A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-12-01 / 48. szám
Milliók legjobbjai VISINSZKIJ, Andrej Januarievics (szül. 1883. XI. 10.) — szovjet közéleti személyiség, diplomata, jogtudós, egyetemi tanár, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának tagja. 1902-ben csatlakozott a forradalmi mozgalomhoz. 1920—23 között a közélelmezésügyi népbiztosságon dolgozott. 1923—25 között főállamügyész, 1925—27-ben a moszkvai egyetemi jogi karának tanára, igazságügyi népbiztos, 1933—35 között a Szovjetunió legfőbb ügyészének helyettese, 1935—39-ben legfőbb ügyésze volt; ő képviselte a vádat több híres perben, így a Trockij- és a Zinovjev-csoport elleni perben is. 1939-től a Népbiztosok Tanácsának elnökhelyettese, külügyminiszterhelyettes, később külügyminiszter. 1945-ben részt vett a potsdami konferencián. 1953—54-ben a Szovjetunió állandó képviselője volt az ENSZ-ben. Meghalt 1954. november 22-én. VOROVSZKIJ, Vaclav Vaclavovics (szül. 1871. X. 27.) — szovjet diplomata, irodalomkritikus, publicista, a bolsevik párt régi harcosa. Mint egyetemi hallgató 1893-ban került a forradalmi mozgalomba. 1902-ben emigrált. 1903- ban csatlakozott a bolsevikokhoz; az Iszkra munkatársa, majd a bolsevik lapok egyik szerkesztője volt. 1905-ben visszatért Oroszországba, ahol élénk irodalomkritikusi tevékenységet fejtett ki. Többször bebörtönözték. 1915-től a párt megbízásából külföldön dolgozott. 1917-ben a Központi Bizottság külföldi irodájának tagjává választották. Az októberi forradalom után Szovjet- Oroszország külképviseletének vezetője volt a skandináv államokban (1917— 19), majd Olaszországban (1921—23). Részt vett a genovai és a lausanne-i konferencián. Lausanne-ban egy fehérgárdista merényletének esett áldozatul 1923. május 10-én. Az uruguayi „Tupamaro“ szervezet nevével gyakran találkozhattunk az utóbbi öt év folyamán a világsajtó hasábjain. A legtöbbször mint „városi gerillákat“ emlegették őket s inkább mint valamiféle modern betyárokat, mint forradalmi szervezet tagjait számos bankrablással, miniszterek, nagykövetek, amerikai tanácsadók elrablásával, börtönökből való látványos szökésekkel s más hasonló cselekedetekkel kapcsolatban A mozgalom nevét a spanyol uralom elleni vérbefojtott inka felkelés vezéréről, Tupac Amaruról kapta. A mozgalom eredetileg 1962-ben alakult az ország északi részében, mint a cukorgyári munkások fegyveres védelmi szervezete, de csakhamar diákok, értelmiségiek, fiatal tisztek kezébe került és a fiatal értelmiség elégedetlenségének kifejezőjévé vált. E körök elégedetlenségéhez elegendő okot nyújtanak az uruguayi szociális viszonyok. Az országot, melyet egykor „Latin-Amerika Svájcának“ neveztek, az utóbbi negyedszázadban súlyos gazdasági problémákkal küzd. A húsnak, Uruguay legfőbb kiviteli cikkének világpiaci ára állandóan változik, az inflációs hullám következtében húsz év alatt az uruguayi peso értéke az egy százalékára esett vissza. A pénz vásárlóerejének részleges kiegyenlítésére a dolgozók elkeseredett bérharcokat folytatnak. v A türelmetlen tupamarók a terrorizmust választották a harc módszeréül. 1963 óta több mint ezer támadást hajtottak végre, köztük 420 bankrablást és más rablótámadásokat. Megtámadták és kirabolták a kaszinót Punta del Este tengeri fürdőhelyen. Elrabolták a mezőgazdasági minisztert, a brazil konzult, a főállamügyészt, amerikai tanácsadókat — összesen több mint húsz ismert személyiséget. Egyeseket váltságdíj ellenében szabadon bocsátottak, másokat „a nép titkos börtöneiben“ tartottak. Megszervezték összesen 126 tagjuk hihetetlen szökését Punta Carretas börtönéből. Az idén márciusban több fegyveres összecsapásra került sor a tupamarók és a rendőrség között; ezeknek 21 halálos áldozata volt. A kormány kihirdette a rendkívüli egyesített rendőri és katonai erők áprilistól októberig több mint 2000 operációt hajtottak végre. Megtalálták a „nép börtöneit“, a tupamarók fegyverraktárait, összesen 300 rejtekhelyei. 20 tupamarót megöltek, 11-et megsebesítettek és 846 személyt letartóztattak. Kérdéses, hogy valamennyi elfogott személy valóban tagja-e ennek a szervezetnek, melynek taglétszámát hivatalosan 300—500 főre becsülik. A szervezet vezérét, Raul Sandicet szeptember 1-én fogták el, Sandic helyettesét s a megtizedelt tupamarók vezérét, Montes de Ocát szeptember 20-án. Közben a tupamarók kidolgoztak bizonyos önkritikát, amelyet belső szervezeti dokumentumként terjesztenek. Ezt írják benne: „Tevékenységünk úgy hatott a társadalomra, mint orvosság kis adagokban. Először pozitív reakciót váltott ki, később a társadalom fokozatosan ellenanyagokat termeit ki.“ Montevideo — Plaza de la Independencia (Függetlenség tér). — A tupamarók tevékenységüket elsősorban a fővárosban folytatták. Ebben a „nép börtönében“ — egy luxusvilla pincéjében — tartották fogva a tupamarók 14 hónapon keresztül túszként Frick Davie mezőgazdasági minisztert. «*«•) » tUíiuiU'i isim»»» ti* >***«4» j ........ § # i '*31 £ •».v* • A TUPAMARÓK TÜNDÖKLÉSE állapotot s a tupamarók ellen rendőrségi és katonai kötelékekből különleges osztagokat alakított. A tupamarók tevékenysége következtében életre hívott jobboldali offenzíva mindenekelőtt a baloldalt és a demokratikus mozgalmat sújtotta. Elsősorban a haladó sajtó „megfékezésére“ elrendelték a cenzúrát, a kommunista párt székházát és más szervezetek helyiségeit megtámadták és lerombolták. A „Fuerzas Conjutas“ — az es BUKÁS A tupamarókra teljes mérték*ben érvényes az, amit Lenin mondott mint gyermekbetegségről — a baloldali elhajlásról. Az uruguayi társadalom újjá-A születéséhez az út nem hollywoodi stílusú látványos rajtaütéseken és emberrablásokon, hanem a nép politikai harcán át vezet, mint ahogy erre programjában a „Frente Amplio“ — a kommunistákat, szocialistákat, kereszténydemokratákat és a többi haladó erőt tömörítő Baloldali Front rámutat.
