A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-11-03 / 44. szám
Prohászka Józsefné férjével 1961-ben. Vilma néni ttt az „Építésben szerzett érdemekért" kitüntetést viseli. szakszervezetét már 7 — 8 éves koromban megbízásokkal látott el. A munkásokat kellett összehívnom a szakszervezeti gyűlésekre és különböző anyagokat, újságokat, pl. a Népszavát én hordtam szét. 19 éves voltam, amikor az illegális pártvezetőség négyhetes pártiskolára küldött Bécsbe. Bratislavában egy munkáslap szerkesztőségében gyülekeztünk. Široký elvtárs volt az akció fő szervezője. Még azon az éjjel egy elvtársnő átszöktetett bennünket a határon. — És nem félt? — Nem tudtunk mi akkor félni. Talán eszünkbe sem jutott. Tele voltunk tenniakarással. A bécsi pártiskolázáson 19 magyar volt. Landler Jenő, Lukács György adtak elő. Az utolsó napon megismertem Illés Bélát is. Akkor én még csak olyan semmi lányka voltam, de ott Bécsben már akkor megismerkedtem a kommunista eszmékkel. Onnan visszajövet munkához láttam. Szemináriumokat, vitaesteket szerveztünk, annyira érdekes és élénk viták folytak, hogy az egyik munkás elhozta közénk a másikat. Napról napra töb-K ő z á p o r t z ú d í t o t t a k A VÖRÖS SZAKSZERVEZETEK MEGALAKULÁSA 1922 október végén Prágában megalakult a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség, amelyet csakhamar felvettek a Vörös Szakszervezeti Internacionáléba. Csehszlovákiában ez lett az egyetlen szakszervezeti központ, amely az osztályharc elveit vallotta s amelynek különböző nemzetiségű munkástagjai voltak. Fő feladatának tartotta folytatni a harcot a burzsoázia ellen, egyesíteni a munkásság szétszórt erejét a tőke elleni harcra. A Vörös Szakszervezeteknek, hogy feladataikat teljesíteni tudják, először el kellett sajátítaniuk a munka forradalmi módszereit. Fel kellett készülniük a politikai nevelő munkára, s erről a CSKP illegalitásba vonulása utón sem feledkeztek meg. Az akkori időkről vallanak az élő szemtanúk. Elbeszéléseikből könnyen meggyőződhetünk arról, hogy ez a munka korántsem volt egyszerű, de ennek ellenére a sok gond, harc, üldöztetés és szenvedés mellett az elégedettség érzése is eltöltötte mindazokat, akik tevékenyen részt vállaltak a párt támaszát jelentő munkából a Vörös Szakszervezetekben. AZONNALI HATÁLLYAL FELMONDTAK NEKÜNK Az első ilyen szemtanú Blahó Károly, a Nové Zámky-i (érsekújvári) járási pártbizottság dolgozója: — Igen, tagja voltam a Vörös Szakszervezeteknek. 1930-ban mint bőrgyári munkás dolgoztam az újvári Bafa üzemben. Társaimmal együtt újságokat, pártjelvényeket hordtunk be a gyárba, de ez hamarosan kitudódott. A gyár vezetősége Janics Jánosnak, Kostyál Sándornak, Hentek Pálnak, Fujasz Istvánnak és nekem azonnali hatállyal felmondott. Bár még a szabadságunk sem volt kimerítve, hiába adtuk biróságra az ügyet, hiába kértük a törvényes felmondást. A pert elveszítettük, sőt még a per költségeit is a nyakunkba varrták. Igaz, a végrehajtók sem tudtak mit lefoglalni. Tény, hogy a párt irányításával a Vörös Szakszervezetek állandó bérharcban álltak a kizsákmányolókkal és politikai népnevelő munkát végeztek a város és a járás területén. A munkások a Kommunista Dalárdában, a Színjátszó Körben, a Szavaló Kórusban ismerkedtek meg a forradalmi költők, írók, zeneszerzők műveivel. Az illegalitásban is forradalmi műsorokat szerveztünk. Jómagam a Szavaló kórus tagja voltam. Emlékszem, hogy Gábor Andor, Hidas Antal, Balázs Béla nevével ott ismerkedtem meg. 1933-ban például Balázs Béla tartott az újvári nyomdában előadást „A szocialista realizmus a filmművészetben“ címmel. Bár a hatóság állandóan közbelépett, ennek ellenére az illegális mozgalom ideje alatt is szünet nélkül voltak különböző rendezvények, csak kisebb csoportokban jöttünk össze. Abban az időben főleg József Attila versei voltak műsoron. Azonkívül egyetlen rendezvényről sem hiányoztak a forradalmi dalok. Lehetett az sztrájk, gyűlés. A forradalmi dalok apostolának Pénzes Józsefet neveztük. Petrányi János munkás szerzeményeit is megtanultuk. Ma is emlékszem egyik szerzeményére, amelyet közismert népdalok dallamaira énekeltünk. „Egység-' frontba proletárok, mind akik elnyomva vagytok. Kommunista munkás, szocdem munkás, minden munkás; kezdjük együtt, gyere bajtárs!“ A Csehszlovák Köztársaság megalakulása után számos üzemben nagyon jól dolgoztak a Vörös Szakszervezetek. Ennek köszönhető a város első fúvószenekarának megalakulása is. Szlávik, Stane, Adler és más elvtársak sokat játszottak a menetelő tüntetőknek. A munkásotthonba jártak össze a kulturális csoportok s ott határozták el a Munkás Tornaegylet megalakítását is. Az érsekújvári dolgozók már 1922 elején is élénk párt- és szakszervezeti tevékenységet fejtettek ki. Például 1922. január 15-én az érsekújvári és sellyei fémmunkások konferenciára gyűltek össze Űjvárott. S a két járásban mintegy 4831 dolgozó sztrájkolt. S hogy a sztrájkmozgalomnak harci tartalma volt, arról tanúskodik az a tény, hogy 16 elvtársat 518 napra börtönöztek be. „OLYAN SEMMI LÄNYKA VOLTAM“ Ezt mondta magáról Prohászka Józsefné, vagy ahogyan Újvárban ismerik, Vilma néni, akit szerencsére otthon találtunk. 74. születésnapját ünnepli éppen. Apró termetű, ősz néni. Az illegalitásban ismert régi nevén Prihel Erzsébet. Természetesen tagja volt a Vörös Szakszervezeteknek, 1930-ban őt választották a Szabók Szakszervezetének elnökévé. — Hol is kezdődött minden? Bizony már a gyermekkorban. 13 gyermekes munkáscsaládból származom, de csak hárman maradtunk életben. Anyám testvére Chmelár Alajos, aki megalakította az Építő Munkások újvári Blahó Károly ben lettünk. Férjemmel is a mozgalomban ismerkedtem meg. — Mégis melyik volt a legnehezebb időszak? — Mind nehéz volt. — Érdemes volt? — Igen. Csak körül kell nézni a mai világban. Ugyanezt tenném, ha kellene. — Tagja volt valamilyen kultúrcsoportnak? — Hát persze. Emlékszem, hogy az egyik színdarabban, azt hiszem a Pacsirtában, igen sokszor kitapsoltak. Vilma néni meg sem említi, hogy nemegyszer elítélték. Például 1936-ban két és fél hónapi börtönre. Nem beszél a kitüntetésekről sem. Arról is hallgat, hogy férjével együtt az állandó üldöztetés, munkanélküliség, a nyomor volt az osztályrésze, egészen a felszabadulásig. Ahogyan magát nevezte az akkori „semmi lányka, Prihel Erzsébet“, bizony bátor, nehéz férfimunkát vállalt és végzett. Ezeket már másoktól tudjuk meg. „USD A BURZSUJT“ Levicében (Léván) a nyugdíjasok korszerű szép klubjában, a 66 éves Bartal István klubvezetővel idéztük fel a múltnak egy-egy mozzanatát. — Hogyan emlékszik vissza a Vörös Szakszervezetekre? — A párt egy volt a Vörös Szakszervezetekkel. Már serdülő ifjúkoromban a saját bőrömön éreztem, hogy valami nagy igazságtalanság van a világon. Szegény munkás-
