A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)

1972-07-07 / 27. szám

Az elkötelezett irodalomért

A Szlovákiai Írószövetség magyar szekciója június 19-én tartotta meg taggyűlését. A tanácskozáson a szlovák írókollégákat Ján Poničan nemzeti művész, állami díjas költő képviselte. A magyar szekció taggyűlésén három értékes előadás hangzott el. Bábi Tibor átfogóan elemezte irodalmunk helyzetét 1969 októberétől napjainkig. Beszélt arról, hogy sikerült a különféle ártalmas eszmei befolyásoktól szétzilált sorainkat rendezni, a társadalmi és politikai élet alapvető kérdéseiben megbomlott egységünket helyre állítani és elindítani egy olyan folyamatot, melynek eredménye a valóban alkotó Irodalmi munkához szükséges légkör és az alkotó munka kedvező feltételeinek megteremtése lesz. A Szlovákiai Írószövetség 1969 júniusában lezajlott kongresszusa, az ott elfogadott határozatokkal konszolidációs tényezővé vált. Ennek szellemében plenáris ülésünkön mi is meghirdettük a marxista esztétikához és a marxista világnézethez való visszatérés alapelvét és követelményét. Minthogy saját irodalmi életünk és a vele összefüggő válságok nem kötődtek annyira a magyar szekció szervezeti életéhez, hanem a lapok kulturális rovataihoz és a könyvkiadó működéséhez, bizonyos tekintetben előre is futottunk és gyorsan reagáltunk a Tanulságokra és a CSKP'. XIV. kongresszusának társadalmunk szociálpolitikai és kulturális fejlődésére vonatkozó Irányvonalára. Éles viták robbantak ki a a közösségi és társadalmi kérdéseknek hátat fordító fiatal írókkal kapcsolatban, az Új Szóban és más lapok hasábjain felvetettük a hagyomány kérdését s ezzel kapcsolatban elítéltük a könyvkiadó következetlenségét, mely a szocialista könyvkiadás normáitól eltérően kezelte a hagyomány felelevenítésének kérdését. Ezeknek a vitáknak és polemikus cikkeknek at értelme nem az volt, hogy az irodalomtörténeti tényeket semmibe vegyük vagy kiirtsuk, de a maguk helyére állítsuk s a marxista esztétika, kritika szellemében értékeljük őket. Bábi Tibor részletesen foglalkozott azzal is, hogy a magyar szekció tagjainak nagy többsége már 1969 októberében, az akkor megtartott taggyűlésen tisztában volt egy dologgal, hogy minden ott kezdődött valahol az ember és a humánum körüli fogalmak zűrzavarában s mindez végül a marxista eszmeiséget fenyegető kispolgári mozgalomba torkollt, mely az igen tetszetős emberarcú szocializmus jelszavával fordult szembe mindazzal, ami tényleges szocializmus. S hivatkozott arra, hogy hazai magyar irodalmi körökben már 1962-ben elhangzott ennek az „emberségigénynek“ a megfogalmazása, mely első pillantásra nagyon szűkén az irodalomhoz tapadt, s azt követelte, hogy az osztályok és szociális rétegek problémáit általános emberi szempontok szerint ítéljük meg. Ebből a homályos emberségigényből kiveszett a marxizmus általános emberfogalma, mely szerint az ember olyan természeti lény, aki munkája révéh önmagát teremti át civilizált társadalmi lénnyé, aki maga teremti meg létfeltételeit, beleértve a modern

civilizációt, tudományt, technikát, s akinek a természethez és az emberhez való viszonyát a természeti és társadalmi determinizmus elve szabja meg, erkölcse is annak alapján alakul ki, ami annyit jelent, hogy, egész magatartása akkor mondható erkölcsösnek, emberhez méltónak, ha a gyakorlat által igazolt és igazolható természettudományi és társadalomtudományi törvényekhez igazodik, erkölcstelen akkor, ha ezekkel ellentétben cselekszik. Az a körülmény, hogy a konszolidálódás folyamatában már kialakultak az alapvető politikai feltételek a művészet szocialista jellegének felújítására, elősegíti művészi kibontakozásunkat. A világos határozatok megfogalmazása és meghirdetése, a művészi szövetségek alapszabályzatának átformálása betetőzi ezt a folyamatot. A magyar írók körében is komoly lépések történtek az eszmei tisztulás folyamatának megindítására. Meghirdettük a marxista esztétikához való visszatérés elvét, s 1969 óta két ízben hívtuk össze irodalomkritikusainkat és egyes íróinkat, hogy alapvető elvi és eszmei kérdéseket megvitathassanak. A továbbiakban arra lesz szükség, hogy a CSKP XIV. kongresszusa határozatainak szellemében komoly kritikai, eszmei áramlatok induljanak, hogy a 68—69-es évek válságától elakasztott irodalmi folyamat újabb fejlődésnek induljon.

Duba Gyula, az Irodalmi Szemle főszerkesztője Az emberi gondok árnyéka című előadásában Miroslav Krležától vett idézetből indult ki, amellyel azt bizonyította, hogy a művészet mindig elkötelezett volt. Számos klasszikus irodalmi példát sorolt fel ennek bizonyítására. Majd a gondos és körültekintő bizonyító példák felsorakoztatása után jutott el hazai magyar irodalmunk problémáihoz. Az irodalom, a költészet szerepével és értelmével kapcsolatban arról beszélt, hogy ha a problémákat nem venné elég komolyan és rosszmájú akarna lenni, akkor fiatal költőinknek a múltban írt néhány versére gondolva úgy tenné fel a kérdést, hogyan legyen valaminek értelme, ami nem érthető? Majloch szovjet irodalomtudósnak A művészi érzékelés című tanulmányára hivatkozott, amelyben a többi között arról van szó, hogy a mű deformálódott érzékelése (félreértése vagy nemértése) az ún. gyakorlati tapasztalok szempontjaiból következően a művészet primitív és naturalisztikus megközelítésének a következménye is lehet, másszóval, a költői kitalálás, s még inkább a groteszk, a fantasztikum érzékelésére való képtelenség. Majd ehhez még hozzáteszi, hogy a művész nézőpontját az olvasó vagy a néző a saját szociális és esztétikai pozíciójától függően érzékeli — megegyezik vele, vagy elveti. A művészi alkotás érthetőségének vagy érthetetlenségének kérdését nem hanyagolhatjuk el, de vulgárisán sem értelmezhetjük; az írónak, költőnek értő közönségre van szüksége ahhoz, hogy önmagát és művét realizálhassa. Az író és az olvasó kölcsönös egymásraliatásának középpontjában hidként áll a mű. Majloch már említett tanulmánya is

ezt a tételt Igazolja: a művész „céltudatos“, alkotás közben figyelembe veszi a „fogyasztót“, a konzumenst, és hatni akar rá, kényszeríti őt azon az úton járni, amelyen maga halad. Művészete értékének és intenzitásának a fokmérője, hogy mennyire tudja olvasójára, nézőjére kényszeríteni akaratát. Ebben az elméletben a művészi alkotómunkának társadalmi szerepe és közösségi célja van. Ezek után Duba Gyula rátért arra, hogy a szocialista irodalomeszmény a valóságnak a műben tükröződő marxista elméletén alapul. A valóságnak az emberi tudatban, illetve annak termékeiben való tükröződése és a tudat „valóságteremtő“ képessége egyazon jelenség két oldala. A hangsúly a sorrenden van: a marxista elmélet szempontjából a valóság, az anyag az elsődleges. Krleia igazsága kétségtelen. Nincs elkötelezettség nélküli művészet, legfeljebb művészi tudatlanság vagy költői naivitás lehet. A világ általában és közvetve a szocialista társadalom pedig közvetlenül elvárja az írótól, hogy az egyéni ösztönösség és irracionalizmus s a tudati közösségi humánumkeresés világméretű párharcában az utóbbi oldalán álljon. A harc az író tudatos erkölcsi alapállásáért folyik. Amikor a szocialista realista valóságszemléletről beszélünk, nem az író munkamódszerét és stílusát kérjük rajta számon, sem formai eredményeit, hanem etikai értékrendjét, munkája morális, belső töltését és gondolkodásának közösségi kiterjedésű méreteit. Az alkotás folyamatában sok a spontán és ösztönös elem, a témájában feszülő alkotó fantázia néha alig befolyásolható, és sokszor a vers, a költői mondat úgy bukik ki az emberből, mint éles késsel felnyitott kagyló mélyéről az igazgyöngy. Akkor szólunk az íróhoz, mielőtt még írógépe elé ült volna, hogy gondolja át irnivalóját és idegrendszerét úgy állítsa be munkájához, hogy annak eredménye esztétikailag és etikailag egyaránt szép és humánumban gazdag legyen. £s szólunk hozzá akkor is. amikor felkelt a gép mellől, hogy még egyszer olvassa el, amit írt, olvasójára gondoljon, és írását csak akkor tegye közzé, ha érzi, hogy vele a világ javáért kötelezte el magát.

Csanda Sándor, a Szlovákiai Írószövetség magyar szekciójának titkára előadásában ismertette a legutóbbi tagsági gyűlés óta eltelt évek jelentősebb eseményeit és azokat a változásokat, amelyek a vezetőség összetételében történtek. Ismertette a tagsággal a Szlovákiai Írószövetség nemrég megtartott kongresszusán jóváhagyott új alapszabályzatot, a magyar szekció 1972 évi működési tervét, a érdemmel szólt irodalmunk fejlődéséről is. A vitában többen beszéltek a Madách Könyvkiadó gondozásában megjelent művek alacsony példányszámáról, s gyors és hatékony intézkedést sürgettek e tarthatatlan állapot megváltoztatására. A fiatalok bizalmat és támogatást kértek. A taggyűlés célkitűzéseiben a Szlovákiai Írószövetség kongresszusának a határozataiból indul ki. Eszerint a magyar szekció minden erejét szocialista irodalmi művek alkotására fordítja. Az Irodalmi Szemle szerkesztősége és irodalomkrltlkusaink hozzálátnak a 60-as évek irodalmának és irodalmi gondolkodásának értékeléséhez. Az eddiginél fokozottabb figyelmet fordítanak a fiatal írók nevelésére. Figyelemmel kísérik a Madách könyvkiadói politikáját és támogatják az állami szerveket abban, hogy eszmei és művészi szempontból értékes művek jelenjenek meg. Szerves kapcsolatot teremtenek az Irodalmi Szemlével és más lapokkal az elkötelezett irodalmi művek publikálása érdekében. Együttműködnek a Szlovákiai Írószövetség vezetőségével és kapcsolatteremtésre törekednek a Cseh Írók Szövetségével. A szocialista országok írószövetségeivel való együttműködést, az internacionalista kapcsolatok ápolását is tervükbe vették. Befejezésül megállapíthatjuk, hogy a Szlovákiai Írószövetség magyar szekciójának taggyűlése eredményes munkát végzett. Szocialista államunk művelődéspolitikájával összhangban a társadalmilag hasznos, elkötelezett, szocialista irodalmi művek megírását szorgalmazza, s ezeknek a megjelenését támogatja.

(M. J.)