franclország­­ban. 50. Visszahív! 51. Mezőgazdasági növény. 52. Európai nép. 54. Növényi Ital. 58. Károly Lajos. 57. Gát szélei. 58. Varrunk vele. 59. A pincébe. 80. Egyfor­ma mássalhangzók. Beküldendő a függőleges 1, 7, 13, és a vízszintes 43. számú sorok megfejtése lapunk megjelenésétől számított 6 napon belül. Az előző rajtvény helyez megfejtéze: Bornemissza Gergely — Dobó István — Cecey Éva — Mekcsey — Balázs — Egri csillagok. A nagy zsákmány Szilvás Tóni bácsit jól ismerik a faluban. Nyugdíjaztatása előtt a szö­vetkezetben dolgozott. Inkább a keze járt, mint a szája. A hallgatag em­berek fajtájából való. Mikor nyugdíjba került, hirtelen üres lett körülötte a világ: mit csi­náljon ő most már a rengeteg sza­bad idejével? Ügy érezte, hogy a tét­lensége a sírba viszi, pedig nem igen kívánkozott ő még a túlvilágra, egészséges volt, mint a makk. Egy-két hónapi tétlen lötyögés után csendesen megjegyezte: — Visszamegyek én a szövetke­zetbe dolgozni, Gizám. — Sehova! — tette az asszony csípőre a kezét. — Eleget gürcöltél életedben. Egyél, igyál, füstölj ked­vedre, éld világodat! — Éljem ám — hümmögött Tóni bácsi —, de hogyan, Gizám? Abba bele kéne tanulni... Vén fejjel ta­nulni? — Vén fejjel, vén fejjel — mor­fondírozott az asszony —, hány vén ember ül naphoszat a folyó partján horgászbottal a kezében?... Te is elüldögélhetnél, néha még tán fog­nál is valamit, hiszen majd megve­szek a halért, meg te is szereted. Ezen aztán elgondolkodott az új­donsült nyugdíjas. Van annak már vagy öt éve, hogy „felcsapott“ horgásznak. De nem hü­­belebalázs módjára fogott neki, mert Tóni bácsi alapos körültekintéssel csinált mindent. Tél elején bement buszon a városba és vásárolt egy okos könyvet, amely a halak életé­ről és a horgászás művészetéről szólt. Tavasszal aztán megvásárolta a fel­szerelést — nem is akármilyent —, kiváltotta az engedélyt, s elméleti felkészültségét megpróbálta a gya­korlatban is gyümölcsöztetni. Több, kevesebb sikerrel. Sosem bosszankodott. Higgadt nyu­galommal, végtelen türelemmel ült a parton, mint jó kotlós a tojásokon. Megtanulta, hogy a halat „ki kell ülni“, nem úgy, mint egyesek, hogy leszaladnak a folyóra, s ha nem kap­nak a halak, egyik helyről a másik­ra futnak, mint a félnótások. Tóni bácsi annak idején keresett egy számára megfelelő helyet — csendes, mélyvizű öblöt —, ott kezd­te el, ma is odajár. Fog, nem fog, mindegy. Az elmúlt öt' év alatt azért sok szép halat kiemelt. Igaz, rendkívüli zsákmánya sosem volt. Egy hatkilós harcsa volt a legnagyobb, de még azzal sem dicsekedett el, mint egyes horgászok, akik nemcsak hogy di­csekszenek, hanem nagyokat lódíta­nak is. A faluban az aszonyok már tud­ták, hogy kinek kell szólni, ha meg­kívánják a halat: Tóni bácsinak. — Lesz, ha lesz — bólogatott Tó­ni bácsi, de azért a legtöbb esetben vitte a halat napnyugtával a meg­rendelt házhoz. A minap is alig pirkadt még, ami­kor elindult hazulról. Elfoglalta meg­szokott helyét, felcsalizta a horgokat és bedobta. Szerette ezeket a csen­des, harmatos és langyos hajnalokat. Szerette a lombok között ébredező madarak csattogását, a keleten ha­sadó eget... Kortyintott a lapos üvegből, rágyújtott és figyelt... A halak jól kaptak. Fogott is he­­tet-nyolcat, egy szép, háromkilós pontyot is. Közben a lapos üvegből kiszopogatta a szilvóriumot, harapott is rá jó, szikkadt kolbászt. Szépnek látta a világot. Közben figyelte, nézte a vizet. Gondolatai repültek, csapkodtak — de sok szép minden eszébe jutott!... Hirtelen fatörzsnyi sötét tömeg emel­kedett a víz színére. Harcsa! Két hosszú, szálas bajsza — mint a tran­zisztoros rádió antennája — lökődött ki a vízből. Aztán a sötét tömeg méltóságteljesen tekeredett egyet s örvényt sodorintva eltűnt a szeme elől. Tóni bácsi belerémegett a lát­vány gyönyörűségébe. Este a kocsmában senkinek sem szólt, pedig az élmény izgalma a nyelve hegyén ült s kikívánkozott. Bevette a sörét, elhallgatta a han­­goskodókat és hazament. Harmadnap szintén magasan állt már a nap az égen, és semmi kapás. Nem csüggedt: majd lesz holnap, holnapután... Mégis megmozdult a bot, aztán hirtelen meghajolt. Most nem mene­külsz! Avatott kézzel bevágott s ne­kifeszült. A nagy teher engedelme­sen jött. Gyanús engedelmességgel jött. Tóni bácsi örült, vert a szíve sebesen, remegett a keze, térde... csak akkor fordult vele néhányat a világ, amikor a nagy zsákmány a víz színére emelkedett, s szembenézett vele a nagy békaember szemüveg mögül... mert nem harcsa volt az, nem bizony, hanem a Kerekes szom­széd Karcsi fia, a gézengúz, aki ezút­tal alaposan rászedte és megviccelte. — A botom visszaadd, kölyök, mert meglékelem az oldalad! KERESZTREJTVÉNY 14 höti

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents