A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-12-29 / 52. szám
Ki tudta, még közvetlenül a háború után, hogy létezik valamiféle Ágcsernyő — Čierna nad Tisou? Kis, jelentéktelen vasúti megálló valahol a keleti határon, olyan, amin keresztülutazik az ember, anélkül, hogy ideje lenne elolvasni a nevét. Ma ennek a vasútállomásnak a neve fogalom, külkereskedelmi áruforgalmunk szimbóluma. Csomópont, ahonnan naponta áramlik az életet adó vér gazdaságunk érrendszerébe. A polgári csehszlovák köztársaság politikailag és gazdaságilag érthetően nem a Szovjetunió felé orientálódott. Egész külkereskedelmi áruforgalmából a Szovjetunió mindössze egy százalékkal részesedett, azonkívül nem volt közös határunk a Szovjetunióval — nem volt szükség különleges műszaki berendezésekre, átrakodó állomásra. Az áruszállításra elegendő volt az egykori kassa—oderbergl vasút és az északkeleti vasút kanyargós, egyvágányos szárnyvonala. Ma az itteni átrakodó állomás a legnagyobbak közé tartozik Európában, évi forgalma tizennégymillió tonna. Csak az utóbbi tizenkét év folyamán áthaladt itt 80 millió tonna vasérc, 2,5 millió tonna hengerelt áru, 2 millió tonna öntvény, 17 millió tonna gabona, 700 ezer tonna gyapot. Az átrakodó állomást Csehszlovákia legnagyobb szárazföldi kikötőiéként is szokás emlegetni. Joggal. Az igazi kikötőtől csak abban különbözik, hogy itt nincs víz. Egyébként, amint a nagy folyók torkolatában épült kikötőkben, amilyenek Rotterdam, Le Havre, Hamburg, London, hatalmas tengeri hajókról folyami hajókra és vasútra rakják át az árut, itt a széles nyomtávú vasúton érkező nagy szovjet vagonokból a mi normál nyomtávú, kisebb vagonjainkba. A daruk csikorgása és a mozdonyok kürtjének bőgése még csak fokozza a kikötő illúzióját. Akad min elgondolkozni ennek az állandó nyüzsgésnek a közepette. Mi minden s milyen mennyiségben haladt keresztül mindkét irányban ezeken a sínpárokon, hány millió vagy milliárd tonna áru került itt átrakásra, hol és miként hozott ez az árumennyiség az embereknek a határ mindkét oldalén örömet, megelégedettséget, hol segített új üzemek, erőművek és egyéb létesítmények építésében, amikre a szocialista társadalomnak szüksége van. A rengeteg különféle áru közül elég ha csak a vasat és a vasércet vesszük. Ez — jelentéktelen mennyiségtől eltekintve — mind a Szovjetunióból érkezik hozzánk. És sok más nyersanyag, alapanyag. Mert Csehszlovákia igen csekély mértékben rendelkezik ásványi anyagokkal, nyersanyagforrásokkal. Persze nemcsak nyersanyagokat kapunk keleti szomszédunktól, noha ezek teszik ki a szovjet szállítmányok zömét. De kapunk gabonát, különböző gépeket és berendezéseket, gépkocsit, fényképezőgépeket és karórákat, finommechanikai készítményeket és mérőműszereket. Azelőtt sók volt itt a tartálykocsi is. Mióta megépült a Barátság kőolajvezeték, ezek nem terhelik többé az átrakodó állomást. Ezzel azonban egyáltalán nem csökkent a forgalom, ellenkezőleg, annyira megnövekedett, hogy ismét hozzá kellett látni az állomás bővítéséhez. A felszabadulás után, 1945-ben, amikor, hála a kommunista párt meg nem alkuvó politikájának, sikerült keresztülvinni, hogy Csehszlovákia a Szovjetunió felé orientálódjék, a gazdasági együttműködésnek meg kellett teremteni a műszaki feltételeit. Hol másutt, mint ott, ahol a vasútvonal a határt keresztezi. így esett a választás Ágcsernyőre, szemben Csap szovjet határállomással. A politikai helyzet azonban akkor nem volt olyan egyértelmű, mint ma. A többi politikai párt számolt azzal, hogy különböző halogató taktikával sikerül megakadályozniuk a csehszlovákszovjet gazdasági együttműködés gyakorlati megvalósítását s így a műszaki problémákra hivatkozva nyugat felé irányíthatják az árucserét. Így aztán csak 1946. június 15-én, a májusi választások után, amikor a kommunista párt nyilvánvaló győzelmet aratott, lehetett elrendelni az ágcsernyői átrakodó állomás terveinek elkészítését. A rendelkezés megszületett, de ennek ellenére voltak, akik továbbra is ürügyeket kerestek, hogyan lehetne az építkezést elodázni. Csak őszszel jöttek az első földmérők és a következő év áprilisában érkezett meg az első szovjet mozdony. Az átrakodó állomás azonban még jó ideig nem volt képes teljes kapacitással működni. Jött az 1947-es aszályos esztendő, s a szovjet kormány elhatározta, hogy hatszázezer tonna gabonával a baráti Csehszlovákia segítségére siet. Ekkor volt különösen érezhető az átrakodó állomás építésében mutatkozott lemaradás. Megfelelő távlatból nézve ma már látjuk, milyen helyzet állt elő. A szovjet emberek, noha még nem sikerült begyógyítani a háború okozta sebeket, jóformán a szájuktól vonták meg a falatot, mi viszont, a szovjetellenes elemek hibájából, nem voltunk képesek gyorsan átvenni a segítséget. Mi maradt hátra? Hogy az itt dolgozó emberek a kedvezőtlen körülmények között minden erejüket megfeszítve óriási áldozatkészséggel pótolják a műszaki berendezések hiányát. így lépett be 1947 novembere mint az első jelentős esemény az ágcsernyői átrakodó állomás ma már huszonöt éves történetébe. Ezerkilencszáznegyvennyolc februárja után a fejlesztés mentes volt a korábbi kulisszák mögötti intrikáktól, nehézségektől. A „szárazföldi kikötő“ története visszatükrözi a csehszlovák-szovjet kapcsolatok bővülését, állandó elmélyülését. Vannak emberek, akik nem szeretik a számokat. Különösen, ha ezek olyanok, hogy meghaladják az elképzelhetőség határait. Milliók, százmilliók, milliárdok. De hát hogyan lehetne másként kifejezni azt az óriási árumennyiséget, amely itt lépi át a határt? Hogy szemléletesebb legyen, mondjuk, azt, hogy huszonöt esztendő alatt ha'tmillió vasúti kocsira való áru volt ez; ha ezt egyetlen szerelvényként képzeljük el, akkor megtöltene egy kétvágányos vasúti pályát az egyenlítő körül. Választhatnánk más össz'ehasonlítást is, de egyik sem fejezné ki a csehszlovákszovjet együttműködés jelentőségét. Kapcsolatainkra nem elsősorban a számok jellemzők. A Szovjetunióval megkötött egyezményeink hosszúlejáratúak és kölcsönösen előnyösek. Például már csak azáltal is, hogy nem függnek a világpiaci árak ingadozásától, ami egyes nyersanyagoknál és a gabonánál elég jelentős. Vállalataink ennek alapján évekre előre tervezhetik a termelésüket, minden aggodalom nélkül, hogy honnan szerzik be a szükséges nyers- és alapanyagokat és kinek adják el termékeiket. Nem véletlenül merül fel ezzel kapcsolatban a gondolat, vajon hol lennénk, ha azokra az igen problematikus előnyökre próbálnánk építeni, amelyeket látszólag a nyugati tőkés piachoz való kapcsolódás hozna magával. A Szovjetunió és a szocialista országok gazdasága felé való orientálódás nem jelent elzárkózást, elszigetelődést. Semmiesetre sem kerülhetünk azonban gazdasági és a sok esetben ezzel járó politikai függőségbe a tőKés világtól, amely szívesen találna rá módokat, hogyan ássa alá szocialista rendszerünket, ügyes és látszatra előnyös feltételekkel hogyan hozza függőségbe gazdaságunkat. Azoknak az embereknek, akik ilyesfajta „új“ vállalkozási elvek propagálásával próbálkoztak, akik ki akarták „szabadítani" gazdaságunkat a szocialista országokkal való összeforrottságból, távozniuk kellett. Az. ágcsernyői átrakodó állomás zavartalan forgalma mindannyiunk javára érintetlen, zökkenőmentes maradt. RUDOLF VOLEK A BIZTONSÁG KIKÖTŐJE * a A A
