A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1972-03-10 / 10. szám

32 én csendes háborúm hírszerző állomásokat, szervez.te az egyes akciókat. A csoport szekciói egy-egy országért, földrészért voltak felelősek. Például az egyik Spanyol­­országért és Portugáliáért, a másik a Közel-Keletért, a harmadik pedig a Távol-Keletért. A kiértékelő cso­port ezzel szemben szakmai szek­ciókra oszlott. Egyik csoport a poli­tikai, a másik a katonai, a harmadik a tengerészeti, a negyedik a gazda­sági jellegű értesüléseket értékelte, véleményezte és küldte az illetékes állami szerveknek. A V. szekció, ahová beosztottak, az Ibériai-félszigetért felelt. Fő fela­datom a munkám mellett a tanulás volt. Föntről jóformán semmiféle irányítást nem kaptam s így a kez­deti botlásoktól a titkárnőm mentett meg, aki folytonosan betegeskedett, de sok tapasztalattal rendelkezett, mert már a háború előtt is a titkos szolgálatnál dolgozott. Az akkori szolgálataiért mindmáig hálás va­gyok. Munkám félelmetesen szerte­ágazó volt. A létszám felemelése után hatan dolgoztunk a szekcióban. Azokat a feladatokat kellett teljesí­tenünk, amiket azelőtt ketten végez­tek. Nem csoda, hogy az egyikük öngyilkos lett. Az érkező posta állan­dóan elborított. Madridból, Lissza­bonból és Tangerből napjában csu­pán néhány távirat érkezett, de ren­geteg iratot kaptunk a SIS többi szekciójától és az MI 5-től. Hetente súlyos zsákokban érkezett az Ibé­riai-félszigetet érintő írásos anyag és ez teljesen lehangolt. A tisztjeink hosszú ideig a sötétben tapogatóztak és a legkisebb megnyugtató ered­ményt sem tudták felmutatni. Min­den adat, amely előbbre vihetetl volna, ott veszett a papírhalmazok­ban. Ezzel kapcsolatban egy tipikus pél­dát említek. A SIS egyik ügynöke Madridban ellopta egy bizonyos Al­cazar de Valesco naplóját, aki mint újságíró nem sokkal azelőtt két hó­napig tartózkodott Angliában. A nap­lóból világosan kiderült, hogy Ang­liában létrehozott egy hírszerző cso­portot, amely együttműködik az Ab­­wehrrel. Az ügynökök nevét, címét és foglalkozását pontosan bejegyezte a naplóba. Egy heti munkánkba ke­rült, amíg kiderítettük, hogy habár a napló minden kétséget kizáróan Alcazar de Valescóé, de a benne sze­replő adatok hamisak, és az újságíró azért gyűjtötte őket össze, hogy pénzt csikarhasson ki a németektől. Ennek ellenére a lopás mégsem volt teljesen haszontalan. Már régeb­ben gyanítottuk, hogy Luise Calva, Londonban dolgozó spanyol újságíró olyan jelentéseket küldözget Spa­nyolországba, amelyekből az ellen­ség hasznot húz. Az a tény, hogy a neve szerepelt a naplóban, arra csá­bított, hogy Calvát letartóztassuk és beismerő vallomásra bírjuk. Calvát le is fogták és be is szállították az úgynevezett „kemény" vallató köz­pontba. Megtörésére azonban fizikai erőszakot nem alkalmaztak. Mezte­lenre vetkőztették és a vizsgáló­­bizottság parancsnoka, Stephenson tábornok elé vezették, aki a német katonatisztekhez hasonlóan, monokli­val a szemén, lovaglóostorral vere­gette hosszú csizmaszárát. Jól sej­tettük, Calva idegei felmondták a szolgálatot. Annyi mindent elmon­dott, hogy nyugodtan börtönbe zár­hattuk, A híres napló másik melléktermé­ke Brugada úr esete volt, aki mint spanyol sajtóattaséként működött Londonban, s akinek a neve szintén ott szerepelt az „ügynökök“ között. Brugada semmi áron sem akart botrányba keveredni. Éppen ezért, amikor az MI 5 diszkréten közölte vele, hogy a napló alapján könnyen kiutasíthatják Angliából, beleegye­zett, hogy együttműködjék velünk. Később annyi értesülést közölt a Spanyolországból érkező látogatók­ról, hogy méltán kiérdemelte a „Pletykafészek“ melléknevet. Nem sokkal később azonban sok­kal jelentősebb eredményeket értünk el. A siker felmutatásához azonban olyan módszereket alkalmaztam, hogy teljes káoszt teremtettem és így az ügy bizonyos részletei csak a háború után tisztázódtak. Rádió­lehallgató szolgálatunktól értesítést kaptam, hogy az Abwehr a Cabo de Hornos spanyol gőzös fedélzetén két ügynököt küld Dél-Amerikába. Az Abwehrre jellemző elővigyázat nél­kül közölték a. két ügynök nevét is. Az egyik Leopold Hirsch úr volt, aki az anyósával utazott, a másik pedig Gilinsky úr. Közvetlenül az indulá­suk előtt aztán még egy, sokkal rej­télyesebb üzenetet hallgattunk le, melyet a Bilbaóban működő német titkos rádióleadó továbbított. Közölte, hogy Hirsch és ORKI-társai felké­szültek az utazásra. Az ORKI szó igen rejtélyesnek tűnt. Azt hittük, hogy csakis valamilyen renegát loc­­kista csoport nevének a rövidítése lehet, amely csoport hajlandó együtt­működni a németekkel s meg akarja zavarni az oroszokhoz fűződő barát­ságunkat. Átnéztük a Cabo de Hor­nos utasainak a listáját és köztük találtunk is vagy egy tucat gyanús egyént, akiket nyugodtan odasorol­hattunk a renegát kommunisták so­rába. Ennek alapján konzultáltam az ügyet Cowgillel, a főnökömmel és utasítottam a Trinidadban szolgála­tot teljesítő kémelhárltó tisztünket, hogy tartóztassa le Hirschet és a családját, valamint Gilinskyt és még néhány utast. Csakhogy erre semmi­féle felhatalmazásom nem volt. A törvényes eljárás értelmében a letar­tóztatást javasolnom kellett volna az MI 5-nek, ez viszont a Gyarmat­ügyi Minisztérium útján tanácsol­hatta volna Trinidad kormányzójá­nak, hogy utasítsa az elhárító tisz­tet a letartóztatások foganatosításá­ra. Szerencsére a mi tisztünk „lel­kes“ típus volt, és minden kérde­­zősködés nélkül az én utasításom szerint cselekedett. Még nagyobb szerencse azonban, hogy Hirsch azonnal vallott és közölte, hogy csak azért fogadta el az egész megbíza­tást, mert a családjával ki akart jut­ni Amerikába, de a feladatokat nem volt szándékában teljesíteni. A többi letartóztatott vallomása azonban semmi olyasmit nem tartalmazott, ami kémkedési szándékra vallott volna és így kénytelenek voltunk mindegyiknél valamilyen „technikai" hibára hivatkozni, hogy a visszatar­tásukat megindokolhassuk. Szeren­csére mindegyiknél akadt egy kis csempészáru, és így megmenekül­tünk a botránytól. Az egész rejtély megfejtése csak évekkel később sikerült. Az egyik beosztott tisztnek, aki a rádióüzene­tek lehallgatása útján szerzett érte­sülések kiértékelésével foglalkozott, különös ötlete támadt. Telefonon felhívta a kormány illetékes hivata­lát s megkérte, hogy keressék elő azt a bizonyos Bilbaóból küldött üzenetet. Mikor a táviratot előkeres­ték, megkérdezte, hogy az a rejté­lyes ORKI szó nem került-e véletle­nül a szövegbe, mégpedig úgy, hogy hibásan vették, fel a DREI német szót. A kormányhivatalban csakha­mar megállapították, hogy valóban így történt a tévedés. Tehát a hír­hedt távirat szövege így hangzott: Hirsch és DREI, azaz három társ. (Folytatjuk) Rendszeres hírszerzőszolgálat nem volt. Amikor a spanyolországi ötö­dik hadoszlop tevékenységéből okul­va úgy döntöttek, hogy Európa te­rületén felforgató tevékenységbe kez­dünk a fasisztákkal szemben, a mun­ka katonatisztek agyában született rögtönzésekből állott. A D csoportot, amelynek feladata az volt, hogy el­rémítő és példát statuáló akciókat szervezzen az ellenséges területeken, a SIS-hez csatolták, ahol az egész tevékenységnek nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget. Másrészt viszont a felforgató munka egy ré­szét, az úgynevezett „suttogó propa­gandát“ olyan másodrendű kormány­­hivatalokból irányították, amelyek egymással sem voltak képesek tisz­tázni az elképzeléseiket. Azoknak, akik ezután is hitetlen­kednek, idézem Bickgam ezredes vé­leményét, aki a háború alatt egyike volt az SOE legtehetségesebb tiszt­jeinek: „Eredményeink (1940-ben) jóformán semmit sem értek. Felso­rolhatunk ugyan néhány sikeres kémakciót, de nem sokat. Elmond­hatjuk, hogy mint szervezet valamit összehoztunk a Balkánon, de itt sem értünk el semmi rendkívülit... Itte­ni tevékenységünket elsősorban a külügyminisztériumunk akadályozta. És ami Nyugat-Európát illeti, me­sélhetünk, amit akarunk, de itt is siralmas volt a helyzet. A Balkán és a La Manche csatorna között nem működött egyetlen ügynökünk sem.“ Ezen a helyzeten azok a reformok változtattak, amelyek az államélet minden területén bekövetkeztek. 1940 júliusában Churchill magához rendelte doktor Daltont, a háborús gazdálkodás miniszterét és megbízta az ellenséggel szemben végzendő mindennemű felforgató tevékenység megszervezésével. Doktor Dalton ek­kor hozta létre a Special Operation Executivet — a Különleges Hadmű­veleti Osztályt. Ez három csoportra oszlott; az első a felforgató propa­ganda irányításával bízták meg s ké­sőbb a Politika Háborút Irányító Bizottságra keresztelték át. Ide osz­tottak be engem is. A SIS londoni parancsnoksága két nagy csoportra oszlott. Az egyik cso­port feladata a hírszerzés, a másiké a beérkezett információk, adatok, je­lentések kiértékelése volt. A beszer­zett hírt, értesülést előbb vélemé­nyeztették és aztán továbbították az illetékes állami szerveknek. A hír­szerző csoport irányította a külföldi

Next

/
Thumbnails
Contents