A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1973-05-11 / 19. szám
Bertolt Brecht 1898 — 1956 Hetvenötéves lenne ma a bajorországi Augsburgban született, ötvennyolc esztendős korában Kelet-Berlinben; szívinfarktus következtében elhunyt Bertolt Brecht, századunk német drámájának legnagyobb, világirodalmi rangú egyénisége. Életéről dióhéjban annyit, hogy a müncheni egyetemen orvostudományt tanuló Brecht az első világháború alatt katona volt, és alig egy esztendővel leszerelése után Baal című színjátékával megkezdte drámaírói pályafutását. Első nagy sikerét, amely hírnevét megalapozta, a ma világszerte játszott, az angol John Gay Beggars’ Opera alapján írott Koldusoperájával aratta, amelyben a színpadot szinte szószékként felhasználva perbe száll a társadalom fonákságaival, és nagyon hatásos, szellemes formában, sziporkázó szellemességgel demonstrálja, hogy a könnyen késelő Bicska Maxi lényegesen kisebb bűnöző, mint Peachum, a kolduskirály, aki gazdagságát egy jól megszervezett terrorbandára alapozza. Ez a brechti dráma — mint általában valamennyi — antiarisztoteleszi, tudatosan szakít ' a klasszikus dramaturgia hármas szabályával: a tér, -idő és cselekményegységgel, de szakít Lessing drámaelméletével is, amennyiben nem az a célja, hogy a nézőt belevonja a színpad történetébe, azzal a célzattal, hogy érzelmileg felrézza és a szereplőkkel való azonulásra késztesse — hanem azt akarja, hogy a néző tudatosan szemlélje a színpadon lejátszódó drámát és vitázzon a szerzővel: fogadja el nézeteit vagy vesse el őket. Brecht nevével kapcsolatban sűrűn emlegetik a színház epikus jellegét. Annyit jelent ez, hogy a színjátéknak a múltban lepergő meséjét a mai ember szemléletével ellenőrzi, s azt úgy játszatja le, hogy a nézőt állandóan a mára figyelmezteti. A mese szövetébe songokat épít, amelyek megállapítják a cselekményt, a helyzetet kommentálják, magyarázzák az eljátszott vagy soron következő jelenetet, s ezekkel az elbeszélő elemekkel távolságot teremt a színpad és a néző között, s a nézőt arra indítja, hogy vonja le a látottakból az erkölcsi tanulságot. Brecht drámáinak meséi és történetei a világ múltjában, görög vagy római korban (Antigone Szofoklész, Coriolanus Shakespeare nyomán), a renaissance korában (Galilei élete), a harmincéves háborúban (Kurázsi mama és gyermekei) vagy a közelmúltban (Svejk és a második világháború, Állítsátok meg Arturó Uit, Rettegés és ínség a Harmadik Birodalomban, Cárrá asszony fegyverei stb.) játszódnak le. Különösen kedveli a keleti és kelet-ázsiai környezetet (A kaukázusi krétakör, A szecsuáni jólélek). A tér- és időbeli távolság elsődleges célja az, hogy a néző ne azonosítsa magát a lejátszottakkal, de tekintse hűvös szemmel, kritikailag. A lejátszott történetben lássa meg a mai társadalom szociális problémáit. A brechti színpad ily módon „morális intézménnyé“ válik, a schilleri filozófiai erkölcsiséget szociális erkölcsiség váltja fel — a fennálló tőkés társadalmi rend megváltoztatása érdekében, a felvilágosodás korának forradalmiságává tágul. Az agitatív szándékú, moralista Brecht minden szavával az értelmünkhöz apellál és mégis — önmagának szinte ellentmondva — ott éri el a legnagyobb hatást, ahol az érzelmeinket s megmozgatja. Legköltőibb játékát, A kaukázusi krétakört hozom fel állításom igazolásául. A szerző egy keretjátékba foglalja az ismert ősi népmesét. Egy szétlőtt kaukázusi falu romjai közt két kolhozfalu lakói ülnek körben, és az Állami Üjjáépítési Bizottság fővárosi szak.értője jelenlétében vitát folytatnak arról, hogy kié a völgy. Vita közben az egyik kolhoz parasztasszonya bejelenti, hogy a szakértő elvtárs tiszteletére előadnak egy színdarabot, és megjegyzi, hogy a darab az ő ügyükről szól. FÄBRY- NAPOK — másodszor Mi tagadás: Kelet-Szlovákia metropolisában, illetve annak környékén hosszú évekig hiányoltunk egy olyan rangos rendezvényt, melyre majd nem csupán illik, de küldetéséből s tartalmából eredően oda is kell figyelni, mely fokozatosan méltó „partnerévé“ válhatna nemzetiségi kulturális életünk immár hagyományos nyugat- és közép-szlovákiai központi és járási rendezvényeinek. A CSEMADOK koáicei (kassai) járási bizottságán így született meg 1972 telén a Fábry Zoltán Irodalmi és Kulturális Napok megrendezésének gondolata... És hadd tegyem rögtön hozzá: nem véletlenül, hiszen hazai magyar irodalmunk európai rangú képviselője e járás szülöttje; itt élt és itt alkotott a „vox humana“, az antifasiszta világirodalom egyik legnagyobb képviselője. Az ötlet elhatározássá, az elhatározás összefogássá, az összefogás pedig tetté érett! Igaz, tavaly még kissé félszeg-félénken, a hagyományalapozás minden szokványos nehézségével és gondjávalba jóval; az idén viszont már egy lépéssel továbbhaladva — okulva az előző esztendő magvas tapasztalataiból — a CSEMADOK járási bizottsága a Járási Népművelési Központ és a Járási nemzeti bizottság közös rendezésében a hagyományőrzés nemes szándékával és töretlen igyekezetével hirdették járásszerte plakátok a II. Fábry Zoltán Irodalmi és Kulturális Napokat. A négynapos rendezvény műsoráról csak röviden kívánok szólni. A Fábry-napok keretében megrendezték az irodalmi színpadok és az öntevékeny színjátszók járási seregszemléjét, a CSEMADOK eddigi tevékenységében szinte egyedülálló „Nagy évfordulók“ hármas vetélkedő járási döntőjét, de a négynapos rendezvénysorozatban helyet kapott még a szavaTók és prózamondók versenye, valamint egy kiválóan sikerült Fábryest Jasovban (Jászón), melyen a Szlovákiai írók Szövetsége magyar tagozatának képviseletében Batta György költő, a Fábry-életmű jeles ismerője tartott értékes, közvetlen hangú előadást. Az irodalmi színpadok járási versenyében négy produkciót láttunk; ezek közül a Pruszák Zoltánná vezette szepsi gimnazisták szereplése bizonyul a legjobbnak. A seregszemle színvonala azonban sajnos — mind tartalmát, mind a rendezést tekintve alig ütötte meg az átlagos mércét, ami bizonyára figyelmeztetés az illetékesek számára, hogy a jövőben a színjátszás e sajátos-izgalmas ágazatának lényegesen több szakmai s gyakorlati segítséget nyújtsanak. A színjátszó csoportok szeregszemléjében három együttes mutatkozott be. A himiek: Tóth M.: Kutyaszorító című víg játékát, a b uzitaiak Tersánszky J. Jenő: Kakukk Marci című színművét és a CSEMADOK Moldava nad Bodvou-i (szepsi) helyi szervezetének színjátszó csoportja Bárány T.: Futótűz című „pletykafigurázó“ komédiáját mutatta be. A három előadást értékelve a szepsiek játéka tűnt a legkiforrottabbnak, szereplőik többségének — Vajkó Ferenc rendezésében — sikerült hiteles alakításokat nyújtaniuk. Különösen Balázs Éva tudatosan felépített, csiszolt játéka tetszett a zsákutcába jutott házassága révén önmagával szemben is elbizonytalanodó feleség szerepében. A buzitaiakat és rendezőjüket: Török Imrét elsősorban a találó darabválasztásért illeti jogos dicséret hiszen valóban a csoport egyéniségéhez és képességeihez közel álló színműre találtak a sokhelyütt harsány kacagásra késztető Kakukk Marciban. Itt kell megemlíteni a címszerepet alakító Klein László kiváló, helyenként már-már a hivatásos mércével A szepsi gimnazisták Petőfi-műsorából Kié a gyerek — veti fel a dráma a kérdést —, akit a háborúban, nem a mostaniban, hanem a mesebeliben, az anyja elhagyott? Ismerjük a mesét már a bibliából. A szentírás bölcs Salamonja a két asszony pőrében úgy ítélkezik, hogy vágják ketté a gyereket. Az egyik pereskedő asszonyt ez az ítélet elrettenti, inkább átengedi a gyereket az ellenlábasának, de kard ne oltsa ki zsenge életét. Ezzel ad bizonyságot, hogy ő az igazi anya, és a király neki ítéli a kisdedet. Az ősi kínai legendában nincs a gyerek kettéhasításáról szó, itt egy krétával felrajzolt körbe teszik — innen a legenda neve — és a két asszony megragadja a gyerek karját, az egyik a jobbját, a másik a bal karját. Kezdik a körből maguk felé húzni, de az egyik asszony megretten: ezzel a marakodással eltéphetik a gyerek karját és ezért elengedi. Az újabb és a harmadik próbánál is győz a szeretet: az igazi anya inkább átengedi gyermekét a pereskedőnek, semhogy fájdalmat okozzon neki. A brechti tanulság itt az, hogy az emberi közösségben nem a vérségi vagy más esetleges viszonylatoknak kell meghatározó jelentőségűeknek lenniük, hanem az emberi magatartásnak, s a magatartást gyakorlatra váltó tettnek. A játék végén Acdak, a nép bírája, a konyhalány Grusenek, a gyermek nevelőanyjának ítéli oda a gyermeket és a játékot kommentáló Énekes így fejezi be a példázatot: Ti azonban, kik hallottátok a Krétakör f történetét, Véssétek eszetekbe a régiek tanácsát: Hogy minden azoké legyen itt, akik bánni l tudnak véle, A gyermek az anya-szivüeké, hogy l felnevelődjön, A kocsi a derék kocsisoké, hogy sebesen ( szaladjon S a völgy azoké, akik öntözik, hogy gyümölcsöt (teremjen. (Garai Gábor fordítása) Nincs a darabban megjelenítve, hogyan dől el a per a két kolhozfalu közt, mert hiszen az Énekes szava utón nyilvánvaló, hogy az egészséges szocialista társadalom törvényei szerint megegyeznek a közös gazdálkodás dolgában. EGRI VIKTOR „kacérkodó“ alakítását. A Kutyaszorítót játszó himiek bemutatkozása a seregszemle kellemes meglepetése volt, a csoport fiatal rendezőjében és szereplőiben egy tehetséges, lelkes gárdát ismerhettünk meg. A II. Fábry Zoltán Irodalmi és Kulturális Napokat, azok sikerét mérlegelve örömmel leszögezhető: a tavaly született kezdeményezés egészséges aktivitást, munkára ösztönző pezsgést váltott ki a kassai járás öntevékeny művészeti mozgalmában. Nem véletlen hát, hogy a Fábrynapokat ma már szinte egész Kelet- és Dél-Szlovákiában szómon tartják. E növekvő hírnév tudatában talán annyit kell még elmondanunk, hogy a rendezvény egyre bővülő népszerűsége a jövőt illetően bíztató távlatokkal kecsegtet, de ennek szilárd alapjait már most kell megépíteni — az eddiginél még alaposabb, körültekintőbb műsorszerkesztéssel és szervezéssel. Nem titok: csupán egy pontosan körülhatárolt társadalmi és művészi küldetés csiszolhatja véglegessé a Fábry-napok arcélét. E rendezvény pozitív visszhangja ugyanis ma már nem csupán örömre ad okot, hanem kötelez is! B. M. P. Az idei Fábry-napok egyik emlékezetes mozzanata: Fábry Zoltán stószi sírjának megkoszorúzása
