A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1973-02-02 / 5. szám
„CASTRUM AR WA" A fürge, mélyzöld színű Orava folyó partján égbe nyúló meredek szikla tetején, romantikus, festőién szép vidék szívében büszkén áll Orava (Árva) vára — Szlovákia egyik legszebb ékköve, mely egykor bevehetetlennek tartott várerőd volt, és harcát az idő vasfogával is sikerrel állja. Falai között jelentős történelmi események játszódtak le. Díszes, nagy pompával berendezett termeiben, a nagy gazdagsággal és korlátlan hatalommal rendelkező várurak pompás lakomákat rendeztek, melyeken sokszor az uralkodók is részt vettek. Hogy mikor keletkezett az ősi vár, mikor fektették le alapjait, azt teljes biztonsággal nem tudják. Egyes történészek szerint már a IX. században, a Nagymorva Birodalom idejében egy kisebb erődítmény állt a mai vár helyén, mások szerint viszont építését csak a XII. században kezdték. A várral kapcsolatos első feljegyzést a történészek a pápai regiszterben találták, ahol „Castrum Arwa“ néven, 1267-ben jegyezték be, azóta volt ugyanis várispánság központja. Abban az időben Péter volt a várispán. Halála után a király Doncs mesternek, a zólyomi várispánnak ajándékozta, aki Csák Máté elleni harcaiban támogatta. Doncs későbben más várral cserélte el Árvát, amely ismét az uralkodó tulajdona lett, majd Zsigmond király leghűségesebb hadvezérének, a lengyel származású Stibor vajdának zálogosította el a várat. Stibor vajda halála után Balicky Miklós várispán elűzte Stibor lányát, Katarínát, és elfoglalta a várat. Balícky a husziták ellen sokáig sikeresen megvédte az árvái várat, de 1440-ben a nagy túlerővel szemben kapitulált, a fontos katonai erődítményt Giskra huszita vezér szállta meg. Halála után, Komorovszky Péter kalandos életű lengyel lovag sasfészke volt a vár. Kalandokkal, fosztogatásokkal, erőszakoskodásaival teli életéről sok rege, legenda maradt fenn a nép ajkán. Abban az időben, melyről az alábbi néprege szól, Komorovszky Péter, a rettegett rablólovag volt az árvái vár ura. Társaival rendszeresen a környék falvait fosztogatta, de ha gazdag zsákmány megszerzésének a A vár dísztermeiben ritkán látható, nagyon értékes faragott bútorokat állítanak ki lehetőségéről kapott hírt, martalócaival a messzebb vidékre is elportyázott. Azokat, akik ellenálltak vagy parancsa teljesítésének ellenszegültek, kegyetlenül lemészároltatta, és a kivégzettek felkoncolt hulláit megfélemlítésként rendszerint a falu temploma körüli fákra tűzette. És ha az egész falu ellenállt, a véres harcok után az életben maradottakat is felkoncoltatta, a falut pedig felgyújtotta. Komorovszky martalócai azonban nemcsak kegyetlenkedtek, nemcsak raboltak, de kiruccanásaikkor a falvak legszebb asszonyait, lányait is elrabolták, magukkal hurcolták; a várban rendezett nagy dáridók után pedig megbecsfelenítették a félelemtől reszkető, siránkozó fehérnépet. A rablólovagnak mindenütt voltak besúgói. Az állandó rettegésben élő emberek közül sokan — hogy békén hagyják őket — mindenről előre tájékoztatták Komorovszky Pétert, aki besúgóinak a jó hírért gazdag jutalmat adott. Az árvái vár ura így tudta meg, hogy az egyik közeli faluban esküvőre készülnek: a falu legszebb lánya, a hollófekete hajú Agnes esküszili» örök hűséget szerelmének. — Nagyszerű hír, az ilyenért gazdag jutalom jár! — jegyezte meg gúnyos örömmel a várúr, megajándékozta a besúgót, majd kéjjel folytatta: — Csak készüljenek az esküvőre, főzzenek, süssenek! Sem a násznép, sem a vőlegény nem esznek belőle, és a bogárszemű, feketehajú Ágnes nem az urával, de velem tölti majd a nászéjszakát... ■ A martalócok a falu peremén bújtak el. Dühösek, idegesek voltak, mert az esküvői szertartást ezúttal a régi szokástól eltérően, jóval későbben kezdték. Éppen delet harangoztak, amikor a boldog, fiatal pár a násznép kíséretében hazafelé indult. A rablók lóháton szinte pillanatok alatt körülvették a meglepetéstől mozdulni sem tudó lakodalmasokat. A csoport vezetője leugrott lováról, a menyecskéhez lépett. A vőlegényt durván ellökte, karjaiba kapta a halálra rémült Ágnest, és a lova felé indult. Még mindenki kővé meredten állt. A menyecske apja azonban váratlanul a rablóra támadt. Kitépte kezéből lányát. Ekkor már a bátorságot kapott násznép sem maradt tétlen. Az apa segítségére siettek. De hiába... A banditák lovaikkal letiporták a fegyverteleneket. Ágnes apját pedig az egyik, dühös rabló hátulról leütötte. A menyecskét feldobták az egyik ló hátára és pillanatok alatt kereket oldottak. Csak a felszálló, hatalmas porfelhő tanúskodott arról, hogy néhány pillanattal azelőtt egy lovascsoport vágtatott el a tragédia színhelyéről. Ágnes apja a földre rogyott. A fejéből kibugyogó vér vörösre festette az út porát. A násznép körülvette, segítségére siettek. — Átkom kísérje sírukig a gazembereket! Vezérüket pedig a derült égből lecsapó mennykő pusztítsa el, ha lányomat bántani meri! — suttogta átkát, majd elvesztette eszméletét. A lakodalmasok szomorúan, elkeseredve ballagtak hazafelé. A súlyosan sérült apát a fiatalok vállukon vitték. A kis falus) ház ajtaja tárva fogadta őket. — A bitangok fazekastul elrabolták az ételt, magukkal vittek minden italt. Annyira megijedtem, mikor berontottak, hogy még azt is elfelejtettem, hogy hívnak — dadogta a A három, különálló részből álló ősi vár hazai tájak A Hét szerkesztőségének és a Szlovák Szocialista Köztársaság kormánya idegenforgalmi bizottságának cikksorozata hazánk szépségeiről és történelmi nevezetességeiről. Kúlsö lépcsöfeljárat a vár felső részébe
