A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-10-27 / 43. szám
I A kultúrának Tóth Vince, a UND elnöke üdvözli a megjelent vendégeket j van már háza Valahányszor végigmentem a falun, mindig megcsodáltam azt a jókora épületet, amely gombamódra nőtt ki a földből. Azután egy időre mintha elakadt volna az építkezés. Ugyanis elfogyott a pénz... A község vezetőit, de Felsőpatony egész lakosságát idegesítette a kultúrház kérdése. Ekkor döntöttek: „Márpedig búcsúkor ebben a kultúrházban fog táncolni a fiatalság.“ Előkerült a pénz, no meg a társadalmi összefogás is felerősödött, és minden a kultúra házának befejezésére irányult. Végigéltem a megnyitás előtti napok és órák izgalmait. Renczés Sándor, a helyi efsz elnöke sem törődhetett sokat a szövetkezet gondjávalbajával, mert elsősorban azt akarta befejezni, ami több éves vágya volt. Tóth Vince, a helyi nemzeti bizottság elnöke, úgy gondolom, hogy arra a hétre bezárta a „községházát“, mert folyton ott sürgött-forgott a művelődési otthonban meg a tájékán, hogy semmi se hiányozzék a megnyitás napján. Elnéztem ezt a két embert, de nemcsak őket, hanem mindazokat, akik magukra vállalták. csallóközi ég alatt Énekszó a Sokhelyütt csend, nyugalom borul az esti falvakra. S valósággal Ingerlő a mozdulatlanság, s semmittevés. Am e falvak között egyre több az olyan, ahol kedzetben csak pislákol, később azonban vonzóan, erősen felragyog a fény. Ahol az emberek, a fiatalok, a dolgozók valami nemeset, szépet, felemelőt akarnak. Énekelni, mondjuk, mint a hősiek. Vagy clterázni, mint a hősiek. Vagy színdarabot tanulni, mint a hősiek. Ahogy elnézem őket klubhelyiségük avató ünnepségén, és hallgatom Szatmáry Zoltánt, a CSEMADOK gabííkovól (hősi) helyi szervezetének elnökét, hol, merre jártak, szerepeltek már az énekkarukkal, citcraegyüttcsükkel a Dunajská Strcda-I (dunaszerdahelyi) járásban és messzebb is, el kell ismernem, hogy nemcsak magukat tudják kitűnően szórakoztatni. Amerre Járnak, másokat is rádöbbentenek arra, hogy fel kell pislákolniuk a csallóközi falvak esti fényeinek. Valahol itt kezdődik a kulturális munka. a tenniakarás értelme, lényege. Mint ahogy Bősön azon az estén is fényben úszott a terem. Ezúttal nem próbára jöttek össze az emberek, mégcsak gyűlésszaga sem volt a levegőnek. Az ünneplőbe öltözés ünnepet jelentett. Persze felhangzott az ének. a kórus Horváth Piroska vezetésével szinte minden betanult számát előadta, az Érsek László vezette citeraegytittes ügyesen összeállított műsorát is nagy tetszéssel fogadták, sőt Sebők Rozália egészségügyi nővér szavalata is nagyon beillett az ünnep hangulatába, de mindez mintha magától adódót volna egy olyan faluban, ahol esténként a közösségi munka tiszteletére felzendül a dal, felragyog a fény. Néhány éve kezdődött el a pezsgés, s itt sem volt könnyű öszszehozni az embereket. Mikor az énekkar alakulóban volt s az egyik fiatalasszony is jelentkezett, bizony a férje nem jó szemmel nézte, akadékoskodott: „Ugyan, hová mennél te?“ Most meg, ha jön a hétfő este, ó figyelmezteti az asszonyt: „Próbád van, meg ne feledkezz róla!“ Régi, boltíves teremben vagyunk. Nemrégen még a hnb szénraktára volt ez n helyiség, még régebben pedig a sörelosztó pincéje lehetett. Itt hűtötték a sört. Itt tárolták a jókedvet, s mától kezdve itt készülnek újabb és újabb szereplésükre, jókedvcslnálásra, örömszerzésre a CSEMADOK tagjai. De hogy is történt mindez. Ml minden mondható el tíz hónap igyekezetéről? Mikor arról volt szó, hogy a hnb új épületbe költözik és a község vezetőinek nincs kifogása az ellen, hogy egy ósdi szénraktárból minden igényt kielégítő — klubhelyiséget varázsoljanak az énekkar tagjai, a citerások, a CSEMADOK-tagok önkéntes társadalmi munkát vállaltak; betonoztak, tisztítottak, festettek. A hnb 40 000 koronát hagyott jóvá az átalakításra, ebből a pénzből fizették a helyi gazdálkodási üzem szakmunkásait. Es a klubhelyiség aránylag rövid idő alatt elkészült. Győzött az akarat, az összefogás. Ezentúl ké-
