A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1973-02-02 / 5. szám
halálfélelemtől reszkető öregasszony, akit azzal bíztak meg, hogy az ételeket melegen tartsa. A rablók közben zsákmányukkal a várba érkeztek. Ágnes, a gyönyörű, feketehajú menyecske ájultan, mozdulatlanul feküdt az egyik rabló karjában. Semmit sem tudott arról, ami körülötte történt, ijedtében elájult. — Vigyétek föl a legszebb szobába! — parancsolta embereinek a vár ura, amikor megpillantotta a szép Ágnest. — Majd magához tér, addig aludjon és álmodjon arról, hogy szerelme karjaiban tölti a nászéjszakát. Már délutánra járt az idő, amikor Ágnes magához tért. Szeme tágra nyílt, amikor a selyempárnás ágyat, és a fényűzően berendezett szobát meglátta. Nem tudta, hol van. Amikor a szoba egyik sarkában leselkedő, undorítóan csúnya várurat meglátta, ijedten ugrott ki az ágyból. — Ne félj galambocskám! Jó helyen, jó kezekben vagy! Jobb dolgod lesz itt, mint bárhol másutt. Mire neked az a senkiházi urad? Mit tud ő neked nyújtani? Te szép vagy, gyönyörű, neked olyan ember kell, aki csókodért, szerelmedért meg is tud jutalmazni — hízelgett a lovag, s közben ölelésre nyújtott karjával Ágnes felé indult. A menyecske durván ellökte magától, s az undortól, félelemtől reszketve a szoba másik sarkában keresett menedéket. Komorovszky most nyugodt léptekkel indult feléje. Ágnes azonban kibújt megint ölelni akaró karjai közül. — Még ha a pokol is elnyel, akkor is az enyém leszel! — ordította dühösen a lovag, és most már határozott léptekkel közeledett a lányhoz. Ágnes az asztal mellett keresett menedéket, melyen hatalmas, bronzból kovácsolt boroskehely állt. Pillanatok alatt eldöntötte, hogy ha kell, azzal védi meg magát. Komorovszky ismét lassú, kimért léptekkel közeledett feléje. Abban a pillanatban, amikor közelébe ért, Ágnes hirtelen mozdulattal felkapta az asztalról a nehéz kelyhet, és teljes erejével üldözője fejére sújtott. Komorovszky Péter, a félelmetes rablólovag fájdalmában összecsuklott, a földre zuhant. A‘ hatalmas ütés olyan váratlanul érte, hogy még jajszóra sem maradt ideje. Arcát elöntötte a vér, és eszméletlenül vonaglott a tarka színű gyapjúszőnyegen. Ágnes néhány pillanatig tanácstalanul állt, majd ösztönszerűen menekülni akart. Az ajtó azonban zárva volt. Szörnyű félelem fogta el. — Mit tegyek? Hogyan szabaduljak ki ebből a pokolból? — tűnődött. — Most, ameddig eszméletlen, kell eltűnnöm, mert azután már késő... Ez a vadállat dühében biztosan halálra kínoztat! Egy ideig idegesen tipródott. Elhatározta, hogy inkább leveti magát a mélységbe, minthogy élve a bestiális várúr kezébe kerüljön. Lassan az ablakhoz ment. Kinyitotta mindkét szárnyát, s lenézett. Szédülni kezdett. Komorovszky Péter azonban kemény fából volt faragva. Kezével letörölte arcáról a vért, körülnézett, talpra ugrott, majd a nyitott ablak előtt álló Ágnest félrelökte, és szolgáit hívatta: A fürge, mélyzöld színű Árva folyó partján, égbenyúló meredek szikla hátán áll Árva vára — Nyissátok ki az ajtót, és ezt a cédát vigyétek le az udvarra. Vetkőztessétek pőrére, korbácsoljátok meg, majd élve falazzátok be! — ordította dühében pribékjeinek, s közben a halálra rémült lányt durván közibük taszította. Ágnes nem ellenkezett. Tudta, hogy sorsa megpecsételődött, sejtette, hogy a várúr bosszúja elől nincs menekvés. Nyugodtan, lassan lépkedett. Két könnycsepp gördült végig piros orcáján, amikor az udvarra értek. — Meghalok, de tisztességben ... Inkább a halált választom, de soha másé nem leszek ... Komorovszky gúnyos mosollyal figyelte a félelemtől reszkető menyecskét. A banditák előbb lökdösték, majd a földre tiporva rugdosni kezdték. Ágnes jajszó nélkül fetrengett a várudvar kövezetén. — Mit parancsoltam? — ordított pribékjeire a vár ura. Vetkőztessétek le és korbácsoljátok meg! A pribékek fölráncigálták, ruháját letépték. Ágnes néhány pillanat múltán mezítelenül állt a rablók gyűrűjében. Arcát szégyenpír öntötte el. Egész testében reszkedni kezdett. Komorovszky Péter az ablakban állt és sátánian nevetett. Azt a pillanatot várta, hogy meglássa a menyecske mezítelen, szűzi testét. De hiába... A dulakodás közben Ágnes hajdísze szétbomlott, és hosszú hollófekete haja testét teljesen befedte. A várurat elöntötte a düh. Előbb pulykavörös, majd lilaszínű lett az arca. — Korbácsoljátok! Mire vártok? — ordított pribékjeire. A rablók azonban nem mozdultak. Mintha a földbe gyökerezett volna a lábuk. A gyönyörű lány szűzi testét, ráomló sűrű fekete haját csodálták. — Mi lesz? Mire vártok? — ismételte meg parancsát Komorovszky. Az egyik pribék ura parancsát akarta teljesíteni. Keze ütésre emelkedett, de az, mintha valamilyen láthatatlan erő tartotta volna vissza, a levegőben megállt, megmerevedett... Komorovszky dühe fokozódott. — Bitangok! Nem meritek megkorbácsolni ezt a cédát? Vagy talán nem láttatok még mezítelen lányt, hogy annyira bámuljátok? — ordította, majd véres fejéhez kapott, melybe éles fájdalom nyilallt. Most már senki sem mozdult. A várúr parancsára egy másik pribék végre ütésre emelte korbácsát, de az ő keze is megállt a levegőben, az ő keze is megmerevedett. A lovag dühében lerohant az udvarra. Az egyik pribék kezéből kitépte a korbácsot és ütni akart. És abban a pillanatban az azúrkék, derült égből, nagy mennydörgés közben villám csapott le, mely nyomban kioltotta életét. Komorovszky Péter, a félelmetes rablólovag holtan terült el, a mennykő szénné égette a testét. A pribékek megijedtek. A falusi szűz előtt térdre borultak és bocsánatáért esedeztek. — Rátok nem haragszom. Ti csak a parancsot teljesítettétek. A bűnös már meglakolt — mondotta Ágnes és otthagyta a félelemtől reszkető pribékeket. Körülnézett. A várudvaron ott állt egy almásszürke ló, felpattant rá és szédületes sebességgel elvágtatott. Már esteledett, mire hazaért. A lakodalmasok egybegyűltek, mindenki hazulról hozott ételt, italt, és vidám lakodalmat ültek. Ágnes csak később tudta meg, hogy apja átka sújtotta a lovagot... ■ Eddig a rege az árvái vár kegyetlen uráról: Komorovszky Péterről, akit egyes történészek feljegyzései szerint valóban a villám ölt meg, de nem Árva várában, hanem Zsivcán, ahová akkor költözött, amikor Mátyás király elvette tőle az árvái várat, elkobozta vagyonát, de végül mégis nyolcezer aranyat kapott. 1482-ben Mátyás király törvénytelen fiának, Corvin Jánosnak ajándékozta az árvái várat. Akkor létesült a középső várpalota. Mátyás király halála után Szapolyai János lett a vár ura, majd többször gazdát cserélt. Thurzó Ferenc nyitrai püspök, aki pápai engedéllyel Kosztka Miklós várúr lányát, Borbálát vette feleségül, hatalmas összeggel átépítette a várat. Olasz mesterekkel kutat is fúratott, majd vízvezetéket is szereltetett fel. A Rákóczi-szabadságharc idején sokat szenvedett Árva népe és a várat is elfoglalták a császári hadak, ahonnan felbecsülhetetlen értékű kincseket, értékeket hurcoltak el Bécsbe. 1710-ben a vár Részlet a vármúzeum képtárából középső része teljesen leégett. Zichy Ödön és Pálffy Imre építették újjá. Ebben a formájában maradt fenn a mai napig. A felszabadulás után az árvái vár az állam tulajdona lett. A várban múzeumot létesítettek, könyvtárát, levéltárát pedig szakszerű gondozással mentik meg az utókornak. Ha a gyönyörű, romantikus Árvában jár, ne feledkezzen meg ékkövéről, az ősi várról. Látogasson el oda, gyönyörködjön a régi mesterek csodálatosan szép alkotásaiban, a különböző stílusú bútorokban, képekben. Szép és felejthetetlen élményben lesz része...
