A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1973-03-09 / 10. szám
sőt az egész vállalat problémáit; gondját, baját. A férje az üzemi pártbizottság elnöke. Három gyermekük van, két fiú és egy lány. Az egyik fiú villanyszerelő, a másik autószerelő. A kislány a Duslo melletti vegyipari iskola tanulója. Azt mondja, jó és rendezett családi életet élnek, a férje minden munkában segíti őt, szabad idejükben sokat olvasnak, ő egyformán olvassa a magyar és szlovák klasszikusokat, nagyon szereti a verseket, főleg Adyt; a férje mindenekelőtt politikai irodalmat olvas. Tőle tudom meg azt is, hogy a vállalat vezetősége nagy gondot fordít a nők helyzetének a megjavítására. Ez a gondoskodás főleg az egészségügy terén mutatkozik meg ... És hadd álljon itt néhány sor a Králov Brod-i (királyrévi) tanítónőről, Szarka Gyulánéról. Aligha volt még Királyréven ilyen agilis tanítónő — mondták még Galántán. Mert mit csinál azonkívül, hogy tanít? S azonkívül, hogy a nemzeti bizottság tanácsának képviselője, meg hogy a nőszövetség helyi szervezetének is az elnöke? 1. Kubovics Erzsébet 2. Mészáros Katalin 3. Vígh Teréz 4. Závodszky Irén 5. Szarka Gyuláné A múlt évben például megalakította a CSEMADOK helyi szervezetét, amelynek mai 60 tagjából negyvenet ő szervezett be. Természetesen a kultúrszervezet elnöke is ő lett. Utána nyomban meghívta Királyrévre a galántai Kodály-napokon szereplő két együttest is, az Ifjú Szíveket (amelynek egykor ő is tagja volt). Óriási közönségsikert arattak, a falu lakói nagyon elégedettek voltak a fellépésekkel... Most alakított egy 12 tagú tánccsoportot, és egy 20 tagú éneklő csoportot, — de már egy citeraegyüttes létrehozását forgatja a fejében. Nem is sorolom tovább, csak még annyit, hogy két gyermeke van, (tíz- és nyolcéves fiú), férje 'á fenti üzem asztalosrészlegének a vezetője. Mindenre marad ideje, mert, mint mondja, szereti a közéleti tevékenységet és a hivatását. — zsélyi — Prandl Sándor felvételei NŐK villanófényben A galántai járási ipari vállalat nikkelező műhelyében három nő reszel egy-egy furcsán meghajlított csődarabot. Olyan figyelmesen dolgoznak, hogy csak arra riadnak fel, amikor megvillan fényképészünk villanófénye. Kíváncsi vagyok, mit reszelgetnek ekkora szorgalommal, és hogy megéri-e. Megtudom, hogy fogasokat készítenek, a hegesztés nyomait simítják el, mielőtt a fogas-alkatrészek a nikkelezőbe kerülnének. És hogy megéri-e a szorgalom? Igen, mivel a munkateljesítmény szerint fizetik őket, 1200—1300 koronát keresnek havonta. Vígh Teréz néni és Kubovics Erzsi négy, Mészáros Katalin másfél éve dolgozik ezen a munkahelyen. Azt mondják nagyon jó és összeszokott kis munkacsoport ez, egy fiú tagja is van, akit azonban nem mutatnak be. Teréz néni 27 éve ment férjhez, három nagy fia van — két „kiszolgált“ katona — a harmadik most katonáskodik. A férje a bratislavai Dimitrov-gyárban dolgozik, naponta hazajár. 27 év szép idő, „épp elég kibírni egy ember mellett“ — mondja tréfálkozva Teréz néni, s hozzáteszi, hogy úgy látszik most már a többit is kibírják együtt. Ezzel szemben Kubovics Erzsiké még hajadon; meg is kérdem tőle azonnal, szeretne-e férjhez menni. — No ná, majd nem! — mondja nevetve. — Milyen férjet szeretne? — Lehetőleg jó munkásembert. — Ha mondjuk egy mérnök kérné meg a kezét, örülne-e? — Mondtam, hogy munkást akarok — szögezi le olyan határozottan, hogy arra következtetek, ez a munkásember már valószínűleg ki is szemeltetett, s bizony mérnököknek és másoknak Erzsikénél nincs semmi esélyük. — Ha férjhez megy — faggatom tovább a szépszemű, barna lányt — szeretne-e gyereket szülni? —vTermészetesen. — Hányat? — Amennyi jön — válaszolja mosolyogva — egyet semmi esetre se...! Mészáros Katalin Horné Saliby-ból (Felsőszeliből) jár dolgozni az üzembe. Neki már nincsenek hasonló gondjai, mint Erzsikének, hat éve férjnél van, férje a felsőszeli szövetkezet gépjavítója, kisfia óvodás. — Szereti-e még a férjét — teszem fel a nem épp diszkrét kérdést. — Hát... csak szeretem őt — mondja mosolyogva — mert szeretnék neki még egy kislányt is szülni. — Ezenkívül még mik a tervei? — Nagyon vágyok még egy szép családi házra. Egyelőre a férjem szüleinél lakunk. — Nem jelent túl nagy megterhelést a munka? — Nem mondhatom. Igaz, hogy a délutáni műszakból csak éjfél előtt, negyed tizenkettőkor kerülök haza, de a férjem elég megértő, s ha teheti, segít az otthoni munkában. Závodszky Gyuláné a műhely adminisztratív ügyeit intézi. <3 már 10 éve dolgozik a vállalatnál és arról beszél, mekkora fejlődésen ment ót a galántai üzem, ez alatt a tíz év alatt. Alaposan ismeri munkahelyét, ALEXANDRA Nap mint nap látom őt az új lakótelepen, a felhőt ütő toronyépületek között, amint gyerekkocsit tolva sétál a járdán. Néha megáll egy-egy percre, a kocsi fölé hajol, valamit igazít a kicsi körül, aztán tovább sétál. Vékony, törékeny asszonyka. Közelebb áll a hatvanhoz, mint az ötvenhez, hajába alig-alig vegyül ősz szál, az arca még mindig üde, fiatalos, a szeme is csillogó. A boldog emberek szeme csillog hasonlóan. Ö is az. Miért is ne lenne, hiszen békés, nyugodt az élete, aranyos a kis unokája, mindene megvan, de ami mégis a legfontosabb, szereti és megbecsüli őt a veje és a lánya. Lassanként mór megszokja a nagyvárost, az új lakótelepet is nyüzsgésével és zajával együtt. Pedig hosszú és kanyargó volt az út a kis falutól a nagyvárosig. Ki gondolta volna, hogy hová kerül élete alkonyán. — A férjem fiatal kora óta mozdonyvezető volt. Erős, szálfatermetű, arcából majd kicsattant a vér. Bizony gyakran voltam egyedül — mondja özvegy Szilógyiné —, de azért soha nem unatkoztam. Mindig találtam munkát a ház körül meg a kertben. Baromfit, disznót neveltem, termesztettem korai zöldséget a konyhára, és tiszta lakással, meleg étellel vártam haza a férjemet. Szépen, veszekedés nélkül, boldogan éltünk, de valami mégis hiányzott az életünkből: a gyerek... Kissé elboruló arccal, elgondolkodva néz maga elé. Mintha azoknak a terméketlen éveknek a keserűsége és szorongása lopakodna vissza annyi év után újra a szívébe. — Orvostól orvoshoz jártam, hiába. Többen azt is tanácsolták, menjek néhány hétre a tengerpartra, hátha használ. Tengerpartra, akkoriban! Dehogyis mehettem... Aztán jött a háború. A férjemet nem vonultatták be, továbbra is a vasútnál szolgált. Sokszor bizony veszélyesebb helyzetbe került, mintha az első vonalban harcolt volna. A háborút szerencsésen átvészeltük és vártuk a csodát, hátha mégis szülök egy gyereket. Nem többet, egyetlen szem gyereket. Uram-isten, mennyire vágyakoztam utána! Dehót melyik aszszony nem vágyik az anyaságra!?.,. Hiába lestük, Vártuk a csodát, nem látogatott meg. Már * a férjem is róunt a biztatásra. Éveken át mást sem tett, szegény, csak biztatott. Szüntelenül élesztgette bennem a reményt. Belefáradt. Elkeseredése nagyobb volt az enyémnél. Tudtam, éreztem, hogy szenved. Aztán fordult a kocka, én kezdtem őt biztatni, pedig sírás fojtogatta a torkomat. De megérte. Látni, érezni kellett, mennyire hálás... Elakad a szava. Felidézett emlékei meghatják, kicsordul a könnye. Zavarában a kocsi fölé hajlik. Tétován matat az alvó kicsi körül. Mire felegyenesedik, már könnytelen, tiszta a szeme, mint a derült égbolt kékje. — Néhány évvel a háború után éjszakai szolgálatból jött haza. Én már az udvaron tettemvettem. A tavaszi hajnal korán kicsalt az ágyból. Jön a férjem felém, nyoma sem látszik rajta az éjszakai szolgálatnak. Fiatalosan lépeget, dúdolgat. Kicsit felhajthatott, gondoltam magamban, bár részeg sosem volt. A háború alatt néha ugyan pityókósan tért haza, de az utóbbi években egyszer sem. Mi történhetett vele? ... Mint később kiderül, szó sem volt italozásról. Más valami történt: az éjszakai gyors egyik fülkéjében öt-hat hónapos körüli, elhagyott kislányt talált a jegykezelő. Ha látnád, milyen aranyos teremtés, lelkendezett a férjem. A haja, mint a gyűrű, az arca, mint a porcelán, csak a neve... a neve egy kissé furcsa: Alexandra. Ez állt a cédulán, ami a pólyavánkosára volt tűzve... Alexandra ... Ugye furcsa egy kicsit? Meglepetésemben és döbbenetemben csak bólogatni tudtam. Felháborodásom és haragom a lelketlen anya felé fordult, aki ilyen kegyetlen módon próbált megszabadulni a gyermekétől. Aztán lassanként nyiladozni kezdett agyamban a gondolat, miért is lelkendezik annyira a férjem. Ahelyett, hogy háborogna, lelkendezik. Megértettem a szándékát és tudtam, hogy nekem kell kih
