A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1973-06-15 / 24. szám
oo 1 Éjfél után két óra lehetett, amikor Hurych úr hazafelé baktatott az Alkoholellenes Liga gyűléséről. amelyet a Moldva túlsó partján tartottak meg egy kis kocsmában. A gyűlés azért húzódott el ilyen sokáig, mert le kellett mondatni az elnököt, aki gyalázatos ügybe keveredett. Rábizonyították, hogy egy étteremben megivott egy pohár pilzeni sört. De volt benne annyi becsület, hogy levonta a következményeket és visszavonult tisztségétől. Hurych úr tehát a Károly-hídon ballagott hazafelé. Szívét melengette a boldog tudat, hogy az emberiség javán munkálkodik. Gyomrában ugyan hidegen kotyogott a szódavíz, de kissé följebb forrón dobogott emberbaráti szíve, amely szerencsére nem hájasodott többé, amióta az orvos eltiltotta a sörivástól. Így hát fél éve belépett az Alkoholellenes Ligába, elszántan harcolt a szeszesitalok ellen az egyesületben még titkárnak is megtették, előfizetett a „Nép Érdeke“ vízbarát lapra, eszperantóul tanult és két pofára zabálta a zöldséget. Gondolatainak menetét egy kiáltás tépte félbe. A kiáltás a folyó mélyéből hangzott, egyike volt azoknak az éjszakai kiáltásoknak, amelyeket annyira szeretnek az ifjú költők, s hasznát is látják, összesen 16 fillért, mert ennyit fizetnek a szerkesztőségek egy sorért, amelyben a folyó felől rejtélyes kiáltás hasít belé az éjszaka mély fekete némaságába. Hurych úr a karfához sietett, kihajolt a víz tükre fölé, s lekiáltott: — Parancsol valamit? Ennél okosabb pillanatnyilag nem jutott eszébe, szíve gondolaíűzően kalapált, miközben a folyó tintafekete vize fölé hajolt. Mialatt Hurych úr a Moldva sötét titkait kémlelte, az óváros felőli oldalról Bílek fodrászmester sietett át a hídon a vár felé. A hajfürtök derék mesterét nem mondhatnánk éppen az alkohol ellenségének, különösen ezen az estén nem illenék rá e díszítő jelző, de szíve ugyanolyan forró felebaráti szeretettel vert, mint Hurych úré; barátai és ismerősei tudták: Bílek úr aranyszívű, áldozatra mindig kész férfiú. Éles tekintete megakadt Hurych úron, aki gyanúsan tehénkedett a híd karfájára. Bílek úr a tett embere volt. Nesztelenül, mint a kalandra siető kandúr, és sebesen, mint a zsákmányára lecsapó hiúz. közeledett hátulról Hurych úrhoz, megragadta a kezét és megpróbálta lerántani a földre. Hurych úr sem volt rest, torkon ragadta az ismeretlent, a két férfiú harsányan kiáltozva rendőr után, úgy viaskodott egymással a híd szélén, mintha dijbirkózók lennének, s a borbély elfúlva lihegte ellenfele arcába: — De uram, nyugodjon meg, miért esne kétségbe!? A rendőrjárőr futólépésben jött, s Bílek úr minden erejével keblére szorítva Hurych urat, már messziről jelentette: — Uraim, ez az úr a folyóba akart ugrani, de én megmentettem! Hurych urat négy kemény rendőrmarok ragadta meg, karon fogták, s az egyik zsaru atyai hangon megpróbálta lebeszélni öngyilkos szándékáról. Hurych úr, akit váratlanul ért a fordulat, úgy ordított, mintha az eszétől búcsúzna: — Uraim, ez tévedés! Majd furcsa természetellenes kacagásba kezdett, s ismételgette: — Tévednek, uraim, én igazán nem ugrottam a vízbe. Az emberbarát fodrász volt a sereghajtó, hátul ballagott a rendőrök nyomában, mintha vigyázna, hogy Hurych úr vissza ne szökjön a híd karfájára, s büszkén hangoztatta: % — Én már jó néhány ember életét megmentettem, amikor a hídról a vízbe akartak ugrani, de egy sem védekezett olyan kétségbeesetten, mint ez itt. Látszik rajta, hogy egész elvesztette lelki egyensúlyát. Hisz még a mellényemet is összetépte. Aztán a másik rendőr vette munkába Hurych urat: — Istenem, mi lenne a világból, ha minden kicsiségért a folyóba ugranánk? Ne búsuljon, jó ember, minden rendben jön. Bármi is volt, ami JAROSLAV HASEK * Lélektan i rejtély szörnyű tettére késztette, a maga élete is még visszazökken a rendes kerékvágásba. Meglátja, reggelre kijózanodik és rájön, hogy mégis szép a világ. — Bizony, szép a világ — zengette Hurych úr fülébe a jobbját markolászó rendőr. — Ha mindenki vízbe ugorna, akit valami baj ér, minden második ember itt fuldokolna a Moldvában. Bílek úr hátulról belekapaszkodott Hurych úr kabátjába, s azt harsogta: — Hogy tudja, ki mentette meg az életét, jusson eszébe, ha majd kijózanodik, hogy Bílek a nevem és fodrász vagyok Smíchovban. Hurych úr újból hisztériásán ordibálni kezdett: — De uraim, könyörgöm, eresszenek el, nekem nem volt semmi rossz szándékom, csak kihajoltam a korláton, mert hallottam, hogy a folyóból valaki segítségért kiabál. — De uram — jegyezte meg szemrehányón a fodrász még hogy maga nem akart leugrani? Uram, nekem tapasztalatom van már az ilyesmiben. Csak ránézek valakire és tudom, hányat ütött, ugorhatnékja van-e vagy sem. Uram, ha maga nem akart volna ugrani, nem védekezett volna, mint egy veszett elefánt. Ha majd reggelre kitisztul a feje, mondjon hálát istennek, amiért az őrangyala idehozott. Hurych úr kifogyott a béketűrésből, hátrafordult, és néhány goromba sértést vágott a nemes lelkű és áldozatkész férfiú képébe. Bílek úr komor hangon panaszkodni kezdett a rendőröknek: — Na látják, ezt kapja az ember a jóságáért! Ha maja ez az úr reggelre kijózanodik, halálig restellni fogja magát, amiért így viselkedett az életmentőjével szemben. Hurych úr kísérletet tett, hogy nyakon vágja Nagy József rajza a fodrászt, de abbahagyta, amikor a rendőrök azzal fenyegetőztek, hogy tolonckocsiért küldenek. A rendőrkapitányság előtt még egyszer megpróbált kimagyarázkodni: — Maguk nem hisznek nekem ? Esküszöm, hogy szerencsétlen véletlen történt. — Csak nyugodjon meg — csitítgatták a rendőrök. — Ha majd kialussza magát és kitisztul a feje, egészen más szemmel fogja nézni az életet. — Szentséges szűzanyám! — sírta el magát Hurych úr. II Számos lelki betegség van, amelynek megszokott kísérő jelensége az öngyilkossági kísérlet, ilyen például a paralysis progressiva, paranoia, továbbá a búskomorság, mindenféle mániák és kényszerképzetek, s természetesen a hisztéria. A megmentett öngyilkosok a rendőrorvos kezébe kerülnek, akik a legkülönbözőbb kérdéseket teszik fel nekik, hogy megrajzolhassák a páciens szellemi kórképét. A válaszok az orvos számára útmutatóul szolgálnak, hogy felismerhesse, milyen lelki betegség vitte öngyilkosságba a boldogtalant, mert ezeknek a bajoknak, állandó kísérő jelenségei a fogalom- és képzetzavarok. Hurych úr esetében is tüstént hívták a rendőrorvost, hogy vizsgálja meg a megmentett öngyilkos lelkiállapotát. Míg a doktorra vártak, a szolgálatos őrmester kihallgatta az áldozatkész fodrászt és jegyzőkönyvet vett fel vele. Az őrmester is jó ember volt, s látva Hurych úr elkámpicsorodott képét, nem állta meg, hogy ne beszéljen neki a világ szépségeiről és örömeiről. — Meglátja, uram, minden jó lesz megint, minden rendbejön, még akkor is, ha boldogtalan szerelemből tette. Van elég szép lány a világon. A nóta is azt mondja: „Gombház, sej, egy helyébe ezer is akadt!“ Ha majd reggelre kijózanodik, szépen elmegy Smíchovba és megköszöni Bílek úrnak, hogy megmentette az életét, Ha családi bajai vannak, tudja mit, költözzön külön, ne vegye szivére. Ha meg anyagi gondjai volnának, csak úgy mondom, nem tudhatom, milyen viszonyok közt él, de ha mégis anyagi gondjai volnának, nézze, uram, becsületes ember a jég hátán is megél. Higgye el, én mondom: a munka nem szégyen! És mit felelt Hurych úr? Kezébe temetve arcát, feljajdult: — Krisztus szent nevére, hisz én nem akartam vízbe ugorni! Erre megint Bílek úr vette munkába: — Nézze, öregem, és vagyok a smíchovi Bílek, borbély és fodrász, nekem nyugodtan megmondhatja, mi vitte magát a hídra ... Hurych úr hangosan felzokogott. III Jött a rendőrorvos, s szólt: — Hozzák ide azt az öngyilkost! Elővezették Hurych urat. Arcán a rémület kifejezése ült, ajka vértelen volt, haja kócos. — Miért akart a folyóba ugrani? — Esküszöm, nem akartam! — Ne tagadja, Bílek úr és a rendőrök is bizonyítják. Amikor Bílek úr megmentette az életét, maga dühösen viaskodott vele. — Ez szörnyű! — siránkozott Hurych úr. — Mondja meg, miért nyugszik le a nap? — Az istenre kérem doktor úr! — Ismer Ázsiában független államokat? — De kérem, doktor úr! — Mennyi hatszor tizenkettő? Ekkor Hurych úr már nem tudott uralkodni magán, s ahelyett, hogy rávágta volna: hetvenkettő, iszonyatos pofont kent le a rendőrorvosnak. Reggel beszállították a bolondokházába, ahol immár másfél esztendeje ápolják, mert az orvosoknak mind ez ideig nem sikerült megállapítaniuk, hogy Hurych úr tudatában lenne lelki betegségének, ami az ideggyógyászat szerint csalhatatlan kórtani tünet. TÓTH TIBOR forditása hőt- 11
