A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1972-05-19 / 20. szám

Ordódy Katalin Madách —dí jas Mint mór a napisajtóból olvasóink is bizonyá­ra tudják, az 1971-ben megjelent legjobb köny­vért járó Madách-díjat Ordódy Katalin kapta, „A keskenyebb út“ című művéért. Az írónő több éven át lapunk belső munkatársa volt, s riport­jait olvasóink mindig nagyon kedvelték. Szer­kesztőségünk éppen ezért örömmel értesült arról, hogy az idei Madách-díjat Ordódy Katalinnak ítélték oda, s ebből az alkalomból szerkesztőnk az alábbi interjút készítette az írónővel: — Kedves Ordódy Katalin, aki figyelemmel kíséri pályafutását, tudja, hogy versírással kezd­te. Első kérdésünk tehát az lenne, miért hagyta abba a versírást? — Rájöttem arra, hogy az én területem inkább , a próza, hogy jobban kielégít engem ez a kife­jezési forma. — Melyik volt és mikor jelent meg az első könyve? — Verses mesékkel jelentkeztem először, s a kötet címe: Évi, Pisti, idesüss! 1956-ban jelent ; meg először, 58-ban másodszor. — Ezután már csak regényeket írt? — írtam novellákat is, különböző lapokba, folyóiratokba, eddig kötetben csak regényeim je­lentek meg. 1958-ban a „Megtalált élet“, 1961- ben a „Nemzedékek“, 1983-ban a „Dunáról fúj a szél“, 1968-ban az „Idegen“ és tavaly „A kes­kenyebb út“. — Ügy véli, hogy a Madách-díjjal jutalmazott könyv a legjobb műve? — Jómagam három legutóbbi regényemet kö­rülbelül egyforma értékűnek tartom. Persze a kritikusok, olvasók, véleménye eltérhet az enyém­től. Szeretem a „Nemzedékek“ című könyvemet, abban szereztem meg az írás biztonságát, az „Idegen“-t, amely számomra egy új formának próbaköve volt (első szám első személyben író­dott), s úgy érzem, egy teljesen nem attraktív, köznapi témát képes voltam úgy megírni, hogy a regény mégis hozott valami újat. S természete­sen kedves számomra „A keskenyebb út“ is, ez is egy új forma kipróbálását jelentette. — Cibak Dénes, „A keskenyebb út“ főhőse or­vos, aki — ámbár tehetsége és kapcsolatai révén — fővárosban esetleg tudományos, társadalmi karriert is befuthatna, mégis a „keskenyebb utat“ választja, vagyis falun marad, körorvos­ként, az övéi között, holott ez a döntése már a családi életét is felborulással fenyegeti. Beval­lom, én még nem igen találkoztam ilyen esettel. Az írónő igen? — Ha ritkán is, de találkozhat az ember ilyen esetekkel. Mindig voltak és lesznek hivatásukat szerető, népüket féltő, áldozatkész emberek. De nem is ez a lényeg, hanem, hogy sikerült-e hő­sömet irodalmilag hitelessé tennem ... — Az olvasók kedvező véleménye és maga a Madách-díj is azt bizonyítja, hogy igen... Ked­venc írói? — Thomas Mann, Déry Tibor. — Kedvenc költői? — Illyés Gyula. De nagyon szeretem még Sza­bó Lőrincet és Simon Istvánt is. A világiroda­lomból pedig James Joyce-t. A szlovák költő közül Pavol Horovot. — Ahogy így elnézem íróasztalát, érdekes dol­gokat látok rajta. Török nyelvtan és szótár, né­met-török szótár, gyakorlati török nyelvtan. Or­dódy Katalin titokban talán turkulógus? — Háromszor jártam Törökországban és még néhányszor szeretnék elmenni. Ezért tanulok ál­landóan és rendszeresen törökül. — S végül arra kérném Ordódy Katalint, hogy e rövid beszélgetés befejezéseként vázolja fel írói ars poétikáját. — Egyik „izmus“ hívének sem vallom magam, bár kétségtelen, hogy realista vagyok, de ez nem szándékos, nem előre elhatározott, és bármikor kirándulást tehetek, vagy letelepedhetek egy má­sik „izmus“-ban, ha mondanivalómhoz éppen azt érzem hozzászabottnak. Azt azonban mindenkép­pen fontosnak tartom, hogy az írás, az írói mon­danivaló hasson, még az sem baj, ha a hatás nem az író elképzelése szerint alakul ki. Légüres térben nem létezhet irodalom, nem virágozhat egyetlen művészeti ág sem. Színházi nyelven szólva, üres nézőtér előtt nem érdemes játszani. De nem elégít ki a játék igénytelen nézők előtt sem. Nem mindegy, kik azok, akik a tenyerüket összeverik. A hatni akarás igényét persze nem szabad összetéveszteni a hatásvadászattal. Min­den újabb írás kell hogy a kaland izgalmát je­lentse az írónak — most magamról beszélek csu­pán —, behatolni egy olyan, még ismeretlen te­rületre, amely számára nagyszerű felfedezéseket és egyben veszélyeket is jelenthet. Máskülönben az írás rutinná válnék és nem érné el azt a feszültséget, ami minden jó írás elengedhetetlen kelléke. — Köszönjük a beszélgetést. —zsélyi— Nemcsak gazdasági kérdés Csehszlovákia Kommunista Pártjának XIV. kongresszusa határozataiban rendkivttli figyelmet szentel a gazdasági problémáknak. 3 ez nem véletlen. Népgazdaságunkat, amelyet az 1968-69- es években megzavarták a különféle revizionista koncepciók, az irányítási és termelési fegyelem meglazulásával káosz fenyegette. Az a gazdasági konszolidáció, amelyet pártunk új vezetősége 1969 áprilisában kezdett el, azért talált olyan kedvező visszhangra, mivel dolgo­zóink megértették, milyen veszélyt rejtettek ma­gukban azok a koncepciók, amelyek a termelés­ből ki akarták zárni a tervszerűséget, a tervezést, s a gazdasági folyamatot rábízták volna a piaci ösztönösségre. A dolgozók munkaaktivitását és a szocialista versenyt eszmei szempontból is ér­tékelni kell, mint állampolgáraink válaszát az új pártvezetőség felhívására, vagyis hogy a poli­tikai és gazdasági konszolidációval egyetértenek és támogatják. Végül is a választások és a gaz­dasági konszolidáció eredményei is ezt bizonyít­ják. A gazdasági problémák ma is a párt és a dol­gozók figyelmének állandó középpontjában állnak, a párt Központi Bizottsága nem titkolja a tényt, ellenkezőleg: hangsúlyozza, hogy az ötéves terv­ben kitűzött szociális, kulturális, az életszínvonal emelését célzó feladatok elsősorban népgazdasá­gunk eredményeitől függenek. Vagyis: ahogyan ma dolgozunk, úgy élünk majd holnap. A fontossági sorrendben az első helyet termé­szetesen az üzemi tervek kidolgozása és lehető leghatékonyabb teljesítése jelenti, vagyis: vala­mennyi gazdasági tartalékunk mozgósítása, a ter­melés és irányítás ésszerűsítése, racionalizálása, a lehető legkisebb beruházásokkal. Hogy mindez sikerüljön, annak érdekében kemény és szívós politikai-eszmei harcot kell vívnunk. Arról van szó, s ezt például a Központi Bizott­ság februári plénumának határozatai is hangsú­lyozzák, hogy a gazdasági propagandát és agitá­­ciót is céltudatosan és tervszerűen kell végez­nünk. Tervszerűen és rendszeresen megmagya­rázni a műszaki és gazdasági feladatokat, azok összefüggését a politikai feladatokkal, a szocia­lista neveléssel, a párt gazdaságpolitikájának megmagyarázásával. Tehát nem csupán egyes gazdasági, műszaki és irányítási feladatok puszta megvalósításáról van szó, hanem mindezt hasznosítanunk kell a nevelés, a szocialista és internacionalista tudat formálásának a területén is. —zs— Néhány sorban A Szovjetunió Minisztertanácsá­nak döntése alapján egymillió rubelt fordítanak arra a célra, hogy a Vol­ga és Ural folyókba minél kevesebb ipari szennyeződés kerüljön. Az em­lített folyók partján a szűrő- és tisz­títóberendezések egész sorát építik fel. Amint egy ankéten kiderült, a Né­met Demokratikus Köztársaságban jelenleg a legolvasottabb könyvek sorrendje a következő: Jack Londoni Acélököl, Klauss Mann: Mefisztó. A londoni Times egyik olvasója a következő kéréssel fordult a szer­kesztőséghez „... a friss újság olva­sása engem iszonyúan idegesít. Na­gyon kérem Önöket, hogy nekem a lap régebbi számait küldjék, mond­juk az 1950-eseket. Azokból legalább tudni fogom, hogy a válságok, ame­lyekről írnak, már elmúltak, s nem kell miattuk idegeskednem." Robert Altman amerikai színész a londoni Roundhouse színház egyik előadásán az egyik fiatal nézőt, aki túl hangosan adott kifejezést véle­ményének, megfenyegette, hogy „vagy befogja a száját“, vagy kidob­ja őt. Erre a fiatalember felugrott a színpadra, de a következő pillanat­ban akkora pofont kapott Altman­­tól, hogy a földre zuhant. Am a fia­talember barátainak a jelenet nem tetszett, ők is a színpadra rontottak, s csakhamar olyan verekedés kezdő­dött, hogy nyolc ember megsebesült, sőt kettőjüket kórházba kellett szál­lítani. A „jelenetet" a legtöbb néző nyugodtan nézte végig, s örült an­nak, hogy végre a színházba is tör­ténik valami izgalmas érdekes dolog. Dean Martin már évek óta az egyik legjobban, legdivatosabban öltözkö­dő hollywoodi színész hírében áll. Számára az öltözködés még sohasem jelentett gondot. Annál inkább a vet­­kőzés. Legutóbbi filmjében a forga­tókönyv szerint az egyik jelenetben meztelenre kellett vetkőznie. Hatá­rozottan elutasította. Végül a rende­zővel kompromisszumot kötött, hogy a kamerák elé hosszú alsónadrágban lép. De még ez sem volt túlságosan ínyére. KÄt. m

Next

/
Thumbnails
Contents