A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)

1973-02-23 / 8. szám

MPLÓ óta párttag. Munkahelyén részleg­bizalmi volt, majd az olvasztómű­hely pártcsoportjának vezetőségi tagja. Az elsők között lépett be a népi milícia sorai közé, s a forra­dalmi februári napokban a CKD munkásaival együtt segédkezett a rendfenntartásban. 1948. február 21-én ott volt az Óvárosi téren, közvetlen közelről láthatta Gott­­wald elvtársat, hallgatta történel­mi jelentőségű beszédét. Február 25-én ugyancsak részt vett a Ven­cel téri nagy manifesztáción. Ivanié elvtárs arról beszél, mi­lyen forradalmi hangulat uralko­dott akkor a prágai munkások között, milyen vad dühöt éreztek a távozó miniszterekkel szemben, akik lemondásukkal akarták meg­akadályozni a társadalom szocia­lista átalakulását. — Azt a hangulatot csak az is­merheti, aki ott volt, részt vett az eseményekben — mondja a fő­diszpécser. S miközben beszél, a keze a diszpécser-pult gombjait nyom­kodja, felemeli a telefonkagylók valamelyikét, beleszól, utasításo­kat ad stb. Meg is kérdem tőle, tulajdon­képpen mi hát a feladata. Moso­lyogva tárja szét a karját. — Modjam azt, hogy szemmel tartom az egész gyárat? Végered­ményben itt fut össze minden: a napi termelési eredményektől kezdve a legkisebb üzemzavarig mindent ide jelentenek, mindenről nekünk kell tudnunk. Mindenben intézkednünk. — Hány fődiszpécser van a gyárban?­— Hárman vagyunk. — Szereti ezt a munkát? — Szeretem. Ondrej Ivanié elvtársat kemény fából faragták. 1953-tól 1964-ig a legnehezebb munkahelyen, az alu­mínium kohósításánál, vagyis az elektrolízisnél dolgozott. Azóta meg itt, ahol talán a legnagyobb a felelősség. Természetesen még ma is tagja a népi milíciának. Ma is védi azt, amit 25 évvel ezelőtt segített ki­harcolni: a népi hatalmat. SZERDA A Ladomerská Vieska-i művelő­dési otthonban szól a villanyorgo­na, peregnek a dobok, amikor megérkezünk. A zene nem a mi tiszteletünkre szól, de nem baj, mert a kis Katica vár bennünket, azonnal visz is a vezetőjükhöz, Milan Damek mérnökhöz. A vezető elmondja, hogy irodal­mi színpadjuk a Nyolc és fél nevet viseli, egy Fellini film címe után. Hogy miért épp ezt a nevet válasz­tották, azt nem közli velünk, de azt igen, hogy egész estét betöltő műsort próbálnak, azzal készülnek az irodalmi színpadok kerületi versenyére. A műsor címe „Cukor és só“ és az emigránsok sorsát ha­sonlítja össze az itthoni élettel. Hogy milyen sikerrel? Az majd el­válik. Egyelőre egy csoport lelkes fia­talt látok a színpadon furcsa meg­világításban. A zene egy kissé hangos az én fülemnek, de a lá­nyok mozdulatai nagyon kecsesek, a fiúk temperamentumosak, s az a néhány szavalat is, amit hallhat­tam, kedves volt, jó színvonalú. A lányok között a legkisebb Brezniková Katica volt, kedves barátnőnk, aki a nemsokára ese­dékes bemutatóra is meghívott bennünket. Elbúcsúztunk, sok sikert kíván­va nekik... Zs. Nagy Lajos 1. Kemencetöltés 2. Ondrej Ivanié elvtárs 3. Zamboj elvtárs a vnb titkára 4. Ziari városrészlet 5. A járási nemzeti bizottság 6. „Cukor és só“ 7. Katica Kontár Gyula felvételei EGYSÉGESEK VOLTUNK! VIKTOR ROSA, a korszerű szlovákiai nyomdaipar egyik szer­vezője, megteremtője. Mint fiatal gépszedő már a két világégés kö­zötti években bekapcsolódott a politikai életbe, az úgynevezett szlovák állam alatt pedig az el­lenállási mozgalom aktív harcosa volt. A felszabadulás után a szlo­vákiai nyomdászok szövetsége tit­kárának nevezték ki. Ebben a tisztségében fontos feladatok há­rultak rá különösen azokban a nehéz hetekben, napokban, ami­kor Csehszlovákia Kommunista Pártja vezetésével dolgozó né­pünk megsemmisítő győzelmet aratott a reakció felett. — Szlovákiában az 1947-es év utolsó heteiben és az 1948-as év elején a politikai helyzet válsá­gossá vált. A szlovákiai reakció vezérei — a volt hlinkások és gárdisták — a Demokrata Pártba tömörülve nyílt támadást indítot­tak a kommunista párt és politi­kája ellen. Szócsövükben, a Cas című napilapban, melyet a Grafia nyomdában nyomtak, napról nap­ra a valóságot elferdítő, hazug, gyalázatos hangú cikkek jelentek meg. Mi, akik figyelemmel kísér­tük a reakció mesterkedéseit, tud­tuk, hogy céljuk a népi demokra­tikus rendszer megdöntése, a volt burzsoá rendszer feltámasztása — kezdi visszaemlékezéseit Viktor Rosa nyugdíjas kiadóvállalati igazgató. — Február első napjaiban Jó­zef Labuda elvtárs. a szlovákiai nyomdászok szakszervezetének ve­zetője, Michal Veres kormány­­megbízott és én a nyomdászok szakszervezetének Duna utcai székházában megállapodtunk ab­ban, hogy a válságos politikai helyzetben mi nyomdászok nem maradhatunk tétlenül, Az ülésen egyhangúlag elhatároztuk, min­dent megteszünk a demokrata párt szócsöve, az uszító hangú Cas megjelenésének megakadá­lyozására, ha nem szünteti meg ócsároló cikkek közlését. Ezzel a feladattal Labuda és Dudák elv­társakat bíztuk meg, akik hatá­rozatunkat közölték a Grafia nyomda vezetőségével. A nyomda nemzeti gondnoka és a nyomdá­szok teljes mértékben helyeselték döntésünket, amit a reakció veze­tőivel és a lap főszerkesztőjével is közöltek. A reakció vezetői döntésünket nem akarták tudo­másul venni. Kampányukat nem hagyták abba, ezért a Grafia nyomdászai abbahagyták a mun­kát — sztrájkba léptek. — A Grafia nyomda dolgozói­nak öntudatos és becsületes ki­állása nagymértékben elősegí­tette, hogy a reakció mesterkedé­se megbukott — dolgozó népünk megvédte népi demokratikus rendszerünket, mely mai szocia­lista hazánk egyik alappillére volt. (0

Next

/
Thumbnails
Contents