A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-09-15 / 37. szám
lisiKSii táj si k A Hét szerkesztőségének és a Szlovák Szocialista Köztársaság kormánya idegenforgalmi bizottságának cikksorozata hazánk szépségeiről és történelmi nevezetességeiről. A szazad elején épült központi fürdőépület. Szklenófürdö — madártávlatból Szklenófürdö HAZÁNK VILÁGHÍRŰ FÜRDŐHELYEI mellett háttérbe szorulnak a nagyszerű gyógyvizű és nagy múlttal rendelkező kisebb fürdőhelyek, mert részben a hiányos propaganda, részben pedig a meg nem felelő újjáépítés bűneként kevésbé ismertek. Ezek közé tartozik Szklenófürdö — Sklené Teplice, Szlovákia egyik legrégibb fürdőhelye. Csöndes idillikus völgyben, melyben a Teplá patak csörgedez, tűlevelű és lombos erdők között fekszik. A völgy bejárata mintegy kaput képez Hliník nad Hronom község fölött, s feljebb Teplá pod Banskou Štiavnicou falucska mellett csodálatos szépségű völgykatlanná . szélesedik. Itt húzódnak meg a fürdőépületek és a • hővizű strandfürdő. A fürdőről 1550-ből maradt fenn az első írásbeli emlék, amikor az egykorú dokumentum szerint Krabat György, Mária királynő titkára, felhívta az alsó-ausztriai kamarát, hogy küldjön ki üveggyártásban jártas szakembereket Szklenóra. A kérelem megemlíti, hogy a községben már régen foglalkoztak üvegfúvással, s hogy a falunak melegvizű forrásai is vannak. Ez az okirat bizonyos fokig meghatározza tehát a fürdő megalapítását is, mely a XIV. század közepére tehető, Szklenófürdö tulajdonosai különböző arisztokrata családok voltak, és egész a felszabadulásig magántulajdonban volta fürdő. Szklenófürdö fejlődésének lehetőségei mellett szól nagyszerű fekvése. Négyszáz méter tengerszint fölötti magasságban Banská Bystricától 60, Zvolentól pedig 40 kilométernyi távolságra fekszik. A környező Selmeci-hegyek védik a széltől, s ezért egészen különlegesen enyhe az éghajlata. Meteorológiai megfigyelések szerint a fürdő évi középhőmérséklete 7 C fok, nyáron átlag 18 C fok, télen pedig alig süllyed a —3 C fok alá. Annak ellenére, hogy a tél mérsékelt, sok hóval jár. Évente átlagban 250 derűs, napsütéses nap van, a legszebb hónap a május, amikor átlagban 28 napon át derűs az idő. A legzordabb a november, amikor 11 nap az átlagos napfényes időszak. Szklenófürdőben magas gyógyhatású, mésztartalmú 37—52 C fok hőmérsékletű gyógyforrások buzognak. Az ás vány tartalmú gyógyforrások vegyi összetétele és fizikai tulajdonságai nagyon egyformák. A hőforrások vize egész sor ásványt tartalmaz, ennek az a magyarázata, hogy a felbuzogó víz földalatti útján különböző ásványtartalmú földrétegeket lúgoz ki. Az ásványok zöme mész és vas. A fürdő különösen az ízületek idült reumatikus megbetegedéseinek, az izomreuma, az ideggyulladás is és hasonló betegségek gyógyítására alkalmas. Sikeresen kezelik itt a baleseti sérülések következményeit, lábadozó időszakban. Mellékes indikációként nagyszerű gyógyeredményeket értek el idült légcsőhurut, sőt ginekológiai esetekben is. A fürdőnek öt fedett medencéje van, valamint egy nyitott strandja. A legnépszerűbb a barlangban épült úgynevezett Parenica-fürdő, továbbá a Bányász-fürdő, mely kellemes 37 fokos vizével főleg a rehabilitációs kúrák célját szolgálja. A két részre osztott, központi medence 37 és 42 fokos vizével a legnagyobb szklenói fürdő. A Társas-fürdő épületében a nagymedencén kívül kádfürdők is vannak; a népszerű Családi-fürdőben, mely négy kis medencével rendelkezik és zuhanyozókkal is fel van szerelve, működik a gyógymasszázsosztály. A kiváló szakorvosok mellett a fürdőszolgálatot iskolázott egészségügyi személyzet látja el. Működik itt egy tökéletes berendezésű fizikális terápia: rövidhullámú diathermia, galvánkezelés, kvarckezelés és hasonlóak. A fürdőben főleg beutalt vendégek rendelkezésére áll az ágykapacitás, de befogad magánpácienseket is. Elszállásolási lehetőség van azonban mind a magángyógykezeltek, mind pedig az üdülni vágyó fürdővendégek számára a faluban, nagyon szépen berendezett szobákban. A beutalt betegek számára külön étterem működik, míg a fürdővendégek rendelkezésére kávéház, étterem és 300 személy befogadására alkalmas kertvendéglő áll. Az élelem választékos. naponta többfajta ételt készítenek, részben diétás előírások szerint, részben pedig a fürdővendégek számára. Annak ellenére, hogy Szklenó kis fürdő, élénk társadalmi élete van. Naponta hangversenyez a fürdőzenekar, s gyakran rendeznek kiváló hazai és külföldi művészek felléptével művészesteket. A gyógykezeltek számára egészségügyi előadásokat is tartanak. Legtiibbnyire a páciensek maguk választják meg az előadások témáját. A község mozijában rendszeres előadásokat tartanak és a gyógyintézetben is hetente vetítenek filmet. Szklenófürdőn nagyszerű sportolási lehetőségek is vannak. Testnevelésünk és sportunk egységesítése óta Szklenón korszerű sportlétesítmények épültek és mind a nyári, mind a téli hónapokban rendszeresen sportolhatnak az aktív pihenésre vágyó fürdővendégek. Van azonban Szklenófürdőnek még egy érdekessége: a a sporthorgászoknak rendelkezésére áll a Teplá folyócska gazdag halállománya. A termál strand kora tavasztól késő őszig nyitva van, nagyszerűen lehet itt úszni. Közvetlen a strandfürdő mellett teniszpályát és röplabdapályát is létesítettek, ezek szintén a fürdővendégek rendelkezésére állnak. Szklenófürdőt gyönyörű, romantikus erdők veszik körül, melyek sétákra, kirándulásokra csalogatják a vendégeket. Szklenóról nagyobb, de mégsem fárasztó kirándulást lehet tenni Banská Stiavnicára (Selmecbányára), a nagy történelmi múlttal rendelkező bányászvárosba, vagy a közeli Počuvadlo-tóhoz. A pihenésre, nyugalomra vágyók számára Szklenófürdö ideális nyaralóhely; a betegek számára pedig sok sikerrel büszkélkedhető gyógyhely. (kou) Szklenófürdőről szép kirándulást tehetnek az üdülök a közeli Banská Stiavnicára, az ősi bányászvárosba Kora tavasztól késő őszig nyitva tart a strandfürdő