A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-09-15 / 37. szám
hosszúnyelű szerszám, amivel követ törnek. Ekkorra már az erkély vaskorlátját lebontottuk, s a színpad alól a diákok segítségével áttelepítettünk vagy negyven köbméter keményfa deszkát. Feri pedig azon töprengett, s vele Várady Béla, meg Csendes Laci is, hogy hogyan is oldjuk meg a zsaluzást. Mert az építkezési vállalatnak erre nem voltak emberei. Nekünk pedig se tapasztalatunk, se terveink. De volt deszka, fűrész, kalapács és szög. Akkori ismereteink szerint a zsaluzáshoz más nem is kellett. Az első évadot befejeztük, s igazság szerint a színészeknek pihenniük kellett volna. De elhatároztuk, hogy „aktívan“ pihenünk, ami azt jelentette, hogy szétbontjuk azt, amit szét kell bontani, s összerakjuk az összerakandókat. Egyszóval lelkesedtünk. Csakhát a színész, a rendező, vagy akár a dramaturg is vajmi keveset konyít a kőművesmunkához. Bontani még csak bontottunk, de a zsaluzással már sok bajunk volt. De végül is úgy döntöttünk, hogy hozzálátunk. Lesz, ahogy lesz. S ezután napokig szabtunk, mértünk, szögeltünk. Csendes Laci meg Várady Béci voltak az „anyagbeszerzők“,.ők szállították a deszkát, a gerendákat, előbb az ajtón keresztül, majd később egyszerűen bedobálták az ablakon, mivel így gyorsabban ment, Ha jól meggondolom, azért az igazi „fekete leves“ csak ezután jött. Mégpedig egy nyolc méter hosszú vasbeton gerenda képében. Ez a gerenda tartotta ugyanis a színpadnyílás felett az egész tetőszerkezetet. S ha szélesebb színpadnyílást akartunk, azt el kellett távolítani, s helyette egy másikat elhelyezni, s lehetőleg erősebbet, mert egy emeletet még rá is akartak építeni az akkori tornaterem tetejére. Szakembert csak annyi időre sikerült szerezni, amíg az aládúcolást elvégezték. A betongerenda lebontása ránk maradt. Ültünk és tanakodtunk, hogyan is kezdjünk hozzá. Valaki kitalálta, hogy kéne szerezni egy légkalapácsot. És lett légkalapács. Az eseményt — jól emlékszem rá — közadakozásból egy üveg sörrel ünnepeltük meg, s utána, vagy nyolc méter magasban „kikezdtük“ a betongerendát. Felváltva fúrtuk, feszítettük, s eltartott vagy tíz napig, amíg az utolsó darab is lezuhant. Csendes Laci pár napig alig merte kinyitni a szemét, mert a portól gyulladást kapott, Beke Sándornak az egyik tenyerét összeégette a forró légkalapács, mert elfelejtett kesztyűt húzni, én pedig egy kicsit megsüketültem. De a többiek sem jártak jobban ... Valahogy így változott át lassanlassan a tornaterem színházzá. Emlékek a jövőre Azóta két év telt el, s most megint színházi szünet van, s nekem elég gondom volt, hogy az akkori színészid alamennyiünk büszkesége: a MATESZ-THÄL1A nagyon szép otthona kőműveseket, zsaluzókat, légkalapács-kezelőket valahogy összetereljem. Beke Sándort sajnos meg se találtam, pedig ha azokra a napokra emlékezünk, talán ő tudna legtöbbet mesélni. Most már — ilyen távlatból — nyugodtan elmondhatjuk, hogy az ő szervezőkészsége, lelkesedése és buzdítása nélkül, ma aligha avathatnánk színházat. — Ez bizony így van — mondja Várady Béla. — A „mérnöki“ munkát Bekével csináltuk. Lengyel Feri erre elneveti magát. — Az a vicc, hogy az egész sikerült. Hát nem csodálatos ez? — S közben persze játszottunk, próbáltunk... — Tudod mire jöttem rá akkor? — kérdi Várady Béla. — Nos? — Hogy nem mindegyik légkalapács ráz egyformán. Van olyan is, ami nem ráz. A mienk rázott. Mert mi a rosszabbat kaptuk. Az emlékek megelevenednek. — Most is ráz a hideg, ha arra gondolok, amikor a tetőt bontottuk ... — Én csak azt sajnálom, hogy akkor nem készítettünk néhány felvételt ... — Aki azt kibírta, az megérdemli a jó szót — mondja Várady Béla. Elkészült a színház. A tornateremből olyan korszerű színház épült, amelyre méltán lehetünk büszkék. Az új, a negyedik évadot már itt kezdik a Thália Színpad művészei. S az új évadhoz mit is kívánhatnánk nekik? Sok sikert, sok tapsot, s talán azt, hogy munkájuk során egy kicsit mindig érezzék és őrizzék a légkalapács lüktetésének emlékét, s akkor — úgy hiszem — könnyebb lesz tizedszer és századszor is újrakezdeni. GÁL SÁNDOR Várady Béla, Csendes László és Lengyel Ferenc a korszerű színházi épület bejárata előtt Színházat avatunk. Nagy és fontos esemény ez kulturális életünkben. S most, mielőtt még kigyulladnának a reflektorok, illő, hogy köszönetét mondjunk mindazoknak, akik közvetve vagy közvetlenül hozzájárultak ahhoz, hogy elérkezzen ez az ünnepi pillanat. Elsősorban is a CSKP XIV. kongresszusának a kulturális életünkre vonatkozó határozatát kell megemlíteni, amely a lehető legteljesebb mértékben támogatást nyújt s nyújtott ahhoz, hogy ez a létesítmény megvalósuljon. Köszönet illeti a Művelődésügyi Minisztériumot a megértésért és támogatásért, a košicei (kassai) párt- és állami szerveket azért a hathatós segítségért, amit a színház építkezésével kapcsolatban nyújtottak. De hasonló köszönet illeti azokat az egységes földművesszövetkezeteket, amelyek szakembereket, kőműveseket, ácsokat, asztalosokat küldtek az építkezésre ... 7 S természetesen köszönet azoknak, akik közvetlenül a legtöbbet dolgoztak azért, hogy ez az új kulturális létesítmény megszülessen. Elsősorban hadd említsem meg Schultz György mérnököt, a košicei (kassai) magyar gépipari technikum volt igazgatóját, Csóka Tibor elvtársat, a MATESZ gazdasági vezetőjét, Krivosik Istvánt, a MATESZ igazgatóját és Beke Sándort, a Thália Színpad rendezőjét. Színházat avatunk. S a színházavatás kulturális életünk nagy eseménye és ünnepe. A színház — egy társadalmi összefogás szép eredménye, pártunk internacionalista politikájának mindennél hitelesebb bizonyítéka. Az első találkozás va, amolyan kubista vaskorlát fogta körül, s minden borzalmasan szürke volt. A színpad pedig kicsi, a portálnyílás négy méter széles ha volt. S természetesen a teremben mindenhol tornaszerek ... — Itt fogunk dolgozni — mondta akkor Beke Sándor, a Thália Színpad rendezője. A társulat tagjai némák maradtak a kijelentésre, s magam is csak hallgattam, mert akkor hirtelenében alig tudtam elképzelni, hogyan is lesz ebből a teremből színház. S most újra felmentem az erkélyre, s láttam, hogy az egykori tornateremből színház lett. S micsoda színház! De persze azt is hozzá kell tennem gyorsan, hogy nem magától lett ilyen, s nem is valami varázslat által... Egy tornaterein metamorfózisa Lengyel Feri egy halom deszkán ült és mélyen töprengett. Mellette egy feszítővas hevert a parketten, meg egy jókora kalapács; amolyan Jó két évvel ezelőtt egy hideg januári napon felkapaszkodtunk a magyar gépipari technikum tornatermének erkélyére, hogy egy kicsit körülnézzünk. Az erkélyt durBeke Sándor, a MATESZ-THÁLIA rendezője l/alamefiftyiúiil: Mata® hét 5
