A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-05 / 1. szám
Egy negyven éves orvosi pálya állomásai a következők is le* hetnek: 1932: Avatás Bratislavában % 1932—1934: Katonai szolgálat # Kórházi szolgálat Banská Bystricán; Körorvosi szolgálat Stúrovóban # 1938—1949: Nitrianske Rudno, Revúca, Galanta, Medzilaborce 0 1949-től napjainkig: Calovo (Nagymegyer) Fiatalos / % lendülettel És ez az út nemcsak kilométerekben hosszú út: változatos, kellemesebb-szomorúbb élményekkel gazdag életen vezet keresztül. Mert ahogy egy-egy sikeres műtét vagy gyógyulás után az emberek magukkal viszik útjukon kezelőorvosuk képétemlékét, úgy viszi magával mindenhová az orvos is betegei egy-egy mosolyát, arcuknak egy-egy fájdalmas vonását, görcsét. így őrzik meg kölcsönösen egymást az emberek, így válnak örökké, egymásból kitörölhetetlenné. — Kellemes emlékek? — kérdi, valahová a messzeségbe meredő de mégis az egész jelent konkrét valóságában élő szemekkel Karpiä doktor. — Nehéz erre válaszolni, vagy egyáltalán nem is lehet. Számomra, és úgy vélem, mindenki számára a legnagyobb örömet az jelenti, ha sikerül valami nehéz problémát megoldanom. Beszél és emlékezik. A nehéz időkre, amikor a háború után Medzilaborc-ra, ebbe a szinte teljesen lebombázott városba került, s míg ő ott gyógyította, nyugtatgatta, tanácsokkal látta el az arra rászorulókat, addig a családja Zilinán élt, mert tizenhét éves kora óta egyéb munkát, egyéb életet nem tudott elképzelni saját magának, mint mások életét; beszél néhány szomorú végű, súlyos esetéről, beszél arról a háromgyermekes fiatal anyáról, aki rákban halt meg, segíteni a legnagyobb erőfeszítések ellenére sem tudtak rajta; beszél a betegeiről, akik között vannak ugyan agresszív természetűek is, önmagukat sajnáltatók is — ahány annyiféle — de nagyon sokan vannak olyanok is, akik nagyon emberien, erős akarattal viselik el szenvedéseiket, fizikai fájdalmaikat; beszél arról, hogy általában azok gyógyulnak meg nehezebben, akik nem tudják elviselni, hogy ők betegek —, lehet itt említeni azt a huszonegy éves fiatalembert is, aki csupán azért halt bele gyomorfekélyébe — bár szervezete erős volt a gyógyulásra —, mert lelkileg nem tudta azt elviselni; a szellemi egyensúly, a szellemi és lelki egészség fontosságáról beszélt; életének aztán ismét nehéz esztendeiről beszélt, arról, hogy a volt éalovói járásba került, az egész járásban csak hárman voltak orvosok (egy Zemianská Oléán, egy Baloftban, ő pedig Calovon), később amikor a másik kettő is elment, egyedül kellett helytállnia; beszélt a könyveiről, beszélt szenvedélyéről, a horgászásról, beszélt és emlékezett. Nem tudom, sikerült-e célomat elérnem. Néhány sorba belesűríteni egy év híján hét évtizedet. És ezzel esetleg azoknak is adni valamit, egy emberi példa esetleges töredékét, akik eddig nem ismerték őt. Mert a betegei — olyanok is, akik talán nem az ő körzetéhez tartoznának —, azok, akikkel együtt várakoztam a rendelő előtt, a folyosón, mind így bocsátottak el: Azt írja meg róla, hogy milyen jó ember a doktor úr! Tehát a (remélt, vagy esetleges, vagy végleges) gyógyulásukért érzett hálájukon kívül úgy gondolják, emberségéért is tisztelettel tartoznak Karpiá doktornak. Ok úgy mondják: Jó ember. És Karpiä doktor, aki tizenhét éves kora óta nem tudja magát másutt elképzelni, mint az emberek között, egész addig szeretne köztük s velük maradni, amíg — mint ő mondta — szellemileg és fizikailag képesnek érzi magát erre. Ezért dolgozik még most is, közel hetvenéves kora ellenére fiatalos lendülettel, minden energiáját egy célnak, egy ügynek áldozva. TÓTH LÁSZLÓ Uher Iván felv. Vojtech Ondrej elvtárs beszél „Volga, Volga ...“ Változatok egy A téma: a barátság. Pontosabban: a csehszlovák-szovjet barátság. Változatok zenében, szóban, versben, meleg baráti kézfogásokban, annak elhatározásában, hogy a jövőben is mindig így lesz. Tulajdonképpen két kedves megmozdulásról van szó. Rimavská Sobotán (Rimaszombatban), ahol mindig történik valami a kultúra területén. Épp ezért e sorok írója szívesen jár ide, amikor csak teheti. Szürke, ködös téli délután, az embernek jól ki kell nyitnia a szemét, ha meg akarja találni azt, amit keres. De azt a házat, amit mi keresünk könnyen megtaláljuk: csak az ünneplőbe öltözött, siető embereket kell követnünk. A Barátság Házának kis termébe nem sok ember fér el, de akik eljöttek, elsősorban a rimaszombati tömegszervezetek képviselői, jól érzik magukat. És jól érzi itt magát Zsukovszkij őrnagy és a többi meghívott szovjet vendég is. Az ünnepi beszéd rövid és tartalmas, Vojtech Ondrej elvtárs, a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom járási bizottságának az elnöke tartja. Azokról a nehézségekről beszél, amelyekkel a Szovjetuniónak fennállása ötven éve alatt meg kellett küzdenie. És azokról az eredményekről, amelyeket a szovjet nép e fél évszázad alatt elért. ' Zsukovszkij őrnagy rövid válaszában megköszönte a szervezőknek ezt a szép délutánt s arról is szólott, hogy barátságunkat, tehát a csehszlovák és szovjet dolgozók barátságát az 1968-as események felelőtlen és reakciós szervezői megzavarhatták ugyan, de el nem téphették s hogy ez a barátság az évek során egyre szilárdul. A beszédek előtt és után diákok rövid kulturális műsorral kedveskedtek az összejövetel résztvevőinek. Szólt a harmonika s a „Volga, Volga.. dallamai mellett csendültek össze a poharak. „A barátságra!“ A Barátság Napját — mert ezt a nevet adták a kis ünnepélynek — a Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetség rendezte karöltve a város többi társadalmi szervezetével és a Szocialista Akatémára A komoly zene is érdekli őket (Prandl S. és Ádám Zsolt felvételei) démiával. Reméljük, még sok ilyen baráti találkozóra kerül sor ... ■ Ugyancsak a barátság jegyében zajlott le a második kedves összejövetel is a Tatra-szálló kistermében. A Csemadok rimaszombati járási bizottsága mellett működő Tudományos Ismereteket Terjesztő Szakkör, valamint a Tompa Mihály Klub és a Szocialista Akadémia szervezte. Az összejövetelen Horváth Júlia tanárnő előadást tartott az orosz és a szovjet zenéről. A tanárnő szakmailag magas szintű, a zene áhítatos szeretetétől átfűtött előadása minden dicséretet megérdemel. Az előadás után a közönség magnószalagról részleteket hallgathatott Csajkovszkij, Muszorgszkij, Rahmaninov, Hacsaturjan és más orosz illetve szovjet zeneszerző műveiből. Öröm volt látni a sok elmélyülten figyelő arcot s külön öröm, hogy a hallgatók javarésze fiatal lány és fiú volt, akik noha, mint később megtudtam, szeretik a beat-zenét, a dzsesszt, de akik a valódi művészettel szemben is nyitott lélekkel állnak. —zsélyi—
