A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)

1972-10-13 / 41. szám

A világnézeti nevelés szükségessége

Az ember már ősidőktől fogva érdeklődést tanúsított az őt körülvevő világ iránt. Amikor az ember megszületik, nincs és nem is lehet meghatározott nézete mindarra, amit fokozatosan észlelni, érzékelni kezd. Ez csupán a későbbiek folyamán alakul ki. A világnézet a családban, az iskolában és a társadalomban tapasztaltak következtében alakul ki. Ebből pedig következik az a tény, hogy a helyes világnézet kialakítását nem elégséges csupán felnőtt korban kezdeni, hanem mindjárt a családban hozzá kell fogni a nevelés ezen nehéz feladatának a végrehajtáséhoz. Szocialista társadalmi rendszerünk nem véletlenül fordít egyre nagyobb figyelmet a családi nevelésre. Tudatában vagyunk annak, hogy itt kell lerakni az alapokat ahhoz, hogy később tudományos nevelést lehessen folytatni, hogy társadalmunk polgárainak helyes nézetei lehessenek a természetben, a társadalomban és az őket körülvevő világban történtekről.

Az elmúlt társadalmi rendszerek is figyelemmel követték az emberek nézetét. Ugyanez vonatkozik a szocialista társadalomra is. E leghaladóbb társadalmi alakulat tagjainak nézetei nem lehetnek ellentmondásban a társadalmi haladással.

A szocialista társadalom ideológiai alapjának a tudományos materialista világnézetet tekinti. A materialista világnézet a távoli múltban született a társadalom progresszív erőinek Vbból a szükségletéből és vágyaiból, hogy feltárhassák a dolgok és folyamatok törvényszerűségét és igazi lényegét. A marxista világnézet elméleti és módszertani alapja a dialektikus és történelmi materializmus, és a társadalom arra törekszik, hogy a dolgozók széles tömegei elsajátítsák ezt a világszemléletet.

Ez idealista és materialista világszemlélet között kezdettől fogva éles harc folyik. A materializmus ellenségei, az idealizmus hívei a materialistákról hazug kigondolt dolgokat terjesztettek és terjesztenek. Engels szerint materialistának lenni nem jelent mást, mint felfogni a világot saját természetességében, semmi természetfölöttivel nem illetni és nem magyarázni.

A tudományos haladás és a materialista világfelfogás mindenkor kölcsönösen feltételezték egymást. Kölcsönösen fejlődtek és tökéletesedtek. Ez teljes mértékben érvényes a jelenben is a dialektikus materializmusnak a tudományhoz való viszonyának a tudományos-műszaki forradalom időszakában. Ezzel szemben a tudomány és vallás között mindig éles volt az ellentét. A jelenségekhez való viszony és annak magyarázata e kettő között kölcsönösen kizárja egymást.

Az anyagi lét, a szocializmus által létrehozott

anyagi feltételek sok esetben meghatározzák, hogy egyre több ember teszi magáévá a marxista —leninista világszemléletet, elvetve a társadalom fejlődéséről és a természet átalakulásáról alkotott idealista elképzelést, felfogást. Az elmúlt években azonban nem szenteltünk kellő figyelmet a világnézeti nevelésnek. Természetesnek tartottuk, hogy általános fejlődésünk és a társadalmi fejlődés területén elért eredményeink önmagukban is hozzájárulnak az emberek gondolkodásának átalakulásához. Bár a tudomány és technika területén hatalmas eredményekét ért el az emberiség, megkezdte a világűr meghódítását, a tudomány eljutott az anyag legkisebb fizikailag osztható részének, az atomnak építő elemeire való felbontásához, az átlagember gondolkodása nem minden esetben jutott el az eredmények megismeréséhez.

A világnézeti nevelésnek az egész embert kell felfognia, az embernek a társadalomhoz való viszonyát! Helyes világnézeti nevelés csak a megfelelő szociál-pszichológiai légkörben lehet sikeres. A világnézet kialakításában hatalmas szerepet játszik a termeléshez és a tulajdonhoz való , viszony megváltozása. Az anyagi-létezési érdekek elsődlegesek. A hatásuk következtében a tulajdonviszonyok nagymértékben befolyásolják a világnézet, a személyiség formálását, az ember gondolkodásának kialakulását, bár ez a hatás nem mechanikus és egyöntetű. Éppen ezért, mivel a hatás nem egyöntetű, magának a szocialista nevelésnek oda kell hatnia, hogy egyre többen ismerjék fel az igazságot.

A marxizmus—leninizmus a vallásoknak nem valamilyen spekulatív okból ellenzője, hanem alapjában ellenzője. Igyekszik áthidalni a kereszténységet is, mint bármely más vallást. Csak akkor valósulhatnak meg a marxizmus—leninizmus eszméi a kommunista társadalomban, ha győzelemre jutnak a legszélesebb néptömegek tudatában. Amíg a néptömegek nagy többsége a kereszténység hatása alatt van — nem is annyira a kereszténység, mint világnézet hatása alatt, hanem elsősorban is az egyházi inézmények ha, tása alatt — nem minden körülmények között lehet vele számítani, bár őszintén híve a szocializmusnak. A hívők a szocializmust gyakran csak -a gazdasági építésre redukálják, szociális, egészségügyi gondoskodásra, vagyis olyan területekre, melyek nemcsak objektiven, hanem szubjektiven is előnyösek. A hivő mindaddig a szocializmusnak hive, míg ez nem ütközik vallási meggyőződésébe. Ezen ellentmondások szükségszerűen jelentkeznek, mert a szocializmus, a marxista-leninista tanítás megvalósítása nemcsak a gazdaság fejlesztését, az életszínvonal emelését

stb. jelenti, de egyben szocialista szellemben való nevelést is, amely — ahogy azt a Csehszlovák Szocialista Köztársaság alkotmánya is kimondja — a tudományos világnézet szellemében történik. A hívőnek ezen a területen már kifogásai vannak, mert az egész szocialista valóságra a vallási világnézet szemüvegén keresztül tekint. Azt veszi ki számára, ami a legelőnyösebb. Az egyik öldalon élvezője a szocializmus vívmányának, a másik oldalon pedig elveti. A vallási meggyőződés nem engedi meglátni a szocializmus mindkét oldalát, amelyek elválaszthatatlanok. Nem lehet építeni csak valamilyen gazdasági, szociális és egészségügyi szocializmust ideológiai oldala nélkül, mert pontosan a marxizmus—leninizmus ideológiai szilárdságának köszönhető, hogy lehetővé válik a szocialista társadalom építése. Sok hivő keresztény talán nem is tudatosítja, hogy a kapitalizmus képviselőinek többsége csak propaganda szempontból hivatkozik keresztény világnézetére,

A kereszténység az utóbbi időben nem emel gátat, nem foglal el antiszoc'ialista pozíciókat és nem tiltja meg híveinek a szocialista állam polgárságából adódó kötelességének teljesítését, de az eszmék által, amit hívei számára hirdet, a szocialista társadalom tagjait más irányba vezeti. Lekicsinyli a szocializmust a hívők szemében, azzal vádolva, hogy túl sokat törődik a földi boldogsággal. Innét már csak egy lépés, hogy olyan helyzetben, mint amilyen 1968-ban kialakult, sokan az egyházi érdekeket fontosabbnak tartották a társadalmi érdeknél.

A világnézeti nevelés elmélyítésével egy időben hangsúlyozni kell, hogy a vallások ellen való harc nem a hívők ellen való, hanem a hívők megszerzése a tudományos világnézetnek.

A világnézeti neveléssel kapcsolatban rá kell mutatni, hogy mit mond a CSKP XIV. kongreszszusa ezzel kapcsolatosan: „A világnézeti nevelés fejlesztésével a vallási kérdés megoldásának lenini alapelveiből indulunk ki. Ez azt jelenti, hogy e nevelés nem lehet formális, öncélú, összhangban kell hogy legyen a párt fő politikai és gazdasági feladataival. A jelenben azon feladatokról van szó, amelyeket a CSKP XIV. kongresszusa kitűzött. Ezek között elsőrendű jelentősége van a gazdasági és szociálpolitikai feladatoknak. Ezek teljesítése sokban függ a dolgozók kezdeményezésétől és aktivitásától, az ateisták és a hívők aktivitásától egyaránt. Ez nem jelenti azt, hogy az ateista nevelést alábecsüljük és megfeledkezünk róla.“ Az ideológiai nevelés fő feladata a világnézeti nevelés, vagyis a szocialista tudat formálása, a marxizmus leninizmus elméletének alkotó módon való elsajátítása. PÉK VENDEL

Három

i

Mostanában három idegen szó helytelen használatával találkozom szinte nap mint nap és ennek ürügyén fogtam tollat e rövid nyelvművelő cikk megírására. Felesleges szélmalomharc lenne a mindennapi nyelvhasználatban jól bevált idegen szavak ellen irtóhadjáratot hirdetni, hiszen igen sok idegen szó tömörebben, jobban fejez ki egy-egy fogalmat, mint az esetleges erőszakosan magyarított változata. Amikor azonban az idegen szavak helytelen és kétségtelenül nevetséges alkalmazásával találkozom, nekem mindig a kitűnő szovjet író Mihail Solohov „Feltört ugar“ című híres regényének Scsukar apója jut eszembe. Ez a rokonszenves regényhős miután látta, hogy környezetében mindenki tanul, maga is szerzett egy vaskos könyvet, az idegen szavak szótárát és bemagolt belőle néhány „a“ betűvel kezdődő szót. Amikor aztán újkeletű „intelligenciáját“ kívánta fitogtatni, mindent és mindenkit „amőbának“ (egysejtű élőlény), meg „appendicitisnek“ (vakbélgyulladás) nevezett, a komikus helyzetek egész sorát idézve elő ezáltal. Nos, hasonlóan nevetséges, de a magyar szó és beszéd tisztaságát őrizni szándékozó fülnek szomorú is egyes idegen sza-10 hat

SZÓ

vak bántóan rossz használata, elképesztő alkalmazása. Ezek közé a szavak közé tartozik az a három is, melyekről szólni szeretnék.

Első szó: a „diplom“. Szlovákmagyar vegyeslakosságú területen élő, szlovák nyelven jól beszélő magyar ember füle számára azonnal világos: szlovák szóról van szó, az oklevél megfelelőjéről. Szavalóversenyek, sportvetélkedők győztesei oklevelet kapnak teljesítményük elismeréseként. Számos dolgozót jó munkájáért oklevéllel tüntetnek ki, jutalmaznak. Nem egy irodahelyiségben számos oklevél függ a falon. Erre mifelénk, az Ipolyvidéken azonban egyre több magyar szájból hallunk efféle mondatokat: A gyerek két diplomot hozott haza a sportversenyről. Józsit diplommal tüntették ki stb., stb. Pedig hát nyilvánvaló, hogy itt oklevelekről van szó, annál is inkáb, mivel olyan magyar szó, hogy „diplom“ — egyszerűen nem létezik! Használata a magyar nyelvben tehát teljesen indokolatlan, hibás és fülsértő. Van ennek a görög eredetű szónak a magyar nyelvben is használatos formája, a „diploma“, ami főiskolai végzettséget igazoló oklevelet jelent és azok, akiknek ilyen oklevél van a birtokukban a

„diplomások“. De nem „diplom“-juk van és nem „diplomosok“! Ami tehát szlovák nyelven „diplom“, azt mi nevezzük egyszerűen és jó magyar szóval öklévé 1-nek.

Második szó: az „amfiteáter“.

Ugyancsak szlovák szó, a görög eredetű „amfiteátrum“ szlovák változata. Nagyon bántja tehát a magyar fület, ha a „Predstavenie bude na amfiteátri“ szlovák mondatot valaki így fordítja magyarra: „Az előadás az amfiteáterben lesz.“ Ha már az idegen szót használjuk, tegyük azt helyesen és mondjuk így: „Az előadás az amfiteátrumban lesz“. Nem követünk el azonban hibát, ha az amfiteátrum szót lefordítjuk magyarra és „szabadtéri színpad“-ot mondunk. Az amfiteátrum ugyanis félkör alakú szabadtéri színházat jelent lépcsőzetesen emelkedő nézőtérrel.

Harmadik szó: a taxi. Nemrég az egyik vidéki ismerősöm látogatóba hívott. Amikor a meghívást kevés szabad időmre hivatkozva igyekeztem udvariasan visszautasítani, igy érvelt: „Jöjjön ki taxival“. — Miért mennék taxival, amikor saját autóm van? — hangzott az én érvelésem. „De hiszen én is azt mondom“ — erősítgette ismerősöm, aki ugyanabban a tévhitben él, mint az ipolyvidéki magyarok százai, sőt talán ezrei is, akik valamennyien taxinak nevezik a gépkocsit. Pedig hát a taxi, az bérautó, tehát olyan gépkocsi, amely bizonyos fizetségért (taxáért) bérbevehető, rá is van írva a „TAXI“

szó és az ajtaján négyzetek is jelzik, hogy bérkocsiról van szó.

Három idegen szó helytelen alkalmazásának szemléltetésével arra szerettem volna figyelmeztetni, hogy nyelvünk tisztaságára azáltal is ügyelni kell, miként alkalmazzuk az idegen szavakat, ha már nem kívánjuk azokat kiküszöbölni nyelvünkből, beszédünkből. Meghatóan szép szavakat olvastam az Élet és Irodalom egyik idei számában a magyar nyelvről. Kardos G. György nekrológot írt Lénard Sándor Bratislavában elhunyt magyar orvos-író halála alkalmából és cikkében idézte az írót, aki életének csak egy nyolcadát, nyolc évet töltött Magyarországon és az anyanyelvén kívül tizenkét nyelvet beszélt. Ez a messzire szakadt magyar író így vallott az anyanyelvéről: „A magyar nyelv olyan, mint egy hangszer: aki játszani akar rajta, annak minden áldott nap gyakorolnia kell! Lehetetlen indogermán módon gondolkodni és magyarul beszélni. A magyar nyelv mártana úgy üt el a többi nyelvétől, mint Bolyaié Euklidészétől. Magyarra mindent le lehet fordítani, magyarról úgyszólván semmit. A magyart — ez félelmetes — el is lehet felejteni!“ Nos, nekünk az iskolákban, a szerkesztőségekben, a hivatalokban és a mindennapi élet valamennyi területén mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy az anyanyelvűnket soha el ne felejtsük!

SÁGI TÓTH TIBOR