A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1973-02-23 / 8. szám
A felszabadulást kővető ÉVEKBEN Kelet-Szlovákia még elmaradott országrész volt, a reakció mesterkedésére nagyon alkalmas terület. A Demokrata című koSicei (kassai) lapban már 1947-ben szervezett és irányított kampány folyt népi demokratikus rendszerünk megdöntésére, a levitézlett burzsoá rendszer visszaállítására. A reakció vezetői minden fontos helyre, kulcspozícióba megbízható embereit ültette. Például a kassai katonai parancsnok egy ismert reakciós néppárti tiszt volt, a rendőrség főnöke pedig a demokrata párt egyik reakciós funkcionáriusa, és több más fontos tisztségeket is a reakció kiszolgálói, a kapitalisták úgynevezett láncos kutyái töltöttek be. A keletszlovákiai Népfrontban is lehetetlenné vált a politikai együttműködés. A demokrata párt vezetői most már nyíltan védelmükbe vették a volt hlinkásokat, gárdistákat, nyilasokat és a kommunista párt ellen nyílt támadásba kezdtek, — hajtóvadászatot indítottak a párt régi funkcionáriusai ellen, és nem egy esetben a tettleges bántalmazástól sem riadtak vissza: a kommunista vezetőket véresre verték, sőt egy öreg harcost meg is gyilkoltak. — Meddig tűrjük még ezt? Miért nézzük tétlenül a reakció aljasságait, piszkosságait? — kérdezgették akkor nagyon sokan Fábry Istvántól, Este hat óra van. Schwarcz Mlklósék lakásán csengetek. Kinyílik az ajtó, s egy derűs férfi fogad. — Tessék, kerülj beljebb — mondja, mintha legalább századszor jönnék ide, s magam is mindjárt otthon érzem magamat a közvetlenség hatására. Délután pár szóban telefonon elmondtam jövetelem célját, ezért most mindjárt a közepébe is vágunk a dolgoknak. Negyvennyolc februárja a téma, de korábban kell azt kezdeni, valahol a harmincas évek közepén, KoSice (Kassa) munkásmozgalmának, hogy érzékelhessük azt az utat, amit Miki bácsi s a többi mozgalmiak bejártak. Előbb a dokumentumok sokasága lep meg. Képek, írások, könyvek, jegyzőkönyvek kerülnek az asztalra. Az egyik képen Fábry Zoltánt fedea spanyol polgárháború tapasztalt harcosától, volt szovjet katonától a párt tagjai. — Tennünk kell már valamit! — javasolták a hatodik kerületi pártszervezet régi harcosai, akik 1948 januárjától minden héten részleteiben vitatták meg az eseményeket. — Az elvtársakat megnyugtattam, mert tudtam, hogy pártunk nem nézi tétlenül az eseményeket. Tudtam, hogy rövidesen elkövetkezik a nap, amikor mi, kommunisták leszámolunk a reakció mesterkedéseivel, így is történt... 1948. február 22-én Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának a megbízottja felkeresett és közölte velem, hogy a párt vezetősége azzal a feladattal bízott meg, hogy Kassán és Kelet- Szlovákiában azonnal szervezzem meg a munkásőrséget, a milíciát, és ha szükség lenne rá, fegyveres beavatkozással akadályozzam meg, hogy a reakció valóra válthassa terveit — kezdi visszaemlékezését Fábry István elvtárs, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnöke, aki abban az időben a kassai pártszervezet alelnöke volt. — A felelősségteljes feladatot saját elképzelésem szerint kellett megoldanom. Azonnal munkához láttam. Telefonon összehívtam azokat a tapasztalt elvtársakat, akikben minden tekintetben megbízhattam. Velük beszéltem meg az akció-tervet, összezem fel. Nyilván ebből a felvételből sincs már több. Fábry Zoltán egy kerek asztal mögött ül, nagyon komoly arccal, két oldalról még ketten ülnek mellette. — Rendőrök — mondja Schwarcz Miklós, s oda mutat a képre. állítottuk a megbízható elvtársak névsorát, s ezeket futárokkal azonnal mozgósítottuk. Két órán belül egy századnyira való megbízható munkásőröm volt. A forradalom katonáival megszálltuk az egyik üresen álló laktanyát, az egyik titkos fegyverraktárt lefoglaltuk, munkásőreinket felfegyvereztük, és szinte percek alatt megszálltuk az állomást, a postát, a rádiót és más középületeket. Egy csoport pedig teherautón, fegyveresen a város főutcáin forradalmi dalokat énekelve cirkált. Akciónk váratlanul, meglepetésszerűen történt, a reakció vezetői közül sokan még aznap eltűntek a városból. A katonai helyőrség parancsnoka, az ismert reakciós tiszt nálam tiltakozott. Közöltem vele, hogy mi a jÚ EMLÉKEZNI... Üjra negyvennyolcra terelődik a szó. — Február közepén jelezték, hogy fel kell készülnünk egy esetleges ellenforradalom ellen. Riasztottam a csoportot, összejöttek az elvtársak, s bevonultunk az egyik laktanyába. Lehettünk vagy százhúszan. A politikai biztosunk Milan Lajéiak volt, a csapat parancsnoka pedig Fábry István lett. Egy géppel írt névsort tesz elém. — Ez is csak nálam található már — mondja mosolyogva —, mert én mindent megőrzők. „Clenovia pohotovostného obéian-forradalom katonái vagyunk, a rend és a nyugalom fenntartásáért mi felelünk, a munkásőrség. Azt mondta, hogy ő csak a BeneS elnök parancsnoksága alatt álló hadsereget ismeri el. Tiltakozott, majd eltűnt... Néhány nap múlva tudtam meg, hogy külföldre szökött. A rendőrség parancsnokát is leváltottuk. Őrlik elvtársat neveztük ki a város rendőrparancsnokává. A gazdagok megrohanták a bankokat, a pénzüket akarták menteni... Az volt a tervük, hogy az üzletekben felvásárolják az árukészleteket, amivel gazdasági káoszt keltenek. Tévedtek! Elrendeltük a bankzárlatot. A rendet, a nyugalmat biztosítottuk. Keresztülhúztuk a reakció számítását, — emlékezik Fábry István elvtárs az akkori történelmi napok eseményeire. — 1968 és 1969-ben egyesek a kommunista pártot a rádióban és a sajtóban azzal vádolták, hogy 1948-ban puccs történt, a kommunisták puccs segítségével ragadták magukhoz a hatalmat, és a párt vezetőinek szemére vetették, hogy tájékoztatták a népet a reakciós vezetőkkel folytatott tárgyalásaikról. Az ilyen vádra csak azt válaszolhatjuk: a nép, a dolgozóink megvédték a népi demokráciát, pártunk vezetői akkor és most is őszintén szóltak és szólnak a néphez; Gottwald elvtárs vezetésével alkotmányos kormány alakult, és puccsot a reakció készített elő, melynek célja hivatalnoki kormány kinevezése, a régi burzsoá rendszer visszaállítása volt. A beszélgetést vezette: FEDERMAYER ISTVÁN skeho oddielu v Koáiciach“ — „A kassai polgári készültség tagjai“ -áll a fejlécen s alatta a nevek. — Február 25-én 19 üzemben megalakítottuk a munkásőrséget. Nem volt könnyű dolgunk. Sem akkor, sem azután. Csak így, ilyen egyszerűen mondja: nem volt könnyű dolgunk. S azután mesél még vagy másfél órát arról, hogy mi is volt az, ami nem volt könnyű. Nem magáról, a többiekről, a társairól, akikkel együtt járta végig az utat a februári győzelemig, s azután is, egészen mostanáig. Egy sor kitüntetés, oklevél vall arról, hogy mindig kommunistához méltón állta meg a helyét. — Jó emlékezni, mert ilyenkor az ember érzi, hogy csinált valamit, igyekezett megvalósítani egy célt, amely teljessé tette az életet. —gs— A PÁRT ÉRDEME FrantiSek Horáéek az ismert vysoéanyi Praga gépkocsigyár géplakatosa, a népi milícia tagja, a Február 25 érdemrend viselője, a 25 év előtti februári napokban az üzemi pártbizottság elnöke volt. A nemzeti szocialisták politikai aknamunkája és a Gottwald-kormány megbukására spekuláló miniszterek árulása ellen a gyár dolgozói sztrájkkal tiltakoztak, majd a helyzet komolyságát látva, a brnói Zbrojovkából fegyverekkel látták el magukat. Állandóan készültségben voltak, munkahelyüket még éjszakára sem hagyták el. És természetesen megalakították a munkásőrséget... A munkásosztály harca a párt vezetésével a dicső februári napokban, a Vencel téren lezajlott felejthetetlen nagygyűléssel érte el tetőpontját... Horáéek elvtárs 1945-ben lépett be a pártba. Már akkor érezte, sőt tudta, hogy ott az egykori munkanélküliek között a helye, akiknek sorait ő maga is három és fél éven keresztül szaporította. Rossz rágondolni, hányszor álldogált társaival együtt a CKD vaskapuja előtt, bebocsátásra várva ... Míg azután végre egy napon sikerült. Akkoriban már mólóban volt a válság. Szívrepesve várta és nagy megkönnyebbüléssel fogadta a felszabadító hős szovjet csapatokat. Jó úton járt, érzései nem csaltak, erről akkor győződött meg, amikor a CSKP- nek „a régi jó idők“ visszatérte után sóvárgó burzsoá pártok elleni elszánt harcát látta. Ma már tudja, hogy a párt érdeme a dolgozók szilárd egységének a győzelme, hogy sikeresen építhetjük szocializmusunkat ... így gondolkodtak a Praga gyár dolgozói s ezt a pártba való belépésükkel juttatták kifejezésre. Természetesen a legtöbben őszinték voltak, de akadtak köztük olyanok is, akik számításból tették. Válságos éveinkben azonban minden kitudódott. Az árulókat, a Szovjetunió és a többi szocialista ország rágalmazóit, a népi milícia ellenségeit az igazi kommunisták kisöpörték soraikból. így született meg a Praga gyár 99 dolgozójának aláírásával a reakció körében 1968-ban oly nagy felháborodást kiváltott levél is ... Azóta sok víz lefolyt a Moldván. Sikerült felújítani a párt egységét. A gyár a munkaerőhiány ellenére is lényegesen' túlteljesítette múlt évi feladatait. A politikai munka, a szocialista versenyek, a kötelezettségvállalások sokban hozzájárultak a dolgozók munkakezdeményezésének fokozásához. Mindez ugyancsak a párt érdeme ... —km—