A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1972-03-17 / 11. szám

Bábel tornya. Brueghel 1663-ban készült festménye

Babilon tornyainak restaurálására hozott határozatot az iraki kormányzat — olvashattuk' nemrég a lapokban. A figyelmet felkeltő hír szerint egyelőre harmincmillió dollárnyi költségvetéssel újjáépítik az ország fővárosától 92 kilométerre, az Eufrátesz partján álló Bábel tornyát és az i. e. IX. század végén élt Semiramis királyné függőkertjeit.

A döntésben bizonyára szerepet játszott, hogy az újjáépített Bábel tornya sok idegent vonz majd, óm az idegenforgalmi haszonnál felmérhetetlenül nagyobb az iraki áldozatvállalás erkölcsi jelentősége. A romok nagy történelmi idők tanúi, és Bábel tornya a mezopotámiai bölcsőből kifejlődött európai kultúra egyik több évezredes nagy jelképe.

Bábeli zűrzavar

A Bábel szó annak is ismeretes, aki a történelemben tájékozatlan, hiszen manapság is használjuk a „bábeli nyelvzavar“ kifejezést. Ez a bibliából ered. Az ókori zsidó hit egyik — a hagyomány szerint Mózestól származó — iratából ered a Babilonhoz vagy Bábelhez fűződő történet:

„Az Ür pedig leszálla, hogy lássa a várost és a tornyot, melyet építenek vele az emberek fiai. És mondd az Ür: Imé a nép egy s az egésznek egy a nyelve, és munkájának ez a kezdete, és bizony semmi sem gátolja, hogy véghez ne vigyenek mindent, amit elgondolnak magukban. Nosza szálljunk alá, és zavarjuk ott össze nyelvöket, hogy meg ne értsék egymás beszédét. És elszéleszté őket onnan az Űr az egész földnek színére, és megszünének építeni a várost. Ezért nevezék annak nevét Bábelnek: mert ott zavard össze az Űr az egész földnek nyelvét...“

Ne feledjük az idézet utolsó mondatát, amelyik kulcsot jelent a „nyelvzavar“ eredetének megfejtéséhez, de mielőtt erre sort kerítenénk, kíséreljük meg fölfejteni a történelmi alapját a bibliai soroknak. Ehhez a biblia egyébként további segítséget nyújt. Egy másik prófétának, Jeremiásnak az iratai — amelyekről alább még szólunk — részletesebben beszélnek a zsidók babiloni fogságáról, s már úgy állítják be a város pusztulását, mint isteni büntetést hatalmaskodásaiért. Ez a babiloni fogság pedig történelmi tény. Olyannyira az, hogy a bibliában szereplő Nabukodonozor babiloni uralkodó volt, aki i. e. 586-ban elfoglalta

Jeruzsálemet, s a várost lerombolva ennek és a judeai királyságnak lakóit — amelynek Jeruzsálem a székhelye volt — áttelepítette Babilóniába. Így kerültek a zsidók is a babiloni királyok országába, és vettek részt az ő nagy építkezéseikben, helyreállító munkáikban. A várost ugyanis az előző évszázadban az asszír hódítók lerombolták, főistenének, Marduknak a szobrát elvitték. S éppen e főistennel kapcsolatos Bábel tornya. Ennek története azonban még korábbra nyúlik, ezért magyarázatul ismét egy kis kitérőt kell tennünk, hogy a végén időbelileg is rendet teremthessünk a „bábeli zűrzavar“-ban.

Marduk tisztelete ugyanis visszanyúlik az i. e. II. évezredi babiloni királyoknak a korára. Sőt még korábbra: a sumér birodalomba. A tudósok a sumér hiedelemvilág hagyományából származtatják a babiloniak hitét. A három és hét volt a „bűvös számuk“, mert egyrészt a ég, a föld és a föld alatti víz isteneinek hármasságát tisztelték (ez is előzménye a keresztény „szentháromság“-nak), másrészt a hét általuk ismert égitest — Nap, Hold, Vénusz, Mars, Merkur, Szaturnusz és Jupiter — isteneit. Ezek közül az utóbbit azonosították Merkúrral, akit a babiloniak az istenek királyának tartottak, a meghaló és feltámadó istennek (ilyenképpen mintegy Jézus előképe volt).

Mármost a babiloniak — miként sumér elődeik — lépcsőzetes szentélyeket is emeltek isteneiknek, mégpedig — a három, illetve a hét istennek megfelelően — három vagy hét lépcsőszerűen egymásra épülő emelettel. (Mellesleg, ha már a számoknál tartunk, itt jegyezzük meg: fejlett, de hatvanas számrendszerben számoltak. Ennek is nyoma van mai kultúránkban: az óra és a perc hatvanas fölosztása csakúgy, mint a kör ívének hatszor hatvan percre osztása.) Ilyen lépcsőzetes, mégpedig hét emeletű, toronyszerű templom, vagy amint nevezték, zikkurat volt az Etemenankinak, azaz „ég és föld alapja“ - nak „keresztelt“ babiloni is. Ez a zikkurat volt Bábel tornya.

S ha már az elnevezéseknél tartunk, itt térünk ki arra, hogy a város neve akkád eredetű. Az akkádok nyelvén — akik korábban, még az i. e. III. évezred végéig uralták e vidéket — Babilu azt jelentette, hogy „az istenség kapuja“. Ám ez a név nagyon hasonlított az óhéber balal