A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1973-04-06 / 14. szám
(!) Emil Negulescu törvényszéki bíró nagyon megszerette Gabriellát, a feltűnően szép, fiatal festőművésznőt. Minden szabad idejét vele töltötte. Hosszú töprengés utón elhatározta, hogy megkéri a kezét. Terveket szőtt, amiket szerelmének részleteiben elmondott, elmagyarázott. Gabriella azonban szótlanul hallgatott, soha még egy megjegyzése sem volt. Doktor Negulescu emiatt ideges volt. Arra gyanakodott, hogy a lány nem szereti, nem akar a felesége lenni, csak érdekből találkozgat vele. Egyik este megkérdezte: — Miért hallgatsz, amikor közös terveinkről beszélek? Nem szeretsz, nem akarsz a feleségem lenni? Gabriella nem válaszolt. Szeméből forró könycsepp gurult végig orcáján, gyengéden Emilhez simult, szenvedélyesen csókolni kezdte. — Nagyon szeretlek... Hiszen tudod, te jelented nekem az életet. Hogyan juthatott ilyesmi az eszedbe?... — Sokszor arra gondolok, hogy a köztünk levő korkülönbség miatt meggondoltad magad, de nem akarsz nekem fájdalmat okozni, ezért hallgatsz. — Éppen azért szeretlek, mert érett, tapasztalt férfi vagy. Olyannak szeretlek, amilyen vagy — suttogta szerelmesen a lány és szenvedélyesen ölelni, csókolni kezdte a férfit. Emil Negulescu kislánya, Irina nap nap után hiába leste, várta édesapját. Nem tudott vele találkozni, mert késő éjszaka, amikor ő már régen aludt, nesztelenül surrant be a szobájába, alig néhány órát pihent, s kora reggel, amikor még mindenki aludt, reggeli nélkül ment el hazulról. A kis Irina szomorú, kétségbeesett volt. Megérezte, hogy édesapja szerelme miatt bajba sodródik. A kislány sejtelme valóra vált... Gabriella a legszívesebben otthon töltötte az estéket. Nem szeretett éttermekbe, kávéházakba járni. Hosszú rábeszélés utón egy este mégis ráállt, hogy elmennek együtt társaságba. Emil barátainak, munkatársainak akarta bemutatni szerelmét. Miután bemutatta berátainak, Gabriella láthatóan ideges, ingerült lett, s mintha a föld nyelte volna el, eltűnt. Egyedül Manulescu bíró tudta, miért tűnt el a szépasszony... Sokáig tűnődött: mondja-e meg Emilnek az igazi okot, vagy okosabb lesz-e, ha hallgat. Végül úgy döntött, elmondja barátjának, amit tud. — Gyere, üljünk le.., Beszélnem kell veled! Tudom, látom, nagyon szereted, azért őszinte leszek — kezdte Manulescu. — Te ismered Gabriellát?... — kérdezte meglepetten Emil. — Ismerem.., Mégpedig, azt hiszem, jól! Az ügyfelem ... Azért tűnt el... — Milyen birósági ügye van? — Válik... — Gabriella férjnél van?... — A férje Ionescu mérnök, geológus. Nagyon szereti a feleségét, de Gabriella nem akar vele a terepen, ahol dolgozik, élni. Ionescu nem egyezik bele a válásba. Éppen ma délelőtt járt nálam. Kijelentette: tudja, hogy feleségének szeretője van, de mégsem válik... Emil Negulescu elsápadt, majd hirtelen fejébe szállt a vér. Mondani akart valamit, de meggondolta magát, barátjának kezet nyújtott, szótlanul elment. — Emil, várj! Veled megyek! — szólt utána a bíró, de Emil, mintha nem hallotta volna, gyors léptekkel távozott. Ionescu mérnök váratlan látogatásával meglepte feleségét. — Nem azért jöttem, hogy tetten érjelek a szeretőddel. Mindenről tudok... De vedd tudomásul, semmilyen körülmények között nem válók! Elrontottad az életemet, hát én sem kíméllek, legyen a tiéd is tbnkretéve! — mondta cinikusan a geológus. A telefon éles csengetése szakította félbe vitájukat, Gabriella vette fel a kagylót. — Nem, nem találkozhatunk... Igen... férjnél vagyok. Azért titkoltam el, mert nem akartalak elveszíteni... Nem miattad válók ... Igen, a feleséged leszek ... Légy nyugodt... Felhívlak — mondotta halkan Gabriella, s letette a kagylót. Emil dühösen, feldúltan sokáig sétált Gabriella ablakai alatt, majd hazament. Lefeküdt.. „ Egész éjszaka nem aludt. Gyötörte a szerelme és a megaláztatás. Gabriella másnap elutazott a férjével. Elhatározták, hogy újra kezdik az életüket. Gabriella búcsú nélkül hagyta el Emilt. Ionescu mérnök rövid időn belül meggyőződött arról, hogy Negulescu bíró őszinte, egyenes jellemű ember, Gabriellát önzetlenül szereti. A bíró pedig megtudta, hogy a geológus nem oka a zátonyra futott házasságnak, kiváló szakember, fontos állami feladaton dolgozik, és jogosnak tartotta azt a követelését, hogy a felesége vele munkahelyén éljen. — Szerettelek, és ma is szeretlek — mondotta Gabriella férjének —, de a festészetet, a művészetet mindennél és midenkinél jobban szeretem. Azért nem tudok Itt a terepen élni, visszautazok Bukarestbe, dolgozni akarok én is... -Napirenden voltak a nézeteltérések a házas'társak között. Végül Gabriella úgy döntött, hogy • visszautazik a fővárosba. Ionescu mérnök is Bukarestbe utazott. Felkereste Negulescu bírót, akivel hosszasan, őszintén elbeszélgetett. Ügy határoztak, hogy Gabriellára bízzák, döntse el ő, kivel akar élni, kinek akar a felesége lenni. Emil Negulescu állandóan szerelmére, Gabriellára gondolt. Nagyon megszokta, nem tudott már nélküle élni. Éjszakánként vad álmok gyötörték, és lelkiismeretfurdalása volt amiatt, hogy a szimpatikus és nagyon tehetséges fiatal mérnök miatta veszíti el a feleségét. Nem! Ezt nem tehetem! Ionescu is szereti Gabriellát. Nem tehetem tönkre az életét! Minden körülmények között meg kell akadályoznom, hogy elváljanak — tűnődött Negulescu, de ugyanakkor felvetődött benne a gondolat: — És Gabriella életét tönkretehetem? ... Szereti a férjét?... Ha szeretné, vele élne... Emil Negulescu ideges, ingerlékeny lett. A munkája nem érdekelte, és kerülte barátait, az embereket. Egyedül bolyongott nap nap után és állandóan azon gondolkodott: mit tegyen. Dönteni azonban nem tudott... (Folytatjuk)
