A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)

1973-06-15 / 24. szám

Mongólia Belső-Ázsia északi részén helyezkedik el, nagyjából Ukrajnával azonos földrajzi szélességen. De távol van a tengertől és átlag 1000— 1500 méter magasan fekszik. Területe 1 565 000 km2, tehát nagyobb, mint Franciaország, Nagy-Britannia, az NSZK és Spanyolország együttvéve. De területének több mint a felét magasan fekvő sivatagok és félsivatagok teszik ki. Fekvésének érdekessége, hogy a Mongol Népköztársaságnak csak két szomszédja van. A Kínai Népköztársasággal közös határa hosszabb — mintegy 4300 km, határa a Szovjetunióval 2700 km.

Ezt a hatalmas területet mindössze 1 300 000 ember lakja, ennek is kb. egynegyede a fővárosban, Ulánbátorban él. A lakosság 90 százaléka mongol (khalkha-mongolok, orjátok vagy nyugati mongolok, burjátok), a többi kínai, kazah, tuvai, orosz stb. A mongolok többsége — kb. 1 700 000 fő — a Kínai Népköztársaságban, főképp Belső-Mongólia autonóm tartományban él.

Mongólia északi és délnyugati részét hegyláncok borítják, nyugati része félsivatagos, délkeleti része pedig a Góbi északi pereme. Az éghajlat száraz, erősen kontinentális, a csapadék kevés.

Mongóliát mostoha természeti viszonyai hosszú évszázadokig gátolták a fejlődésben.

Belterjes földművelés területének csak 0,3 százalékán, elsősorban a csapadékosabb északi területeken, valamint az északkeleti feltört szűzföldeken folyik, ahol állami gazdaságokat szerveztek.

Minthogy az ország területének 84 százaléka legelő, fő foglalkozási ágként a nomád állattenyésztés fejlődött ki. I Ma már ásott és fúrt kutakkal jórészt megoldották a vízellátást, s biztosítani tudják a jobb téli takarmányellátást. A sztyeppés területeken istállókat építettek a legelőt változtató állatok számára, s az állattenyésztők jurtáinak nagyobb részét már állandó lakóházak váltották fel. A legfontosabb tenyésztett állatok a keleti sztyeppéken a ló és a szarvasmarha a folyók vidékén a szarvasmarha és a juh, a nyugati félsivatagos területeken a juh, a teve és a kecske. Számottevő foglalkozási ág a halászat és a vadászat, továbbá a prémesállatok tenyésztése.

Az ipari termelésben a bányászaté a vezető szerep. Legfontosabb bányakincsét, a barnaszenet Ulánbátor mellett bánásszák. Kőolajat a Góbisivatagban, aranyat, wolframot, rezet, mangánt és uránt Bajanhongor és Bulgan vidékén termelnek ki. Szajnsand mellett olajfinomító működik. A gyáriparhoz mezőgazdasági gépeket, bőr- és élelmiszeripari berendezéseket, építőanyagokat, üveget, textíliákat, ruházati cikkeket, bőrt és cipőt, továbbá faipari és élelmiszeripari termékeket előállító üzemek tartoznak. Számottevő az erdőgazdaság termelése.

A mongolok igen közel álló rokon nyelvei a 14—16. század körül alakultak ki. Dzsingisz kán birodalmának bukása után keletkeztek az addigi mongol nyelvjárásokból. Csoportjai: a tulajdonképpeni mongol (Mongol Népköztársaság, Belső-Mongólia), burját (Burját ASZSZK, Észak-Mandzsúria), orját (Északnyugat-Kína), mongol (Észak-Afganisztán), mongur (Kína Kanszu tartománya), dahur (Észak-Mandzsúria). Közös irodalmi nyelvük a 13. század óta van ujgur írással. Külön irodalmi nyelvként él az orját a 17. század óta a mandzsu alapján készült sajátos írással, 1931 óta a Mongol Népköztársaságban a burját, először latin, 1938 óta cirill írással.

A gazdag mongol népköltészetben tibeti és kínai hatások érvényesültek. A népdalok, népmesék, találós mesék, eposzok stb. műfajai ma is élnek. Az írott irodalom legrégibb alkotása a Mongolok titkos története című krónika a 13. századból. Az írott irodalom túlnyomó többségét a vallásos jellegű, tibetiből fordított művek alkotják. Eredeti mongol alkotások jobbára a történetírás területén születtek, a 16. századból fennmaradtak népi mondák feljegyzései. A 18. század elejétől kezdett kibontakozni a regényírás és a népi színjátszás.

Ulánbátor, Mongol Népköztársa-A Bogdo-gen múzeum Ulánbátorban

i

Mongólia gazdasági életében még mindig az állattenyésztés foglalja el a legjelentősebb szerepet. — A képen: nomád pásztorok

>

Ulánbátor főtere — balról az Állami Opera és Balettszinház épülete, jobbról Szuhe-Bator lovasszobra.

ság fővárosa a Tola folyó széles völgyében, a Bogdo-Ula hegy lábánál, 1309 méter tengerszint feletti magasságban fekszik, Kb, 300 000 lakosa van.

A 17. században keletkezett mint nomád hercegek rezidenciája, a Tola és a Celbi folyók egyesülésénél. A hercegek székhelyüket Urgának („vezéri sátor“) nevezték. Idővel a lámaizmus központja lett Da-Hure („nagy kolostor“) néven, s a kínaimandzsu helytartók is ezt választották Külső-Mongólia székhelyéül. 1911-ben a mandzsu iga lerázása után Urgát Nijsz-lel-Hurénak nevezték el, majd 1924 novemberében, amikor a Mongol Népköztársaság megalakult, a város az Ulan-Bator, a „vörös vitéz“ nevet kapta.

A népi forradalom előestéjén a fővárosnak csupán néhány tízezer lakosa volt, tulajdonképpen jurtákból állt, amelyek között csak helyenként tünedeztek fel a vályog- és faházikók, s az aranyozott tetejű pagodák meg a középületek valóságos csodának tűntek. Nem voltak ipari létesítményei, kulturális intézményei, nem volt közlekedési hálózata. Az egyes negyedek lakóik társadalmi helyzete és nemzetiségi hovatartozása szerint alakultak ki: az egyik városrészben laktak a szerzetesek, a másikban a nemesek, megint másikban a kereskedők és az iparosok. Ugyanígy volt kínai negyed, orosz negyed stb.

A Tola folyó völgyében fekvő várost minden oldalról magas hegyek őrzik. Legrégibb negyedeiben, ahol valaha a kolostor és a kereskedők települése állt, a múlt emlékei, például a Csojzsin-lámakolostor csodálatos palotája mellett két-három emeletes lakóházak és impozáns középületek nőttek ki a földből.

A mai Ulánbátor gyakorlatilag a népi hatalom éveiben keletkezett. Kelet-nyugati irányban átszeli a mintegy 20 kilométer hosszú Béke sugárút, melyet modern, többemeletes lakóházak, a minisztériumok épületei s a város legszebb üzletei szegélyeznek. A főtéren áll Szuhe-