A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-12-22 / 51. szám
elvált asszonyok. Szlovákiában megközelítőleg 100 000 a munkaviszonyban levő elvált nők száma. Nagy részük természetesen egyedül gondoskodik egy vagy több gyermekéről. így karácsony előtt akaratlanul is sokat foglalkozunk a gyermekekkel, a magányosan élő emberekkel, s azért is vetődik fel a kíváncsiság bennünk, hogy vajon milyen lehet egy elvált asszony és gyermekének karácsonya. Olyanoké, akik bár önhibájukon kívül, de egyedül maradtak...? Az életemnek értelme van ... V, T. tanítónő, 35 éves: — Két gyermekem van. Egy ötéves kisfiam és egy négyéves kislányom. Minden karácsonyra a nagyszülőkhöz utazunk. A szüleim meghitté, széppé, sőt vidámmá varázsolják az ünnepeket. Pedig különösen anyám, tu- i dóm, szenved a sorsom miatt. Egyedül azonban nehezen tudnék családi légkört varázsolni. Szerencsére a gyerekek még elég kicsik és valahogy nem érzik annyira, hogy nincs apjuk, ha van is... Két éve, hogy elváltunk, de eddig csak ötször látogatta meg őket. A tartásdíjat fizeti rendesen, de... igaz most a napokban karácsony előtt megnézte őket az óvodában. Kétszáz koronát is adott nekik ajándékra. Férjem mindjárt megnősült, ahogy elváltunk. Két évvel voltam idősebb nála. Ezért nem is akartam hozzámenni. Három éven keresztül a nyomomban volt, öngyilkosággal fenyegetőzött. Mindenki rábeszélt. Aztán jött egy nálam tíz évvel fiatalabb, csinosabb. Igaz, kínlódott a férjem is. Bántotta a lelkiismeret, de tény, hogy azzal a lánnyal élt több mint két éven keresztül. Haza egyre ritkábban járt. Ok nélkül, vakon egyre inkább gyűlölt. Bármit is tettem, hogy megmentsem a házasságunkat, éreztem, hiába. Egyszer, amikor tiszta inget adtam neki, csapkodni kezdett vele, és ordítozott: „Sohasem szerettelek, tévedés volt, te jóságos börtönőr, életem megrontója“. Az ing egyik gombja a bal szemembe csapódott. Igen fájt. De nemcsak az. Hiszen érti. — Különben soha nem ütött meg. Másnap aztán magam adtam be a válókeresetet. Közös megegyezés alapján gyorsan elválasztottak. Amikor kimondták a válást, a bíróság folyosóján hálásan szorongatta a kezemet, igen köszönte, hogy ilyen nagylelkű vagyok, aztán gyorsan hátat fordított és „hozzá“ rohant, hoszszasan, vadul ölelték, csókolták egymást. Nekem a hatéves házasságból, amelyből közel három év pokol volt, mert a remény és reménytelenség között vívódtam, megmaradt a két gyerek. Persze nekik köszönhetem, hogy nem lettem öngyilkos. Szeretetreméltó, okos, jó gyerekek. Amikor csak tehetem foglalkozom velük. így az öröm és a gond váltogatják egymást. Nincs időm szórakozásra, de az életemnek értelme van, ezért egyre erősebbnek érzem magam. A tantestület tagjai, a kollégák nagyon rendesek hozzám. Igaz, akad két olyan asszonyka, aki védett boldogsága ormairól úgy tekinget rám, mint valami szerencsétlen féregre. Ilyesmit megérez az ember. Aztán a szomszédok sem a legkellemesebb emberek. A budapesti unokabátyám rendszerint nálunk száll meg. Hiszen keresztapja a fiamnak. Meg a sógorom hoz olykor csomagot, üzenetet anyámtól, s már nemegyszer megkérdezték a fiamtól, hogy „a szőke vagy a barna bácsi lesz-e az új apukája?“ Sírt a gyerek nagyon. Mindkettő a szeretőm a szemükben, de mit tehetek, nem hiszik, hogy rokonaim. Pedig nincs senkim, csak két gyerek ... Maga a karácsonyról kérdezett, s én mindent elmondtam. De hát így karácsony táján újra meg újra átgondolom az egészet. (Decemberben váltunk el). Ne értsen félre, talán már nem is fáj. Csak azért ünnepnapok alkalmával egy kicsit, mint nő, elhagyatottnak érzem magam .... de fontos, hogy a gyerekeknek mindig nagy élmény a karácsony, s ez meghozza számomra is a lelki egyensúlyt. Együtt leszünk a fiammal! N. V. munkásasszony, 47 éves: Három hónapja, hogy elváltunk. Itthon leszünk a fiammal. Nem megyünk a rokonokhoz sem. Sajnos most még nem tudok vidám lenni és nem akarom elrontani senki karácsonyát. A volt férjem, úgy hallottam, hogy a Tátrába utazik, persze nem egyedül. Az ő dolga most már. Lehet, majd megtudja egyszer, milyen „jó érzés“ elhagyatottnak lenni. Erős a gyanúm, hogy annak a 10 évvel fiatalabb hölgynek nem ő lesz az utolsó. De ne is kérdezzen tovább, elváltunk és kész. Tudja, ha ezt átéltem, akkor... nézze itt van a fiam utolsó fényképe, nagyon szeret engem, ö kért, hogy váljunk el, valahányszor vészekedtünk. A fiam egy gyönyörű csizmát vett nekem karácsonyra. Lebet, hogy sikerül újrakezdeni... Gy. M. 29 éves, elárusítónő: —Egy kislányom van. Négy éve, hogy elváltunk. Karácsonykor a bátyáméknál leszünk. Olyan jó, hogy rendszerint meghívnak. A sógornőm és szülei rendesek hozzánk nagyon. Azt kapja mindig az én kislányom is, amit az övék a karácsonyfa alá. A volt férjem viszont másfél évi tartásdíjjal tartozik. Nagyon iszik. A munkahelyét állandóan változtatja. Amikor hozzámentem, két évig jól éltünk. Aztán hamarosan jöttek a cimborák és az ivás. Kértem, könyörögtem, de hiába, olyankor rendszerint megvert. „Fiatal vagyok, jogom van szórakozni" — kiabálta. Elvonókúráról hallani sem akart. Fél évig kezeltek az idegeimre. A legutolsó közös karácsonyunkkor is annyira berúgott, hogy ledöntötte a karácsonyfát. A gyerekkel együtt a szomszédban aludtunk. Megvert, ha meg mertem kérdezni, hol van a fizetése. Rossz volt és most sem élek könynyen. Nincsenek szüleim, különösebben senki sem segíthet anyagilag. így hiányzik az elmaradt havi 350 korona gyermektartásdíj nagyon. De a legszükségesebb mindkettőnknek megvan. Szerettem a férjemet, amikor a felesége lettem, de igazi szép karácsonyunk inkább csak azóta van, hogy elváltunk. Ezt pedig a sógornőmnek, bátyámnak köszönhetem. Legjobban az bánt, hogy az én mindenem, a kislányom még mindig elég szótlan, szomorkás gyerek. A munkahelyemet nemrég változtattam, mert a főnököm ... szóval amikor kerek-perec a tudtára adtam, hogy nős emberrel nem óhajtok viszonyt kezdeni, attól kezdve mindig piszkált. Most egy idősebb asszony az üzlet vezetője és nagyon megértő, bármilyen problémám adódik. Nagyon Szép prémiumot kaptam. Ami tehát a karácsonyt illeti, már előre örülök a meghitt estének a rokonság körében. Náluk a kislányom is tud önfeledten nevetni. Nemrégen megismerkedtem egy özvegyemberrel. Nagyon rendes hozzánk, lehet, hogy sikerül újrakezdeni? őszintén örülnék. Bizony nem könnyű egy magányos asszonynak. Ne haragudjon, de most már a vevőkkel kell foglalkozno. Kellemes karácsonyi ünnepeket magának is! Az év minden napján A három asszony vallomása alapján is általánosítható az a tény, hogy korántsem könnyű az elvált gyermekes asszonyok élete. Hiszen nemcsak a saját gondjuk-bajuk, de a gyermek sorsa is csak az ő vállukat terheli. Holott a gyermekekről való gondoskodás nem egyszerű és problémátlan még akkor sem, ha „komplett“ a család. Nem beszélve arról, hogy minden válás hosszú időre megviseli mind a gyermekek, mind a szülők, de különösen az anya lelkivilágát. A legtöbb elvált asszony szinte elveszti biztonságérzetét. S bár társadalmunkban jogilag és erkölcsileg egyenrangú a többi dolgozó nővel, ennek ellenére, gyakran kerül kellemetlen helyzetekbe. Tény, hogy egy elvált asszonnyal szemben például a férfiak is sokkal többet megengednek maguknak. S vannak munkahelyek, ahol esetenként valamiféle: „ezzel mindent lehet, nincs mögötte senki“ légkör, magatartás alakul ki vele szemben. Szomorú valóság ez, hiszen ha meggondoljuk, hogy egyedül neveli gyermekét, sőt gyermekeit, már maga ez a tény nagy elismerést érdemel. Azonkívül sokkal erkölcsösebb felszámolni egy rossz házasságot, mint megjátszani a külvilág előtt, hogy minden rendben van. Holott ez a hazug légkör árthat a legtöbbet a serdülő gyermek lelkivilágának. A tartósan rossz házasság megalázza, képmutatóvá, közönyössé teszi az embereket. Azonban hogy félreértés ne essék, egyáltalán nem a válások mellett szavazunk. Nem! Sőt! Nagyon helytelen, ha az első összezördülésnél, nézeteltérésnél a bíróságra futnak a partnerek. Most azonban nem is erről van szó, csak egyszerűen azokról, akik önhibájukon kívül ma már egyedül vannak. Tény az is, hogy a legtöbb édesapa az elválás után sokat törődik a gyermekével és egyre többet hallunk az ún. „anyaszívű-apa“ típusról, amikor a bíróság az asszony erkölcstelen magatartása miatt az apának ítéli, akár a kiskorú gyermeket is. Ez azonban még a kisebb százalék. Az az általános, hogy a felbomlott házasságok után a gyermek nevelése az anyára hárul. Ami egyrészt erkölcsi elismerés a nő számára, de sok-sok gond is. Persze általánosítható az is, hogy az anyák gyermekük nélkül el sem tudnák képzelni az életüket. Viszont sok esetben ez a valóság minden különösebb nehézség nélkül további szabad mozgást biztosít a válást előidéző, hetvenkedő, könnyelmű apának, míg az aszszony előtt a minimális szórakozás útját is elzárja. Bizony mindezek a tények nagyon elgondolkoztatók, különösen így az ünnepek táján és figyelmeztetnek bennünket arra: ha él a közvetlen környezetünkben becsületesen dolgozó elvált vagy magányos asszony, aki dupla terheket visel, mert egyedül neveli gyermekeit, igyekezzünk könynyíteni, széppé tenni az életét és természetesen nemcsak karácsonykor, de az év minden napján. T. KASZA IDA 5
