A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1972-03-10 / 10. szám
32 én csendes háborúm hírszerző állomásokat, szervez.te az egyes akciókat. A csoport szekciói egy-egy országért, földrészért voltak felelősek. Például az egyik Spanyolországért és Portugáliáért, a másik a Közel-Keletért, a harmadik pedig a Távol-Keletért. A kiértékelő csoport ezzel szemben szakmai szekciókra oszlott. Egyik csoport a politikai, a másik a katonai, a harmadik a tengerészeti, a negyedik a gazdasági jellegű értesüléseket értékelte, véleményezte és küldte az illetékes állami szerveknek. A V. szekció, ahová beosztottak, az Ibériai-félszigetért felelt. Fő feladatom a munkám mellett a tanulás volt. Föntről jóformán semmiféle irányítást nem kaptam s így a kezdeti botlásoktól a titkárnőm mentett meg, aki folytonosan betegeskedett, de sok tapasztalattal rendelkezett, mert már a háború előtt is a titkos szolgálatnál dolgozott. Az akkori szolgálataiért mindmáig hálás vagyok. Munkám félelmetesen szerteágazó volt. A létszám felemelése után hatan dolgoztunk a szekcióban. Azokat a feladatokat kellett teljesítenünk, amiket azelőtt ketten végeztek. Nem csoda, hogy az egyikük öngyilkos lett. Az érkező posta állandóan elborított. Madridból, Lisszabonból és Tangerből napjában csupán néhány távirat érkezett, de rengeteg iratot kaptunk a SIS többi szekciójától és az MI 5-től. Hetente súlyos zsákokban érkezett az Ibériai-félszigetet érintő írásos anyag és ez teljesen lehangolt. A tisztjeink hosszú ideig a sötétben tapogatóztak és a legkisebb megnyugtató eredményt sem tudták felmutatni. Minden adat, amely előbbre vihetetl volna, ott veszett a papírhalmazokban. Ezzel kapcsolatban egy tipikus példát említek. A SIS egyik ügynöke Madridban ellopta egy bizonyos Alcazar de Valesco naplóját, aki mint újságíró nem sokkal azelőtt két hónapig tartózkodott Angliában. A naplóból világosan kiderült, hogy Angliában létrehozott egy hírszerző csoportot, amely együttműködik az Abwehrrel. Az ügynökök nevét, címét és foglalkozását pontosan bejegyezte a naplóba. Egy heti munkánkba került, amíg kiderítettük, hogy habár a napló minden kétséget kizáróan Alcazar de Valescóé, de a benne szereplő adatok hamisak, és az újságíró azért gyűjtötte őket össze, hogy pénzt csikarhasson ki a németektől. Ennek ellenére a lopás mégsem volt teljesen haszontalan. Már régebben gyanítottuk, hogy Luise Calva, Londonban dolgozó spanyol újságíró olyan jelentéseket küldözget Spanyolországba, amelyekből az ellenség hasznot húz. Az a tény, hogy a neve szerepelt a naplóban, arra csábított, hogy Calvát letartóztassuk és beismerő vallomásra bírjuk. Calvát le is fogták és be is szállították az úgynevezett „kemény" vallató központba. Megtörésére azonban fizikai erőszakot nem alkalmaztak. Meztelenre vetkőztették és a vizsgálóbizottság parancsnoka, Stephenson tábornok elé vezették, aki a német katonatisztekhez hasonlóan, monoklival a szemén, lovaglóostorral veregette hosszú csizmaszárát. Jól sejtettük, Calva idegei felmondták a szolgálatot. Annyi mindent elmondott, hogy nyugodtan börtönbe zárhattuk, A híres napló másik mellékterméke Brugada úr esete volt, aki mint spanyol sajtóattaséként működött Londonban, s akinek a neve szintén ott szerepelt az „ügynökök“ között. Brugada semmi áron sem akart botrányba keveredni. Éppen ezért, amikor az MI 5 diszkréten közölte vele, hogy a napló alapján könnyen kiutasíthatják Angliából, beleegyezett, hogy együttműködjék velünk. Később annyi értesülést közölt a Spanyolországból érkező látogatókról, hogy méltán kiérdemelte a „Pletykafészek“ melléknevet. Nem sokkal később azonban sokkal jelentősebb eredményeket értünk el. A siker felmutatásához azonban olyan módszereket alkalmaztam, hogy teljes káoszt teremtettem és így az ügy bizonyos részletei csak a háború után tisztázódtak. Rádiólehallgató szolgálatunktól értesítést kaptam, hogy az Abwehr a Cabo de Hornos spanyol gőzös fedélzetén két ügynököt küld Dél-Amerikába. Az Abwehrre jellemző elővigyázat nélkül közölték a. két ügynök nevét is. Az egyik Leopold Hirsch úr volt, aki az anyósával utazott, a másik pedig Gilinsky úr. Közvetlenül az indulásuk előtt aztán még egy, sokkal rejtélyesebb üzenetet hallgattunk le, melyet a Bilbaóban működő német titkos rádióleadó továbbított. Közölte, hogy Hirsch és ORKI-társai felkészültek az utazásra. Az ORKI szó igen rejtélyesnek tűnt. Azt hittük, hogy csakis valamilyen renegát lockista csoport nevének a rövidítése lehet, amely csoport hajlandó együttműködni a németekkel s meg akarja zavarni az oroszokhoz fűződő barátságunkat. Átnéztük a Cabo de Hornos utasainak a listáját és köztük találtunk is vagy egy tucat gyanús egyént, akiket nyugodtan odasorolhattunk a renegát kommunisták sorába. Ennek alapján konzultáltam az ügyet Cowgillel, a főnökömmel és utasítottam a Trinidadban szolgálatot teljesítő kémelhárltó tisztünket, hogy tartóztassa le Hirschet és a családját, valamint Gilinskyt és még néhány utast. Csakhogy erre semmiféle felhatalmazásom nem volt. A törvényes eljárás értelmében a letartóztatást javasolnom kellett volna az MI 5-nek, ez viszont a Gyarmatügyi Minisztérium útján tanácsolhatta volna Trinidad kormányzójának, hogy utasítsa az elhárító tisztet a letartóztatások foganatosítására. Szerencsére a mi tisztünk „lelkes“ típus volt, és minden kérdezősködés nélkül az én utasításom szerint cselekedett. Még nagyobb szerencse azonban, hogy Hirsch azonnal vallott és közölte, hogy csak azért fogadta el az egész megbízatást, mert a családjával ki akart jutni Amerikába, de a feladatokat nem volt szándékában teljesíteni. A többi letartóztatott vallomása azonban semmi olyasmit nem tartalmazott, ami kémkedési szándékra vallott volna és így kénytelenek voltunk mindegyiknél valamilyen „technikai" hibára hivatkozni, hogy a visszatartásukat megindokolhassuk. Szerencsére mindegyiknél akadt egy kis csempészáru, és így megmenekültünk a botránytól. Az egész rejtély megfejtése csak évekkel később sikerült. Az egyik beosztott tisztnek, aki a rádióüzenetek lehallgatása útján szerzett értesülések kiértékelésével foglalkozott, különös ötlete támadt. Telefonon felhívta a kormány illetékes hivatalát s megkérte, hogy keressék elő azt a bizonyos Bilbaóból küldött üzenetet. Mikor a táviratot előkeresték, megkérdezte, hogy az a rejtélyes ORKI szó nem került-e véletlenül a szövegbe, mégpedig úgy, hogy hibásan vették, fel a DREI német szót. A kormányhivatalban csakhamar megállapították, hogy valóban így történt a tévedés. Tehát a hírhedt távirat szövege így hangzott: Hirsch és DREI, azaz három társ. (Folytatjuk) Rendszeres hírszerzőszolgálat nem volt. Amikor a spanyolországi ötödik hadoszlop tevékenységéből okulva úgy döntöttek, hogy Európa területén felforgató tevékenységbe kezdünk a fasisztákkal szemben, a munka katonatisztek agyában született rögtönzésekből állott. A D csoportot, amelynek feladata az volt, hogy elrémítő és példát statuáló akciókat szervezzen az ellenséges területeken, a SIS-hez csatolták, ahol az egész tevékenységnek nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget. Másrészt viszont a felforgató munka egy részét, az úgynevezett „suttogó propagandát“ olyan másodrendű kormányhivatalokból irányították, amelyek egymással sem voltak képesek tisztázni az elképzeléseiket. Azoknak, akik ezután is hitetlenkednek, idézem Bickgam ezredes véleményét, aki a háború alatt egyike volt az SOE legtehetségesebb tisztjeinek: „Eredményeink (1940-ben) jóformán semmit sem értek. Felsorolhatunk ugyan néhány sikeres kémakciót, de nem sokat. Elmondhatjuk, hogy mint szervezet valamit összehoztunk a Balkánon, de itt sem értünk el semmi rendkívülit... Itteni tevékenységünket elsősorban a külügyminisztériumunk akadályozta. És ami Nyugat-Európát illeti, mesélhetünk, amit akarunk, de itt is siralmas volt a helyzet. A Balkán és a La Manche csatorna között nem működött egyetlen ügynökünk sem.“ Ezen a helyzeten azok a reformok változtattak, amelyek az államélet minden területén bekövetkeztek. 1940 júliusában Churchill magához rendelte doktor Daltont, a háborús gazdálkodás miniszterét és megbízta az ellenséggel szemben végzendő mindennemű felforgató tevékenység megszervezésével. Doktor Dalton ekkor hozta létre a Special Operation Executivet — a Különleges Hadműveleti Osztályt. Ez három csoportra oszlott; az első a felforgató propaganda irányításával bízták meg s később a Politika Háborút Irányító Bizottságra keresztelték át. Ide osztottak be engem is. A SIS londoni parancsnoksága két nagy csoportra oszlott. Az egyik csoport feladata a hírszerzés, a másiké a beérkezett információk, adatok, jelentések kiértékelése volt. A beszerzett hírt, értesülést előbb véleményeztették és aztán továbbították az illetékes állami szerveknek. A hírszerző csoport irányította a külföldi