A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1972-03-31 / 13. szám
Izrael Rozi néni: „Tojás van bőven, csak már nem festik“ . friss gyöngyöző eső, a A huncut tavaszi szél, a langyos napsugár egyszerre és felváltva költögeti a természetet. S nemcsak a természet ébredezik, de az embereket is új reményekkel, tenniakarással tölti el az évszakok ifjú gyermeke — a tavasz. Az év különböző időszakaihoz vagy napjaihoz fűződő hagyományos népszokásokból jutott tavaszra is bőven. Ilyenek például a kiszevillő hordozása és a helyenként nemcsak húsvét előtt, de esetenként a húsvéthoz rögződő zöldágjárás és a napjainkig országszerte ismeri húsvét hétfői locsolkodás szokása is. Mindazok ellenére, hogy a társadalmi formák fejlődésével a régi szokások átalakulnak, változnak vagy elenyésznek, a húsvéti szokás formája nemcsak falvainkon, és városainkban, de valamennyi szomszédos országban, sőt német és svájci területeken is ismert. Kodály Zoltánnak, a Magyar Népzene Tára II. című gyűjteményéből, illetve Bőd Péternek, egy 1786-ból származó feljegyzéséből idézünk néhány sort annak bizonyítására, hogy e szokás formája majdnem kétszáz év óta nem is olyan Pesko László: „Húsvét hétfője az apák napja, mert többnyire a nős emberek járnak locsolkodni“ sokat változott: „Húsvét innepe... A 'Kátékuménusoknak keresztségekből, a’ kik ezen a’ napon a’ vízbe mentettnek vala, fenn-maradott volt a’ Magyaroknál az a’ szokás, hogy Húsvét másod-napján öntözték s’ vízbe hányták egyik a’ Másikat nevettségesen ... Meg-vagyon az a’ szokás, hogy sok festett tojásokat készítenek ... Mások úgy adták-elő, mintha a’föld újjászületésének vagy termésének, volna Symboluma, ki-ábrázolója .. S most tegyük hozzá, hogy nem is olyan túl régen különösen falvainkon patakban, vályúban mártogatták meg a leányokat, menyecskéket, ami nem sokban különbözik a „vízbe hányástól“, melyet a fentebbi régi írás említ. Az öntözést és a tojásmegváltást említi egy 1899-ből eredő „Vízbevető hétfő“ című köszöntő néhány sora, ugyancsak Kodály Zoltán gyűjteményéből : „A kakas a tyúkval az ajtóba sétál, azt kiáltja a tyúk: ne bántsa a [léjánt, mert égypár tojással megváltsa [magát!“ S ^ természet újjáéledése feletti ölömet, a tavasz köszöntését bizonyítják egy 1921-ből származó húsvéti népdal sorai, melyet az öntözködő legények énekeltek a lányos házaknál: „Lóm a madárkák is hangicsálnak, ők is vigadoznak, Szép plánták újulnak, termöfák virulnak, virágoznak... Himes tojás légyén Tizenkét pár készen mi számunkra. Ha pedig nem lészen, Vízipuskám készen számotokra.“ A közismert víg húsvéti hagyomány mai változatai, formái után érdeklődtünk ez év március elején két községben: Szálkán és Kamenínben (Kéménden). Szálkán — Izrael Lászlóval váltunk szót először. Édesanyja a kis unokával az ablakban játszogat, s a rokon Rozi nénivel beszélget, aki pillanatok alatt beöltözik a szálkái aszszonyok hagyományos ünnepi népviseletébe. — „Öntözködés, vendégeskedés, tojás, sonka, bor, pálinka lesz húsvétra, de a tojást már nem festik“ — mondja Rozi néni. Pesko László, az efsz főkönyvelője, nőtlen fiatalember, pedig azt állítja, hogy „Vízbe vető húsvét hétfője Szálkán az „apák napja“, mert főleg nős emberek járnak öntözködni. Pesko Lászlóval a földművesszövetkezet irodájában is elbeszélgetünk, a helyi viszonyokról, arról, hogy a szálkái szövetkezet, bár tízéves hátránnyal alakult, az utolsók között, csak 1960-ban, ennek ellenére jól jövedelmező az állattenyésztése, és esetenként anyagilag támogatni tudja a helyi sportegyletet és ifjúsági szervezetet. Szavai szerint: „Ha alakulna egy színvonalas szálkái népi együttes, a szövetkezet vezetősége találna módot arra, hogy azt támogassa, hogy feleleveníthetné Két nemzedék ... Hornyák Jánosné: „A férjem is meglocsol húsvét Kelecsényi Károlyné és Kardos Mária a kéméndi híres néphétfőjén, egy féldecit kap érte" viseletben
