A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-10-27 / 43. szám
A nagy mérkőzés után megnyugodott a Jőváros szorításoknak, ölelkezéseknek. Egyszóval megható, szép fogadtatásban részesültünk. Itt-ott könnyet is láttam a szemekben, aminek csillogása még inkább kihangsúlyozta és emelte az ünnepélyes pillanatok hangulatát. Vraca városban gazdagon terített asztalok vártak, azaz díszvacsora. A meleg, baráti szó, no meg a jóféle italok csakhamar jókedvre derítették a kórus tagjait, aminek nótázás lett a vége. BULGARIA SZÍVÉBEN Zökkenőmentes utazás után másnap déltájban értünk a bolgár fővárosba. Beleszippantottunk a levegőjébe, ízlelgettük a hangulatát, nézegettük szépségeit és nevezetességeit. Az egyébként nyugodt levegőjű várost több ezer görög szurkoló hangoskodása, kavargása zavarta meg. Elkísérték kedvenc csapatukat, a Panathinaikosz Athént a CSZKA Szófia elleni BEK mérkőzésre; Egyébként a kórus tagjait máris elkapta a fellépés előtti lázas izgalom, pedig teljes két napig készülődhettek rá zavartalanul, ha csak az nem adott okot aggodalomra, hogy a kedvezőtlen, hűvös időjárás következményeként több énekes torokfájással bajlódott, A VITOSA TETEJÉN Néhány kilométernyire Szófiától, 20—25 kilométeres hosszúságban, 700 és 2292 méter között váltakozó tengerszint feletti magasságban terül el ez a csodálatosan szép hegység. Itt fenn kristálytiszta levegő, csend és napfény van. A hegységet lombos és fenyőerdők tarkítják, nyírfaligetek díszítik, tisztásain őzikék legelésznek, a lombok között mókusok hancúroznak, s fecsegő hegyipatakok szövik át meg át. De láthatók itt sziklás kőmezők is. A lejtők katlanaiban óriás „kavicsok“ mozdulatlanságba merevedve alusszák több millió éves álmukat ... A hegységet a bolgár minisztertanács húsz éve nyilvánította népparkká. Azóta rendezett utak, sétányok szövik be az óriási parkot. Turistaházak, vállalati üdülők, nemzetközi szállodák, éttermek várják és látják el egész éven át a természet szerelmeseit, akik itt keresnek pihenés és megnyugvást. A szófiai emberek élnek is a lehetőséggel. Nyári hétvégeken szinte az egész főváros lakossága felköltözik ide. Szóval itt, ebben a gyönyörű környezetben, az egészségügyi minisztérium üdülőjében szállásoltak el bennünket vendéglátóink. A HANGVERSENY Pénteken este került rá sor a Hadsereg Központi Székházának mesés — oszlopos és gazdag díszítésű — hangversenytermében, melyet zsúfolásig megtöltött a lelkes közönség. A hangversenyen megjelentek az egészségügyi minisztérium képviselői, valamint hazánk nagykövetségének és a szófiai Csehszlovák Kulturális Központi Intézetnek a képviselői is. A két részből álló hangversenyen Kodály és Bartók, Lassus, Pitoni, Suchoň, Ferenczi, Malát, Bárdos, Udvardy, Vass Lajos, Németh-Samorinský István és Szíjjártó Jenő szerzeményei, valamint ukrán, lengyel, finn és német népdalfeldolgozások hangzottak el. A műsorba nagyszerűen beleilleszkedett Harakályné Geisler Mónika és Harakály Tibor duója, akik 17. századbeli muzsikát adtak elő blockflőtén, lantkísérettel. A kórust Janda Iván, Ág Tibor és Harakály Tibor vezényelte. Az egyes műsorszámokat az értő és lelkes közönség nagy ovációval és tapssal jutalmazta. Amikor aztán a hangverseny zárószámaként felhangzott a Rodna peszen című himnikus dal, a közönség felállva, együtt énekelt a kórusunkkal ... A színpad előtere megtelt virágkosárral... A tűzpiros virágerdő, a szűnni nem akaró taps szinte elkábította az embert... Én hátul ültem. Mögöttem a díszes fal, előttem a színpad és a közönség. Meghatottság szorongatta a torkom, különös ízű melegség fonta körül a szívem. Ahogy néztem és hallgattam a zengő kórust, gondolatom hazavitt. Haza, a szülőföldemre, Csehszlovákiába — a csallóközi rónaságra, az ezerarcú Garam mentére, a dimbesdombos Gömörbe, a szelíd Bodrogközbe, a kisebb-nagyobb falvak évárosok iskoláiba, ahonnan a kórus tagjai összeverbuválódtak, és most itt, Bulgária szívében hídverőként, érthető, közös nyelven hirdetik emberségünket és tehetségünket, építik és egyengetik azt az utat, amelyen a népek és nemzetek közelebb kerülnek egymáshoz. Büszke voltam és vagyok. Büszke népem és fajtám dalosajkú lányaira és fiaira, büszke a tanítók nagy családjára, melynek húsz évig én is a tagja voltam, s lélekben életem végéig az is maradok ... (Bocsátassék meg ez a túlfűtött hangvétel. A szívemből buzogott fel. Hálából és örömömben, örülök, hogy szem- és fültanúja lehettem ennek a felemelően szép és forró sikerű estnek ...) BÜCSÜ A VITOSATÖL A búcsúzás egy kicsit mindig fáj... A Vitosa tetején nemcsak a környezet varázsa fogott meg bennünket, hanem melegszívű bolgár barátaink figyelmessége és gondoskodása is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy most kissé sajgó szívvel emeljük kezünket kézfogásra, ölelésre. Mégis újabb sikerek reményében széliünk fel az autóbuszra és indulunk útra. Hív a messzeség, hív a tengerpart. Még egy utolsó búcsúintés ... a nap felhő mögé búj, szemerkélni kezd az eső. „Az idő is minket sirat“ — mondták többször is bolgár barátaink. Hát igen: az időjárás elvégezte helyettünk, amit kellett. Mert olyan a férfiember, hogv szégyellt a könnyét. . . Ezek a „kavicsok“ alusszák örök álmukat A bucsuzás előtti pillanatok a Vitosán Nemcsak kenyérrel... Két napot töltöttem Kráľovský Chlmecben (Királyhelmecen) a VI. keletszlovákiai szüreti ünnepségek alkalmából. Egy szombatot és egy vasárnapot. A kétnapos ünnepi sorozat egészének beszámolójától eltekintek, mivel a közelmúltban már egy hasonló jellegű ünnepségről közöltünk beszámolót, ellenben néhány szót szeretnék elmondani a kulturális eseményekről, s egy másfajta „kultúráról", amely — sajnos — minden ilyen rendezvény kísérő jelensége. A kétnapos szüreti ünnepség gazdag kulturális programot ígért. Szombaton délután kellett volna - négy órakor — kezdődnie a művelődési otthonban egy népművészeti műsornak, a CSEMADOK JB szervezésében. Hát a műsor szervezésével nem is lett volna semmi baj. A szereplők — tánccsoportok, éneklő csoportok, szólisták - meg is érkeztek annak rendje s módja szerint. De a kezdés időpontjában a nézőtéren csupán egyetlen idős nénike és jómagam vártuk, hogy a függöny felgördüljön. Később a szereplők is lejöttek a nézőtérre ... Végezetül is a műsor mintegy kétórás késéssel kezdődött el. S az egyes csoportok teljesítményével nagyon elégedettek lehetünk. Nagyszerűen táncoltak a nagykövesdiek, érdekes produkció volt a nagykaposi gimnazisták tánca, ugyancsak tetszettek a kaposkelecsényi és a perbenyíki népművészeti, illetve éneklő csoport szépen intonált énekszámai. Mondom, eddig ez mind rendben is lett volna. Még ha a kétórás késést hozzáadom is. Ami idegesítő és semmivel sem magyarázható, ez a művelődési otthon falain kívül keresendő. S az nem más, mint az a „másfajta kultúra“, amiről már feljebb említést tettem. A VI. szüreti ünnepség rendezőbizottsága — ahogy tájékoztattak — tizenötezer jegyet adott el. Tizenötezer ember pedig rettenetesen nagy tömeg. Enni, inni akar. S ezt az igényét, lévén szó szüreti ünnepségről — még fokozottabban kell kielégíteni. Ezért a Csonkavár alatt, mellett s a városba lefutó utcák kél oldalát megtöltötték különböző rendeltetésű sátrakkal. S ezekben a sátrakban mindenki megtalálta, amit keresett: főleg lacipecsenyét, sült kolbászt és bort, sört, tömény italt. De volt itt céllövölde, szerencsejáték s természetesen szentkép- és giccsáruda is. Kiscicák pamutgombolyaggal, tiroli vadászok lila homályban stb. S a tízegynéhány ezres tömeg ott szorongott e sátrak között; vásároltak, ettek, ittak az emberek. Főleg ittak. S utána természetesen énekeltek. Már délelőtt tíz órakor. A tömeg természetesen délutánra elfáradt, s olyan „fáradt“ állapotban, aligha jutott valakinek is az eszébe, hogy jaj, igaz is, most kezdődik a népművészeti műsor. Az meg pláne nem jutott az eszükbe, hogy vagy száz ember, fiatal, idős, sok-sok estét, szabad időt áldozott azért, hogy a kétnapos eseménysorozatban pontosan délután négy órakor elkezdődhessék a népművészeti együttesek és szólisták műsora. S azt is tudni kell, hogy a műkedvelőink nem magukért, hanem inkább miértünk, mindannyiunkért csípnek le a maguk szórakozásából, szabad idejükből, hogy adjanak. S a legnagyobb rombolást a mi közönyünk jelenti. Mert nincs , elszomorítóbb érzés annál, amikor egy tánccsoport vagy éneklő csoport üres széksoroknak táncol, énekel. Tudom én azt, hogy kell a testnek az étel, az ital, de azt is tudom, hogy kell a kulturális élmény Is, mert csak azzal válik teljessé az életünk. Ennek az elvnek a semmibe vételével csak magunkat károsítjuk meg. Nincs s nem is volt szándékomban a kétnapos rendezvény társadalmi és politikai jelentőségét kisebbíteni, mert az ilyen megmozdulás fontos és szükséges. Ennek ellenére állítom, hogy hasonló rendezvény csak úgy és akkor teljesedhet ki, ha az említett „kísérő jelenségeit“ eltüntetjük. S el lehet érni, csak egy kicsit jobban oda kell figyelni a dolgok menetére, alakulására. Végső soron egyszerű szervezési kérdés az egész. Ez annál is inkább igaz. mert a vasárnap délutáni műsort a szabadtéri színpadon már ezrek nézték végig, s a Katonaegyüttes műsorszámai méltón arattak nagy sikert. ■ -gs-
