A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1972-06-16 / 24. szám
adomány echnika t J ADATOK EMBERRE VÁLÁSUNK ÚTJÁRÓL A Kenya északi részén, a Rudolf-tó keleti partján talált kövületek talán hozzásegítik a tudományt emberré válásunk folyamatának pontosabb megértéséhez. Richard E. Leakey, Louis S. B. Leakey, a világhírű ösrégész fia immár négy éve végez ásatásokat ezen a vidéken és kijelentései szerint leletei új fényt vetnek emberré válásunk kezdetére. Leakey bizonyosra veszi, hogy 1— 2,6 millió évvel ezelőtt két külön hominida populáció élt egymás mellett, egy időben a Rudolf-tó partjain. Állítólag adatai elegendők ahhoz, hogy meghatározzák belőlük e populációk fejlődési irányzatait. Leakey egyebek között rábukkant egy Australopithecus combcsontjára és ennek ellemzéséből arra következtet, hogy az Australopithecusok hosszú karú, rövid lábú lények voltak, járás közben kezükkel a földre támaszkodtak és korántsem jártak felegyenesedve, ahogyan a tudósok eddig vélték. Szerinte az új leletek fényében felül kell vizsgálni az Australopithecusokkal kapcsolatos eddigi feltevéseinket, nézeteinket. Leakey bizonyosra veszi, hogy az Australopithecusok és a Homok a Rudolf-tó keleti partján kortársak, egy időben élő lények voltak — ez ugyancsak ellentmond eddigi tudományos nézeteinknek. Leakey nézeteit a tudományos közvélemény egyelőre fenntartással fogadja. Annál is inkább, mert Leakey első közlései szerint a Rudolf-tó partján talált két ásatag koponya korát négymillió évre becsülték. Később maga Leakey helyesbített, $ bejelentette, hogy a geológiai vizsgálat pontatlansága következtében a koponyák korát rosszul adták meg: mindössze kétmillió évesek. Elkerülendő a merész bejelentések körül fellángoló tudományos vitát, Leakey hangsúlyozza, hogy megállapításai csupán .előzetes jelentésekre alapozódnak. * * * • Érdekes statisztika jelent meg a „Breves Nouvelles“ című francia kiadványban. Eszerint Franciaországban 1970-ben 322 488 525 könyvet adtak ki. Ezek közül 62 millió iskolakönyv volt, valamivel több mint tizenöt és fél millió tudományos és technikai könyv, huszonegymillió a humán tudományok különböző ágaival foglalkozik, ide értve a jogot, a politikai gazdaságtant és a vallást. Százhatvannyolcmillió az általános irodalmat képviseli. Közel kilencmillió az enciklopédikus művek és szótárak száma. Negyvenmillió volt az ifjúsági könyv. * * * • A MÉRGEZŐ TEJ. A fejlődő országok népességének 70—100 százaléka tejallergiában szenved — állítja dr. Dahlqvist dán orvos. A kisgyermekek folyamatosan tejjel táplálva, súlyos hasmenésben betegedhetnek meg, testük teljesen kiszáradhat. Az Egyesült Államokban és Ausztráliában élő ázsiaiak 100 százalékának, a ciprusi görögök 88 százalékának, a grönlandi eszkimók 72 százalékának és a nem fehérbőrű amerikaiak 70 százalékának képtelen a szervezete a tejcukrot megemészteni. A vizsgálatok kimutatták, hogy a „tejbetegek“ szervezetéből hiányzik egy enzim, amely a tejcukrot szőlőcukorrá és galaktóttá bontja. Valószínű, hogy ez genetikai jellegzetesség. A világ nagy erőket fejt ki, hogy a fejlődő országok gyermekeit elegendő olcsó fehérjével lássa el. Egy gramm tejfehérje csak harmadannyiba kerül, mint egy gramm húsfehérje, mégsem jöhet számításba a fejlődő országok gyermekeinek tejporral való táplálása. Az Egészségügyi Világszervezet szakértői most nagy erőket összpontosítanak új tápanyag: fehérjékben és kalóriákban gazdag, könnyen emészthető és olcsó, vízben oldódó lisztfajták kifejlesztésére. Új találmányok • BIZTONSÁGOS MENTŐÖV. Az egyik francia vállalat legújabb mentőöve a víz felszínén szájjal, a víz alatt pedig sűrített levegővel fújható fel. Hajótörés esetében „ejtőernyőként“ szolgál: a vízbeugró fejét minden körülmények között a víz felszínén tartja, még a legnagyobb hullámzásban, sőt akkor is, ha elvesztette az eszméletét. Ezenkívül felhasználható még súlyos tárgyak felszínre hozására is. • A GYÓGYÍTÓ ARAM. Régóta ismeretes, hogy az egyenáram sokféle betegség gyógyítására alkalmas a szövetek ion-egyensúlyának megváltoztatásával. A moszkvai orvosi műszerek tudományos kutatóintézetében újfajta készüléket dolgoztak ki, amellyel idegfájdalmak, ideggyulladások, néhány érmegbetegedés, továbbá ízületi gyulladás és bizonyos bénulások kezelhetők. Az autópiac újdonságai A VAUXHALL FIRENZA angliai gyártmányú négyüiéses személygépkocsi nagy feltűnést keltett a tavaszi autószalonokban. Négyütemű, vízhűtéses, 1256 köbcentiméteres űrtartalmú motorral látták el. Maximális sebessége 170 km/ó — fogyasztása 100 km-re 8—11 liter. A luxuskocsi karosszériája különleges, rozsdamentes acélból készül, ennek ellenére összsúlya csak 850 kg! Érdekes megfigyelni a kocsi karosszériáján azt, hogy már az angolok is mellőznek minden fölösleges díszítést. WANKEL-MOTOROS AUTÓBUSZ. A japán Kogyo autógyár az elsők között vásárolta meg az NSU-Wankel motor gyártási licencét és már sok bolygódugattyús sportkocsit hozott forgalomba. Legfrissebb újdonságuk a Mazda típusú minibusz, amelybe a Mazda R130 típusjelzésű sportkocsi kétkamrás Wankel-motorját építették be. A 21 személyes kisbusz belső felszerelése is nagyon korszerű. Slllt® lll®t®r • ULTRAHANG TISZTÍTJA A SZÉLVÉDŐT. Az angol Leyland autógyárban eredményes kísérleteket végeznek egy újfajta utrahangos ablaktisztító berendezéssel a hagyományos ablaktörlő lapátok pótlására. Az ultrahangokkal rezgésbe hozott szélvédő valósággal ledobja magáról az esőcseppeket, sőt lepereg róla a por és a szennyeződés, tehát a hagyományos ablakmosó berendezés is felesleges. A tervezőknek két fő problémát kell megoldaniuk: az ultrahangok nem vehetik igénybe a gépkocsivezető szervezetét és a tartós rezgés nem törheti szét az ablaküveget. XXX • MEGSZAKADTAK A TÁRGYALÁSOK. Tokiói jelentések szerint az amerikai Ford és a japán Toyo gépkocsigyárak képviselői között folyt közös munkára vonatkozó tárgyalások félbeszakadtak és azokat nem is folytatják. Amerikai lapok szerint a közös munka azért nem valósulhatott meg, mert a japánok túlságos igényekkel léptek föl. XXX • BUDAPESTI STATISZTIKA. 1969-ben a magyar fővárosban 70 900, jelenleg már 96 000 személygépkocsi közlekedik. Magyarországon ma már több mint 200 ezer magán gépkocsit tartanak nyilván és a számítások szerint számuk 1975-ben 300 ezerre emelkedik. XXX • A MOST GYÁRTOTT POLSKI FIAT gépkocsik hátsó ablakaiba szinte láthatatlan vékony huzalokból gyártott villany-melegítőket szerelnek, melyek a legnagyobb fagyban is jégmentesítik az ablakot. Ezzel a biztonságosabb közlekedés válik télen lehetővé. Jó tudni... ELSŐKERÉK-MEGHAJTÁS Frontmeghajtásnál a kocsi orrában levő motor a két első kereket hajtja meg. Maga a konstrukció lényegében hasonlít a farmotoros szerkezet-tömbhöz, azzal a változással, hogy az itt meghajtott kerekeket kormányozni is kell. Természetesen elsőkerék-meghajtásnál más menettulajdonságokat is tapasztalunk. A hajtott kerekek kormányzása komplikálja ugyan az első futómű kialakítását, azonban sok más előnye miatt ma egyre jobban terjedő építési elv. Az elsőkerék-meghajtás követőit az az elv igazolja, hogy ellentétben a hátsókerék-meghajtással a meghajtó erő a kocsi súlypontja előtt hat, ezáltal irány-stabilizáló hatású. A frontmeghajtás tehát „húzza maga után a kocsit“. További előnye, hogy a motor, a sebességváltó és a kiegyenlítőmű közös egységet képez, és így helyet, anyagot és súlyt takarítunk meg. Kanyarban, megfelelő sebességnél, miután az első kerekek kezdenek először kisodródni, a kocsi nagyobb sugarú ívre kerül, csökken a centrifugális erő, és a jármű stabilizálódik. Ilyen szempontból nézve, az elsőkerék-meghajtás a kanyarban nagyobb stabilitást biztosit; de bármilyen meghajtású is a kocsi, a kanyarstabilitást elsősorban csak az ésszerűen választott sebesség biztosítja. Az elsőkerék-meghajtás hátránya lehet a már említett bonyolultabb első futómű-kialakítás mellett az is, hogy bizonyos konstrukcióknál a kocsi túlzottan orrnehéz. I