A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-12-22 / 51. szám
Az ünnepélyes megnyitón megjelentek: Lörincz Gyula, a CSKP KB tagja, a Csemadok országos elnöke, Varga Béla, a Csemadok KB főtitkára, Deák Lajos, a járási nemzeti bizottság alelnöke, Decsi Lajos, a járási pártbizottság ideológiai osztályának dolgozója, Emil Biiev, a járási népművelési ház igazgatója, Nyikolajevics Lobkov, a Szovjetunió szaratovi körzete napilapjának, a „Kommunyiszt“-nak főszerkesztője, mint az efsz vendége, és még sokan mások Unitból a mába... A közelmúltban nagy eseménynek lehettem szemtanúja a gbelcel (köbölkút!) magyar iskolában. A CSEMADOK helyi szervezetének honismereti köre nagyszabású kiállítást rendezett. így éltünk, Így laktunk, így dolgoztunk és Szocialista fejlődésünk cimen. Ünnepélyesen zajlott le a megnyitás. Az első teremben az ősök életét szemléltető tárgyakkal találkoztunk, és mindjárt megállapítottuk, halban és vadban gazdag volt ez a vidék, s a nádasok és a mocsarak nagyszerű lehetőséget kínáltak a halászatra és a vadászatra. A második terem meg olyan benyomást kelt, mintha évszázadokkal ezelőtti kis udvarba, konyhába, jellegzetesen berendezett szobába lépnénk, ahonnan nem hiányzik a gyönyörű népviselet, de nem hiányzanak az ódon háztartási kellékek sem. A harmadik terem a régebben használt szerszámoké, gépeké, munkaeszközöké, a kender- és nádfeldolgozó gépsoroké, a facsavaros szőlőpréseké stb. A negyedik teremben a munkásmozgalmi hagyományokra vonatkozó dokumentumokat állítottak ki, de itt helyeztek el más kulturális emlékeket is, igy fényképanyagot a falu gazdag színjátszó tevékenységéről, érme- és papírpénzgyűjteményt, az iskola tanulóinak szép kézimunkáit, a falu népművész festőinek alkotásait stb. S nagyon helyesen mindjárt a főbejáratnál az előcsarnokot szemelték ki az efsz, a téglagyár és más üzemek gyors fejlődésének illusztrálására, a munkaközösségek, szocialista brigádok elismerő okleveleinek elhelyezésére. Egyszóval: dicséretes az ötlet, a kezdeményezés, és nem utolsósorban a kivitelezés. A kiállítási termekben megelevenedik előttem a múlt; a különféle régi munkaeszközök, használati tárgyak egy kemény, küzdelmes életet idéznek. Nehezen tudnám megmagyarázni, miért de a lenyűgöző látvány Illyés Gyula Göcsejben című versének néhány sorát juttatja eszembe. Kapja villára hát, ahogy hozzárepül kévéit az a kis arató emberül, veti maga elé, rendezi karikába s ahogy egy sor kiteli, rajta is már a lába, tiporja ügyesen, egy lépést nem hibáz, ez ám a győzelem, ez ám győzelmi tánc, akár Kinizsié, akár Dávid királyé, akár körötte itt még nyolc-tiz jó-komáé; velük emelkedik. Talán ezért is nem tudtam szabadulni az Idézett soroktól, mert képletesen szólva a köbölkúti derék emberek, jó-komák is arattak itt, ha nem is gabonát, múltat, csak míg a versben kévét raktak, rendeznek karikába, ezekben a kiállítási termekben százados múlt levegőjét árasztó cserepeket és edényeket, munkaszerszámokat és más használati tárgyakat helyeztek el: a régmúlttal kezdve s felemelkedve a mába. A hangsúly tehát itt is az emelkedésen van. És ha már kazalról, kévékről szóltam jelképesen, hadd maradjak meg ennél. Dicsérjem Dobat Lajost, az iskola termeit rendelkezésre bocsájtó igazgatót, Gedal Sándor igazgató-helyettes személyében a kiváló szervezőt, „kazalrakót“, aki begyűjtötte a „kévéket“ és gondosan osztályozta is; Kovács Ferenc mérnök és Téglás Ferenc tanító személyében azokat, akik az írásbeli munkák elkészítésében segédkeztek; Barta Jánost, az újvári Marxlzmuslenlnizmus Esti Egyetem igazgatóját, aki a műszaki megoldásokból vállalt nagy részt; Linter Istvánt, aki az esztétikai kivitelezést fogadta gondjaiba; Balog Istvánt, aki a különféle állványzatokat készítette el; Remeš Sándort, aki kezdettől részt vett az előkészítő munkában; Dobál Erzsébetet és Dobál Lajosnét, akik a régi ruhákat és a kézimunkákat válogatták, s végül Porubszky József és Bognár Jenő fényképkészítőket. A „jó-komák“, derék emberek, a CSEMADOK helyi szervezet honismereti körének tagjai hónapokig gyűjtötték az anyagot, ami pedig az előkészítést, az osztályozást illeti, három hétig éjjel-nappal dolgoztak egyfolytában. Arra törekedtek, hogy mutasson, beszéljen, amit összehoztak; teljes és átfogó legyen a kép. És nem maradtak magukra. A kiállítás előkészítésébe bekapcsolódott az egész falu. „Eddig ilyen itt nem volt, de ha lesz, hát az olyan legyen“ ... Az iskola tanulói sem maradtak tétlen. Kettesével házaltak, kopogtattak, kerestek és találtak. Ok voltak a gyűjtögető méhek. De nem tudom, mert nem is Ismerem, hogy Mószár István jelen volt-e? Ugyanis (és ezt a Köbölkút község története című dolgozat bevezetőjében olvasom, amelyet sokszorosítva, kilenc és fél oldalon a nagy eseményre jelentettek meg) néhány évvel ezelőtt a falu egyik új utcájában, a régebben Papföldnek nevezett részen, egyenesen Mószár István kertjében érdekes sírra bukkantak. Ülőhelyzetben, arccal keletnek fordítva találtak rá egy katona tetemére. A lelet legalább ezeréves. Íme... mit jelent egy utca, Papföld, vagy egy kert Meggyújtja a képzelet mécsesét Kíváncsivá tesz. Nézzünk csak szét, kik, mikor, hogyan éltek ezen a vidéken! Ezt tették a honismereti kör tagjai. Szétnéztek, kerestek és találtak. MACS JÓZSEF Prandl Sándor felvételei
