A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)

1973-02-23 / 8. szám

LŐRINCZ GYULA, a CSKP KB tagja

A nép akarata törvény

Kezdeném a földszinten, azokkal a látszólag kis dolgokkal, amelyekkel elkezdődött az 1948-as februári válság.

Václav Nősek, az akkori belügyminiszter, nyolc nemzeti-szocialista rendörtisztviselőt elbocsájtott, mert beosztásukkal visszaélve szabotáltak , államellenes felforgató tevékenységet fejtettek ki. Bebizon.vitottan ellenségei voltak társadalmi rendszerünknek.

A reakciós miniszterek már régen várták az alkalmas pillanatot, hogy mikor sikerül a Gottwald-kormányt válságba juttatni, esetleg megbuktatni. Ügy érezték, hogy elérkezett a megfelelő pillanat, az ürügy megvan, csak ki kell használni. A huszonhat közül tizenkét miniszter — nem kommunista, hanem más pártbeli — ultimátumot intézett a kormányhoz, hogy amennyiben nem semmisiti meg a belügyminiszter határozatát, testületileg kilépnek a kormányból. Itt meg kell jegyezni, hogy Ludvík Svoboda, akkori honvédelmi miniszter, bár akkor még nem volt tagja a kommunista pártnak, valamint Jan Masaryk külügyminiszter nem mondtak le a más pártbeli miniszterekkel, és ez nagy segítséget jelentett Gottwald nemzeti frontos politikájának érvényesítésénél. Gottwald a reakciós miniszterek lemondásának elfogadása mellett volt, de ragaszkodott ahhoz, hogy a megüresedett miniszteri tárcákat ugyanezeknek a pártoknak, rendszerünkhöz hű, a Nemzeti Front programját elfogadó és becsületesen teljesíteni akaró tagjai töltsék be. Bénél köztársasági elnök, ez a minden hájjal megkent politikus, hamar átlátott a szitán, észrevette, hogy ez a kommunisták politikáját és a Gottwald-kormány pozícióját erősítené meg, ezért nem akarta elfogadni a reakciós miniszterek lemondását, és így természetesen nem egyezett bele az új jelöltek kinevezésébe sem.

Feszült pillanatok, sőt napok következtek, tárgyalások, próbálkozások BeneS meggyőzésére, végülis a széles tömegek, a dolgozók mozgósításával a nemzeti demokratikus forradalom vívmányainak megvédésére volt szükség. A kezdeményező itt természetesen Csehszlovákia Kommunista Pártja volt. Nagy erőpróba volt ez, még a tömegpolitikában jártas, tapasztalt párt számára is. Be sikerült! Sikerült manifesztációs, általános sztrájkot szervezni a szakszervezet, a Nemzeti Front segítségével, a földműves bizottságokkal karöltve mozgósítani az ország egész dolgozó népét, párttagokat és nem párttagokat, kommunistákat és nem kommunistákat egyaránt. Sikerült Beneüsel is megegyezni. „Az elnök úr nehezen, de elfogadta a reakciós miniszterek lemondását és kinevezte az új minisztereket“ — mondotta Gottwald az Óváros téren várakozó hatalmas népgyűlésnek 1948. február 25-én. Ezt a történelmi jelentőségű napot joggal jelölhetjük meg úgy. mint történelmünk legjelentősebb fordulatának napját, hiszen társadalmi rendszerünkben itt egy minőségi változás első lépését tettük meg. A nemzeti és demokratikus forradalom a szocialista forradalom útjára lépett.

Világos, hogy a nyolc rendőrtisztviselő sorsa csak egy földszintes, kis ügy, mesterséges ürügy — a lényeg az emeleten egészen más volt: megfordítani a történelmi fejlődés szekerének útirányát úgy, ahogy az a csehszlovák burzsoáziának 1920. decemberében már egyszer sikerült, mikor a dolgozók ugyancsak a „szocialista Csehszlovákiát“ jelszó megvalósítására törekedtek az újonnan megalakult államban.

A nemzetközi imperializmus segítségével a hazai reakciónak akkor sikerült ezt megakadályozni. sőt sikerült a tőkések osztályuralmát is mintegy három évtizedre biztosítani Csehszlovákiában. Most ez nem sikerült. A harcokban edzett kommunista párt vezetésével ellentámadásba mentek a dolgozók, a munkásosztály és a dolgozó parasztság, a haladó értelmiség is védi már a demokratikus vívmányokat, az új közigazgatási rendet, a tőkésektől kisajátított közös vagyont, a földreform eredményeit, az elmaradt vidék iparosításának, a mezőgazdaság szocializálásának lehetőségét. Védik a szocializmus kezdeti eredményeit, megismert előnyeit, hiszen 1948-ban még nincs olyan távol a kapitalista múlt és az árnyéka még élesen vetiti emlékezetünkbe a kizsákmányolás, a szegénység, a munkanélküliség, a kivándorlás, a háború, az éhség körvonalait, mint a szocialista rendszer kontrasztját.

Ma, huszonöt éves távlatból, nem a szocializmus kezdeti, de már jelentékény eredményeiről számolhatunk be. Ezek az eredmények az egész Csehszlovák Szocialista Köztársaságban nagy méretűek, de különösen kiemelkednek a valamikor elmaradt Szlovákiában, a Szlovák Szocialista Köztársaságban.

Néhány adattal rámutathatunk arra, hogy milyen kézzelfogható eredményei vannak a februári győzelemnek. Szlovákia iparilag fejletlen része volt Csehszlovákiának. így csak munkaerőtartalékot jelentett a cseh ipar számára és munkanélküliekkel töltötte meg a kivándorlókat szállító hajókat, vonatokat. Az iparosítással elértük, hogy Szlovákia ipara jelenleg egy hónap alatt termel annyit, mint amennyit egy év alatt termelt még 1948-ban is, jelenlegi tizenkét napi termelése pedig felér az 1937-es egész évi termeléssel. Jelentős a vegyi ipar, a gépipar, a vaskohászat, a közszüksékségleti- és az élelmiszeripar Szlovákiában. A múltban elmaradt mezőgazdasággal szemben a modern mezőgazdasági termelés a nagyüzemi technológia alkalmazásával és fele annyi munkaerővel 1948-hoz viszonyítva kétszeresére emelte a termelést. Ezzel együtt persze erősen emelkedett az élelmiszerfogyasztás is, a háztartások ellátottsága, az öltözködés- és lakáskultúra. 1945 óta 660 000 új lakás épült Szlovákiában, ez az egész lakásalap 60 százaléka. Valamikor egy főiskola volt Szlovákiában 2000 hallgatóval, ma 13 főiskola van 50 000 hallgatóval, akiknek mintegy a fele munkás- és paraszt származású. Itt meg szeretném jegyezni, hogy még mindig nagyon rossz a magyar nemzetiségű főiskolai hallgatók arányszáma, hiszen mindössze 3,7 százalékot tesz ki, míg a lakosság 12,2 százaléka Szlovákiában magyar nemzetiségű a legutolsó népszámlálás adatai szerint. Ezt nem azért említem meg, mintha törvényszerű volna, hogy a főiskolákon is 12,2 százalék magyar nemzetiségű legyen, de az arány mégiscsak feltűnően rossz.

Tovább lehetne sorolni a 25 év alatt elért eredményeket, hiszen mindazt, amit azóta elértünk, lényegében annak köszönhetjük, hogy a februári győzelem biztosította a szocializmus fejlesztésének lehetőségeit, megerősítette a munkásosztály hatalmát, a Nemzeti Front programjának megvalósítását, Csehszlovákia Kommunista Pártjának vezetésével.

Csehszlovákia Kommunista Pártja megalakulása óta következetesen a proletár nemzetköziség eszméinek platformján állt. A fasizmus térhódítása Európában, majd a második világháború szembeállított nemzetet nemzettel, embert emberrel. Természetesen ez hatással volt Csehszlovákia Kommunista Pártjának nemzetiségi politikájára is. Annak ellenére, hogy nem hiányzott a jóindulat, a tolerancia, és megvolt az igyekezet is, mégis sok idő, türelem és hosszas meggyőző politikai munka kellett, sőt kell is ahhoz, hogy a párt ebben a bonyolult nemzetiségi kérdésben minden oldalra megnyugtató megoldást találjon. Tudomásul kell vennünk azt, hogy a nemzetiségi kérdés megoldása nálunk, ahol két nemzet és több nemzetiség él, nem könnyű feladat, és így nem volna helyes azt várni, hogy ezt valami februári „varázsvesszővel“ egy csapásra meg lehet oldani, vagy már meg kellett volna oldani. Nem kétséges, hogy a februári győzelem teremtette meg a megoldás lehetőségének feltételeit, de például a két nemzet, a cseh és a szlovák nemzet viszonyát rendező alkotmánytörvényt a föderációról csak húsz évvel később, 1968. október 28-án fogadta el a Nemzetgyűlés, együtt a nemzetiségek helyzetét meghatározó nemzetiségi alkotmányörvénnyel. Viszont látnunk kell azt is, hogy a föderációról és a nemzetiségi törvényről elfogadott alkotmánytörvényt már sok minden pozitív intézkedés is megelőzte. így Szlovákia iparosítása, gazdasági és kulturális fejlesztése a nemzetiségi kérdés megoldásának egyik nagyon fontos gyakorlati része volt. Felbecsülhetetlen ezen a téren a cseh munkásosztály és értelmiség segítsége. Az előbb már említett eredmények végső fokon ide vezethetők vissza.

Az ország ipari és mezőgazdasági termelésének fellendítése természetesen hatással volt a csehszlovákiai magyarság életszínvonalára is, de ahol megkülönböztethetően kimutatható a magyar nemzetiségről való gondoskodás, az egyrészt a kultúra területe, másrészt a politikai és társadalmi életben való részvétel mértéke. Néhány példát felsorolhatunk: 1948 decembere óta kaptak a csehszlovákiai magyarok sajtót, az Üj Szót, mely 1949. május 1-től kezdve mint napilap jelenik meg, 1952 óta pedig Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának napilapja lett. Azóta mintegy húsz további sajtótermék jelenik meg magyar nyelven. 1949-ben megalakult a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége a CSEMADOK, később a magyar könyvkiadás is megindult, 1953-ban megalakult a Magyar Területi Színház. 1949-től 51-ig 151 magyar párhuzamos osztály létesült a szlovák iskolákban 5100 tanulóval, 1951-ben önálló magyar iskolák létesültek 30 000 tanulóval, 1960-ban 70 000, 1970- ben pedig már több mint 100 000 volt a tanuló diákok száma a magyar iskolákban. Van 354 magyar óvoda, 524 általános iskola, 22 gimnázium, 21 szakközépiskola és 14 ipari tanuló-intézet, valamint egy főiskola.

A párt- és állami szervekben a helyi nemzeti bizottságoktól a legfelsőbb választott törvényhozó szervekig a nemzetiségi kulcs arányszámának megfelelően képviselve vannak a magyarok. Sorolhatnánk a végtelenségig még a pozitív és a negatív példákat is, hiszen azt is tudjuk, hogy nincs még minden megoldva, mert egy határozattal vagy rendelettel, akár törvénnyel nem oldhatunk meg mindent. Ezt a Győzelmes Február sem tudta megoldani. De a munkásosztály februári győzelme megteremtette a lehetőségét, hogy becsületesen rendezzük közös dolgainkat.

Februárban a világimperializmus és a hazai reakció cselszövése, haditerve vereséget szenvedett. Csehszlovákiát nem sikerült „marshallizálni“, az imperialisták tábora felé orientálni. Az útjelző tábla 1948 februárja óta más irányba mutat. Szövetségesünk a Szovjetunió és a többi szocialista állam lett, gazdasági téren a KGST tagállamai, katonai téren a Varsói Szerződéshez csatlakozott hadseregek. Szuverenitásunk, megmaradásunk, jövőnk és békénk záloga ebben van. A februári győzelem nélkül nem ez lett volna, ezt a világ imperialistái és hazánk burzsoá maradványai is nagyon jól tudják és nehezen viselik el az irányjelző állását. 1968-ban kísérletet is tettek az irányváltoztatásra. Ebben az Időben nem hiányzott nálunk a kapitalisták jól bevált fegyvere, a nacionalizmus, a nemzetiségi uszítás az országon belül, valamint az az igyekezet, hogy megrontsák barátainkhoz fűződő jó viszonyunkat. Nem véletlen, hogy illegális röplapjaikban hemzsegett a szovjetellenesség, programként szerepelt, hogy: „semmivé tenni Február vívmányait“ („Odéínéní Ünora“), eltávolítani a „kommunista uralmat“ „szakszervezetet kommunisták nélkül“, „nemzeti bizottságot kommunisták nélkül“.

A számítás nem jött ki. Február Csehszlovákiája jó szövetségeseket választott és a februári gottwaldi jelszó, hogy: „A NÉP AKARATA TÖRVÉNY“ másodszor, és reméljük örökre győzött.