A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1972-01-28 / 4. szám

— Attól félsz, hogy rossz kádervéle­­tnényt kapsz és elbocsátanak a tan­folyamról? — kérdezte Laci felesle­gesen. — Attól... Fatelepünk volt, úri módon éltünk. — Meg is látszik rajtad. — Miért bántsz ? ... Hát tehetek én róla? — Laci megvonta a vállát. — Tehetek, vagy nem!? — Mit tudom én... Ha úgy vesz­­szük, nem tehetsz ... Csak az a kér­dés, hogy annak idején szóba álltál-e volna velem? — Nem igen ... biztosan nem ... — mondta Marika. Lacinak tetszett a lány őszintesége, hiszen az ellen­kezőjét is mondhatta volna, csak­hogy védje, mentse magát. — Az egyik bátyám főhadnagy volt. Elesett a fronton — folytatta. — A másik bátyám csendőrszázados volt. Hidegszívű, kegyetlen ember. Valahol Ausztráliában él... A,pám közvetlenül a front előtt halt meg. Vadászatkor csúnyán megsebezte egy vadkan, nem bírta kiheverni... Én a gimnázium hét osztályát elvégez­tem, a nyolcadikat nem fejeztem be. Három hónapig állt nálunk a front, nehéz volt, de valahogy átvészeltük. Néhány év múlva államosították a fatelepünket. Anyut ugyan meghagy­ták alkalmazottnak, de most a ta­vasszal véglegesen elbocsátották ... Most itt vagyok. Tanítani szeretnék, de aligha fogok. — Most könnyebb, hogy elmond­­tad? — Talán ... Valakinek el kellett mondanom... — Azt gondolod, hogy én segíthe­tek rajtad? — Nem ... Nem azért mondtam el. — Ki tudja — gondolkodott el La­ci. — Még engem is eltanácsolhat­nak. — Maga is megrémült a gondo­lattól. — Ugyan, ne viccelj! — Az apám miatt. Konok, makacs ember. Az úristennel is szembeszáll, ha megköti magát. — Lehetetlen! — mondta Marika. — Ha netán téged is hazaküldené­­nek ... nem, arról szó sem lehet.,. Ne haragudj, hogy utánad jöttem — mondta még, azzal felállt és elindult. Laci utána akart kiáltani. Aztán csak legyintett és furcsa, szívszorító szomorúsággal nézett az egyre távo­lodó lány után. Ragyogott a napfény. A kékvízű folyón túl játékosan rezegtek a hara­goszöld lombok. A sétányon fiatal párocska lépegetett összehajolva. Kissé távolabb egy hadirokkant mor­zsát szórt a galamboknak. Valahol a távolban felbúgott egy hajókürt... Kocsis Laci meg csak ült egyszál magában. Égette a napsugár, észre sem vette. Felemás érzések és gondo­latok kavarogtak benne nagy össze­visszaságban. Valahogy elgyengült, Egy régi közmondás VÍZSZINTES: 1. Angol főnemesi cím. 4. Állam Ázsiában. 8. Becézett női név. 12. Tehát — latinul. 13. Fejfedő. 14. öt tucat. 16. Dölyf. 17. Szolga. 18. Híres bor­fajta. 19. Kettős betű (ford.). 20. Irodal­mi ........., szlovákiai magyar Irodalmi lap. 21. Bratislava! mozi régebbi elnevezése. 22. K. M. 23. H-betű pótlásával: Indiában Mahatmának Is hívták. 25. Helyéből ki­mozdít. 27. Épületrész (ford.). 28. Európa második legnagyobb folyójának alsó ré­sze. 30. Club. 31. Göngyölegsúly. 32. Ne­mesgáz-e? 33. Sóhajtás. 34. Konyhaedény, ford. 35. Európai tűzhányó. 36. Esetleg. 37. Kongói államférfi. 38. Kínai név. 39. Tengeri rabló. 40. Nohét. 42. ö — németül. 43. Nagy darab, kövér, mafla (ember). 44. Van bátorságom. 45. Egyiptomi napisten. 46. ENSZ diplomata. 47. Daganat. 48. Ütle­gel. 49. Szovjet sportegylet. 51. Heti bérért dolgozó munkás. 52. Lézeng. 53. Vén-e? 54. Most szlovákul. 55. Rege. FÜGGŐLEGES: 1. Energiát. 2. Vén. 3. Gö­rög betű. 4. Becézett kutyafal. 5. Ila tulaj­dona. 6. Kellemetlenség. 7. Ékezettel: sér­tetlen. 8. A kőműves teszi. 9. A tudomány. megrendült az önbizalma. Hirtelenjé­ben bizonytalan nyeregnek érezte a munkás származását. Nem hitt a kér­ges tenyerének sem, pedig valóság volt, élő bizonyíték, hiszen ott nyu­godott szeme előtt a térdén. Mi lesz vele akkor, ha netán mégis eltanácsolják a tanfolyamról? Mehet haza a szégyenével. Keserű harag áradt szét benne. Akkor sem fog éhen halni. Nem fél a munkától, dolgozni fog, Grétivel a jég hátán is megél, csakhát... közben meghalnak az ál­mai és örökre megkövesednek a gye­rekkori vágyai, amit keserű teher­ként hordozhat magában egész éle­tében reménytelenül, vissza nem té­­rőn, mert a holtak soha nem támad­nak fel. .. A következő napokpn együtt ta­nult Kerekes Marikával. Akkor látta csak igazán, mennyi mindent tud a lány, s hogy milyen jártas az iroda­lomban. Sok íróról, s még több ki­váló irodalmi műről beszélt. Azt is elmondta, hogy verseket és novellá­kat írt, hogy a háború előtt néhány versét és novelláját közölték is a fő­városi lapok, s hogy most is ír, de nem mutatja senkinek. Laci kérésére mégis elővette egyik legutóbb írt hosszú versét. A háború borzalmairól és az embertelenségről szólt. A hét végén összeült az osztálybi­­zalmiak öttagú csoportja. Ismét ké­nyes kérdést kellett megvitatniok. Megérkezett Kerekes Marika káder­véleménye: „ ... származása: kapita­lista sarj, stb ...“ A lány másnap már nem vett részt a tanításon. Senki szóba sem hozta, pedig szinte ordított az elárvult he­lye. Ki tudja, mit gondoltak ma­gukban a többiek, Kocsis Laci saj­nálta. Lehet, hogy azoknak volt iga­zuk, akik eltanácsolták a tanfolyam­ról, Lacit azonban kétségek mardos­­ták. Fájt a szíve. Ebéd után az internátussal szem­beni parkba akart menni, hogy ki­szellőztesse a fejét. A kijárat előtti lépcsősor alján Marika várta. Bő­röndje a járda szélén állt. — Kikísérhetnél a pályaudvarra, ha van időd és nem félsz, hogy bajba kerülhetsz miattam — mondta La­cinak megszokott kedvességével. El­keseredésnek vagy szomorúságnak nyoma sem látszott rajta, csupán a két szeme alatt sötétlő mezőcskék árulkodtak arról, hogy átsírta és át­virrasztotta az éjszakát. — Jössz? — Természetesen — mondta Laci. Kézbefogta a bőröndöt és elindultak. Szinte állt az átforrósodott levegő. A rekkenő hőség meg a nyugati égbol­ton gyülekező komor felhők zivatart jósoltak. Marika szokatlanul sokat beszélt és könnyedén, mintha moziba, cirkusz­ba, vagy hosszabb sétára indulnának. Néha felkacagott, néha megállt egy­­egy kirakat előtt. Ráértek. Nem volt sürgős az útjuk. Közben leültek egy padra. Körös-körül zöld pázsit és sok-sok virág pompázott. A fűben tücsök kezdett muzsikálni éles hangú hegedűjén. Mintha megrészegítette volna a virágillat. — Hallod? — fogta meg a lány Laci karját. — Ez is engem búcsúz­tat... — Gyerünk! — állt fel Laci za­vartan, mivel semmi biztatót nem tudott mondani. Elvörösödött. Egy játékszer üzlet kirakata előtt ismét megálltak. Hosszan néztek az üvegen át a vakvilágba, mert nem igen látták ők a sokféle játékot. A szomorúság kútjában bolyongtak gondolatban. — Milyen ajándékot vesszél majd a kisfiádnak? — kérdezte a lány so­kára, talán csak azért, hogy meg­törje a kínos csendet. — Nem tudom — vonta meg a vál­lát Laci. — Nem tudsz választani?... Majd én, jó? — Marika bement az üzlet­be. Kis idő múlva apró dobozzal a markában visszatért. — Tessék, a kis­fiádnak! — Köszönöm! — mondta Laci meg­­illetődve és felnyitotta a dobozt. Apró repülőgép kéklett benne. Egyszerű, olcsó, de repülő! — Nőjjön nagyra a kisfiad és tör­jön az ég felé!... Elég sután hang­zik, de őszintén gondolom! Laci ügyetlenségében kőre pottyan­­totta a repülőgépet. Letört az egyik szárnya. Marika döbbenten nézte, aztán felkapta. — Mégse add a fiadnak. Tartsd meg magadnak emlékül, ha akarod. Most már az én sorsomat szimboli­zálja ... az én szárnyaszegett élete­met ... Ezt a pici szárnydarabkát én tartom meg, jó? ... Ha valamikor ta­lálkozunk még... Közben meglódult a szél, sötét fel­hő szaladt a napra. Laci az égre te­kintett. — Esni fog! Jóformán ki sem mondta, fényes villám hasított át a levegőn, meg­dördült az ég, esni kezdett. Nagy­szemű zápor szálkázta a levegőt. Gyorsan egy kapu alá húzódtak. — Ezt jól kifogtuk. — Záporeső, hamar elvonul... Az utca macskakövén vastagon folyt a víz, de már világosodni kez­dett az ég. Alábbhagyott a szél, az eső is csendesedett. Le sem hűlt a levegő. — Majd írok, ha akarod — nézett a lány Lacira. — Írjál csak! — Válaszolsz? — Természetesen. — Majd verset is küldök néha. — Küldjél! — Megírod a véleményed? — Nem értek én ahhoz. — Dehogynem!... És bárhová ke­rülsz, a címedet okvetlenül írd meg!/. Megírod? — Laci bólintott. — A feleségednek majd mondd meg, hogy üdvözlöm!... A kisfiádat meg csókolom... Közben kiértek a pályaudvarra. Marika megvásárolta a Jegyet, fel­szállt a vonatra, belekönyökölt az ablakba. Tovább már nem bírta rej­tegetni a szomorúságát: kicsordult a szeméből a könny. Aztán lassan el­indult a vonat. Két ezüstösen csillo­gó, távolba futó sínpár jelezte az út­ját... Teljesen kiderült az ég, újra per­zselt a napsugár. Kocsis Laci hosszú levelet írt esti haza a feleségének, anyjának, apjá nak. Szomorúságában hozzájuk me­nekült. — Folytatjuk — 10. Római ötvenhat. 11. Csacslhang. 12. A közmondás elsfl része, folytatva a függő­leges 25, és 15. sorban. 13. Hová — szlo­vákul. 14. Nem egészen holott. 17. A lenni Ige egyik alakja. 18. D. T. 20. Finn gőz­fürdő. 21. Edgar.........Poe, amerikai írő. 22. A drágakövek mérésénél használatos súlyegység. 23. Dongú betűi felcserélve. 24. Igen oroszul. 26. Fontos táplálék. 27. Hattyú — szlovákul. 29. Letargiában van! 30. E. O. L. 31. Idegen dohány. 33. Égési termék (é. h.). 34. Pénztelen, nincs egy vasa sem. 36. Kevert Ital. 37. Arad folyó­ja. 39. Ruhaanyag. 39a. Indok. 40. Kalap­anyag. 41. Cipész. 43. Maga betűi. 44. Fo­lyó Ausztriában. 45..........a lelke minden­nek. 46. M. N. E. 47. A harmadik dimen­zió. 48. Ventil része. 50. Európai sziget­ország népe. 51. Helyrag. 52. Állóvíz. Beküldendő a* függőleges 12, 25, és 15. számú sorok megfejtése lapunk megjele­nésétől számított 6 napon belül, szerkesz­tőségünk elmére: Bratislava, Obchodná 7 (lehetőleg postalevelezőlapon). Az elűző rejtvény helyes megfejtése: „A világűr a békének, a tudomány az embe­riségnek.“

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents