A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1972-06-09 / 23. szám

Az autójavító üzem a mondás : aranyat hogy a jól jövedelmező ács, kőműves, épület­üvegező, kéményseprő szakmára nincs elég je­lentkező. A szülők többnyire azzal magyarázzák húzódozásukat, hogy kint dolgoznak, piszkos mun­kát végeznek a fiúk vagy a lányok, a kémény­seprőt meg kinevetik. Az iskolák nevelési ta­nácsadóinak kellene fokozottabban hatniuk a szülőkre, hogy valóban hajlam és képesség ér­vényesüljön a pályaválasztásnál. Sokáig tartotta magát az a felfogás, s nem is nélkülözte a realitásokat,' hogy ipari tanulók­nak csak olyan fiatalok mennek, akiknek rossz a bizonyítványunk, bukdácsolnak egyik osztály­ból a másikba. Ma is ilyen még a helyzet? Be­lenézünk az írásbeli munkákba, a bizonyítvá­nyokba és örömmel tapasztaljuk, hogy sok jó tanuló jelentkezett autószerelői szakmára, akik technikumban vagy főiskolán is megállták volna a helyüket. — Ma már az a helyzet, "hogy jó tanulók közül is válogathatunk, s így van ez rendjén — mond­ja Opálený Stefan, az újvári autójavító üzem igazgatója. — A felvételi vizsga nagy felelősség a társadalommal szemben. Üzemünknek huszon­hétmillió korona az évi termelési terve, s ezt csak kiváló szakemberekkel érhetjük el. Két nevet ragad ki a sok közül, akik az álta­lános iskolában is jól tanultak és a felvételin is jól vizsgáztak. Az ipolyszalkai Jakubik Antalt és a zsitvabesenyői Bernáth Antalt. A két faluban mindjárt kiderült, hogy a fiúk nemcsak jó tanulók, de szolgálatkészek is. Ber­náth Anti például répát egyelt édesanyjával a szövetkezet földjén, Jakubik Antal pedig a leg­idősebb bátyja kisfiát dajkálta. Antiéknál a nagy­mama szórakoztatott bennünket, amíg a nagy­papa elbiciklizett a fiúért és édesanyjáért, s míg várakoztunk, másról nem is esett szó, csak az unokáról. — Szeret rajzolni — mondja a nagymama. — Olyan várakat rajzol, hogy lakni is lehetne ben­ne. Legutóbb meg a huszonötkoronásomat rajzol­ta le úgy, mintha lefényképezték volna. Édesapja Stúrovóban (Párkányban) dolgozik, építkezésen, s minden vágya az volt, hogy Anti a lučeneci (losonci) építőipari technikumban Jakubikék a két fiúval folytassa tanulmányait. A nagyapa viszont az autószerelő szakmát szemelte ki az unokájának. Mert ha a gépekkel bánni tud, itthonról sem kell sehová szaladgálni, hogy rossz a vetőgép, a villanymotor, a mosógép, a hűtőszekrény, a rá­dió vagy a tévé. Gép, gép, majd csak jobban ért hozzá ... S míg mindezt elsorolja a nagymama, haza­érkezik Anti is, az édesanyja is, a nagyapja is, s a fiú bevallja, hogy sem az apja, sem a nagy­apja akaratának nem akart ellenszegülni, Loson­con is, Újvárban is jelentkezett felvételire. Az építőipari technikumba nem sikerült bejutnia. És nem is bánkódik miatta. Szereti a gépeket. Ahol motort kell javítani, mindenütt ott van. Nagy­apjával együtt állítja, hogy ha valaki valamilyen szakmának jó mestere és nem gyilkosa, nyugod­tan hajthatja fejét a párnára. S ő igazi mestere akar lenni az autójavításnak! Nagy Jánossal, a helybeli általános iskolaigaz­gatójával és Harcsa Béla nevelési tanácsadóval is beszélgetünk. Nemcsak Antiról, akit ügyes, okos fiúnak tartanak, de a pályaválasztás gond­jairól is. Már a nyolcadik osztályban kikérik a gyermekek véleményét, hova szeretnének men­ni, s a szülőkkel is megismertetik, hová irányít­hatják a tanulókat. Aztán hajlamuk, érdeklődé­sük szerint irodalmi, matematikai és vegyészeti szakkörökbe szervezik őket. A gyermek vonzal­ma és a népgazdasági érdek szerint végzik vizs­gálódásukat. Ebben az évben a kilencedik osz­tály huszonnégy tanulójából tizenhatan jelent­keztek ipari tanulónak. Ami probléma a szülők részéről, hogy későn döntik el végérvényesen, mit kezdjenek a gyermekükkel... Mi legyen a gyermekünkből! Ipolyszalkán, Ja­­kubikéknál a szülők és hat fiúgyermek vélemé­nyét kellene kikérnünk. De ez nem lenne egy­szerű, mert a legidősebb fiú, István, aki a múlt év augusztusában nősült, helyben lakik és Bra­­tislavában dolgozik mind betonozó, Nándor sincs itthon, Istvánnal betonozik az is, Gyuszi Cseh­országban katona, Ružomberokban tanulta ki a villanyszerelő szakmát, s a štúrovói (párkányi) papírgyárban dolgozik, Janit is Bratislavában kellene keresni a betonozók között, most töltötte be a 18. életévét, pincérnek készült, aztán meg­gondolta, Antal itthon van és már szakmát vá­lasztott magának. Imre, a legkisebb fiú nyolcadik osztályos tanuló. A szálkái házban, Jakubikék­­nál a pályaválasztással kapcsolatban különféle­képpen adódhatnának a kérdések. Ügy is, hogy hat fiúgyermeket felnevelni s elindítani őket a nagybetűs élet útján csöppet sem könnyű. Ügy is, hogy minden szülő hajlamos egy kicsit arra, hogy többnek lássa a gyermeke képességét, mint amennyi, s délibábot kerget. Hogyan állnak ezek­kel a dolgokkal Jakubikék? — Pistából villamosmérnököt szerettünk volna nevelni — kezdi az apa, aki vasúti pályamun­kás. — Kitűnően érettségizett, főiskolai felvételi­je is sikerült, de helyszűke miatt nem jutott be. Nagyon rosszul esett neki. Betonozó lett. — Nándorból szerettük volna, ha lakatosmes­ter lesz — veszi át a szót Jakubikné. — Egy évig inaskodott, aztán odébbállt, nem tetszett neki a szakma. — Gyuszi villanyszerelő — jegyzi meg büsz­kén az édesapa. — Jani jó lakatosmester lehetett volna, mert vonzalma volt hozzá, de az édesapja lebeszélte, a pincér szakmát ajánlotta neki — magyarázza az édesanya. — Hát igen. A pincérség könnyebb. Meg ott borravaló is van — mosolyog az édesapa. — A tanulság, a gyermeket arra a szakmára kell adni, amihez hajlama van! — Antallal így voltunk. Azt szerettük volna, ha szobafestő lesz, mert ilyen szakmája senkinek sincs a faluban, de a gyereknek nem volt ked­ve, mi meg nem erőltettük, mert Janival már megjártuk — mondja az édesanya. — Szeretem a motorokat — szólal meg az egyébként csendes Antal fiú. — Meg édesapám­nak is gyakran rossz a motorbíciklije. Meg a bá­tyáim is mindig azt mondják, hogy ahol hat fiúgyerek van, ott kell egy autószerelő. Kell a faluban is. Szeretek tanulni. — Az igaz — helyesel az édesapa. — Soha nem kell nógatni, hogy vegye kezébe a könyvet. Nem csavargó természetű. Gyepesíti az udvart, öntözi a virágot, a villannyal is szeret babrálni. Nemrégen csengőt szerelt a lakásba. Reméljük, hogy az autószerelő szakmában megállja a he­lyét! A szülők remélnek, a szülők biztos jövőt akar­nak a gyermeküknek, mert nap mint nap érzik, látják, hogy szocialista társadalmunk jó, meg­alapozott lehetőségeket 'teremt. Minden munka és minden szakma a legteljesebb megbecsülést élvezi, örvendetes dolog, hogy évről évre jobb a szülők és gyermekek viszonya az ipari szak­mákhoz. Jakub Vincével, a helybeli általános iskola igazgatójával is váltunk néhány szót. Hu­szonöt kilencedik osztályos tanulójából tizenket­­ten mennek ipari tanulónak. Egyre inkább hó­dít az a gondolat, hogy a jó mesterség aranyat ér. A jó mesterember a jég hátán is megél... MACS JÓZSEF Prandl Sándor felvétele írásbeli dolgozatokat értékel a bizottság

Next

/
Thumbnails
Contents