A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1972-02-04 / 5. szám
Klarinétok, szaxofonok, harsonák Magasan a nyugat-csehországi hegyek között, de egy bájos völgyben fekszik Kraslice kisváros — kődobásnyira a csehszlovák—NDK államhatártól. A föld errefelé terméketlen, ezért az itt élő emberek a megélhetésnek más módjait keresték és találták meg. Már évszázadokkal ezelőtt csipkeverő és hangszerkészítő műhelyeket hoztak létre. Ez utóbbit már a 17. század elejéről származó feljegyzések is emlegetik. Ekkor tűnik fel Melchior Lorenz neve. Valószínűleg nem ő volt az első kraslicei hangszerkészítő, de ennél sokkal fontosabb, hogy követőkre talált, hogy a kisipari hangszerkészítés szinte önmagától észrevétlenül gyári termeléssé változott. A hangszerkészítő mesterek és a gyár tulajdonosainak neve már a múlt században világhírű volt. S a gyár nevének jó hangzását a 20. században is megőrizte. Kérem, vegyék a kezükbe Európa térképét, tegyék mutatóujjukat Kraslicére, majd a délkör mentén csúsztassák lefelé, mintegy 600 kilométernyit, utána kicsit balra. A Pó folyó partján megtalálják Cremonát. Itt éltek és működtek hajdan a világhírű hangszerkészítők: Stradivari, Guarneri és Amati. ök körülbelül abban az időben, amikor Melchior Lorenz megtelepszik Kraslicéban, olyan hangszereket, elsősorban hegedűket készítettek, amelyekkel szépségben, hangzásban a mai hangszerek sem kelhetnek versenyre ... Az 1945. október 17-én újonnan megalakult kraslicei hangszerkészítő szövetkezet Amati mester nevét vette fel. Három évvel később — 1948- ban — a szövetkezet nemzeti vállalattá alakult, amelyet azután 1965- ben a Hangszergyártó Nemzeti Vállalat közös igazgatósága alá helyeztek. Pillantás az Amati „konyhájába“ A gyár főépülete az országút mentén áll, s olyan öreg, annyira jellegtelen, hogy egyáltalán nem lelkesíti fel a látogatót. Bent azonban más a helyzet. Václav Nováček, a kísérőnk magyaráz: „Fúvóshangszereket gyártunk itt. Ezeknek két fő csoportja van, az egyikbe tartoznak a fa-, a másikba a fémfúvósok. A földszinten készülnek a különféle alkatrészek, az emeleten találjuk a,szerelőszalagot, Vagyis ott rakjuk össze a hangszereket." Átvágunk a hatalmas földszinti csarnokon, ahol a munkások rézlemezekből pofnpás trombitákat, harsonákat, pontosabban azok köpenyét készítik. Itt a csikorgás, csörgés, zörgés, gépricsaj kegyetlen disszharmóniája közepette harmónia születik. Trombitából gyártanak a legtöbbet. Ahogy beléptünk a szerelőcsar-* nokba, szinte elvakított bennünket a réztrombiták és kürtök felületéről visszaverődő fény. Egy-egy trombont is felfedezhettünk közöttük. „Háromféle trombitát készítünk: a Consult, a Senatort és a Festivalt, — mondotta kísérőnk, f— De hogy el ne felejtsem, művésztrombitákat is készítünk, mindössze néhányat évente.“ A csarnokban megállunk a vésnökök mellett, ök az elkészült hangszerekre díszbetűkkel vésik rá a megrendelő nevét. „Miért nem az Amati nevet?“ — érdeklődünk. „Gyárunk nevét csak a művészhangszerekre véssük rá,“ — mondja Václav Nováček. Gyakran halljuk, hogy ennek vagy annak a vállalatnak jó hangzású neve van. Ez a jó hangzás ebben az üzemben a szó szoros értelmében is értendő. Mert ugyebár a hangszerben a hang a legfontosabb. Ilyen értelemben még azt is kijelenthetnénk, hogy az Amati üzem hangokat készít. Jellegzetes, nemes színezetű hangokat. Erről' a legtöbbet az a férfi tudna mondani, akit a csarnok végén találtunk meg egy kis helyiségben, s akit František Lorenznek hívnak, és foglalkozása: hangoló. Már több mint 15 éve dolgozik ebben az üzemben, s nagy hatással van a termelésre. Minden egyes fémhangszer átmegy a kezén. — Nincs szó a szó szoros értelmében vett hangolásról, mert ha egy fúvóhangszer» már elkészült, azt már bajos lenne újra hangolni. Itt tulajdonképpen tehát a hangolás ellenőrzése folyik, amely nálunk végső soron a gyártás ellenőrzését jelenti. Havonta mintegy 2000 hangszert ellenőrzők. — Kizárólag' a fülhallásában bízik? — Természetesén, de azért segédeszközeim is vannak — mondja, majd a falhoz lép, s körmével megpendít egy függő fémlemezt: — Ez az „a“ hang — mondja. — Ezt a hangellenőrző készüléket Deacannak hívják,
