A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1972-05-12 / 19. szám
Szabadságharcosok bevetésre indulnak valahol a délvietnami hadszíntéren Tovoszi ofíenzívo Vietnamban A télutói szinte „derűs hetek“ után, amikor Indokínáról valóban kevés szó esett, hirtelen senki sem beszélt másról, mint a felszabadító erők nagy tavaszi offenzívájáról Dél-Vietnamnak immár egész területén. Az idei tavaszi offenzíva március 30-án indult, tehát egy héttel azután, hogy az amerikaiak megszakították a párizsi tárgyalásokat. A felszabadító erők a partizán taktikáról a hadviselésnek szabályos és hagyományos módjaira tértek ót. Nem kis egységek rajtaütésszerű akciói jellemzik a harctéri helyzetet, hanem az, hogy mintegy 17 hadosztálynyi jól felfegyverzett reguláris katonaság nehéztűzérségi támogatással, első ízben páncélosok fedezete alatt rohamozza a saigoni csapatok állásait. A támadásnak négy Iránya van. A demilitarizált övezet felől megindult szabadságharcosok Quang Trl tartományi székhely és Hűé, az egykori császárváros körzetében harcolnak. Más kötelékek jelen pillanatban lendületesen nyomulnak előre Kambodzsa felől, Kontum és a Dél-Vietnam középső részén található fennsík irányában, s minden valószínűség szerint az a céljuk, hogy kijussanak a tengerhez és kettévágják Dél-Vietnamot. Súlyos harcok folynak BIngh Long tartományban, itt a szabadságharcosok elfoglalták a Saigontól mindössze 80 kilométerre északra fekvő An Loc városát, a tartomány székhelyét. Legutóbb pedig újabb front alakult ki Saigontól délkeletre. A felszabadító erők meg akarják tisztítani Dél-Vietnam északi tartományait, s ha ez sikerül, akkor az ideiglenes forradalmi kormány összefüggő dél-vietnami területen rendezkedhet be. Ezzel jelentősen tovább javítaná nemzetközi befolyását és tárgyalási pozícióját a párizsi Vietnam-értekezleten. Az Egyesült Államok küldöttsége ugyanis a tárgyalásokon a DIFK követelését, hogy képviselőinek helyet kell kapnlok a saigoni kormányban, mindig azzal utasította vissza, hogy az ideiglenes forradalmi kormány nem tart ellenőrzése alatt összefüggő dél-vietnami területeket. Az offenzíva megingathatja, kedvező esetben talán meg is buktathatja a Thieu-rezsimet, melynek haderői fej veszetten menekülnek valamennyi fronton, bizonyítva, hogy Nixon vietnamizálásl politikája teljes kudarcba jutott. Nem sikerült az amerikai csapatok kivonásával párhuzamosan, arányosan fejleszteni a délvietnami haderőt. Igaz, már csak kilencvenezernél alig valamivel több amerikai katona van jelen Dél-Vietnamban, és ha a kivonási menetrendet végrehajtanák — amire pillanatnyilag aligha van kilátás —, ez a szám tovább csökkenhetne. Ezzel szemben sohasem cirkált és operált annyi amerikai repülőgép-anyahajó a Tonkiniöböl körzetében, mint most, kétségbeesetten vezényelnek Délkelet-Ázsiába újabb haditengerészeti erőket az Atlanti-óceán távoli vizeiről és repülőgépeket az Egyesült Államok belső támaszpontjairól, más Körzetekből, így például a japán támaszpontokról, bevetik a teljes thaiföldi tartalékot. Tehát a szárazföldi csapatokat fokozatosan kivonják, „leépítik“, amivel az otthoni választóknak be akarják bizonyítani, hogy kevesebb amerikai katona pusztul el, mint eddig, közvetlenül nem vesznek részt szárazföldi hadműveletekben, gyalogsági akciókban, de a haditechnikában nagyobb az elkötelezettség, mint valaha. A népi erők csaknem kéthetes offenzívája után, április 16-ón amerikai repülőgépek 1968 óta első ízben hajtottak végre ismét súlyos bombatámadásokat a VDK fővárosa és legnagyobb kikötővárosa ellen, B-52-es óriásbombázók Nixon parancsára először szórták le terhüket Hanoira és Haiphongra. Néhány nappal azután történt ez, hogy a Washington Post megírta: a Nixon elnök újraválasztásáért harcban álló amerikai republikánus kormányzat a légi eszkalációban már most túltesz a bombázásokba belebukott Johnsonon. Amióta Nixon a Fehér Ház lakója, túl vannak a hárommillió tonna leszórt bombán; a jelenlegi washingtoni kormányzati apparátus minden percére egy tonna repülőgépről ledobott gyilkoló vagy romboló eszköz jut. A lap egy másik összehasonlításában olvasható: Vietnam két része már eddig több bombát kapott, mint a második világháborúban a hitleri Németország összesen. Olyan helyzetben, amikor a legfelsőbb amerikai politikai vezetés jelentős nemzetközi tárgyalások előtt áll — gondolunk itt a moszkvai utazásra —, Nixon elnöknek az a döntése, hogy megint a végső eszközhöz nyúlva elrendelte a Vietnami Demokratikus Köztársaság „tömeges bombázását", következményeiben az egész világpolitikára nézve rendkívül súlyos fejleményeket hozhat. A Washington Post úgy véli, hogy Hanoi és Haiphong bombázásának „célpontja a Szovjetunió, amely nehézfegyverekkel látja el a VDK-t". Ezzel összefüggésben a washingtoni szemleíró arról írt, hogy a legutóbbi fejlemények a szovjet—amerikai kapcsolatokat, a SALT-megbeszéléseket, az európai enyhülést és a kelet—nyugati kapcsolatokat tették kockára. Természetesen az események további alakulását nagy mértékben befolyásolja, hogy a moszkvai útig (a cikk megírásakor) hátralevő öt hét alatt az indokínai háborúban közvetlenül érdekeltek miképpen foglalnak állást, s ezen belül pedig Washington felhagy-e a nagyarányú bombatámadásokkal. Az Egyesült Államok indokínai helyzete egyre bonyolultabb és nehezebb, Az offenzívát, amely az egész országra kiterjedt, aligha tudják megállítani — a légi eszkaláció kiterjesztésével sem. Mint ahogy a Hanoiban megjelenő Nhan Dán, a Vietnami Dolgozók Pártjának sajtóorgánuma, nemrégiben rámutatott: Washington a bombázásokkal csak egyet érhet el: a vietnami nép mindenütt — Délen és Északon — folytatja a függetlenségi harcot a végső katonai, politikai és diplomáciai győzelemig. A lap egy másik számában pedig ezt írja: „A vietnami nép komolyan figyelmezteti az amerikai imperialistákat arra, hogy minél jobban fokozzák a háborút, annál szégyenteljesebb lesz a vereségük.“ —ta— A világ • országai ELEFÁNTCSONTPART Területe: 322 483 km* Lakossága: 4,1 millió (1988) Államforma: köztársaság Fővfiroia: Abidjan, elóviroaokkal együtt 400 000 lakai (1987) Ai ENSZ, az Afrikai Államok Szervezete, az Afrikai Entente, a Nyugat- Afrikai Vám- óz Valutaunió tagja, az Európai Gazdasági Közösség társult tagja Elefántcsontpart a Gutneai-öböl partján terül el, keleten és nyugaton Libériával, Guineával és Ghánával, északon Malival és Felső-Voltával határos. Az ország északi részén szudánnéger gur és mandlngo, keleten és az ország középső részén negroid akan, délen kru törzsek élnek. A főlsg francia európaiak száma 20 000. A Jelenlegi Elefántcsontpart területén a XI. században a szenuf nép hozott létre államot. Az Elefántcsontpart név az 1475-ben megjelent portugál hajósoktól származik. A franciák 1842-ben vetették meg lábukat ezen a vidéken, s fokozatosan terjeszkedve 1880 és 1898 között meghódították a szudánnéger Madlngo államot, miután Elefántcsontpartot mór 1891-ben védnökségnek nyilvánították. A lakosság ellenállását 1802-től 1915-ig terjedő véres harcokban verték le. Közben a gyarmat 1904-ben Francia Nyugat-Afrika főkorményzóság föderatív része lett. A főkorményzóság felbomlását követően a Francia Közösség tagállamaként 1958. december 4-én megalakult az autonóm Elefántcsontpart Köztársaság, amely azután 1980. augusztus 7-én elnyerte az alkotmányjogi függetlenséget a Francia Közösség keretében. Az ország partvidéke lagúnákkal övezett, termékeny partvidékétől a térszín fokozatosan emelkedik a mahagónifák ban gazdag, őserdőkkel és szavannákkal borított belső felvidékig. Középső ré szén 400—800 m magas dombok húzód nak, csak nyugaton a Nlmba-hegység csúcsai emelkednek 1200 m fölé. Folyól, a Sassandra, Bandama, és Camoé északdéli irányt követnek. Az éghajlatot, különösen a parti síkságon, a monszunhatás Irányítja. A csapadék mennyisége keletről nyugati irányban csökken. A Ghánával határos vidékeken 1000 mm átlagot mérnek. Guinea és Libéria közelében 2000 mm-t. Elefántcsontpart gazdaságilag Jelentős fejlődésnek Induló ország. A főleg francia kézen levő bányaipar mangánt, tantal-kolumbitércet, gyémántot és aranyat termel. A bauxit, vas, horgany, titán, króm, moHbdén és magnezit még kiaknázásra vár. A feldolgozó Ipart a faipar, a cellulózgyártás, a textilipar és az építőanyagipar mellett főleg az élelmiszeripar különféle ágai képviselik. A mezőgazdaság fő terményei a kávé és a kakaó. Ezeken kívül exportra gyapotot, pélmaolajat, ananászt és szezámot termelnek. Az ország területének egyharmadát borító őserdők nemesfákat, főként mahagónit adnak. A cecelégymentes északi területeken szarvasmarhát, Juhot, kecskét és sertést tenyésztenek. A lakosság 62 százaléka Írástudatlan, a tanköteles gyerekeknek 28 százaléka Jár iskolába, az abldjanl egyetemen kereken 1000 diák tanul. I
