A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)

1972-10-20 / 42. szám

Ezerhatszáz négyzetkilométer gaz­dagon /termő televény a Duna leg­nagyobb szigetén. Egy hektárnyi nyárfa itt- harminc év alatt annyit jövedelmez, mint mondjuk harminc hektár cukorrépaföld Haná vagy Trnava környékén. S a föld végte­len... Még 2400 méternyi mélység­ben is csupa homok, semmi kő. Ezt a Dunajská Streda (Dunaszerdahely) mellett végzett geológiai kutatás is bebizonyította. Mintha az egykori Pannon-tenger meg sem szűnt vol­na, csak az Alpok és Kárpátok sű­rítették volna termőfölddé. Leg­alábbis ezt gondolhatja, aki vonat­ból vagy gépkocsiból szemléli e tá­jat. Ám ezen a földön sem elég csupán elvetni a gabonát. A síkság önma­gában az ember nélkül fösvény is lehet. A Csallóköz is ilyen volt. Az első köztársaság idején például ke­vésnek bizonyult az a több száz ki­lométernyi csatorna, amely a sziget alsó felét keresztül-kasul szabdalta. A Csallóköz tulajdonképpen évszá­zadokon át tehén- és disznópászto­rok szigete volt, dolgos lakói a 13. századtól kezdve több millió köb­méter földet hoztak a gátakra, 700 kilométernyi töltést állítottak szem­be a vízzel — s a közelmúltban szá­mos szivattyú- és öntözőállomást építettek. Víz, víz, víz mindenütt. Sok milliárd köbméter víz a vég­telen hordaléktalajban. Épp most kapcsoltuk ró Bratislavát erre a fon­tos „kútra“, amely tíz hasonló vá­rost, sőt egész Szlovákiát képes len­ne vízzel ellátni. Ez a Csallóköz. A két világháború között nagyon furcsa helyzet jött létre a Csallóköz­ben. A gabonatermelő monopóliu­mok által irányított mezőgazdaság megfeledkezik arról, hogy itt 2195 órán át süt a nap és 9,6 az átlagos évi középhőmérsékletről. A kor­mányban helyet foglaló mezőgazdá­szoknak nem érdekük, hogy a Csal­lóközt az ország első számú gabo­naraktárává változtassák. A termő­földnek mindössze 38 százalékát szántják, s 19 tehén esik 100 hek­tárnyi földre. A búza átlagos hek­tárhozama 13—15 mázsa volt, a ku­koricáé mindössze 23 mázsa. Duna­szerdahely és Komárno (Komárom) kivételével sehol sem volt nyilvános vízvezeték. A mocsarak között épült falvakat gyakran látogatta a tífusz, a tbc és a malária. Egy orvosra ki­lencezer beteg jutott. A sziget min­den ötödik lakója tüdőbajban szen­vedett. Csupán minden tizedik ház épült égetett téglából. Azóta viszont a sziget 23 szövet­kezeti esztendőt élt át. S ez az idő a felismerhetetlenségig megváltoztat­ta a Csallóközt. A szigorúan kimért nyárfaligetek és erdősávok kivéte­lével minden talpalatnyi földet meg­művelnek, a megművelt terület nagy részét öntözik, s a gabona átlagos hektárhozama az utóbbi években 40 mázsa körül mozog. A hajdani 28 ezer darab szarvasmarha helyett kétszer annyit tartanak, a háború előtti sertésállománynak pedig öt­szörösét tenyésztik. Az 1965-ös ár­vízkatasztrófa ellenére mára minden falu újjáépült, aszfaltozott utakkal, modem közművekkel stb. rendelke­zik. Úgy tűnhet, hogy a Csallóköz la­kói már mindent megkaptak a sors­tól, s hogy már szinte semmi kíván­ságuk nem lehet. Am a haladás a mezőgazdaságban is újabb és újabb magaslatokat hódít meg. A mezőgaz­dasági gépek, a farmok tenyésztési módszerei egyre modernebbek — az emberek ezrei tanultak új szakmát. A Csallóköz új lélegzetet vesz, mi­előtt tovább indulna a nagyüzemi gazdálkodás útján. Ezt bizonyítják a jól jövedelmező szövetkezetek saját költségvetéséből létrehozott agráripari létesítmények. Nemrégen itt még a kis dunaszer­­dahelyi konzervgyár, a tanyi ken­derfeldolgozó üzem és a komáromi hajógyár kéményén kívül nem lát­tunk gyárkéményt. Ojabban viszont felépült a korszerű szerdahelyi cu­korgyár, a čalovói (nagymegyeri) tejfeldolgozó üzem, Komáromban ci­pőgyár és Kolárovóban (Gútán) gép­gyár épül, vágóhidat is terveznek, hiszen egyenesen gazdasági vétek nagy távolságokra vagonokban szál­lítani a hízómarhát és hízósertést — nagy súlyveszteséggel. A legérdeke­sebbek azonban az ún. hústermelő üzemek, amelyek a szakemberek bá­tor ötleteit dicsérik, s amelyeket egy, legfeljebb két év alatt hoznak létre. Egy esztendő alatt felépült pél­dául Dunajský Klatovban (Dunatő­­késen) egy 60 ezer darab baromfi befogadására alkalmas farm, amely­nek építésén 18 mezőgazdasági üzem vett részt. Egy másik, 80 ezer férő­helyes baromfifarmot a járás déli részén, Balóny községben építettek. Ugyancsak alig egy év alatt. Csak az Agrofrigor felvásárló és értéke­sítő vállalat klímaberendezéssel el­látott hatszáz tonnás raktára épült két évig. Egy 600-1200 hektár föld­területtel rendelkező mezőgazdasági üzem öntözőrendszerének a felépíté­se sem tart két évnél tovább. Amire erejüket összpontosítják az megva­lósul — mondják a dunaszerdahelyi járás kommunistáiról és mezőgazda­­sági dolgozóiról más járások kissé irigykedő mezőgazdászai. Az utóbbi években a növénytermesztésre he­lyezték a fő súlyt, s mozgalmat in­dítottak búzából 50 mázsás, a cu­korrépából 5 tonnás, kukoricából 50 mázsás hektárhozamok elérésére. A nyárasdi szövetkezetesek példája nyomán, ahol az átlagos évi tejho­zam már évek óta 4000 liter tehe­nenként, a járásban 3500 liter átla­gos tej hozamot akarnak elérni, s minden feltételük megvan hozzá, hogy már ezt az idén el is érjék. * # # Tavaly azzal ejtették ámulatba az országot, hogy próbafúrást végeztet­tek a földkéreg harmadkori rétegé­ben. Nem geológiai vizsgálat céljá­ból, sem a talaj szilárdságának a megállapítása érdekében. A próba­fúrásokat a szövetkezetek az Agro­frigor közvetítésével rendelték meg, kizárólag azzal a céllal, hogy hőfor­rásra bukkanjanak. A munka 5 mil­lió koronába ikerül — ez tehát ki­zárja, hogy az így nyert vizet öntö­zésre használják; öntözésre ugyanis bárhonnan vehetnek vizet, pl. ho­mokbányákból, vagy néhány méte­res kutakból. Ez a fúrás a geológu­sok feltételezése szerint 50—60 C fo­kos hévizet ígért és a tudósoknak azt az állítását támasztotta alá, hogy ilyen kutat bárhol fúrhatnak a Csal­lóközben. Így aztán a járás ötletes gazdái összefogtak, és az állam pénzügyi támogatásával hozzáláttak a nem épp kockázatmentes vállalkozások­hoz. Három hónap feszült várako­zás után végül 1971-ben a fúró nyo­mán 75 fokos termálvíz szökött a magasba. Tervüket hát megvalósít­hatták, két és fél hektárnyi fűtött üvegházakban termeszthetik a pri­mőr zöldséget. Ezenkívül a szak­emberek fürdőt és üdülőközpontot ígérnek Dunaszerdahely és környé­ke lakóinak. A modern kertek egy-egy kedvező évben 2000—2500 tonna gyümölcsöt is megteremnek. Ugyanakkor azt is meg kell jegyezni, hogy a szövetke­zetek a gyümölcsösöket a kevésbé termékeny területeken létesítették. Azok a szövetkezetek, amelyek 1500 —2000 hektárnál nagyobb területen gazdálkodnak, saját gyümölcstárolót és hűtőberendezést építettek, pl. a nyárasdi efsz. Első pillantásra mo­dern és irigylésre méltó raktárak, amilyeneket a Csallóközben ezelőtt nem láttunk. Még elég korán rájöt­tek arra, hogy ez az út nem járható. Az erők felaprózása semmi jót nem eredményezhet. Ezért eszközeik ösz­­szevonásával összehoztak egy speciá­lis szövetkezeti vállalatot, az Agro­­frigort, amely hűtőházakkal, raktá­rakkal, osztályozó és csomagoló gé­pekkel rendelkezik — sőt a másod­­osztályú gyümölcsök részére feldol­gozó üzemet is építenek. * # * Szokássá vált, hogy a turisták Ma­gyarországról valódi téliszalámit, a Szovjetunióból fényképezőgépet, bo­rostyán nyakéket, Bulgáriából Plisz­­ka konyakot, más országból egyéb csábító ajándékokat hoznak. A du­naszerdahelyi járás szövetkezetesei is épp eleget utaztak az utóbbi évek során. Mindenekelőtt a járás és az élenjáró szövetkezetek tisztségvise­lői a szomszédos Magyarország ku­tatóállomásain szinte otthon vannak, sőt a bábolnai mintagazdaságba úgy vezetik vendégeiket, mintha a saját járásukhoz tartozna és magyar téli­szalámi helyett — s ebben a „csem­pészésben“ ez a legszebb — vető­maggal teli zacskókat hoznak, ame­lyeket azután egymás között kicse­rélgetnek, aszerint, hogy dicsérlk-e azokat vagy sem. A szovjet búzafajták is pontosan így kerültek a járásba. Látogatásuk alkalmával a szovjet magnemesítők csak kipróbálás végett adták át ne­kik. A dunaszerdahelyi funkcioná­riusok valamiféle íratlan hagyomány szerint egy-egy látogatásuk után a vetőmaggal telt zsákokat mindig ugyanazon a helyen ürítik ki: saját kis, de állíthatom, nagyon érdekes és hasznos magnemesítő állomásu­kon. Mivel nem voltak osztályozva és a fajták rajonizálva, ezeket a vető­magvakat eleinte szinte illegálisan vetették. Ám sokkal jobb termést hoztak, mint az osztályzott és rajo­­nizált fajták. Ezt azonban már országszerte is­merik, s tudjuk, hogy tavaly pél­dául a dunaszerdahelyi járás átlag 45 mázsás búzatermést ért el hek­táronként. Ez pedig önmagáért beszél. JOZEF DUNAJOVEC 10

Next

/
Thumbnails
Contents