A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-09-22 / 38. szám
A XX. NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK CSILLAGAI Minden sportolónak az álma és vágya, hogy a világ legjobb sportolóinak a seregszemléjén, — az olimpiai játékokon résztvehessen. Münchenben, a XX. nyári olimpiai játékokon közel tízezren mondhatták, hogy álmuk valóra vált. Eddig soha sem randevúzott olyan hatalmas mezőny, mint most, — és mindjárt a bevezetőben állapítsuk meg azt is: az eddigi olimpiákon nem dőlt meg annyi csúcs, mint most. Nagyon sokan joggal teszik fel a kérdést: hol az emberi teljesitőképesség határa? Erre a kérdésre nagyon nehéz választ adni. Az, hogy van határa, az biztos, de azt hiszem arra csak találgatással lehetne választ adni, hogy például milyen időeredménnyel nyer majd aranyérmet a legközelebbi olimpián, Kanadában a 100 méteres gyorsúszás aranyérmese. Tizenhat napon át Münchenre figyelt az egész sportvilág. A televízió segítségével több mint egymilliárd ember számára nyújtott lenyűgöző élményt a nyitóünnepség; naponta több mint egymilliárd szurkoló lélegzetvisszafojtva figyelte a legjobbak drámai vetélkedéseit, az olimpiai aranyéremért küzdő sportolók versenyeit. Szinte minden sportágban olyan küzdelmeket láttunk, amelyeket szóban, vagy Írásban visszadnia aligha lehet. Ezért nem is csodálkozhatunk azon, hogy München az olimpia időtartama alatt a világ legszínesebb városa lett. Ez a megállapítás nemcsak a sportolók szinére és öltözetére, hanem az öt földrészből odasereglettekre is vonatkozott. Akadt olyan, aki ezer kilométert gyalogolt, két holland fiatalember pedig kerékpáron karikázott a bajor fővárosba, két olasz pedig egy ócska pöfögő autón érkezett. Mindezeken azonban túltett az az öreg, £2 éves bácsika, aki féltve őrzött kerékpárján jött meg. Egész nap csodálkozott a színpompában, a nagyszerű sportlétesítményekben, noha estére nagy csalódás érte, szállása elől kétkerekű „barátját" ellopták ,.. Eddigi minden olimpiának megvolt a hőse, de megvolt a közönség kedvence is. És így volt ez Münchenben is. A hős Mark Spitz, az amerikai csodaúszó, a kedvenc pedig Olga Korbutová, a kedves és csodálatosan jól tornászó szovjet kislány volt. És a XX. nyári olimpiai játékok egyik hőse, nagyszerű győztese Ludvik Danék, az olimpia klasszikus számának az aranyérmese, aki harmadik olimpiáján, sportpályafutása befejezését koronázta aranyéremmel. Ludvik Danék aranyérmes! Szombat, 1972. szeptember 2., 17 óra 12 perc ... A müncheni olimpiai stadionban felhangzott a csehszlovák himnusz. Ludvik Danéket, a diszkoszvetés olimpiai bajnokát ünnepli a nyolcvanezer néző, akinek a XX. olimpiai játékokon sikerült legyőznie nagy ellenfeleit, az északamerikai Jay Silvestert és a svéd Richard Bruchot. Ludvik Danék elnyerte az olimpiai aranyérmet, — a világ legjobb diszkoszvetője. Végre sikerült ... — Sokan azt tanácsolták, hogy hagyjam abba az aktív sportolást. Már öreg vagy, nem sikerült megszerezned sem Tokióban, sem pedig Mexikóban a győzelmet, Münchenben csak harmadhegedfis lehetsz ... Hatalmas munka, nagy idegmegfeszítés volt a nagy verseny. Az első dobások után Danék 58,12 méteres teljesítménnyel a kilencedik volt, a fiatal magyar Fejér több mint három méterrel előzte meg, - 62,56 méteres eredménnyel. A második dobása már jobban sikerült. 38 centivel dobta túl a hatvan métert. Harmadik dobása pontosan két méterrel volt nagyobb. És következett a 62.54 méteres dobása, amit Bruch 62,76 méterrel túlszárnyalt. Az utolsó dobások előtt még az amerikai Silvester vezetett. Ludvik Danék az utolsó dobására készült. Kezébe vette a diszkoszt, sokáig simogatta, összpontosított. Hatalmas lendülettel repült a diszkosz. A stadion hatalmas nézőközönsége elcsendesedett, lélegzetvisszafojtva figyelte, milyen messzire száll a csehszlovák atléta kezéből az a sportszer, mellyel már a régi görögök versenyeztek. A stadion villanyújsága komputer segítségével pillanatok alatt jelezte: Danék teljesítménye — 64,40 méter! Felzúgott a taps. Az idegfeszítő pillanatok azonban csak most következtek. A nagy ellenfelek visszavágásra készültek. A magyar Fejér 62,82 métert dobott, a nagy ellenfelek Bruch 62,66, Silvester pedig 62,86 métert dobott. Így Danék aranyérme már biztos volt... Ludvik Danék neve tizenöt éven át a legjobb diszkoszvetők között volt. Mindenütt a világon ismerik, becsülik. Az igazi sportember példaképe. — Az olimpiai győzelem után mik a tervei? — kérdezték tőle a Münchenbe akkreditált tudósítók a szokásos mindennapi sajtótájékoztatón, melyen a győztesek vettek részt. — Elvégeztem az edzőiskolát. A fiatal tehetségek nevelésével szeretnék foglalkozni. Példaképem a magyar Szécsényi, aki szintén aktív sportpályafutása befejezése után a fiatalok nevelésével foglalkozik. És, amint láthatjuk, nem kis eredménnyel! Nagyszerű sportolókat nevelt, akik — biztos vagyok benne — majd a legközelebbi olimpián érik el csúcsteljesítményüket. A szerelmem az atlétika. Annak áldoztam eddigi életemet. Ezért is leszek edző! Mert nem szeretném megérni azt, hogy néhány év múlva a sportrajongók diszkoszvetésünk fejlődésével ezt mondják: A müncheni olimpián volt egy atlétánk, aki diszkoszvetésben aranyérmet nyert, de utánpótlásunk nincsen. Ludvik Danéknek igaza van! Az illetékes szerveknek mindent el kell követniük, hogy az aranyérmes átlétánk tudását, tapasztalatait a fiataloknak adhassa át. (fr) O Iga Korbutová Zsúfolt lelátók előtt rendezték meg Münchenben a női szerenként! döntőket. Az ember, ha saját szemével nem látta volna, el sem hinné, hogy mennyi rajongója van a tornának, mely a legnehezebb sportágak közé sorolható. A nagyszámú közönség nem csalódott: a szerenkénti döntők részvevői egymást felülmúlva, szebbnélszebb gyakorlatokat mutattak be. — Csodálatosan szép... Felejthetetlenül szép! — mondogatták a nézők, s amikor egy-egy gyakorlat véget ért, taps jutalmazta a rendkívüli teljesítményeket. A közönség kedvence a szovjet csapat legfiatalabb tagja, Olga Korbutová lett. És mindjárt szögezzük le: meg is érdemelte, mert lendületes és valóban színvonalas gyakorlatokat adott elő. És megérdemelten nyerte el az olimpiai bajnoknak járó aranyérmeket a gerendában és a talajtornában is. Valószínűleg sokan teszik fel a kérdést: melyik az a gyakorlata, mellyel elnyerte a közönség nagy tetszését? A szimpatikus kislány minden szeren jó, — gyakorlatai szinte utánozhatatlanok: eredetiesség van bennük. Gerendagyakorlatai azonban annyira tökéletesek, hogy joggal világszenzációként írnak róla a külföldi lapok. A tíz centiméternyi gerendán olyan tökéletességgel és biztonsággal tornászik, hogy elakad a néző lélegzete, és amikor azon a szaltókat végzi, az ember annyira elcsodálkozik, hogy még tapsolni is elfelejt... Egyszóval: élmény, felejthetetlenül szép sportélmény a kis Olga teljesítménye. — Mik a tervei?... — kérdezték tőle az aranyérem ünnepélyes átadása után az újságírók. — Tanulni és tornázni akarok. Jelenleg a tizedik osztályt végzem. Egyedüli vágyam, hogy még szebben és jobban tornásszak és az, hogy ezt a gyönyörű sportágat minél több fiatallal megkedveltessem. Mark Spitz A kiváló amerikai úszó, a gyors és pillangóúszás „mestere“, miután a hetedik olimpiai aranyérmét nyerte, büszkén jelentette ki: „Ami a mexikói olimpián nem sikerült, ami már akkor az álmom volt, — most valóra váltl“ A nagyon szimpatikus, feketehajú amerikai diák, az Indiana Egyetem hallgatója a müncheni sajtóközpontban rendezett sajtótájékoztatón az újságírók, rádióriporterek kérdésére őszintén felelt, különösen az edzésmódszerével kapcsolatban semmit sem hallgatott el. — Mikor és hol született? — hangzott az első kérdés. — 1950. február 10-én, a kaliforniai Modesteben. — Hány órát edz naponta? — Órákban azt nagyon nehéz kifejezni. Sokat. Naponta 25—30 kilométert úsztam a felkészüléskor. Pillangóval kezdtem, és ha abba belefáradtam, gyorsúszással folytattam. Heteken, hónapokon át — a vízben „éltem“. Nagyon ritka eset, hogy amerikai úszó két olimpián vegyen részt. Mark Spitz már huszonkét éves, s ezért nagyon sokan azt jósolgatták, hogy a „fiatalok“, úgy mint a mexikói olimpián Don Schollander, a háttérbe szorítják. — Hány világcsúcsot tart? — hangzott a további kérdés. Mark Spitz egy kicsit elgondolkodott, majd mosolyogva mondta: — Müncheni utam előtt kerek kéttucat világrekordot tartottam. Őszintén elárulom azt is, hogy most erre a kérdésre pontos választ nem tudok adni. Ezen nem tűnődtem, erre nem volt időm, mert amikor csak tehettem edzettem és a nagy versenyekre összpontosítottam. — Mik a tervei? — Az egyetemi tanulmányaimat akarom befejezni. — Abbahagyja az úszást? — Ezen sem tűnődtem. Szeretek úszni, szeretek versenyezni, és őszinte vagyok: győzni is szeretek. Egyszer azonban abba kell majd hagyni, a még jobb teljesítményt nyújtó fiatalabbak kiszorítják a volt bajnokokat. De azi hiszem, egyenlőre még nem... Peter Donald, a kiváló amerikai úszóedző az utolsó kérdéssel kapcsolatban találóan jegyezte meg: Mark az „úszóistállónk“ legjobb „versenylova“. Még nagy szükségünk van rá... 8 h-'Ust-
