A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-12-22 / 51. szám
c A fe k g te to llú fe ljé r n ja d á ť A HÉT MINI-FILMREGÉNYE A MOSZKVAI FESZTIVÁLON ARANYDÍJAT NYERT TÖRTÉNELMI FILM (Befejező rész) metektől kapott fegyvereket és muníciót ügyes manőverezéssel tutajáról a Csermos folyóba süllyesztette. A VILÁGHÁBORÚ TÜZE, pusztítása a kis bukovinai falut sem kímélte. De nemcsak a fasiszta hadsereg hanem az erdőből kitörő nacionalista banditák is fosztogatták a falut; a kirabolt házakat pedig felgyújtották. Az öreg Zvonár házikója is a tűz martalékává vált. A faluban alig maradt férfi. Egy részük a vörös hadseregben harcolt, az árulók az erdőkben bujdostak, sokan pedig a partizánok közé álltak. Az otthonmaradtak: a gyermekek és az asszonyok éheztek, nyomorogtak, állandó félelemben, rettegésben éltek. A falura törő banditák a szép Vivgyát, Georgij szerelmét is megölték. Georgij kesereg, de a pópára hallgat, aki annak ellenére, hogy az ukrán nemzeti függetlenségi törekvésben nagy szerepet játszó pravoszláv egyház a szabadság ügye mellé áll — óvatosan lavíroz... Pjotr a Vörös hadsereg tisztje lesz. Fontos megbízatást kap: a partizánharc egyik helyi szervezője. Titokban szülőfalujába megy és öreg apját is a partizánok közé viszi. A HÁBORÚ BEFEJEZÉSE UTÁN, a Cseremos folyó mentén, a kis bukovinai faluban is újra megkezdődött az újjáépítés, az új élet. A kommunista Pjotr, aki hősiesen küzdötte végig a háborút, a kolhoz szervezéséhez kezdett. A munka nehezen, nagy nehézségekkel indult. De a szorgalmas munkáskezek csodát műveltek. Azokon a földeken, melyeket felváltva a bojárok, a román király, majd a fasiszták másokkal műveltettek meg, melyeken éhbérért dolgoztak, gürcöltek a napszámosok; a közé lett, a termés a kolhozé. A faluban lassan ismét helyreállt a nyugalom, a rend. Az erdőkben azonban még mindig garázdálkodtak a banditák. Egyik vezetőjük Pjotr fivére, Oreszt volt. — A „fekete emberek“ garázdálkodásainak véget kell vetni! — jelentette ki Pjotr. — Az ellenséget legyőztük, a fegyverropogást a munka zaja váltotta fel. Meg kell nekik magyarázni, hogy most még alkalmuk van bekapcsolódni a rendes életbe. Sokan ellenezték Pjotr tervét, azt javasolták, hogy a banditákat harccal űzzék el, ő azonban mégis úgy döntött, hogy az erdőbe megy és beszél a „fekete emberek“ vezetőivel. Szerencsétlen fivérét, Oresztet akarta megmenteni, akinek azonban túlságosan sok szenny, piszok mocskolta be lelkiismeretét, és kezei túlságosan véresek voltak ahhoz, hogy új, rendes életet kezdhessen. Pjotr az erdő sűrűjét járta, amikor egy lövés dörrent, mely kioltotta az életét. Annak az embernek az életét, aki életeket akart menteni. Vére, mely mindig az igazságért lázadozott, pirosra festette az erdő virágos pázsitját. ÉS MÚLTAK AZ ÉVEK... A Cseremos folyó menti faluban is eltüntette az idő azokat a sebeket, melyeket a háború és a banditák okoztak. A hegyi folyócska partján elterülő földek ma közösek, és az ottlakók a közössé szántott földeken szabadon élnek. A kis falu és lakóinak élete megváltozott. A vadászgató fekete tollú fehér madár azonban a gyönyörű táj természetes tartozékává vált... —Vége— DANÁNAK, a pópa bogárszemű lányának mindhárom Zvonár-fivér tetszett, egyformán szerette őket. Pjotr, Bogdan és Oreszt is szerették a lányt, kedvében jártak. Dana nem tudta eldönteni, hogy a három legény közül melyiket válassza. Nagy titokban felkereste a falu kuruzsló boszorkányát, tőle is tanácsot kért, de dönteni mégsem tudott. A fivérek egymás között is sokáig titokban tartották Dana iránti érzelmüket. Egyikük sem mert a lány elé állni s bevallani szerelmét. — Nyomorultak, koldusok vagyunk... A pópa lánya jóléthez, kényelemhez szokott, mit tudunk mi, éhező senkiházik neki nyújtani — gondolták mindhárman —, és Pjotr meg Bogdan, ha csak tehették, messziről elkerülték Danát, még találkozni sem akartak vele. Oreszt azonban tovább settenkedett a pópa lánya körül... Georgij, a legfiatalabb Zvonár-fiú, a pópa háziszolgája a szép Vivgyának árulta el titkos terveit, álmait. A rosszhírű, mindenkitől megvetett lány az álmodozó fiatalembert szerelmével varázslatba ejtette, hercegének nevezte, és megígérte, hogy a felesége lesz... A BUKOVINAI UKRÁNOK nem értették, miért kellett katonákkal őrzött határt húzni ott, ahol — a folyó mindkét partján — a saját fajtájuk él, s amely terület azelőtt egységes volt. Nem tudták megérteni azt, hogy miért őrzik őket egyik oldalon a románok, a másikon meg azok a lengyelek, akik azelőtt maguk is Bécs uralma alá tartoztak. Egyre türelmetlenebbül kezdtek vágyódni a távolabb élő, szerencsésebb ukránok után, akik 1919 óta köztársaságként élik a maguk független életét a Szovjetunióban. És ez a vágyuk 1940. június 28-án teljesült. A kis bukovinai faluban futótűzként terjedt el a hír: a kis zúgó hegyi folyó túlsó oldalán már szovjet katonaság van, rövidesen ők is felszabadulnak. — Most majd minden másképpen lesz — mondogatták örömmel egymásnak a falu szegényei —, a föld azé lesz, aki azt megműveli, az éhezésnek, nyomorgásnak vége: lerázzuk magunkról az idegen igát, uralmat. A FALU DOLGOZÓI szeretettel és lelkesedéssel fogadták a szovjet katonákat. Az öreg Leszj Zvonár régi szokás szerint kenyérrel és sóval fogadta őket, majd elmesélte nekik eddigi nyomorúságos életüket. A Csermos folyó mentén új élet kezdődött, de a megújulás nem tartott sokáig. 1041 júniusában kitört a háború: Németország megtámadta a Szovjetuniót. Bukovina néhány évre ismét Romániához került, elszakadt Ukrajnától. Egy évig tartó függetlenség után átmenetileg visszajöttek a románok, s velük az addig nem látott németek. Ez a helyzet megosztotta a bukovinai társadalmat: a szegény nép a szovjetekhez húzott, a gazdagok a románokhoz, a kispolgári nacionalisták pedig a németekkel szövetkeztek, akik már a háború kitörése előtt szerveződtek, és fegyveres harcra készültek a szovjet hatalom megdöntésére. Az addig testvéri szeretetben élő Zvonár-fivérek útjai is szétváltak. Pjotr örömmel és lelkesedéssel fogadta a szovjeteket, kommunista, maid vöröskatona, Oreszt a nacionalista banda egyik vezetője lett. a legfiatalabb pedig a pópa szolgálatában maradt, és passzívan szemlélte az eseményeket. Pjotrt is megkörnyékezték az árulók, de mézes-mázas ígérgetéseiknek nem dőlt be. A né-
