A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-12-22 / 51. szám
Adolf Matury üvegművészete Kji Adolf Matury iparművész, előkelő helyet fog- 1*1 el a csehszlovák üvegipar fejlődésében. Tanulmányait 1937-40-ben végezte Železný Brodten, ahol ľŕcnosil professzor vezetése alatt a csiszolt üveggel foglalkozott. Az itt szerzett tudását tökéletesítette Karel Stípla műtermében a prágai iparművészeti főiskolán. Az iskola elvégkése után 1947-ben Csehszlovákia különböző üveggyáraiban, majd önállóan dolgozik. Negyedszázados művészi munkássága alatt számtalan használati és dísztárgyat tervezett. Az általa tervezett üvegtárgyak már évek óta a hazai és külföldi kiállítások legértékesebb darabjait képezik. Eredményeinek felsorolása hosszú oldalakra terjedne, ezért csak a legkiemelkedőbbeket említjük: Ide tartoznak az 1958-as brüsszeli és az 1907-es montreali világkiállításon, a moszkvai csehszlovák üvegipari kiállításon és az 1960-as milánói kiállításon elért sikerei, ahol ital - készletét aranyéremmel tüntették ki. Munkásságát az utóbbi években új irányzat Jellemzi. A csiszolt és karcolt üveg mellett préselt és fújt üveggel dolgozik. Adolf Matury mint a Sklo Union Teplice művészeti csoportjának vezetője szükségesnek tartja a képzőművésznek a termeléssel való együttműködését, hogy ezáltal is egyre tudatosabban fejlesszék a nagyközönség esztétikai ízlését. Nem egyszerű dolog ez, mert az üveggyári munkásoknak is ezzel egy időben emelni kell képességeiket. Javaslatai megértésre találnak a vállalatokon beül, s az eredmények sem maradnak el. A második világháború után a csehszlovák üvegipar hírének emelésében több kiemelkedő művész vett részt. Közülük 1971-ben Adolf Matury nyerte el az érdemes művész megtisztelő kitüntetést. Bizonyos, hogy • fa aa ember legrégibb barkácsanyaga, sőt szerszáma is. Az ősember első használati eszközeit nyilván fából készítette. Az első szerszámként használt eszkői is aligha lehetett más, mint egy alkalmas dorong, rúd, ág, tüske, csak hát az évezredek csaknem nyomtalanul eltüntették az ősi eszközöknek még a maradványait is. Nos a fa nemcsak az ősidőkben szerzett magának elsőbbséget, hiszen a ma emberének kezében Is a legtöbbet forgó anyagként tarthat jogot az elsőségre. Szerszámként ugyan — különösen a műanyagok előretörése óta mindinkább háttérbe szorul a „legfább" szerszám, a fakanálon kívül a szerszámnyél, de gyaluiest és még sok hasonló eszköz készül belőle. Fő felhasználása azonban anyag jellegű. Tctőszékgerendától, plllekönnyű repülőmodell-vázlg, térosztó faltól szobrocskáig nagyon sok minden készül fából. Látszólag nagyon könnyű eligazodni a faféleségek között, valójában azonban a fák felismeréséhez, osztályozásához, használatához, kikészítéséhez szükséges némi szakismeret is. A fúró, faragó, barkácsoló ezermester legtöbbször fűrészelt faáru, azaz félkész termék formájában találkozik a fával, ilyen a léc, a gerenda, a deszka, a palló, a lemez. Mindezek készülhetnek puha — vagy keményfából. A különbség mind a megmunkálás, mind a tartósság terén meglehetősen nagy. A puhafák felismerhetők könnyű ösxszenyomhatóságukról, szemmel láthatólag lazább szövetükről, ritkább erezetükről, szálkásságukról. Egyik leghasználatosabb puhafánk a könynyfl, Jól formálható fenyőfa. A lakásban, a ház körül leginkább nyílászáró szerkezetek, azaz ajtó, ablak, tok, keret formájában fordul elő. A régiek azt mondták, a puhafa végigkísér egész életünkön, abból készül a bölcső meg a koporsó is. A keményfa tömörebb, súlyosabb. A kemény gyertán egy köbdeclmétere 83 dkg, amíg a puha lucfényő térfogatsúlya csak 45 dkg. A keményfa erezete sűrűbb, finomabb vonalakból áll. Nehezen faragható, kevésbé szálkásodik. A keményfára jó példa a seprőnyél, a szerszámnyél és a parketta. Tűlevelű, köznyelven fenyőfáink mind puhák, a lombosok közül a nyír, a nyár, a fűz, a hárs és az éger számít puhának. Feldolgozásra csak a légszáraz fa alkalmas, aminek víztartalma nem több 13 %-nál. A fa nemcsak akkor tartalmaz vizet, ha a kivágás után idő előtt feldolgozták, ahogy mondani szokás: nemrég még fütyült rajta a rigó, hanem akkor Is, ha tárolás közben módja volt nedvességet felszívni. Mert a fa nedvességszivó, s a gyorsan felvett vizet csak nehezen párologtatja el. A puhafákat kivágás után legalább kettő, a keményeket négy esztendeig kell pihentetni, hogy feldolgozásra alkalmassá száradjanak. Amikor a nedves fából a víz elpárolog, (különösen, ha a fa még nyers), tehát nemegyszer már kiszáradt, majd Ismét nedvességet felszívott anyag — Jelentősen zsugorodik is. Ez érthető, hisz egyes fák víztartalma meghaladja a saját légszáraz súlyuk 130 %-at Is. A zsugorodás nagymértékben függ attól, hogy a fűrészelt áru a fatőrzs keresztmetszeti részének melyik tájáról származik. A legfőbb ismérv: a nedves fa térfogata száradás közben csökken. Ezért is kell minden fából készült tárgyat szorosan illeszteni, s inkább nagyobb, mintsem kisebb méretre vágni. Jellemző tulajdonsága a fának, hogy szálirányban szilárdabb, de könnyen hasad, arra merőlegesen viszont könnyen törik. A szilárdság erősen változik a szálak, sűrűségével és egyenletességével (a szálak tulajdonképpen az évgyűrűk hoszszantl metszetei). A sűrűbb erezet nagyobb szilárdságot, a laza, egyenlőtlen pedig a szálritkulás helyén szilárdságcsökkenést Jelez. Ezermester gyakorlatban nagyon elterjedlek a furnérok, és a rétegelt lemezek, legújabban pedig a panelok és a borított lemezek. Sokszor előfordul, hogy helytelenül a rétegelt lemezt is furnérnak nevezik. A furnért általában nagy farönkök körbeforgatás közbeni hántolásával készítik, olyasféleképpen, mint amikor kigöngyölnek egy vég szövetet. A vágott furnért a rönk hosszirányú lapokra fűrészelésével, a késeltet a rönk hosszára keresztben sík lapokra vágásával készítik. A lemezek vastagsága 0,6—1,8 mm között váltakozik. Hibátlan, csomóhelymentes, szép erezetű furnér a színfúrnér, a kevésbé szép, esetleg sérült és toldott, ragasztott a vakfurnér. Az előbbire Jó szemléltető példa a legtöbb szobabútoraiéin külső felülete, az utóbbira pedig a bútorok hátlapjai. Több szárai furnérréteg egymásra ragasztásával Állítják elő a rétegelt lemezt. Ha marhavérral ragasztják, vízálló Is less, s ha az egyes rétegek száliránya egymásra merőleges, vagy átlós, az ilyen ragasztott lemez szilárdsága és súlya sokszorosan felülmúlja az azonos vastagságú deszkáét. Furnért és rétegelt lemezt csak keményfából készítenek, ezért eleve súlyosabbak a hasonló méretű deszkáknál. Súlyukat még növeli a ragasztó is. A panelok két furnér vagy rétegelt lemez közé ragasztott puhafa lécekből vagy lécdarabokból készülnek. Ezzel vastagságuk növekszik, felületük kemény, szép, mint a lemezeké. Súlyuk, szilárdságuk pedig valamivel nagyobb a hasonló méretű puhafa-deszkákénál. A bútoriparban nagyon használatosak, kedveltek. A pozdorjalemezek kenderpozdorjának, a farostlemezek nyárfa őrölt rostjainak, a forgácslemezek pedig a puhafa forgácsnak őrölt s többnyire műanyag ragasztóval kevert, majd hőkezelés után táblákba préselt, nagy szilárdságú származékai. Fajsúlyúk aránylag nagy, a keményeké elérheti a viz fajsúlyának másfélszeresét is. Ezeket műfának Is szokás nevezni.
