A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-08-03 / 31. szám
Haussza nő — Niger Köztársaság A kutakban alig van víz, az is ihatatlan — Bangiangara, Mali. Afrika éhezik KATASZTROFÁLIS SZÁRAZSÁG KÖZÉP-AFRIKÁBAN A keselyű Afrikában a halál szimbóluma. A szavanna felett köröző sziluettje mindig annak a jele, hogy valahol alatta élőlény teteme fekszik. Szárnyának árnyéka ma befedi az egész Szahel nevű területet, amely Európa felét teszi ki és a Szaharától délre elterülő sávot jelöli. Ezt a területet katasztrofális szárazság sújtja. Hat közép-afrikai államban — Mauretániától Szenegálon, Malin, Felső-Voltán és Nigeren át egészen Csádig — az elmúlt öt év folyamán kétszer-háromszor kevesebb eső esett a szokásosnál. Bambey szenegáliai városban az átlagos 600 milliméter csapadék helyett mindössze 250 mm-t mértek, Csád, Niger és Mauretánia egyes területein egyáltalán nem esett az eső. A Szenegál folyó áradása elmaradt, a rizsföldek helyenként víz nélkül vannak, a földimogyoró-termés az egyharmadára esett vissza. Maliban a köles még aratás előtt kiszáradt, Csád északi részén semmi termés sem volt. Az emberek összetört gyapotmaggal vagy korpával verik el az éhségüket, sőt egyes helyeken feltúrják a hangyabolyokat, hogy kiszedjék az ott összegyűjtött szemeket. Mauretániában kipusztult a szarvasmarhaállománynak csaknem kilencven százaléka, elpusztult minden harmadik teve és minden második birka. Felső-Voltában a kétségbeesett pásztorok a szokásos ár égy tizedéért kínálják a marhát, mert tudják, hogy holnap már nem lesz mit eladniuk. Megszámlálhatatlanul sok dög szegélyezi az utakat. A Csád-tó, amelynek az vízfelülete az aszály előtt 25 000 km2 volt, egyharmadára zsugorodott össze. A tehetetlen halászok szeme láttára pusztul a rengeteg hal az iszapban, csónakon a vízhiány miatt nem lehet őket megközelíteni, de gyalogosan sem, mert az iszap elnyeli az embert. A helyzet napról napra kétségbeejtőbb. „Ma már nem arról van szó: élni, hanem túlélni“ — jelentette ki Haman Diori nigeri elnök, amikor arról beszélt, hogy az északi területek lakossága tömegesen vándorol az ország déli, a szárazságtól kevésbé sújtott vidékeire. Már maga a lakosság óriási méretű vándorlásának ténye probléma, éspedig nemcsak Nigerben ; Mauretánia fővárosának, Nouakchottnak lakossága az elmúlt fél év folyamán 70 000-ről több mint 100 000 főre növekedett. De a városok sem menekednek meg az aszály következményeitől. A Niger folyó alacsony vízállásának következtében leálltak a Bamakót árammal ellátó vízi erőmű turbinái, s így Mali fővárosában a vágóhíd kikapcsolt hűtőházában és a boltok jégszekrényeiben rengeteg mennyiségű hús és más élelmiszer romlott meg. „A helyzet egyre romlik. Elkerülhetetlenül szükséges a lehető legnagyobb mennyiségű élelmiszert szállítani a legtávolabbi veszélyeztetett területekre is legkésőbb június közepéig“ — állította Adekke Boerma, a FAO (az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Szervezete) vezérigazgatója a május elején a különböző országok kormányához intézett táviratában. A tőkésországok magatartásáról érdemes megemlékezni. Maguk a szárazság sújtotta országok már áprilisban, amikor a helyzet még kevésbé komoly volt, sürgős segítségként 320 000 tonna gabonát kértek. Kénytelenek voltak azonban tudomásul venni, hogy ez nem olyan egyszerű, mivel egyrészt a gabonaárak 75 százalékig is emelkedtek a világpiacon, másrészt nem lehet „veszélyes mértékben“ csökkenteni a saját gabonakészleteket. Ezzel szemben Kanada, az Egyesült Államok és Franciaország gabonakészleteit 29 millió tonnára (!) becsülik. Májusban a Világélelmezési Program (PAM) képviselői jelentették, hogy összesen 450 000 tonna élelmiszer áll rendelkezésre, ami elég kellene legyen a legsúlyosabb következmények elhárítására, de akkor meg hiányoztak a szükséges szállítórepülőgépek. A nyugati sajtó ezt azzal magyarázta, hogy az afrikai államok túlságosan későn folyamodtak segítségért. Ehhez talán elég emlékezetbe idézni egyet: akkor, amikor nem nyolcmillió férfinak, asszonynak és gyereknek a közvetlenül fenyegető éhhaláltól való megmentéséről, hanem egy, a volt gyarmattartó hatalommal rokonszenvező rendszer fenntartásáról volt szó, akkor gyakorlatilag egyik napról a másikra sikerült megszervezni a légi hidat Európa és Afrika között a katonai „segítség“ szállítására... A sok nehézség ellenére végül talán mégis sikerül a nemzetközi szolidaritás jóvoltából a tizenkettedik órában elhárítani az éhhalál veszélyét. Megoldódik ezzel valóban minden a világ huszonöt legszegényebb országa közé tartozó, a kedvezőtlen időjárási viszonyok által térdre kényszerített országokban? Távolról sem, mint ahogy az aszály nem az egyetlen oka a katasztrofális helyzetnek. Hasonló szárazság sújtotta a körzetet már 1910—14-ben is, de előtte és utána gazdagabb és szegényebb termésű évek követték egymást. Erre mindig gondolni kellett, s így a törzsfők feladata volt gondoskodni róla, hogy a falusi hombárokban mindig legyenek elegendő mennyiségű gabonakészletek. A „bennszülöttek“ érdekei iránt közömbös gyarmati rendszer az afrikai parasztokat arra kényszérítette, hogy gabonafélék helyett kivitelre gyapotot, földimogyorót stb. termesszenek, anélkül, hogy a legkisebb gondot is • A lesoványodott zebu (afrikai szarvasmarha-fajta) már alig talál legelőt — Meroua, Kamerun
