A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)

1972-10-27 / 43. szám

Gáspár Lajos

t úrnőt éve dolgozik a gyárban

A cukorgyár egyik részlege

Pásztor Teréz a laboratóriumban

A mezőgazdasági dolgozók már több mint egy hónapja megkezdték a cukorrépa betakarítását. Nem sokkal később ezzel egyidőben munkához láttak a feldolgozó üzemek is. Telnek a cukorgyárak tárolókanálisai, gőzölögnek kazánaik, beindultak a gépek, gépészek, főzőmesterek, karbantartók, műszakvezetők, mérnökök, kémikusok, segédmunkások es még sorolhatnám tovább — mindannyian három műszakban dolgoznak, csakhogy minél több „fehér aranyat“ tudjanak kifőzni az idei cukorrépa-termésből. így van ez a Pohronský Ruskov-i (oroszkai) cukorgyárban is. Csillagi László igazgató irodájában beszélgetünk az idei kampányról.

— Az idén a kampányt szeptember 25-én kezdtünk — mondja az igazgató. — Sajnos egyelőre csak nyolcvan százalékos kapacitással tudunk dolgozni. Ugyanis folyik a gyár egyik részlegének átépítése, s a kivitelező vállalat egyéves késéssel dolgozik.

— Régi a gyár?

— Még 1894-ben épült. A Daych és Söller részvénytársaságé volt. De kit érdekel az, hogy mi volt régen! Az a fontos, hogy még ma is szolgál és 450 állandó munkásnak, a kampány idején pedig 1000 dolgozónak biztosít munkalehetőséget. 1945 után sor került modernizálására, de nem kielégítő mértékben. A kockázót például 1912-ben építették és bizony már nem egyenletes, rossz formájú kockacukrot készít. 1974-ig répgfnosó berendezés, 1975-ig iszapprések, főzök, automata centrifugák lesznek itt és új kockázót is kap a gyár. De mindez csak lesz. A gyárnak viszont addig is mennie kell. Még ma is 4250 hektárról kerül ide a répa. Az idei hektárhozamok úgy mutatják, hogy a tervezett 16 180 vagon répa helyett több mint 18 ezer vagonnal dolgozunk fel. Ez előreláthatóan 17 500 tonna cukornak felel meg. Ebből 3000 tonnát exportálunk tőkés országokba.

Megállunk az öt embernyi magasságú hatalmas tartályoknál: itt van talán a legnagyobb zaj az egész gyárban. Fiatal 18 év körüli fiú forog a tartályok körül, az egyikbe belenéz, .a másiknál beállít valamit. Hangosan odakiáltok neki:

— Ugye rossz ebben a zajban?

— Rossz, de meg lehet szokni — válaszolja Krastiansky Stanislav. Beszélgetünk. Megtudom, hogy ezekben a nagy tartályokban folyik a répa szeletekké való felaprózása. Fél éve, hogy itt dolgozik. Az első kampányban vesz részt, tehát a legfiatalabbak közé tartozik. Jól érzi magát itt a gyárban. Beosztása szerint „vágós“, ügyelnie kell arra, hogy elegendő répa legyen a szeletelőgépekben (amiket én tartályoknak néztem) ellenőriznie kell a kések minőségét, és a késekre rácsavarodó gyom eltávolítását is neki kell elvégeznie. Fiatal még, a jövő előtte áll, terveiről nem sokat beszél.

A répából a cukortartalmat lúgozással oldják ki nagy edényekben. A répalevet kifőző katlanok mellett Trnavszky Mária ügyel a főzetre. Szezonmunkásként dolgozik itt. Nagy segítség ez a családjának, hiszen a három hónap alatt 5000 koronát is megkeres. Egyébként nincs állásban — háztartásbeli. Habár három műszakban dolgoznak, nem nehéz itt a munka, könnyen elsajátította.

A kioldott sötét színű, cukortartalmú levet 80—90 C°-ra melegítik, majd mésztejet dolgoznak hozzá a keverőedényekben. A mésztej fölösleget telítőedényekben szénsavval leválasztják. A mésztej hatására a lé világos színű lesz, mert a benne lévő szennyeződést a mésztej kiválasztja. Az így keletkezett mésziszapot szűrőkön keresztül préselik, hogy a még benne maradt levet is kisajtolják.

Az iszapprésekhez érve megcsap a nagy hőség. A levegő hőmérséklete 36—38 C° között mozog. Az itt dolgozók minden felesleges ruhadarabot levetettek. Szokol Lajos vezetése alatt 8 ember végez itt nehéz fizikai munkát. Mindannyian idénymunkások. Szokol Lajos egyike a gyár legidősebb dolgozóinak. Már 11 éve nyugdíjas, azóta még minden évben részt vett a kampányban. Nevetve mondja: „Bár csak egész éven keresztül tartana a kampány.“ Jól keresnek itt és mint mondja, jól jön a házhoz az a 26—28 kg cukor is, amit természetbeni szolgáltatásként kapnak.

A szakemberek szerint az elfőző,

elpárologtató berendezés a gyárnak a szíve, ugyanis a felesleges folyadék mennyiségének itt kell elpárolognia a cukorléből. A négy hatalmas sürítőnél Gáspár Lajost találjuk. Panaszkodik, lassú az elpárolgás, hisz a gőz nyomása mindössze 0,8 atmoszféra, az előírt 1,8 helyett. Ez pedig nagymértékben hat a teljesítményre és a minőségre is. Nehéz így jó minőségű cukrot készíteni. Pedig Gáspár Lajos már 15 éve végzi ezt a munkát. Ilyen nehéz idényre azonban még nem emlékszik. Itt érezni talány a legjobban, mennyire hiányzik az a másik kazán.

A cukorfőző szakmát nehéz elsajátítani, nagy szaktudást, sok gyakorlatot igényel. Slachta András cukorfőző mester már 25 éve dolgozik a szakmában, ennyi kampányt csinált végig. Több ezer tonna cukrot kifőzött már. Jól emlékszik azokra a régi időkre, amikor ez a mesterség még apáról fiúra szállt, a cukorfőzés titkát másnak nem árulták el. Ma viszont már jól felszerelt szakiskolákban tanítják a szakmát, nem beszélve arról a sok szakkönyvről, amiből szintén gyarapíthatják tudásukat. Vele dolgozik Szalonnás Miklós, ő a fiatalabb generációhoz tartozik. 7 éve van a gyárban. Űstí nad Labem-ban tanulta a szakmát. Jól megértik egymást. Miklós szívesen meghallgatja az idősebb, tapasztaltabb mester tanácsait.

Vastag csövek mellett haladunk tovább, melyek ismét hatalmas vákuumsűrítőkhöz vezetnek. Ezek között szinte eltörpül kezelőjük, Szobi Emil. Munkája révén azonban magasan ezek fölé emelkedik. Ezek a készülékek választják szét a cukrot és a szörpöt; ezt aztán még többször bepárolják, mindaddig, míg cukortartalma jelentékeny mennyiségre nem csökken. A visszamaradó sötét színű szörp a melasz. Egy műszak alatt két főzetet tisztít Szobi Emil, ami körülbelül 4 vagonnak felel meg. Mint mondotta, főleg a hőfok betartása a fontos itt, a főzetnek legalább 81 C°-t kell elérnie. Ilyen hőfoknál már könnyen különválik a cukor a melasztól.

A finomítás lényege az, hogy a kristályok felületére rakodott vékony melaszréteget eltávolítják,

majd a kristálycukrot szárítják. Ezt a műveletet Vrasztalszky József munkabrigádja végzi. Idénymunkások mindannyian, Vrasztalszky József már a negyedik kampányban vesz részt. Jól jön ez a kereset 445 koronás nyugdíjához. Évközben sem tétlenkedik, van egy kis földecskéje, szőlője, így élete őszén is kijut neki a munkából. Szeret is dolgozni, hisz az itt eltöltött négy kampány alatt, mindig a gyár legjobb dolgozói közé tartozott.

Tisztítás után a cukor a csomagolóba jut. Itt két idős nénin akad meg tekintetem, csodálom őket, még ma is milyen fiatalos mozdulatokkal töltik, majd adják tovább a megtelt ötvenkilós papírzsákokat. Bizony egy-egy erős fiatalember is megirigyelhetné az ügyességüket. Közelebb lépek hozzájuk. Egy pillanatra leállnak, megigazítják kendőjüket, aztán megadják a kért felvilágosítást.

— Nézze! Itt már szép tiszta a cukor. Ebben az állapotban kerül az üzletekbe is. Egy műszak alatt 300 métermázsát töltünk zsákokba — mondja a két asszony, akik közül Török Józsefné már a harmincadik kampányban vesz részt. Munkatársa, Tóth Vilmosné sem tartozik az újoncok közé. A 12. szezont dolgozzák már együtt Elégedettek a keresetükkel. 1700 koronát kapnak havonta. Igaz, hogy dolgozni is kell érte, de hisz azért jöttek ide.

Több mint másfél óráig tartott, míg végigjártuk a gyárat. Pásztor Gyula művezető ezt az utat naponta többször megteszi. Ügyel a helyes technológia betartására, a levegő hőmérsékletére, de még a cukor minőségére is. 15 éve érettségizett Zvolenben a gépipari technikumban, azóta itt dolgozik a gyárban. Tőle tudom meg azt is, hogy az úsztatókba bekerült cukorrépa 48—50 óra leforgása alatt kerül ki végtermékként, mint cukor. Nem nehéz tehát kiszámítani, hogy ez hat műszakot tesz ki, ennyiszer cserélődnek az emberek a gépek mellett.

A zúgást, zakatolást, hőséget meg lehet szokni. Akik itt dolgoznak, már régen megszokták. És különben is ... Az a fontos, hogy ma már a gyárak szolgálják az embert és nem fordítva. bknyAk József