A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-11-03 / 44. szám
m m Folytatásos képes filmregény (12) 1 Eufémiának, Cayetána hercegnő komornájának váratlan látogatása ismét feldúlta Goya lelkületét. — Mester, jöjjön úrnőm házába — hívta Eufémia könnyes szemmel Goyát. — Ha az úrnője valamit akar tőlem, jöjjön ő hozzám! Mondja meg neki, sok a dolgom, nem érek rá! Jöjjön cl, legalább saját szemével látja majd. hogy mit festett Goya, a parasztivadék! A komorná sokáig szótlanul állt, majd zokogni kezdett: — Ürnőm nem jöhet... fis már sehová sem mehet ... Ma reggel örökre lehunyta a szemét, meghalt. Cayetána váratlan halála még jobban felkavarta a festő lelkületét. Munkájába temetkezett, éjjel-nappal dolgozott. Az inkvizíció terrorja egyre fokozódott. Körmeneteket tartottak, melyeken ellenőrizték a hivöket. — Az Inkvizítor bosszúja és kiszolgálóinak kegyetlensége leírhatatlan. Az egész ország rettegésben él... Quintánát vasra verték, Maria Rosariót kivégezték, Jovellanost letartóztatták, fis Pablo Otero száműzetésben él — újságolta Bermundez az udvari festőnek, majd tanáccsal állt elő: — Francisco, el kell hagynod az országot! Mégpedig mielőbb! — Milyen időre? — Attól tartok, hogy örökre... — Nem megyek! Miért bántanának? Festő vagyok, semmi más! Azt örökítettem meg, amit láttam, az igazságot festettem meg, és az nem bűn! — Nekik az teljesen mindegy, hogy festő vagy-e, vagy sem, és az, hogy mi a te véleményed a képeidről. Nekik elég az is, hogy megfestetted a Caprichost! Ezt sohasem felejtik el neked! Goya nem válaszolt, sokáig tűnődött. — Kétszer is figyelmeztettek az utóbbi időben! Harmadszor már nem figyelmeztetnek! — törte meg Bermundez a csendet. ■>- Mit akarnak tőlem? Föl akarnak falni? Egyelőre még élek! — Érts meg, Francisco, el kell menned! Nem játszhatsz az életeddel! Neked élned és festeni kell! Goya ismét hallgatott, gondolkozott. — Igazatok van, elmegyek ... Itt már nincsen senkim. Meghalt a kislányom, a feleségem és Cayetána is örökre elment... De hová menjek? Hiszen én is süket, beteg ember vagyok ... — Mindent előkészítettünk, Franciaországba mégy! — válaszolta Esteve. — De visszajövök! — Ha a helyzet úgy alakul, természetesen! Már éjfélre járt, amikor végre Goyát sikerült meggyőzniök, hogy azonnal külföldre kell mennie. A legszükségesebb dolgait összecsomagolták és az éj leple alatt átszöktették a határon. Amikor másnap reggel az inkvizítor fegyveres pribékjei lakásán megjelentek, már francia földön volt. — Hol van Goya? Miért nem állítja elő? — ordított dühösen a nagy inkvizítor a különítmény parancsnokára, amikor az a piktor nélkül jelent meg. — Goya nyomtalanul eltűnt! — jelentette a pribék. — Az isten büntetése elől azonban nem menekül! — ordította még dühösebben a főpap. — Atkozott legyen örök időkre, és mindenki feledje őt el... ! — Vége — ABATE BÍBOROS, az inkvizíció főtitkára Goya letartóztatását és elítélését követelte. Az egyre válságosabb belpolitikai helyzet miatt azonban a klérus vezetői azt javasolták, hogy az udvari festőt mindenáron nyerjék meg ügyüknek. — Goya letartóztatása újabb viharokat váltana ki. Az udvari festő országszerte ismert és közkedvelt. Majd én beszélek vele, meggyőzöm arról, hogy a szent ügyet kell szolgálnia — javasolta az inkvizítor. Az udvari festőt ismét beidézték. Előbb az inkvizítor majd a főpapok beszéltek vele. Előbb megfélemlítették. majd különböző ajánlatokkal környékezték. Hosszas vitatkozás utón Goya beleegyezett az ajánlatukba, és úgy döntött, hogy vitatható képei sokszorosítását és terjesztését beszünteti. De amikor Godoytól megtudta, hogy a nagy inkvizítor még az ország külpolitikájába is beleavatkozik és azt követeli, hogy utasításai szerint irányítsák az ország külpolitikáját, másképpen döntött. — A franciák elfogták az inkvizítor futárát — tájékoztatta Godoy a festőt. — Egy levelet találtak nála, amit az inkvizítor a pápának küldött. Levelében engem is gyaláz, piszkít! Napóleon volt olyan kedves és elküldte nekem a levelet. Most a kezemben van a bizonyíték, és nyíltan kiállhatok a klérus ellen! Képeit nagy példányszámban kiadom, és nemcsak az országban, de a határokon túl is terjesztem! EMLÉKEZÉS GŐZÖN GYULÁRA Hosszas szenvedés után Budapesten, 87 éves korában elhunyt Gázon Gyula Kossuth-díjas, kiváló művész. A nagy művész marasztalóan, lassan búcsúzott el, ahogyan lassan búcsúztak el tőle mókdzásai is, örök derűje lassan borult el. De úgy, hogy elfelhősödö szellemén mindvégig ki-ktvillant régi tréfáinak egy-egy kései sugara. (Újsághír) Azt hiszem, kevesen tudják, hogy a kiváló magyar színművész Érsekújvárott született. Többször találkoztam vele, de mindig megkérdezte: — Mi újság Űjvárott? Az állomáson még mindig zeneszóval fogadják az utasokat, és a vasúti restiben még mindig olyan ropogósra sült lángost árusítanak, amit sehol másutt nem kapni? Ha egy kis időm lesz, el kell oda jönnöm, meg kell néznem az új, ma már nagy várost, hiszen jó nyolcvan év telt el azóta, amikor ott születtem ... Sajnos, betegsége miatt kívánsága már nem teljesülhetett. Szülővárosától gyermekkori, majd fiatal színészkori emlékeivel búcsúzott. 1960-ban, a budapesti Nemzeti Színház büféjében egy fekete mellett sokáig beszélgettünk. Akkor Csehov Ványa bácsi Tyeleginjét játszotta. Kitűnően! Gózon a háttérből árnyalta a mű főfiguráinak sorsát. De csendesen, kevés szóval. Ez Tyelegin helye a drámai konstrukcióban, és ennek megvalósítása volt Gózon alakításának a titka. — Azt kérdezted, hogy hogyan lettem színész? — ismételte kérdésemet, közben egy kettétört cigarettára gyújtott, majd jellegzetesen „gózonos“ mókázással mesélte: — Diákkoromban egy szép napon odaálltam apám elé és azt mondtam: „Édesapám én nem akarok tovább tanulni. Színész leszek!“ — Apám szörnyen megvert, majd amikor lecsillapodott, magyarázni kezdett: „Nem akarsz tanulni ? Hiszen a színésznek, amíg él, tanulnia kell!“ Igaza volt. Ha összeszámolnám, hogy hány szerepet tanultam meg, azzal az erővel legalább tíz diplomám lehetne. Szép hangom volt, azt mondták: Ennek a gyereknek „arany van a torkában!“ — hadd használja ki. Pesten karriert csinálhat... — A Király Színházban történt, a Lysistraté előadását a kulisszák mögül figyeltem. Egyszerre csak rosszul lett a tenorista, nem mehetett fel a függöny, nem folytathatták az előadást. Én tudtam a szerepet. Beugrottam. Megmentettem az előadást. így kezdődött a pályám. — 1919-ban Muskátli címen kabarét alapítottam, majd az Apolló Kabaréban szerepeltem sokáig. Énekeltem operában, daloltam és táncoltam operettekben. Játszottam Shakespearet, Millert, hazai nagy szerzők műveiben, drámáiban, vígjátékaiban arattam sikereket. És azt hiszem, a legszebb pályát választottam. Nehéz, göröngyös volt az út, de ha még egyszer fiatal lennék, ugyanezt választanám ... • • • „Kisgózonként“ kezdte a pályáját és „Nagygózonként“ búcsúzott örök szerelmétől, a színpadtól, ahol igazán „otthon“ volt. Kereken hét évtizeden át játszott, szórakoztatott. Hetven éven át formált embert az embernek, vérbeli színész, művészetének mestere volt. FEDERMAYER ISTVÁN
