A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-08-18 / 33. szám
C eruzajegyzetek Rados Pálról . •' • V tme az ötvenéves Lg / Inez Gyula elvtárs, a C SEM ADOK KB elnöke köszönti az ünnepeltet Családi körben Rég volt, „megboldogult“ tanítókoromban, hogy munkába menet, vagy hazafelé igyekezve, valamelyik autóbuszmegállón megpillantottam egy feltűnően magas, jólöltözött fiatalembert. Kezében irattáska, arca nyugodt és derűs. Volt benne valami diplomataszerű, mintha valamelyik nagyhatalom nagykövete tévedt volna oda, „Krokanország“ félreeső autóbuszmegállóhelyére. Ma már nem tudom, melyik faluban láttam őt először, de azután sokszor találkoztunk s mindig a megállókon. Később megismerkedtem vele, még később össze is barátkoztunk. Ekkor a CSEMADOK luéeneci (losonci) titkárságán dolgozott, mint járási oktató. Találkoztunk hivatalosan is, de még többször állítottam be hozzá hívatlanul, tanácsért, tájékoztatásért vagy egyszerűen csak baráti beszélgetésre. Leginkább rendíthetetlen nyugalmával, keresetlen őszinteségével, egész lényéből áradó optimizmusával hatott rám. Sok riportom születésénél bábáskodott egyrészt azzal, hogy témákat adott, másrészt baráti tanáccsal, hiszen azt a vidéket (a losonci és nagykürtös! járást) kevesen ismerik jobban nála ... Mindig bámultam szívósságát és munkabírását. Hiszen például éveken át százhúsz kilométert utazott naponta lakhelyéről Losoncra. Hajnalban indult és nagyon sokszor csak éjféltájban vetődött haza. S napközben is a falvakat járta, tehát utazott, eleinte autóbusszal, később, amikor a titkárság gépkocsit kapott, (s amikor az autó jó volt) gépkocsival ... Aztán, azt hiszem 1962-ben, ijedten hallottam, hogy otthagyta a CSEMADOK-ot s lakóhelyén a Középszlovákiai Kőipari Vállalat Slovenské Darmoty-i (szlovákgyarmati) fióküzemének lett a vezetője. Nemsokára fel is kerestem őt. De nem találtam az irodájában, mint elvárható lett volna egy újdonsült üzemvezetőtől, hanem az Ipoly-mentén, ahonnan homokot hordott egy hatalmas teherautón. Tudniillik nemcsak üzemvezető volt, hanem főtechnológus is. A tisztséggel a járási pártbizottság bízta őt meg, mivel az üzem akkoriban igen rosszul működött. Így lett hát üzemvezető és technológus is egyszemélyben, de... egy fizetésért. (Csak mellékesen jegyzem meg, hogy ma már az említett üzemet legalább tízen vezetik). ■ A hároméves kitérő (1962—65) után azonban visszatért a CSEMADOK-hoz, amelytől egyébként sosem szakadt el teljesen, hiszen a fenti években is a Központi Bizottság tagja volt. Ott folytatta, ahol abbahagyta, járási oktatóként dolgozott tovább Koncz Béla mellett, akivel az évek során mindig jól megértették egymást. A CSEMADOK járási konferenciáin és kulturális rendezvényein újra feltűnt szálfa termetével, jóindulatot és derűt sugárzó arcával. A sok fáradtságot és aprólékos szervező munkát igénylő kulturális megmozdulások lelke lett ismét... 1968-ban amikor megalakult az új nagykürtösi járás, „hazament“, vagyishát az új járás CSEMADOK-titkára lett. Azóta még gyakrabban találkozunk. 1969 kora tavaszán alkalmam nyílt egyfolytában egy hétig figyelni munkáját. Író-olvasó találkozókat szerveztek a járás több községében: Ipolybalogon, Cebovcén (Csábon), Vlnicán (Nyéken), Vrbovkán (Varbón), BuSlncén (Bussán) stb. Egy faluban kettőt is, egyet az Iskolában, egyet este a felnőttek részére. Tudjuk, mennyi munkával jár csak egyetlen egy ilyen író-olvasó találkozó jó megszervezése is — hiszen a vers nem olyan közönségvonzó műfaj, mint teszem azt a táncdal — hát még ha tíz-tizenkét ilyen találkozóról van szó. A végén mégis megállapítottuk, hogy kevés ilyen alaposan megszervezett találkozón vettünk részt eddig. De ez csak egyik oldala a dolognak. A találkozók mindig a késő éjszakába nyúltak, éjfél is elmúlt, mire „hazakeveredtünk“, velünk együtt a járási titkár és Bányai Géza az oktató, akiben Rados Pál kitűnő, szorgalmas munkatársra lelt. A végefelé már nekünk a „szerzőknek" volt „versmérgezésünk“. A titkár azonban reggelente igyekezett fellelkesíteni bennünket, vagy ha úgy tetszik „lelket verni“ belénk. Elnézést a személyes kitérőért! Arról van szó csupán, hogy Rados Pál ötvenéves, amit nehéz elhinni. Nehéz akkor is, ha csak ránéz az ember, ha látja egyenes, sudár termetét (185 centiméter magas, a legmagasabb Járási CSEMADOK-titkár), alig őszülő hajót, sima, mosolygós arcát, s még nehezebb, ha ismeri fáradhatatlanságát. Egyébként Kolováryn (Kóváron) született, három hónappal az édesapja halála utón. (Édesapja vöröskatona volt, egy összecsapás során, a balassagyarmati rendőrséggel, megsebesült és a börtönkórhózban halt meg.) Rados Pál hároméves volt, amikor édesanyja másodszor is férjhez ment. Szegények voltak. Már gyermekkorában különféle gazdáknál szolgált. Még tizenöt éves sem volt, amikor mór aratott, húsz pár arató között volt első kaszás. Dolgozott favágóként a balassagyarmati fatelepen. 1943 októberétől a felszabadulásig katona — szerencsére a harctérre nem vitték ki... 1951-ig mezőgazdasági munkásként dolgozott. Közben Kóváron megalakították a CSEMADOK-szervezetet, amelynek ő volt az első elnöke. 1951-ben tanfolyamra került, ahol CSEMADOK funkcionáriusokat képeztek ki. Két évig központi oktatóként dolgozott, majd járási oktató volt a kékkői járásban. 1953-ban Szlovákgyarmatra nősült. Húsz éve tagja a CSKP-nak, 1954— 58 között tévúton elvégezte a pedagógiai középiskolát, tehát tanítói képesítést szerzett. 1959—60-ban házat épített. Ennyi az életrajza — dióhéjban. ■ Az ötvenedik születésnapján a szenei tó mellett kerestem Őt fel a CSEMADOK üdülőházában. Itt pihent feleségével és két kislányával. „Tizenkilenc év hózasélet után első ízben jutott erre is időnk“ — mondotta. Sajnos, így igaz, a Rados Pál féle közéleti emberek számára a magánéletükre jut a legkevesebb idő, a magánéletükre, a családra, a gyermekek nevelésére. — Szerencsére — mondotta — olyan feleségem van, aki segít abban, hogy a munkában megálljain a helyemet és pótolja, amit én otthon kénytelen vagyok elmulasztani: neveli a kislányokat, elvégzi a házkörüli teendők nagyrészét. S a hoszszú évek során még nem fordult elő, hogy ne várt volna meleg vacsorával — bármikor vetődtem is haza. Nélküle minden sokkal nehezebb lett volna... 1 ZS. NAGY LAJOS Roskoványi István tárlata A CSEMADOK Óvárosi Helyi Szervezete KoHcén (Kassán) gyors egymásutánban immár másodszor rendezett kiállítást hazai magyar képzőművészek alkotásaiból. Április végén Tomasikné, Szmutkó Viktória Gyermekvilág című tárlatát nyitották rr^eg, s a közelmúltban a fiatal — még főiskolás — Roskoványi István munkáiban gyönyörködhetett a képzőművészetet szerető közönség. Roskoványi István kiállításán főleg portrékat és tájképeket láthattunk. A potrék intimitása, sötétebb tónusai a fiatal festő lírai alkatáról adtak tanúságot, míg a tájképein a nagy síkok, felületek vonzották a figyelmet. Az óvárosi helyi szervezet kezdeményezése a hazai képzőművészet bemutatásában figyelemre méltó munka, s véleményünk szerint folytatni kellene. —gs— Vihar előtt 11
