A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)

1972-12-15 / 50. szám

TUDOMÁNY és JÁTÉK MIKROHULLÁMOKON Számos hivatalos postai és katonai hírközlő műhold felbocsátása után 1969-ben tette meg első útját orbitális pályáján a nagyközönség szá­mára is „használható“ OSCAR 3 híradástechni­kai műhold. Két héten át működött, s ezalatt 16 ország rádióamatőrjei létesítettek egymással ösz­­szeköttetést az óceánon ót. Rövidesen követte az OSCAR 4, ennek azonban csak részben sikerült teljesítenie feladatát, mert a felbocsátásakor be­következett műszaki hiba miatt nem tért rá ki­jelölt pályájára. Ennek ellenére ez a mesterséges égi kísérőnk közvetítette az első közvetlen rá­dióamatőr kapcsolatot a Szovjetunió és az Egye­sült Államok adó-vevői között. Az OSCAROK 144-432 MHz frekvencián dol­goztak, tehát lényegében a földi mikrohullámú láncokban használt közvetítő állomásokhoz ha­sonlítottak. A felvett, nagyon gyenge jeleket né­hány watt teljesítményű adócsöveik továbbították földkörüli útjukra. Azóta jelentős változások történtek a hírközlő műholdak világában. A postai és katonai rend­szerek égi közvetítőállomásai kiváló minőségű színes televízióadás közvetítésére alkalmasak: el­látják több ezer rögzített földi állomás telefon­­forgalmát és a címzetlen műsorszórást is. Áram­köreinek döntő többségében nagy .tömörítésű in­tegrált félvezetők és különleges mikrohullámú félvezetők kapcsolódnak össze különféle változa­tokban. Adó- és vevőantennáikat külön vezérlő­­rendszerek irányítják a rögzített cél vagy a be­­sugárzandó nagy területek felé. Kanadáben hat időzónányi földrészt fog át az ország saját égi hírtovábbító rendszere; óriási jelentőségű dolog ez a Föld egyik legnagyobb területű országában. A műhold-rendszereket az Egyesült Államok­ban nem az állami postahivatalok vagy a szö­vetségi központ kezeli, hanem magántársaság birtokolja, amely gondosan elemezte, hogy mi­lyen díjat kérjen szolgáltatásaiért. Kiderült, hogy a műholdas távközlés semmivel sem drágább New York és Los Angeles, mint mondjuk New York és Chicago között — holott földi (telefon, távirat) továbbítással négyszer akkora utat kell megtenni az első, mint a második esetben. A Szovjetunió 1970-ben és 1971-ben felbocsá­tott Molnyija szputnyikjai külön-külön napi 15 órán át látják el a hatalmas területet televízió­műsorral, telefonösszeköttetésekkel. 1973-ra komplex USA—Szovjetunió hírközlő láncot ter­veznek: az Egyesült Államok Intelsat-műholddal közvetített angol nyelvű üzeneteinek vételére kiépítik a földi állomások hálózatát, az orosz nyelvű szovjet adásokat viszont a Molnyiják emelik át Amerikába. A Molnyija Amerikában építendő földi vevőállomására hárommillió dol­lárt szántak a tervezők. Nagy szenzáció várható a rádióamatőrök bi­rodalmában is. Az amerikai rádióamatőr társa­ság nagy terve a Moonray-projekt magát a Hol­dat fogja munkára, ötwattos ismétlő-állomást TUDOMÁNY és TECHNIKA AZ ÉLET MOLEKULÁINAK NYOMÁBAN. A legújabb csillagászati vizsgálatok eredményeként elérhető közelségbe került az alapvető kérdés: az élet keletkezésének megválaszolása. 1968-ig a vízen és az ammónia-molekulákon kívül még csupán az OH, CN és CH ionok jelenlétét sike­rült a csillagközi gázfelhőkben kimutatni. 1971-re viszont már 19-re nőtt a kozmikus térségben ki­mutatott vegyületek száma. Közöttük vannak a szénmonoxid és a cián molekulái, de olyan na­gyobb molekulák is, mint a metanol és az iso­­cyanat — ezekből már kialakulhattak az élethez szükséges építőkövek. Ezek szerint az interstellá­­ris gázfelhőkben már adva voltak az élet mole­kulái, alapépítőkövei. Mikrohullám-érzékelő műszert vizsgál a Bell La­boratorium mérnöke. A szivárgó sugárzást te­leszkópos botantenna érzékeli, és a műszer pon­tosan jelzi. Az új mini hullámvezető szigetelőparány, mint valami szelep csak a kívánt irányban engedi to­vább a mikrohullámokat. helyeznek el a Holdon, amelynek látható oldala, mint tudjuk, állandóan a Föld felé néz. A rend­szert napsütéses időben napelemet táplálják s ez idő alatt töltődnek fel az energiatároló nikkel­­kadmium cellák. A Hold-éjszaka ideje alatt az elraktározott energia működteti a rendszert. A mindezek még csak a néhány száz mega­hertzek birodalmának eseményei. Eközben a la­boratóriumokban csendes, de állandó munka fo­lyik. Forradalmi változásokat nem jelentenek a szilárdtestfizikusok, a félvezetőtechnika mérnö­kei. Az utóbbi néhány évben nem született új eszköz; új fizikai törvények felfedezésére alapo­zott új eljárás. Csupán a már megszerzett isme­retek mélyítése, és jobb felhasználása halad a maga útján. A Gunn-hatás már régóta ismert, akárcsak a Read-diódák is. Az ismert eszközök állandó, lassú javítása, megbízható működtetése mindig nagyobb frekvenciákon, az egyre újabb kombinációk kidolgozása azonban olyan újdon­ságokat hoztak ezeknek az eszközöknek, mód­szereknek a felhasználásában, amelyek valóban szenzációt jelentenek a hírközlés, a távirányítás, a számítógéptechnika, a méréstechnika területén. Vékonyréteg eszközök, nagy pontosságú fényké­pészeti és részecskeimplantációs eljárással ké­szült elemek rövidesen nagyságrendekkel csök­kentik a jobb, megbízhatóbb mikrohullámú rend­szerek árát. Bonyolult hullámvezető rendszereket hamarosan 25 mikron vastag, másfél milliméter széles „rajzolt“ vezetékek helyettesítenek, ame­lyeket jóminőségű szigetelőszalagra húz ki a rajz­kép „tolla“. Az új eszközök pedig áttörik a gigahertzek birodalmának határát. A milliméteres hullám­hosszak tartományába lépünk. E lépésnek számos kellemes, de számos elgondolkoztató következ­ménye is lehet. Az áttörést az teszi lehetővé, hogy az új esz­közök egykettőre lényegesen olcsóbbak lesznek a régieknél. Minthogy 30 milliméteres hullám­hossz, vagyis 10 GHz frekvencia fölött a légköri csillapítás meredeken növekszik, sűrűn kell a hír útjába ismétlőállomásokat beiktatni. A földfel­szín görbülete 6GHz alatt mintegy 40—50 kilo­méterenként teszi szükségessé az ismétlőállomá­sok létesítések, — 30 GHz-en 50 kilométer áthi­dalásához a Beli Laboratórium mérései szerint már 23 ismétlőállomásra van szükség. A drága „klasszikus“ eszközök ára meggátolta volna ezt a fejlődést. Fontos az a körülmény is, hogy a nagyobb csillapítás nemcsak az ismétlőállomások sűríté­sét követeli, hanem rendkívüli előnye is van. Le­hetővé teszi, hogy az egymáshoz közelebbi he­lyeken azonos vagy egymástól nem távoli frek­venciájú, egymástól független rendszereket mű­ködtessenek. Néhány új berendezés működik mór, és bevált. Bankok, áruházak, pénztár- és raktárvédelmi be­rendezései nem riasztják többé feleslegesen az őrséget — viszont egyazon készülék jelzi a be­törőt és a tüzet egyaránt. Mikrohullámú közle­kedésellenőrző rendszerek, mozgó telefonok, vér­keringést, vérnyomást és légzést mérő műszerek születnek. Felvetődött a centiméteres, milliméte­res tartományban működő gyermekjátékok ötlete. De itt álljunk meg. Napjainkban nem ismerjük még pontosan a milliméteres sugárzás teljes ha­tását az élő szervezetre. Tudjuk, hogy e hullá­mok hőt keltenek az őket elnyelő szövetekben — fel is használják ezt az orvosok és az ötvösök, hegesztők, szakácsok, egyszóval azok, akiknek különleges hőforrásokra van szükségük. De a biológusok kísérleti állataikon káros hatásokat is megfigyeltek, olyan .esetekben is, amikor a hő­hatás nem jöhetett szóba, — ehhez túl kicsiny volt a sugáradag. A kis intenzitású besugárzás azonban hosszú időn át tartott — s az eredmény: a szívritmus zavarai, egyes érzékszervek érzé­kenységének csökkentése, idegrendszeri változás. E hatásokat még nem ismerjük pontosan, s nem tudjuk, milyen törvényszerűségek szerint reagál­nak e sugárzásokra az élő szervezetek. Nem is szólva az emberi reakciókról, amelyekkel ugyan nem kísérleteznek, de amelyek szintén nem lesz­nek többé elhanyagolhatók. Jelenleg számos ország szabványa állapítja meg az impulzusterhelés egyszerre megengedhe­tő legnagyobb mértékét vagy az állandó, kis in­tenzitású terhelés lehetséges határait, s szólnak a kettő kombinációiról. Egységes nemzetközi szabvány azonban nincsen. A milliméteres hul­lámsávban működő gyermekjátékok bevezetéséig sok munka vár még az orvosokra, biológusokra, fizikusokra. Valószínűleg több, mint a mérnökök­re. 350 MILLIÓ ÉVES LÁBNYOMOK. A gerincesek feltehetően legrégebbi lábnyomait fedezték fel nemrégiben Ausztrália délkeleti részében. A ku­tatók feltevése szerint a kihalt állatfaj a devon korban, legalább 350 millió évvel ezelőtt élt. A vulkanikus eredetű kőzetben megőrzött lábnyo­mokat a kutatók összefüggésbe hozzák az Ich­­tyostegával, amelyek megkövesült maradványait közvetlenül a második világháború előtt találták meg Grönlandon. A lábnyomok távolságából, to­vábbá az egyfajta guruló mozgásból a kutatók arra következtetnek, hogy az Ichtyostega mint­egy egy méter hosszú édesvízi élőlény volt, busa fejjel és hosszú farokkal, négy vagy öt ujjal mind a négy lábán. A lakott területektől távoli Genoa folyó vidékén bukkantak rá az ősi láb­nyomokra, abban az övezetben, ahol a kutatók feltevése szerint egykor hatalmas mocsár lehe­tett. A kutatóknak az ősi lábnyomokat hordozó kőzeteket sikerült kiemelniük és biztonságba he­lyezniük. ÖRIÁS HÖMARÖ. A hó elleni csata legújabb fegyvere ez a Német Szövetségi Köztársaságban szerkesztett gigantikus hómaró, amelynek órán­kénti teljesítményét hatezer tonnára becsülik. A 3,8 méter magas és csaknem 10 méter hosszú járművet két, egyenként 250 lóerős Diesel-motor hajtja. Óránként 25 kilométernyi útszakaszról ta­karítja el a havat és három méter magas hótor­laszokkal is megbirkózik. Ha teljes erőkifejtés­sel dolgozik, óránként nyolcvan liter az üzem­anyag-fogyasztása. Hír szerint, az Alpok hágói­nak hómentesítésére is felhasználják. h'íést-. 19

Next

/
Thumbnails
Contents