A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1972-06-09 / 23. szám
lidicére emlékezünk! A német fasiszták 1942. június 10-én barbár módon elpusztították n csehországi Kladno közelében levő Lidicét. E megrázó bűntett a gyűlölt Heydrich ellen elkövetett merénylet megtorlása volt. A 99 lakóházból álló falut teljesen felégették, elpusztították, a földdel egyenlővé tették. A falu tizenöt éven felüli 199 férfilakosát a helyszínen gálád módon legyilkolták. 184 nőt a ravensbrücki koncentrációs táborba hurcoltak. 7 nőt a terezíni rendőrség vizsgálati fogságba vetett. 4 másállapotos anyát az egyik prágai kórházban internáltak, 88 gyermeket Litoméficébe vittek, 7 egy éven aluli csecsemőt az egyik prágai gyermekotthonban helyeztek el, három kisgyermeket pedig a Birodalomba hurcoltak, azzal a szándékkal, hogy ott elnémetesítik őket. Csehszlovákia felszabadulása után a népi demokratikus kormány 1948. június 8-án határozatot hozott Lidice újjáépítésére. Egy évvel későbben 1948. június 10-én Lidicét magas katonai rendfokozattal, a Csehszlovák Háborús Kereszttel tüntették ki, és a következő évben, 1947. június 18-én, ünnepélyes keretek között fektették le az új Lidice alapkövét. És ekkor kezdődött a hős falu új történelme. A völgyben, ahol egykor a régi Lidice állt, az üszkös romokat eltakarították és új, korszerű községet létesítettek, ahol ma több mint kétszáz, virágoskerttel övezett családi ház áll. Lidicében korszerű kultúrházat és boltokat is építettek. A községnek ma több mint 800 lakosa van, többnyire bányászok és vasöntők, akik a közeli ipari központban, Kladnón dolgoznak. A falu jellegzetességét az újjáépítés során is megőrizték. Az ott élők kulturális élete fejlett, és Lidice lakosai mindennapi szorgalmas munkájukkal a fasizmus ellen harcolnak, mely a nyugati országokban még ma is veszélyezteti a világ békeszeretd emberiségének nyugodt életét. O. D. Udice — a jelégetett falu maradványa. Itt állt egykor Horák gazda háta és pajtája, ahol a nácik előbb fogva tartották a falu férfi lakosságát, majd embertelen módon legyilkolták ókét. Meghalt Szabó Gyula Mély fájdalommal fogadtuk a szomorú hírt, hogy hosszú, súlyos betegség után 68 éves korában elhunyt Szabó Gyula festőművész és grafikus, a csehszlovákiai képzőművészet egyik kiemelkedő egyénisége. Budapesten született, de gyermekkora és egész élete, munkássága, Losonchoz kötődött. Édesapja szobafestő volt. Mellette dolgozott, miközben elvégezte a gimnázium négy osztályát. Az érettségit magánúton tette le. Állandóan tanult és képezte magát. Számos kiállításon szerepelt és több elismerő dij birtokosa volt. Ha Losoncon jártunk, soha nem kerültük el otthonát. Mindig szívesen fogadott és az Igazi, őszinte alkotóművész szenvedélyességével beszélt munkájáról, a művészetről, az alkotás problémáiról, az ember, a táj, a létező világ benső kapcsolatáról. Fametszeteiben szinte megdöbbentő drámai erővel ábrázolta az embert, aki minden kínon és gyötrődésen keresztül mégis győztesen került ki a problémák szorító öleléséből. Emberszeretete, művészi szenvedélyessége, munkabírása, példakép marad számunkra Is, akik a csehszlovákiai magyar képzőművészet kimagasló alkotóját vesztettük el benne. Emlékét megőrizzük! Történelmi pillanat: Leonyid Brezsnyev és Richard Nixon a Kreml Vlagyimir termében aláírják a szovjet-amerikai kapcsolatokról szóló nyilatkozatot. (Képtávírón érkezett) Történelmi jelentőségű tanácskozások Moszkvában A Kremlben hétfőn, május 29-én befejeződtek a tárgyalások Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, valamint Richard Nixon, az Amerikai Egyesült Államok elnöke között. Nixon, miután vasárnap este beszédet mondott a Szovjet Televízióban s hétfőn Brezsnyevvel együtt aláírta a szovjet-amerikai kapcsolatokról szóló elvi nyilatkozatot, feleségével, valamint kíséretének tagjaival Kijevbe repült, innen pedig, rövid városnézés után Teheránba, majd onnan Varsóba. Véget ért tehát Nixonnak a Szovjetunióba tett egyhetes látogatása, amit oly nagy érdeklődéssel kísért az egész világ közvéleménye (a Nixon-látogatás egyes fázisairól készült tévéadásokat az Intervízión és az Eurovízión keresztül s a távközlő műholdak közvetítésével becslések szerint 800 millió ember látta egyszerre a világ minden részén). A moszkvai tárgyalásokat s az ezek eredményeképpen aláírt egyezményeket világtörténelmi jelentőségűnek tartja a világ valamennyi nagy lapjának, rádió- és tévéállomásának hírmagyarázója, az egész világ közvéleménye. Különösen a rakétaelhérító rendszerek korlátozásáról és a stratégiai támadófegyverek korlátozásáról szóló szovjet-amerikai egyezményt tartják mindenütt a legjelentősebbnek a Moszkvában aláírt összesen hat megállapodás közül. Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár kijelentette: „Igen nagy örömömre szolgált az a hír, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok megegyezést értek el a stratégiai fegyverkezés korlátozásáról. Az Egyesült Nemzetek Szervezete nemegyszer hangsúlyozta a fegyverkezési verseny és az atomfegyverkezési verseny megszüntetésének Jelentőségét. A Szovjetunió és az Egyesült Államok között éppen most aláírt egyezményt mint az ez irányban kifejtett jelentős lépést kell értékelni." A világlapok, rádió- és tévéállomások terjedelmes anyagokban kommentálják a két Jelentős szovjet-amerikai egyezményt. A kommentárok többsége egyöntetűen annak a nézetnek ad kifejezést, hogy az első, de igen fontos lépés ez a teljes leszerelés felé. Ez a lépés kétségtelenül hozzájárul a nemzetközi légkör megjavulásához s előmozdítja a vitás kérdések megoldására és a világ veszélyes tűzfészkeinek felszámolására irányuló további tárgyalásokat. Az aláírt egyezmények tükrözik az egész emberiség vágyát és összhangban vannak valamennyi szocialista ország érdekeivel. A moszkvai tárgyalásokról kiadott közös szovjet-amerikai közlemény és a szovjet-amerikai nyilatkozatokról szóló elvi nyilatkozat aláírását követő sajtókonferencián Ronald Ziegler, Nixon elnök sajtótitkára közölte, hogy az elnök igen elégedett az alapelvekről szóló nyilatkozattal, s úgy véli, hogy ez szilárd alapot szolgáltat a szovjet-amerikai kapcsolatok további fejlesztéséhez. Nixon is rámutatott arra, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió között továbbra is megmaradnak az alapvető különbségek és véleményeltérések a nemzetközt kérdésekben, de a most elfogadott elvek lehetőséget teremtenek a véleménykülönbségek megszüntetéséhez, megalapozzák azokat a módokat, amelyekkel a kölcsönös kapcsolatok tovább építhetők. A szovjet vezetők hangoztatták: a moszkvai tárgyalások gyakorlati megnyilvánulását jelentik a különböző társadalmi rendszerű országok közötti békés együttélés alapelveinek, annak a békeprogramnak, amelyet a Szovjetunió Kommunista Pártjának XIV. kongreszszusa fogadott el. Leontyln Zamjatyin, a szovjet küldöttség szóvivője határozottan leszögezte: a szovjet kormány álláspontja közismert, s ebben a tárgyalások semmiféle változást nem hoztak. A Szovjetunió továbbra is testvéri segítséget nyújt Indokína harcoló népeinek, a vietnami népnek, a rendezés egyetlen útjának pedig csupán a VDK, illetve a Dél- Vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormánya által előterjesztett javaslatokat tekinti. Zamjatyin leszögezte: a szovjet vezetők elfogadták az Egyesült Államokba) szóló meghívást, amelyet Nixon elnök adott át nekik. ^ Hőt 3
