A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)

1972-12-01 / 48. szám

A kultúra és a művészet feladatai

Előző számunkban már ismertettük a CSKP KB Elnökségének a CSKP Központi Bizottsága múlt hónap végén megtartott ülésén elhangzott beszámolóját. Most a szocialista kultúrára és művészetekre vonatkozó fontos megállapításokat foglaljuk össze.

Az egész elméleti front munkája szempontjából — hangsúlyozza a CSKP KB Elnökségének beszámolója — kulcsfohtosságúak a XIV. kongresszus dokumentumai. Elsőrendű feladat feldolgozni és alkalmazni társadalmi életünk valamennyi területén, a pártban és a társadalomban a CSKP XIII. kongresszusa után bekövetkezett válság tanulságait. Hiszen minden egyes tézise ihlető ösztönzést ad a tudományos munkára. A jelen és a távlati fejlődés igényes feladatai megkövetelik, hogy a társadalomtudományokban a kutató tevékenység főként a kérdések következő köreire irányuljon: a szocializmus anyagi-műszaki bázisa fejlesztésének az újratermelési folyamattal összefüggő, alapvető a .termelőerők és a termelési viszonyok dialektikájára társadalmunk további fejlődésében, a termelés tudományos irányításának kérdéseire, a tudományos-műszaki forradalom társadalmi következményeire, s ezzel összefüggésben a munka társadalmi jellegében és a társadalom szociális struktúrájában bekövetkezett változásokra.

Az elméleti munka fejlesztésében jelentős szerepet kell játszania a CSKP KB Politikai Főiskolájának, valamint a CSKP KB és az SZLKP KB Marxizmus-Leninizmus Intézetének. Sürgős követelmény fokozatosan leküzdeni á tudományos kutatóalap már több ízben bírált elaprózottságát, emelni a tudományos munka tervezésének és más szocialista országok, elsősorban a Szovjetunió tudományos rendszereivel való kapcsolatának színvonalát. Pártunk figyelmének továbbra is előterében áll közoktatási rendszerünk problematikája. A szocializmusban az iskola fő küldetése az ifjúságot sokoldalúan előkészíteni az életre úgy, hogy a fiatal emberekből a szocializmus és a kommunizmus szakmailag és politikailag fejlett építői növekedjenek fel. Ezért sürgetően előtérbe lép az ifjú nemzedék kommunista nevelésének problémája, ami megköveteli a nevelés és az oktatás egysége elvének következetes alkalmazását. Valamennyi fokú iskola sikeres tevékenysége szempontjából kulcsfontosságú a tanítók személye. Munkáját nem lehet csupán mint foglalkozást értelmezni, mert társadalmi fontossága szinte mérhetetlen. A pedagógus számára az legyen a legnagyobb elismerés és a legnagyobb elégtétel, ha növendékeiből becsületes, jellemes, áldozatkész, derék, a szocializmushoz hű emberek növekednek fel. A XIV. kongresszus beszámolója helyesen hangsúlyozza, hogy a formalizmus sehol sem olyan ártalmas, mint az oktató és nevelőmunkában.

A szocialista művelődési rendszer mélységes demokratizmusa abban rejlik, hogy a művelődést széleskörűen hozzáférhetővé teszi a dolgozók és gyermekeik számára úgy, ahogy azt a kaDitaJizmus sohasem tette és máig sem teszi lehetővé. Iskolaügyünk e demokratikus jellegét feltétlenül hangsúlyozni kell, mégpedig azáltal, hogy rendszeresen gondoskodunk a munkás- és a parasztcsaládok gyermekeiről, hogy azoknak a gyermekeknek, akik tehetségesek, reális lehetőségük nyíljon a közép- és főiskolai tanulmányokra. Hisz a múltban a jobboldali opportunisták elit elméleteinek egyik gyakorlati következménye az volt, hogy rendszeresen csökkent a munkás- és parasztszármazású közép- és főiskolai diákok száma. Ezen a téren már fordulat következett be. Az irányító iskolai szerveknek javaslatokat kell készíteniük annak érdekében, hogy biztosítsák a tehetséges fiatal munkások és szövetkezeti parasztok számára a közép- és főiskolákon való tanulás lehetőségét. Komplex intézkedéseket kell előkészíteni ahhoz, hogy a szakmunkásképző iskolák rendszerében alapvetően megjavuljon az ifjú munkásnemzedék nevelése. A CSKP KB Elnökségének terve alapján e problémák megoldásán már folynak a munkálatok.

A szocialista ember nevelése és egyéniségének kialakítása során — állapítja meg a CSKP KB Elnökségének beszámolója — fontos feladat hárul szocialista művészetünkre és kultúránkra. A szocialista társadalom építése folyamán a kiváló művészek egész sora növekedett fel, akik életüket és alkotómunkájukat egybekapcsolták népünk forradalmi küzdelmével, a szocializmus és a kommunizmus eszményeivel. Művészi erővel ábrázolták korunk konfliktusait, győzelmeit és ideiglenes megtorpanásait. Emellett utat engedtek az igazi modernségnek, amelynek tartalmát Vladislav Vančura, a cseh kultúra kimagasló képviselője a következő szavakkal fejezte ki: „Üj, új a kommunizmus csillaga, együttes munkája új stílust épít, és ezenkívül nincs modernség.“ Egyetlen tőkésország sem dicsekedhet azzal, hogy a kulturális értékek oly demokratikusan hozzáférhetők és úgy fejlődnek, mint a szocialista országokban, beleértve Csehszlovákiát is. A világ legfejlettebb színházi hálózatával, a kulturális, a művészeti és a népnevelési intézmények fejlett rendszerével rendelkezünk. A könyvtárak tízezrei, a képtárak, a múzeumok és történelmi műemlékek százai találhatók nálunk. Köztársaságunkban például évente mintegy 6500 könyv jelenik meg, összesen 80 millió példányban. Az UNESCO, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete Factures című folyóirata könyvkiadói tevékenységünket a következő szavakkal értékeli: „Ez a helyzet

egyedülálló olyan országban, amelynek csupán 14 millió lakosa van... a könyvek olcsók, tehát hozzáférhetők az olvasóközönség számára... hány millió gyermeket örvedeztettek meg világszerte a csehszlovák gyermekkönyvek bájos illusztrációi, amelyek rendszeresen elnyerik a legmagasabb díjakat.“ A kulturális fejlődésben elért eredményeink fényében különösen azoknak a különféle állításoknak az értelmetlensége tűnik szembe, amelyek szerint a szocialista Csehszlovákiában szellemi pangás mutatkozik.

Fő feladatunk most teljes mértékben felújítani a lényegében szocialista küldetésű kultúra és művészet funkcióját. A kultúra minden társadalomban mindig szociális küzdelmek közepette fejlődött, s vagy a haladó, vagy a reakciós erőket szolgálta. Az igazi művészetnek a haladást, a humanizmust, az ember felszabadítását kell szolgálnia. A kultúra és a művészet, ha igazán nagy és értékes akar lenni, nem állhat azon a gigantikus küzdelmen kívül, amelyben eldől az emberiség sorsa, az emberiség átmenete a kapitalizmusból a kommunizmusba. A szocialista elkötelezettség, a művészet pártossága ellen a művészet autonomitásának és érinthetetlenségének jelszavával intézett valamenyi támadás, nyilvánvalóan politikai célokat követ. Meg akarják fosztani a művészetet szocialista jellegétől, mozgósító erejétől, a szocialista ember kialakításában betöltött jelentős szerepétől. A szocialista realizmustól, a pártosság, az emberiesség és az érthetőség alapelvétől való eltérés egyáltalán nem vezetett a művészet valamilyen autonómiájához, hanem ellenkezőleg: a művészetet alárendelte a reakciós erők érdekeinek. Ezt a célt szolgálta az is, hogy megnyitották a zsilipeket a nyugati dekadens hatásoknak a kulturális életünkbe való széles körű beáramlása előtt. A polgári életmód népszerűsítésétől kezdve egészen a szocializmus alapelveinek kétségbevonásáig, sőt nevetségessé tételéig és kultúránk kommercializálásáig. A jobboldali opportunistáknak és revizionistáknak ezt a gyakorlatot, sajnos, nem csekély mértékben sikerült a hatvanas években meghonosítaniok a mi viszonyaink között is. Mindnyájan tudjuk, milyen katasztrofális hatása volt ennek az emberek, főként az ifjúság érzelmi és erkölcsi életére. Habár már sok mindent leküzdöttünk és pozitív eredményeket értünk el, legfőbb ideje, hogy e destrukció maradványait is kisöpörjük életünkből.

A párt a művészek számára nem írja elő a valóság művészi ábrázolásának formáit — jelenti ki a CSKP KB elnökségi beszámolója. Pártunk nemcsak hogy elismeri a kísérletezésre, a kifejezési eszközök keresésére való jogot, hanem támogatja is. Pártolja az egyéni hajlamok, a tehetség kifejezésre jutását, a szocialista realizmus módszeréből kiinduló formák és zsánerek sokoldalúságát. Az a tény, hogy nálunk ma újból normálisan kibontakozik a munka a kultúra és a művészet terén, — úgy tűnik — Nyugaton egyesek számára elfogadhatatlan. A szabadság hiányát panaszolják nálunk hangoskodva. A szó szoros értelmében dühöngenek rágalmaznak és koholmányokat terjesztenek, mintha a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban a kultúra és a művészet nem volna szabad, bilincsbe volna verve. Minden objektív értékítéletű ember meggyőződhet arról, hogy a művészet számára igazi szabadságot csak a szocializmus biztosít. Emellett nem leplezzük azt, hogy a szocialista társadalom feltételei között nem lehet helye az olyan művészetnek, amely ideológiai diverziót folytat. Újból nyíltan kijelentjük, hogy nálunk minden egyes művész becsületesen bekapcsolód• hat szocialista életünk egészséges áramlatába, és arra törekedhet, hogy alkotásával, becsületes munkájával, szocialista elkötelezettségével kivívja népünk megbecsülését és elismerését — állapítja meg a CSKP KB Elnökségének beszámolója. M. J.

A boldog Lili (Szentpétery Aranka), és a vőlegénye Oszkár (Tóth László). A háttérben Klári (Németh Ica)

Megjött a vő a katonaságtól. Középen Gyuri (Pőthe István), balra az após (Bugár Gáspár), jobbról az anyós (Lörincz Margit)

A oemutató előadásokat általában nagy érdeklődés előzi meg. Az érdeklődés és várakozás csak fokozódik, ha történetesen csehszlovákiai magyar szerző új művéről van szó.

Dávid Terézt nem kell bemutatni az olvasóknak, jól ismerik műveit. Mindannyian tudjuk róla, hogy a vérbeli író felelősségével és lelkiismeretességével próbálja megfogni és kiragadni életünk, társadalmunk mozgásának egyes mozzanatait, s bátor hangon mutat rá életünk fonákságaira is. Úgy vélem, legújabb művében, az Időzített boldogságban, az utóbb említett fonákságokat akarta felmutatni, illetve az oly sokat vitatott „mai ifjúságról“ elmondani egyet s mást.

Manapság sokat beszélünk az író elkötelezettségéről, az irodalmi művek eszmeiségéről. Szándékában lehet elkötelezett az író. Dicsérendő, ha témáját mai életünkből meríti, ha életünk tisztázatlan kérdéseire szenvedélyesen keresi és kutatja a választ. Aztán hogy megalkotott műve társadalmunk szempontjából hasznos-e vagy sem, a megalkotott mű eszmei iöltöttségétől függ. A legtöbb esetben valahol itt, ezen a ponton ütközik az írói szándék és a kész mű végkicsengése, jelen esetben az elkötelezettség és az eszmeiség fogalma.

Mióta világ a világ, mindig voltak és lesznek generációs problémák, kérdések, vagyis vannak és lesznek viták, nézeteltérések fiatalok és idősek között. Azonban az már egyáltalán nem mindegy, hogy ezek a nézeteltérések és viták milyen alaphelyzetből — szo■ ciális, társadalmi, lélektani ráhatásokból — indulnak ki. Véleményem szerint ma már nem társadalmi probléma az ifjúságnak a szexuális életről, kérdésekről vallott nézete, ellenben társadalmi problémát jelent az ifjúság egy részének — szerencsére nem túl nagy százalékának — emberi magatartása és felelőtlensége. (Dehát ezek a hiányosságok, emberi fogyatékosságok nemcsak az ifjúságnál lelhetők meg.)

Ezek után vizsgáljuk meg, miről szól Dávid Teréz színműve.