A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-11-17 / 46. szám
Nem nagyon kedveljük ezt a kifejezést: szülök nevelése. Üj, szokatlan, gyanús, mintha szülői presztízsünket borzolgatná, de mégis egyre gyakrabban találkozunk vele. Azt jelenti, mint a nevelők nevelése vagy a felnőttek nevelése, s ha akarjuk, ha nem, mai életünk egyik — világszerte érvényes — követelménye ez. Az ember nevelése nem fejeződik be a felnőtté válással, nem fejeződik be az iskolai záróbizonyítvánnyal, de még a diplomával sem. A gyorsan változó világban az embernek folytonosan ki kell egészítenie szakmai és általános műveltségét, sokszor tömegesen rázúduló új és új ismereteket kell befogadnia, sőt ezekből a számára fontosakat kiválasztania. De ez még nem elég. Együtt kell fejlődnie a környezetével, tovább nevelődnie, hogy alkalmazkodni tudjon az új lehetőségekhez és az új követelményekhez. S ha ez az élet minden területén dolgozó emberre érvényes, hogyne lenne érvényes a szülőre, aki gyermekei nevelését vállalja. Vállalhatja-e vajon, betöltheti-e jól, ha épp e nagyon érzékeny feladatához nem fogadja el vagy nem kapja meg azt a támogatást, amit a szülők nevelésén értünk. A szülök nevelésének szükségessége lassan elfogadottá válik az egész világon. Hiszen a szülői szerepkör legjobb betöltésének a vágya, a gyermek iránti felelősség érzése nyújthatja a szülőnek a legerőteljesebb ösztönzést ahhoz, hogy újabb és újabb ismereteket sajátítson el, s a saját személyiségét igyekezzék fejleszteni. Alkalmazkodnia kell a jelenhez és megértenie a jövőt, amelynek nevel. Az utóbbi időben szó esik a szülői tekintény válságáról, nevezetesen arról, hogy az úgynevezett „státustekintélynek“, azaz a csupán önmagából, a szülői, hatalmi szerepből fakadó tekintélynek megszűnt minden alapja, létjogosultsága, tehát a hatékonysága is a családban. Mint ahogyan általában a két nemzedék közötti viszony tekintetében a felnőttség önmagában nem tekintély az ifjúság előtt. Lehet-e akkor egyáltalán tekintélye a szülőnek, a felnőttnek a gyermek, az ifjú előtt? Kell-e egyáltalán, hogy tekintélye legyen? Fontos és elhanyagolhatatlan kérdések ezek. A szülői presztízs elbizonytalanodása, a megváltozott szülői szerep, amely már alig hasonlít az emlékeinkben élő szüléinkéhez, de amelyet még nem tudunk biztonsággal betölteni, bizonyára nem jelentéktelen tényező az ifjúság utódvállalási magatartásában, a szélsőséges nézetek kialakulásában. A szülő-gyermek viszonyt illetően mindenesetre tisztázzuk: mit értünk tekintélyen? Egy kifejezést használunk, de ez különböző fogalmakat takar. El kell vetnünk — mert elavult — a családi despotízmust, a szülő „hatalmi“ szerepéből eredő elnyomó tekintélyt, amely független attól, hogy milyen a szülő személyisége és nevelői kultúrája. Ugyanakkor a gyermek számára nélkülözhetetlen a szülő egyéniségéből sugárzó, az embersé-A SZÜLÖK NEVELÉSE géböl, okosságából, tehetségéből, jóságából fakadó igazi tekintély. Erre az utóbbira szüksége van a gyermeknek, és nélkülözhetetlen tényezője a nevelésnek. Tudjuk, hogy a régi, feltétlen engedelmességre szoktató, erőszakot is alkalmazó nevelés helyébe a gyermek önállóságát fejlesztő, személyiségének minél gazdagabb és szabadabb kibontakozását segítő, alkalmazkodását határozottan, de finoman, szelíden irányító nevelésre van szükség. Mégis milyen gyakran fordul még elő az erőszak. Hányszor állít követelményeket a szülő a gyermek elé, hányszor ad tanácsot, enged meg valamit vagy tilt, hányszor büntet jószándékból, felelősségérzetből a maga elképzelései szerint, csak éppen nincs tekintettel a gyermek személyiségére, igényeire, képességeire, lehetőségeire, vágyaira, akaratára. Az erőszak minden megnyilvánulását kerülni kell, ha mégoly jó szándékból fakad is. Pedig még mindig a leggyakrabban az engedelmes gyermek az ideál, a szülő nevelői célkitűzése. A szülők igazi tekintélye a gyermek számára a biztonságot jelenti, támaszt a beilleszkedéshez a családba, az életbe. A példát a magatartáshoz, nézetei kialakításához, a mintát a maga majdani felnőtt életéhez. Olyan szülői tekintélyre van tehát szükség, amely a gyermek növekedésével együtt változik, s olyan szülői személyiségre, amely a gyermekkel együtt fejlődik. Amíg a kisgyermek felnéz az erős, hatalmas felnőttre, a serdülő önállósodási törekvései idején lázad ellene, a felserdült ifjú már beszélgető társat, okosan vitázó, gondolatokat tisztázó felnőttet, egyenrangú emberi kapcsolatot teremtő barátot keres és talál az okosan nevelő szülőben. Az ilyen fejlődés az egyetlen lehetőség, amely a szülő-gyermek kapcsolat — ugyanolyan érzelmi hőfokon — baráti kapcsolattá változtatva, fenntartja a családi köteléket. Nem szükséges tehát a szakadék kialakulása a szülő-gyermek viszonyában. Szakítanunk kell tehát a szülői státustekintély hagyományos gyakorlatával, s helyette el kell fogadnunk azt a gondolatot, hogy nemcsak nevelnünk, nevelődnünk is kell. Közelednünk a gyermekeink világához, velük együtt előre néznünk. Képesek vagyunk-e erre? Rendkívüli támaszunk ebben a gyermekeink iránti szeretet. Nem kis felelősséget ró a szülőre, hogy a magatartása, életmódja, szemlélete, értékítélete, célkitűzései mélyen hatnak a gyermekeire. S nem csak pozitív lehet ez a hatás. Boldogtalanná, torzulttá is teheti a gyermek életét. Lehet-e vajon a nevelői tudatosság ilyen magas követelményét állítani a mai szülők vagy legalábbis a szülők egy része elé? Akkor, amikor a szülői szerep vállalásának vagy elutasításának vitájában oly szenvedélyes erővel a gazdasági feltételek szerepelnek döntő érvekül: a lakáspolitika, a gyermekintézmények férőhelyei, az egy főre jutó családi jövedelem, a családi pótlék összege, az anyaság anyagiakban is elismerendő társadalmi értéke. Ügv hisszük, ezek mellett is lehet és kell. A szülői hivatás tartalma: a család szerepének mai jelentőségére utal. Ha az ifjúságban nagyobb felelősséget alakíthatunk ki a maga szülői hivatása iránt, amelyre ugyanúgy fel kell készülnie, mint a szakmájára, ezzel egvütt a család vállalásának gondolatát is elmélyítjük benne. Nevelői magatartásunkkal elősegíthetjük, hogy ne csak a társadalmi munkamegosztás hasznos és alkotó tagja, hanem boldog családi életet élő ember is legyen. Csontos Hedvig, Háj, C. d. 103, okr. Košice. 16 éves vagyok. Magyar nyelven szeretnék levelezni hozzám hasonló korú fiatalokkal. Kedvelem a tánczenét. Énekesek képeit gyűjtöm. Tomolya Magdolna. Vyšné Valice, č. d. 112, pp. Káloša, okr. Rimavská Sobota. Magyar nyelven szeretnék levelezni. Kedvenc énekeseim Poór Péter és Szécsi Pál. Mikóczi Ludmilla, Tomášov — Madarász, č. d. 553, okr. Bratislava-vidiek. 15 éves vagyok. Hozzám hasonló korú fiatalokkal szeretnék levelezni. —m. Levelezni, ismerkedni szeretnének m—^ Venczel Erika, Esztergályos Ildikó, Galánta, Rybárska ul. č. 328. 17 éves diáklányok vagyunk. Kedveljük a beat zenét és a sportot. 16—20 éves fiatalok leveleit várjuk magyar ”agv szlovák nyelven. Dávid Mária, Camovce, č. d. 34, pp. Filakovo, okr. Lučenec. 17—18 éves fiúkkal és lányokkal leveleznék. Cabany Károly, Rokycky László, Kopecsny Pál, VÜ 5729 M Strašice. okr. Rokycany. Tényleges katonai szolgálatunkat töltjük. Levelezni szeretnénk 17—20 éves lányokkal. Lovasok ünnepe A moszkvai központi versenypályán megtartották a szovjet köztársaságok lovasversenyeit, melyeket a Szovjetunió 50 éves fennállásának jegyében bonyolitottak le. A versenyekre minden köztársaság benevezett. Felvételünkön az Uzbég Szocialista Köztársaság versenyzői az ünnepélyes megnyitón. A legkisebb hegedű Hosszúsága csupán 10 cm. A katowicei Jozef Swirek készítette. A lengyel lapokból tudtuk meg a fenti hirt. Állítólag ez a világ legkisebb hegedűje. Üj duó A francia televízió egyedülálló hangversenyt közvetített. A műsorban a francia sunzon két legnagyobb csillaga, Mireille Mathieu és Sylvie Vartan együtt lépett fel. A duónak olyatt sikere volt, hogy a másfél órás műsort azonnal tíz ország televíziós állomása megvette. Többet ér egymillió dollárnál A képen látható hölgy többet ér a férjének egymillió dollárnál. Harry Piper amerikai milliomos feleségéről van szó, akit nemrégen fegyveres banditák raboltak el. A férj egymillió dollár váltságdíjat fizetett ki érte.
