A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-12-01 / 48. szám
NKIM SZABAD! Peti hároméves. Mindent ért s mindent tud. amit - égj hároméves k ist i n na k érteni és tudni illik. Csak azt nem képes felfogni, hogy mi az. a „nem szabad". S hogy miért „nem szabad". Pedig ezt hallja a legtöbbet. Nem szabad a néni kezet megfogni. a szatyrot felborítani. a lépcsőre felmenni, a lekvárba belenyúlni, a virágot letépni, a térítőt lehúzni. Nem szabad a kiskutyára rálépni, a nagymama szemüvegét felvenni, apa haját húzni. Mindezt és még sok. sok mindent nem szabad! Peti nem érti. és nem is értheti, mert hiszen. ha semmit sem szabad, akkor az majdnem olyan, mintha mindent szabadna. Sokkal célszerűbb, ha csak azt az ogy-kél dolgot tiltjuk, amit feltétlenül szükséges, olyasmit, amivel a kiesi önmagának árthat. Takarékoskodjunk a „nem szabad"-dal s akkor nagyobb lesz az értéke. MIT ÁLMODHATOTT? 2 Panni szépen fejlődik, egészséges, kiegyensúlyo- zott kétéves kislány. Napjait vidáman tölti, mégis mind gyakrabban fordul elő. hogy éjjel felriad, sírni kezd, zaklatott. nyugtalan, es jó időbe telik, míg végre megnyugszik. Mi baja lehet? Vajon mit álmodott? Mitol félhet. hiszen még nem néz ijesztő tévéfilmeket, nem olvas rémtörténeteket sem. Mindez igaz. Ijesztő álmai mégis lehetnek, mert ijesztő helyzeteket átélhet. A szülök szamara észrevétlen marad a pillanat, s az is lehet, hogy nappal még a gyerek sem dolgozta fel riadalmát. Éjjel mégis rosszat álmodik, felriad, sír. Ne hagyjuk magára ilyenkor. Feltétlenül meg kell nyugtatni. Néhány kedves, szeretetteljes szó alighanem elég, de az sem baj, ha leül mellé édesanyja, s ágya szélén addig mesél, addig beszélget vele. míg a gyerek tökéletesen megnyugszik, s bizonyos, hogy jól alszik majd tovább. PUSKÁZIK Péter osztályfőnöke a fogadóórán közölte a szü* lökkel, hogy fiuk gyakran puskázik. De ez még semmi a puskát tovább is adja padtársának. s ezzel csalásra biztatja öt is. Kz ellen tenni kell! — Peter szülei hosszan tanácskoztak: ugyan mit tehetnének, hogy Peter ne puskázzon. Hiszen még nem született olyan diák. aki sosem puskázott volna. olyan sem, aki a füzet alatt odacsúsztatotl segítséget visszautasította volna. A gyerekek nem a csalás céljából puskáznak és ez az aprócska lázadás a „nem szabad" ellen menthetetlenül hozzátartozik a diákélethez. A szülök tehát újra beszélnek az osztályfőnökkel és azt javasolják: engedélyezze segédkönyvek. lexikonok használatát szabadon, biztos, hogy a gyerekek kevesebb illegális segítséget vesznek majd igénybe. három . jó tanac/ GYERMEKEK ELMONDJÁK, MIT TARTANAK SZÜLÉIKRŐL Monika Sperr, nyugatnémet újságírónő három hónapig magnókészülékkel felszerelve keresztülkasul végigutazta a Német Szövetségi Köztársaságot, és meginterjúvolt 6—16 éves fiatalokat, összesen 152 gyermekkel beszélgetett. Munkájának eredménye: „Mit, tartunk a szüléinkről — 6—16 évesek megmondják a véleményüket“ című könyve. A szülők hozzájárulásával minden gyermeknek 38 kérdést tett fel, a többi között ilyeneket: Mi a véleményed arról, ha szüleid vagy más felnőttek határozzák meg, mit kell tenned? Gyakran kell olyasmit csinálnod, amit nem szívesen csinálsz? Milyen legyen a felnőtt, hogy kiérdemelje tiszteletedet és szeretetedet? Véleményed szerint tanáraid jók vagy rosszak? Megbeszéled-e problémáidat a szüléiddel vagy másokkal, akiket ismersz? Túl sokat törődnek veled szüleid vagy túl keveset? , A válaszok nem hoztak szenzációkat, de sok részlet kiderült, amit a szülők nem szívesen hallanak. Alig akadt például olyan gyermek, aki örökké gyermek szeretni maradni, mert ennek az életkornak sok az árnyoldala: az ember sohasem csinálhatja azt, amit tulajdonképpen szeretne, állandóan parancsolgatnak neki. A szülőknek gyakori szokásuk, hogy a gyermeket megzavarják, amikor a legjobban játszik vagy feladatait csinálja, és elküldik bevásárolni. A gyermekek nagy része negatívan ítéli meg, hogy mosogatniuk kell és hasonló háztartási feladatokat kell ellátniuk, és hogy többnyire a felnőttek határozzák meg a televíziós programok nézésének lehetőségeit is. „Naponta csak egy tv-adást nézhetek végig, és ez nagyon elszomorít“ — panaszkodott az egyik gyermek. Ennél fontosabb kérdés viszont, hogy sok gyermek egyáltalán nem kap zsebpénzt. A gyermekek esetenként komoly haragot is éreznek szüleik iránt, mégpedig, többnyire akkor, amikor érezniük kell azok tekintélyét, vagyis amikor például akaratuk ellenére le kell feküdniük vagy nem csinálhatnak valamit, amire pedig előre már örömmel készültek. „Annak ellenére, hogy sok szó esik a nem a tekintélyen alapuló, szabadabbb nevelésről, még mindig túl nagy szerepet játszanak a nevelésben a tilalmak és parancsok — vonja le Monika Sperr a következtetést—, noha jobb lenne a kérdéseket megvitatni parancsolgatás helyett, magyarázni verés helyett, és a gyermekeket önálló kötelességtudatra és ésszerű döntésekre nevelni ahelyett, hogy alattvalói engedelmességet verünk beléjük.“ A gyermekeket általában nagyon korán felvilágosítják, mégpedig nem mindig a szülők, hanem, gyakran a tanárok, a barátok és a tv-adások. Monika Sperr még azt is kiderítette, hogy az NSZK iskoláiban még néha verik a gyermekeket, nem is szólva a szülőkről, akik meglehetősen gyakran lekennek egy-egy pofont csemetéiknek. Sok gyermek bírálja tanárait, ha azok büntető feladatokat adnak. Több esetben viszont a fiatalok inkább hajlottak arra, hogy kényes problémáikat tanáraikkal beszéljék meg, mint a szülőkkel. Ezekben az esetekben azonban mindig rendkívül haladó pedagógusokról volt szó. A fiatalok gyakran azért is visszariadnak attól, hogy minden problémájukkal a szüleikhez forduljanak, mert jól ismerik azok korlátáit. Egy 15 éves fiú például ezeket mondotta: „Anyám mindig mindent elfogad úgy, ahogy van, és még csak fel sem merül benne, hogy az adott dolgok ellen tenni is lehet valamit.“ Egy 16 éves lány pedig kijelentette, annyira eltávolodott a szülői háztól, hogy legszívesebben lemondana a családi életről és mindenről, ami azzal együttjár. Az ő szemében az otthon csak az a hely, ahol az ember eszik és alszik. Monika Sperr könyvéből kiderül, hogy a szülők nagy többsége nem igazi példakép a gyermekek számára. Az apák és az anyák ingadoznak a túlzott gyengédség és a túlzott szigor között. Sok gyermek úgy érzi, hogy a szülők nem törődnek vele eleget, mások viszont amiatt panaszkodnak, hogy le sem veszik róluk a szemüket. A túlzott szigor hazugságokba kergeti a gyermekeket, s nagy nehézséget jelent számukra, hogy otthon állandóan tilalmakba botlanak. Vajon elgondolkodtunk-e már kellőképpen azon, hogy milyen hatással vannak a gyermekekkel ellenséges környezet tilalmai a fiatalokra? MÁK NEM DIÁKLÁNY Egy évvel ezelőtt érkezett Párizsba Kazuko Nisikava, 21 éves japán kislány, hogy a Sorbonne egyetemen filozófiát tanuljon. Néhány hónap elteltével már a fényképészek pergőtüzében állt. és Franciaország leghíresebb fotomodellje lett. A filmesek, valamint a színház is felfigyelt rá. A diáklány igyekezett tanulmányait folytatni, de ez sehogysem ment. Otthagyta az iskolát és főszerepet vállalt egy filmben, melynek címe Utolsó tangó Párizsban. A FŐISKOLÁSOK ÚJ OTTHONA Jena híres egyetemi varos az NUK- ban. Nemregei) még a J15 évvel ezelőtt alapított főiskola épületében tanultak a diákok. Most adták át rendeltetésének azt a köralaku épületet, mely 122 m magas, 28 emeletes és minden igényi kielégít. Hozzá kell még tenni azt, hogy az építését 1970-ben kezdték meg és ma már készen áll. Fhhez pedig nem kell kommentár. KÖNYÖRGÖM „Sofőr úr. könyörgöm adja át a hajtasi jogosítványát, és ismételje meg a vezetői tanfolyamot!" Nem ártana nálunk sem. ha nem is könyörögve, de egyesektől könyörtelenül elvennék a hajtási jogosítványt. m agcizm
